Hídlap, 2006. május (4. évfolyam, 85-106. szám)

2006-05-27 / 104. szám

HÍDLAP • 2006. május 27., szombat hídlapmagazin N­yolcvankét éve alakult meg a Magyar Nemzeti Bank A Népszövetségi kölcsön folyósításának feltételeként, 1924 májusában jött létre a Magyar Nemzeti Bank. Az intézmény önálló, a kormánytól független jegybankként alakult meg. Ausztria-Magyarországon a XIX. század elejétől az ún. jegybanki feladatokat az 1816. jú­lius 1-től működő Osztrák Nemzeti Bank - Österreichische National Bank majd a kiegye­zést követően 1878. szeptember 30-án létrehozott Osztrák-Magyar Bank látta el. A biroda­lom kezdeti adottságait figyelembe véve a magyar bankrendszer kialakulása szorosan össze­függ az osztrák rendszer kialakulásával. Az 1816 és 1878 közötti időszakot tárgyalva fontos megemlíteni, hogy egyedül az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején, a Batthyány Lajos vezette első független magyar kormány bízta a jegybanki feladatok ellátását a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankra, tehát egy kereskedelmi intézményre. Itt nyomtatták az un. Kossuth-bankókat is. A kiegyezés alkalmával Deákék terveiben ugyan szerepelt egy önálló Magyar Nemzeti Bank létrehozása, de ezt az osztrákok nem engedték, így az Osztrák-Ma­gyar Monarchiában a jegybanki feladatokat a már említett Osztrák-Magyar Bank látta el, egészen 1918-ig, az első világháború végéig. Ezek után, 1921. július 11-én megalakult a Magyar Királyi Állami Jegyintézet, majd 1924-ben a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az intézmény részvénytársasági formában alakult meg, 30 millió aranykorona alaptőké­vel, melynek 39,5 százaléka került állami tulajdonba, a többit magánbefektetők, döntően vállalatok jegyezték le. 1924. június 24-én kezdte meg munkáját. Első elnöke Popovics Sándor volt, akit a kormány nevezett ki. A bank irányító testülete a közgyűlés által válasz­tott 13 tagú Főtanács volt, amelynek tagjait a közgyűlés választotta meg, csakúgy mint az alelnököket és a számvizsgáló bizottság tagjait. A kormány közvetlen módon is, egy az ál­lamfő által kinevezett kormánybiztos által, befolyással bírt a bank működésére. Az MNB legfőbb feladata a magyar valuta értékállóságának megteremtése és garantálása volt. Így történt, hogy az első világháború után az inflálódott koronát stabilizálta, majd kibo­csátotta a pengőt, kezelte az államadósságot. Később, a bethleni konszolidáció derekán, 1929 őszén kirobbant gazdasági válság miatt a Magyar Nemzeti Bank áttért a kötött devizagazdálkodásra. A második világháború ide­jén azonban hiába próbálta megakadályozni a nemzeti valuta, a pengő inflációját. A hábo­rú befejezése után a pengő a világtörténelem eddigi legnagyobb méretű pénzromlását pro­dukálta. 1946. augusztus 1-jén, a stabilizáció folyományaképpen jelent meg az új fizetőesz­köz, a forint. Az 1947-es államosítást követően a bankrendszert átalakult, a kereskedelmi bankok és a takarékpénztárak megszűntek. 1987. január 1-jével állt vissza Magyarországon a kétszintű bankrendszer, s 1991 októ­berében vált ismét függetlenné a jegybank. • Bánhidy András M­agyarország Szent Esztendeje Hatvannyolc éve, május 25-én vette kezdetét a XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus Budapesten Az oltáriszentség tiszteletére rendezi meg a katolikus egyház immár 1881 óta a nemzetközi eucharisztikus kongresszust. Az elismert, már életében nagy tekintély­nek örvendő Serédi Jusztinián hercegprímás regnálása alatt, 1938-ban nyerte el Budapest a kongresszus megren­dezésének jogát. Május 25-29. között zajlott a rendezvény, mely a meg­rendezett istentiszteletekkel, ünnepségekkel, körmene­tekkel a Magyar Katolikus Egyház erejét és a világegy­házzal való egységét igyekezett bizonyítani. A világkong­resszust komoly szervezési előkészületek előzték meg, hiszen a nemzetközi szimpózium mellett Magyarorszá­gon is ünnep volt 1938-ban. Szent István emlékév, első királyunk dalának 900. évfordulója alkalmából. Miután Serédi 1936. november 24-én, XI. Pius pápától megkapta a jóváhagyást a kongresszus megrendezésére, még közel két év állt rendelkezésre, hogy a Magyar Kato­likus Egyház méltó ünnepségsorozattal fogadja vendégeit. A Magyar Püspöki Kar körlevélben értesítette a híveket az eseményről, majd 1937 májusá­ban kezdetét vette „Magyarország Szent Esztendeje”. Díszgyűléseket szerveztek egyházi, politikai vezetők, irányítók részvételével, az Actio Catholica segítségével, érseki, püspöki székhelyeken. A hivatalos meghívókat a kongresszusra, pontosan egy évvel a kitűzött idő­pont előtt, 1937. május 26-án küldték szét. A lelkiismeretes készülődést követően 1938. május 25-én érkezett el a megnyitó napja, mely aznap reggel a Szent István-bazilikában, szentmisével vette kezdetét. Délután ünnepé­lyes keretek között, XI. Pius pápa bullájának felolvasásával nyitották meg a kongresszust, melyen elhangzott Serédi Jusztinián hercegprímás, majd Hóman Bálint miniszter beszéde. Ezt követően Eugenio Pacelli bíboros államtitkár, a pápa legátusa­­ a későbbi XII. Pius - tar­totta meg ünnepi szónoklatát, kinek tiszteletére Horthy Miklós kormányzó a Várban adott fo­gadást. Az eljövendő napokban a gyűlések, szakosztályi ülések, felvonulások mellett, melye­ken az egyházi előkelőségek mellett politikusok is felszólaltak, mint Imrédy, vagy Hóman, sor került a katonák szentmiséjére, a KALOT felvonulására, a „gyermekek szentáldozására”, díszelőadásra az Operaházban, s végül a pápai legátus félmilliós zárómiséjére és a Szentatya szózatára, melyet a Vatikáni Rádión keresztül, kihangosítva lehetett hallani. 29-én este véget ért a budapesti világkongresszus, s másnap Serédi meghirdette a Szent István-évet. A kongresszuson, az ünnepségeken való milliós részvétel Szűz Mária országában nagy len­dületet adott hazánk közép-európai szerepvállalásának, s a kettős szent év eszmeileg, szelle­mileg kiemelte Magyarországot a náci Németország és a keleti bolsevizmus szorításából. • Szabó Anna Éva E­sztergomi író a Onagy Zoltán Esztergomban él, de en­nek nem sok látható jelével találkozhat a város. Ő maga nemigen mozdul ki Bá­nomból. Legalább annyira nem jár le, mint Babits a múlt század első évtizedei­ben, a közösségi eseményeken nem lát­juk, a televíziós felkéréseket visszautasí­totta. Maradjunk annyiban, soha nem lát­juk, kivéve publicisztikáját, kritikáit, iro­dalmi műveit. - Soha nem látunk. Miért? - Hol kellene látni? - Ha valami történik a városban, ott. - Nem vagyok színész, nem vagyok közéleti ember, író vagyok, akit helyhez köt a munkája. Mentem éppen eleget az elmúlt évtizedekben. Most a munka ideje jött el. Szerencsére nem kel­lett utána futnom, itthon talált. - Van ennek a látszólagos mozdulatlanságnak valami köze ahhoz, hogy internetes irodalmi fo­lyóiratot működtetsz főszerkesztőként ? - Persze. A net mindent házhoz szállít. - Azért azt nehéz felfogni, hogy ne volnál kí­váncsi az olvasóidra. - Kíváncsi vagyok természetesen... -De? - De az elmúlt tizenhat évben a magyar való­ság a politikáról szól, hol vadul, hol hamisan, én pedig úgy gondolom, az élet rövid ahhoz, hogy az ember belefolyjon a politikába, ha nem abból akar élni. Túl sok időt visz el a szövetségesek felkutatása. Az írás magányos feladat, a művek maguk keresnek szövetségest. - Három esztergomi vonatkozású köteted jele­nik meg az idén, ami egyrészt hihetetlen, más­részt nem is hittük volna, hogy ennyire patrióta vagy. - A patriotizmus kor- és személyfüggő. Nem­igen láttam huszonöt éves patriótát. Fiatalember számára nyitva a világ, választ magának csilla­got, amennyit csak akar, ha úgy alakul, évente újat. Én nem vagyok fiatalember, csak nagyon nagy jóindulattal. így alakult, hogy a városban él minden élő, nem virtuális ember, aki fontos szá­momra. - Ezzel más is így lehet, mégsem kezd el azon­nal hivatásszerűen Esztergom jelenével és múlt­jával foglalkozni. - Mást látok többnyire, mint más. Munkahelyi ártalom. Egyénként sem voltam teljesen szűz Esztergom ügyében, mert tizenvalahány éve egy formabontó Balassi-monográfiára készülve, már írtam Esztergom-prózákat, Balassi halálát, évfor­dulós látogatásait a városban.­­ Szerintem ebből is könyv lesz valamikor, de most menjünk végig a 2006-ban megjelenő köny­veiden. Előtte egy kiegészítő kérdést. 2002-ben jelent meg az utolsó köteted. Miért?­­ Minden időm belement a terasz.hu-ba, és az Onagy-oldalba. Nem is lehet másként. Ha az em­ber kifelé kacsintgat, a papírirodalom felé, fél­szívvel csinálja az üvegen olvashatót. Nehezen láttam be, hogy az internet magyarországi fejlő­dése lelassul, hogy a kultúra mostohatestvérré vá­lása azt jelenti, már remény sincs arra, hogy olyan pénzügyi konstrukciót találjunk ki, ami megél. - Ez most politika ? - Igen. Politika. Nyomorpolitika. - Jöjjenek könyvek. A Babits-szexregény (Tava­szi iramlás ősszel) is formabontóra sikeredett...­­ Babits formabontó egyéniség volt, házassága Tanner Ilonkával formabontó házasság volt, egyedül a mélységes művészettörténészi hódolat írathatott róla olyan dolgozatokat, amihez hason­lókat hatvan éven keresztül olvashattunk. Ben­nem mákszemnyi hódolat sincs. Ráadásul a kor, ami Babits halálát követte, minden korábbinál formabontóbb. Ezt a kort szívjuk ma is. - Tehát Babits élete a tárgy. - Babits, Tanner Ilonka, Esztergom, és az esz­tergomi kisház. - De akkor mi az, hogy szex? - Idézettel vagyok kénytelen válaszolni, ne­hogy valami profán állítást tegyek. Czeizel End­re idén megjelenő Babits-tanulmányában olvas­ható, hogy Tanner Ilonka részletes naplót veze­tett a Babitscsal folytatott szexuális életéről. Sze­retkezéseik feljegyzett havi átlagos száma a vizs­gált időszakban a következőképpen alakult: 1922-ben 0, 1923-ban 0, 1924-ben 0, 1925-ben 0, 1926-ban 0. Hozzáteszem szemérmesen, hogy b­ánomi dombon 1921-ben házasodtak össze. Babits nem volt egy dúvad. - Fontos ez, ha a művek felől közelítünk egy klasszikust? - Az ember úgy van megszerkesztve, hogy az élet minden vonatkozó szegmense minden szeg­menssel összefügg, legyen bár író, költő vagy esztergályos. Ha vashiány, az vérszegénység, ha szerelemhiány, az inspirációs befulladás, pszi­chés defekt. Szerelem nélkül nincs semmi, csak a semmi. Ez a kérdés. Erről szól a könyv. Ma, öt évvel a kötet lezárása után, többet tudhatunk. De a kötet összefüggéseit még az összeszedett ada­tok alapján magam kombináltam ki, mert éppen inspirált voltam. - A másik kötet Ötvenhat író Esztergomról. Szép, testes antológia.­­ Az alapötlet onnan való, hogy bárhol elhang­zott, Esztergomban élek, mindenkinek felcsillant a szeme, akár keresztény ember, akár történelem­­függő, hogy jaj, az a szép kisváros, gyönyörű végvár, méltóságos Bazilika a Dunakanyarban. Na mondom, ha igen, írjátok meg a városhoz kapcsolódó meghatározó élményeteket. És las­san elindultak befelé a történetek. Aztán a pol­gármester rábólintott, legyen belőle könyv, kézbe fogható, olvasható. És jön. - Itt megint kitaláltál valamit. - Úgy is van. Nem tudom, hogy van-e egyetlen város a földtekén, amely megjelentette volna va­laha kortárs írók történeteit. - Kik szerepelnek a kötetben ? - Szerepel a közép­generáció, Kossuth- és Jó­zsef Attila-díjasok, és fiatalok, fiatalabbak. Öt­venöt, velem együtt ötvenhat író. Nem szívesen emelnék ki senkit. El kell olvasni. Csuda dolgok vannak benne. Ahány ember, annyiféle Eszter­­gom-kép. Meghökkentően sokrétű, sokszínű. Soklelkűen zajos. Jól tudom, hogy június másodikán könyvbe­mutató volt a Babits könyvtárban?­­ Jól. Meglepő, de nagyon sok szerző bejelent­kezett, hogy itt lesz. Szinte osztálytalálkozó. Az­zal együtt, hogy sem a kiadó, sem a könyvtár nem fizet se honort, se útiköltséget, amit ilyenkor szo­kás. Mint egy osztálytalálkozó, saját költségen. Úgy tűnik, nekem fontos volt az antológia, a szer­zőknek is fontos. Szerencse, hogy a fiatalok még nem jöttek rá, pénzből élünk. Tart a lelkesedés. És hát meglátogatják a várost, amiről emlékezetből írtak. Lesz nagy csodálkozás, mert ez nem a nyolcvanas, kilencvenes évek Esztergoma. - A harmadik kötet a Sötétkapu - Halottak napja. Az első magyarországi ötvenhatos sortűz és környezete? - Sötétkapu, ötvenhat. Valamikor szeptember­ben jelenik meg. - Ez is politika? - Nem. A politikát emberek csinálják, emberek szenvedik meg. Ha valaki ragyogóan él a politi­kából, az politika, amikor más meg­szenvedi a politikát, az nem politika, hanem kiszolgáltatott­ság. A regény három ember, egy testvérpár és egy tizennyolc éves lány ötvenhatos mozgásán és kiszolgáltatottságán át vizsgálja a három kon­centrált napot. -A szereplők azonosíthatóan esztergomiak? - Esztergomban élnek az események idején. Összecsúszik a fikció és a valóság. Az alanyok létező emberek voltak ötvenhatban, de menet közben megváltoztak a regény követelményeinek megfelelően. Valójában egy drámai szerelem tör­ténete, amelyet a kor a maga speciális módszere­ivel szétzúz. - Ezek készen vannak, nyomda, egyebek. Az írónak sok feladata nincs. Mi van a tarsolyban? - Megnézem ezt a Balassi-anyagot, a doku­mentációt, ha már eszembe juttattad. Azon kívül éppen most kaptam felkérést egy kulturális fo­lyóirattól, hogy készítsem el a tervezetet, decem­berre hozzak össze egy anyagot, amelyben Esz­tergom egy vizuális város­ turné állomása. Terve­ik szerint nyáron Székesfehérvár, ősszel Tata, s télen, ha vállalom, Esztergom mutatkozik be. Költők, írók, fotósok, képzőművészek, esszéis­ták, építészek. Nemcsak esztergomiak, hanem Esztergom-kötődésűek. Most beszélgetünk a részletekről, hogyan, miképpen képzeli a főszer­kesztő. De aligha jut erre energia, Esztergomban semmi nem könnyű nekem. Elég rendesen kint vagyok a városszélen. , P.O.Z.

Next