A Polgár, 1913. január (5. évfolyam, 1-5. szám)

1913-01-01 / 1. szám

Szatmár-Németi, 1913. V. évfolyam. Laptulajdonos: Északkeleti Könyvnyomda. Január 1. 1-so szám. I .........»NIHI»....NI ■!■ [UNK]»!» IMIM HIHI Felelős szerkesztő : Dr. Veréczy Ernő. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal Kazinczy­ u. 1­8.(Zárdával szemben) Telefon­szám : 284. Előfizetési árak: Egész évre helyben ... 4 korona Félévre „ ... 2 korona Negyedévre „ ... 1 korona Vidéken egész évre ... 5 korona ____Egyes szám ára 4 fillér.______ Tempóra mutantor Sebes-röptű szárnyán a múlandó­ságnak távozol már tőlünk, hogy eltűn­j örökre, szereped betöltve, hogy meg­semmisüljél, mint annyi reményünk, melyek valósultál mind tetől­ed vártuk, mindhiába vártuk... hogy a feledés­nek jeltelen sírjába busán, csalódottan, halálra fáradtan te is eltemetkezz hal­dokló esztendő... Szomorú a sorsod, rokon a mi­enkkel, örök fáradtságban, harcban­, gyötrődésben küzködő, sínylődő, bús emberekével! Annak a gyümölcsét, a mit te vetettél, learatják mások, utánad jövendők, s övék a dicsőség... sie. érlelvén meg a más bűnéért is a mások rész vetését a tiéd az átok! Haldokló esztendő, szomorú a sor­sod busán, meg nem értve hanyatlasz be­le a megsemmisülésbe! A­kikre jól hoztál: örömöt, szerencsét, azok sem sajnálnak, az örökösödtől, az uj esz­tendőtől még több boldogságot, több örömöt, több szerencsét várnak! Kiket megrikaltál, kikre ráborilád a szomo­rú fátylat, szenvedésnek, kínnak szálai­ból szőttet, azok pedig nyilván örvend­ve örvendnek, hogy a te sorsod sem különb az övéknél, hogy te is odajutsz, hova annyi ábránd, annyi fényes álom, hogy a te sorsod is az, ami mindené ezen a világon!... Haldokló esztendő, megkapja a lelkem a te távozásod, csendes elmú­lásod szelíd poézise! Nem hív vissza senki, nem sirat senki se, tudod elfeled­nek, vissza sohse várnak s te bús kál­váriád ellen még sem lázadsz! Csendes megadással helyed átengeded a hatal­masnak, az újnak, az erősnek, akiért menned kell, a kinek jöttére hozsán­nát zeng ajka annyi hízelgőnek,... kik­nek ajkán egykor, születésed napján, néked szólt az ének s kik most gúnyo­lódva, vígan kárörömmel csúfolják ki végső,, néma szenvedésed! Haldokló esztendő, mennyi igazsá­gos példáz a te sorsod, a te elmúlá­sod! Megtanítja nekünk: bizakodó hit­tel hiába remélnünk örök boldogságot, örök dicsőséget, minden elenyészik, minden semmivé tesz, mindennek e földön elmúlás a sorsa! Megtanítja, nékünk, vissza sohsem hozza — azt mi egyszer ,elmul! — többé a jövendő ! Minden áldozaton, drága véren szerzett diadalmunk meddő, reggeltől-estéig hi­ába csatázunk, a vég nem lehet más: hogyha időnk eljő, sorsunk úgy akarja, örök feledésnek bús sírjába szálunk! Megtanítja példád, haldokló esz­tendő, megtanítja nékünk: ha véget ért földi, bús »arasznyi létünk«, mikor el kell mennünk, senkitől sem szánva. Viharos éjjel. (Storm­.)­ ­Az udvarház parkettes termén, Dédanya rozzant székein át, Tépett skatulyán, díványok ócska selymén, Remegve fut a sápadt holdvilág, Rácsap az ablaküvegre Az erdei szélroham, Egy szál fecseg be, Aztán illa berek, Fenyők, tiszafák felett, Ujjongva megint a vadonba rohan. Beun a bútorrá kárhozott fa Ébred e neszre. Vágyik vissza a vadonokba, Ingl József Hogy üstökés szélnek ereszsze, Ágával az éji sötétbe .kinyúlna, Hintázna vadul, örömittason újra, Rázná suhogó levelét szilajon, Táncolna az ű­rbe, Felhőkbe merülne, Pompázna ezüstszinü holdsugaron. Karjával a karszék ölelni kiván, Rokokó lábát nyujtná a Asztal fia is feszengve dohog,dívány, Törné le a rozsdás, vén lakatot. A tölgyasztal komoran kesereg, Mint valami fekete szörnyeteg. Busóiig az elvesztett koronáéi­. Vonaglik a De­lebirja a körme álmatagon, varázshatalom. Künn gúnyolódva fütyölő orkán kél. Dúl, fül a rengő ablakiak között, A réseken át bekiált, beröhög, A viharverte, remegő ablakhoz Csurom, ízes denevért zúgva csapdos, Ez meg bután néz be az üvegen, Benn tele van holdfén­­nyel a terem. Ám odafenn, Mig künn a vihar dala zeng, Csend van, csak az óra ketyeg. Még egyre csevegnek a jó öregek, Nem hallják az ajtó sean hogy l­ereg S hogy a terembül Egy hang kizendül És átsir az ódon Lépcsőn, folyosókon. Hogy rá a gyereksereg sírva fakad S rémülve hul össze a paplan alatt. u*sr Vajthó László. mn—■ »mn ,im>rm»nsm9BKS0^ elsőrangú egysirunázasi iÄte­ás polgári szabósága Sziínfr, iíMÉ épület. Készít a legjutá­­nyosabb árak mellett legjobb szabású és min ié­i igényeket kielégítő polgári öltö­nyöket, papi reverendákat, palástokat, süvegeket, katonai, vasúti sport és minden­nemű egyenruhákat, valamint magyar dísz és viselő ruhákat. A POLGÁR mai száma 8 oldal.

Next