Eszmélet, 1990 (2. évfolyam, 3-8. szám)
1990 / 3. szám - ASZTAL KÖRÜL - Juhász Pál - Lengyel László - Tütő László - Varga Csaba: Kerekasztal az önkormányzatokról II. rész
annak folytán, hogy erős munkapozíciót töltenek be a tsz-ben. Ugyanezt el lehet mondani az iparban is: a műhelyben meglévő erős munkáscsoport például igenis komoly befolyást gyakorol az irányításra. Sőt állítom, hogy a műhelyben lényegében az erős munkáscsoportok átvették a hatalmat. Tehát ott nem a központ irányít, nem a vezérigazgató megy le, és mondja azt, hogy a műhely így meg úgy. Persze, a műhely alapfeladatait egy gyári struktúra határozza meg. De a gyári struktúrán belül ez a munkáscsoport nagyon nagy szabadsággal rendelkezik, ha erős munkaposztot tölt be. Ezek a fél-autonómiák, amelyek a kisvállalkozásban rögtön megjelennek, alkudozást, az erős és a gyenge közötti egyenlőtlen alkudozást jelentenek. Nem parancsot, hanem szerintem rossz alkut. Ez jobb mint egy diktatórikus államszocializmus vagy államkapitalizmus. De ez nem önkormányzat, nem önigazgatás. Megjelennek olyan elemek, amelyek mégiscsak azt mutatják, hogy azért bizonyos rendelkezési jogokkal bírnak a kis közösségek. Ezek a kis közösségek persze nem alulról szervezettek, vagy csak részben azok. Én azt hiszem, hogy ha nem megyünk át a piacgazdaságba, akkor megmaradunk abban, hogy kis közösségek patriarkális egymás közötti alkudozásában fog megfulladni az ország. Ennek még többségi uralom is lehet az ára. Talán erre gondolt Juhász Pál, amikor azt mondta, a Szolidaritás is ebbe a veszélyes helyzetbe került ’80 után, de ma is fennáll ez a helyzet. Például tömeges egyetértés alakul ki a rendszer alapelemeinek fenntartásában, mert azok a kis közösségek, amelyek már beépültek jövedelmi és vagyoni szempontból a mechanizmusba, nem kívánják feladni pozícióikat. És így - ha tetszik, a tömegdemokrácia alapján - sikeresen valósulhat meg egy olyan önkormányzat, amely például azt fogja mondani, hogy a cigányokat ki kell seprűzni a faluból. Igenis, azt fogja mondani, hogy a szegények maguk tehetnek róla, hogy szegények. Igenis, a gyári munkás azt fogja mondani, hogy nem számolhatod fel ezt a veszteséges gyárat, mert fenn tudja tartani. Tehát tömegesen fordulhat elő egy rossz szerkezetben ilyen nyomás. Most én ettől félek. Innen a piacra való átlépés eszméje, mert abban nem csak azt látom, hogy van egy önjáró mechanizmusa a piacnak, hanem igaz a versengés is, amely ellene hat az ilyen nyomásnak. Másrészt a „nemzeti tulajdonnal” azért nem értek egyet, mert nem létezik a világgazdasággal szemben nemzeti tulajdon. Nincs olyan lehetőségünk, hogy azt mondjuk, itt van egy vagyon, ez a miénk. Világgazdaság van. Éppen ezen bukunk most meg. A világgazdaság értékelni kezdi közössé-