Érseki nőnevelő intézet, Esztergom, 1947

Iskolánk mu­ltja. A polg. leányiskola megnyitásáról a következőket olvasom a ház Krónikájában : „ A nmélt. V. K. M. leirata : 39659/1891. Méltóságodnak f .évi szept. hó 2-án 4159. sz. a. k. becses jelentését, mely szerint a pau­­lai szt. Vincéről nevezett irgalmas nővérek vezetése alatt a folyó tanév elején Esztergomban róm. skat. jellegű polgári leányiskola nyittatott, jó­váhagyólag tudomásul veszem, sttb.. Szepes-Mindszent, 1891. szept. 12. dr. Csáky s. k. " ., Az első évben 3 osztály nyittatott. 1892-ben 4 osztályúra egészí­tették ki. Ezen alkalomból az intézet új törvényekről is gondoskodott, amelyek a bíboros hercegprímás általi legkegyelmesebben jóváhagyva 1892. okt. 3-án­ az intézeti igazgató, nagyfi és fj. Roszival István főtan­felügyelő úr jelenlétében olvastattak föl. “ Azóta 57 esztendő múlt el. Ez idő alatt mindig fejlődött ez az iskola, mert nemcsak a városnak, hanem a messze környéknek is kedvelt tanin­tézete volt. A tanítványok száma évről-évre gyarapodott s az utolsó 20 évben átlag 4—500 között mozgott, így az épületet is nagyobbítani kellett, mert már­ a párhuzamos osztályok sem tudták befogadni az összes jelent­kezőt. A nevelő szerzetes-tanárok eredményes tanítási módszerét, kiváló pedagógiai sikereit és kifogástalan valláserkölcsi szellemét nemcsak a szülők értékelték, hanem a felettes egyházi és világi hatóságok is mindig elismerték és nagyrabecsülték. Ezt az évi hivatalos látogatások jegyző­könyve bizonyítja. Boldog örömmel és büszkeséggel tekintünk vissza a félszázados multira, amelynek napja most leáldozik. De, miként a fáradt munkás este dicsérve áldja Istenét, úgy mi is, a polgári iskola napnyugta alkalmával hálás szívvel, leborulva magasztaljuk az Urat, amiért annyi gyermeklel­ket vezethettünk Hozzá közelebb. Bár fájdalommal, de Isten végzésein megnyugodva búcsúzunk tőled, Kedves Polgári Leányiskolánk, mely az egyszerű polgárok és nép gyermekeinek műveltségét emelted, hitét erő­sítetted s így biztos alapokra fektetted növek­dékeid boldogságát ! ! !

Next