Esztergom, 1920 (25. évfolyam, 1-227. szám)
1920-05-30 / 123. szám
POLITIKAI NAPILAP AZ ESZTERGOMI KERESZTÉNY NEMZETI EGYESÜLÉS PÁRTJÁNAK HIVATALOS LAPJA Megjelenik minden nap délután. Előfizetési ára: Egy hónapra 10 K, vidékre 14 K. Egyes számára: ZOLSFfZSZZ Főszerkesztő: Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Lőrinc utca 5. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvnyomdájában. A három forint. Esztergom, 1920. május 21. (G.) Apponyi Albert gróf a magyar békéről mondott legutóbbi parlamenti beszédében azt mondotta: „Tehát nem ismételhetem eléggé, nem használhatok fel eléggé minden alkalmat annak hangsúlyozására, hogy kifelé való érvényesülésünknek, a rekuperációnak, az újjászületésnek, Magyarország hatalmi állása külfeltételei megszerzésének első, második, harmadik, utolsó, egészében előfeltétele a belső konszolidáció." A nemzetgyűlés lelkes tapssal fogadta e szavakat, amelyeknek mélységes igazságában egyetlen magyar ember sem kételkedik. Igen, belső konszolidáció kell és pedig már most, minél előbb. Ha konszolidáció az, hogy érvényt tudunk szerezni törvénynek, rendeletnek, hogy van csendőrségünk, katonaságunk, hogy rekonstruáltuk az államélet kereteit és szerveit és már van erőnk arra, hogy e keretek, szervek szétrombolását megakadályozzuk, akkor ez a konszolidáció valóban megvan. Azonban Apponyi bizonyára nem erről a konszolidációról beszélt, amelyik megvan és a magyar nemzet sem elégedhetik meg ezzel a konszolidációval, amikor vágyakozása a szebb magyar jövő után nőttön nő. Mert viszont ha a konszolidáció: áldozatkészség, szocializmus, munkaszeretet és együttműködés a mindnyájunktól elis ismert egyetlen nemzeti ideál szolgálatában, akkor ez a konszolidáció még nincs meg. Pedig Apponyi is csak erről beszélhetett, amidőn a magyar jövő prospektíváját a nemzetgyűlés elé tárta. Egyet azonban nem mondott. Talán azért, mert feleslegesnek is tartotta megemlíteni, annyit halljuk napról-napra és mert olyannyira világos, hogy ő is és mi is csak azt az egyetlen egyet gondolhattuk azokban a történelmi percekben a próféta lángoló szavai között: szent meggyőződésünk, hogy Magyarország belső konszolidációja csakis a keresztény gondolatok alapján, csakis a keresztény világnézet teljes győzelmével következhetik be; akkor, amikor minden magyar aiak nemzeti ideálja a keresztény Magyarország lesz. Ne gondolja senki, hogy ez lehetetlenség. Aki gonoszságból, tudatlanságból vagy rövidlátásból nem tudja lelkébe fogadni ezt az ideált, azt kényszeríteni kell rá, hogy minden erejét és tevékenységét csakis a keresztény konstrukció munkájának szentelje. Nem a kereszténység, de a magyar haza feltámadásának nevében, amelynek joga van kényszeríteni és áldozatot követelni. A belső konszolidáció útja tehát a keresztény nemzetgyűlés, közigazgatási szervek és a társadalomban főképen a nagy keresztény szervezetek, továbbá a független, megalkuvás nélküli sajtó útján a krisztusi gondolatok feltétlen hatalma, ereje és munkájának korlátlansága. A mai magyar társadalomnak elsőrendű kötelessége a keresztény szervezkedés, a keresztény szervezetek támogatása, amellyel összefügg a keresztény sajtó pártolása. Ha áldoznunk kell, akkor elsősorban a keresztény szervezetek erősbítéséért kell ma áldoznunk. Városunkban is százféle a keresztény hazafias egyesület, de egyik sem tud eredménnyel működni, mert a város közéletében még nem uralkodik abszolút fölénnyel a keresztény világnézet és tisztán a keresztény gondolatért, azért a pozitív keresztény szervezkedésért, amely pedig a mindenkitől epedett belső konszolidáció alapja — aligalig áldoz valaki. Pedig az áldozati idők delén vagyunk, a magyar jövő talán még soha nem érzett súlyos felelősséggel van a mai nemzedék kezeibe letéve. Borgio pápai követ közvetlenül a mohácsi vész bekövetkezése előtt ezt irta Rómába: Ha három forinton meg lehetne menteni az országot, nem akadna ember, aki megmentené Magyarországot! — Ez a három forint ma egy kis megértés, egy kis jövőbelátás, egy kis fáradság, szervezkedés, amely szervezkedésben mindnyájunknak közös nemzeti ideálja a keresztény Magyarország. Ki az, aki ezt az áldozatot sem akarná meghozni ?! Vegye el az Úristen a jövő nemzedék átkát fejünk felől, amikor még ma is meg kell ismételnünk Borgiával: ha három forinton pokolba kergethetnők a keresztény társadalom és ezzel a magyar konszolidáció ellenségeit, nem akadna keresztény, aki meghozná ezt az áldozatot! AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Végrendelet. Amig nekünk a vészekben kell lennünk, Legyen az életük mindörökké áldott Azoknak, akik hittek még mibennünk! Nekünk a multunk sokat már úgy sem ér: Azoknak, akik bízva bíztak bennünk, Kincsül maradjon a meg nem haló remény! Ha fáradt testünk majd a hősi sirba száll, Azoknak, akik rég szerettek minket, Örökségük legyen egy véres rózsa-szál .... Galicia, 1916. Porubszky Géza: Párkány elfoglalása. 1919. május 30. — június 1. A proletárdiktatúra esztergomi története 1919. május 30—31. és június 1-ét a legnevezetesebb napok közé számítja, Esztergom népe pedig a legizgalmasabbak közé, amelyeket át kellett élnie. E napokon támadta meg és foglalta el a vörös hadsereg Párkányt s habár az első elfoglalás kudarccal is végződött és sok megtévesztett vagy teljesen ártatlan embernek életébe is került, a második elfoglalás eredményes volt és egy hónapot meghaladó idő állott a kommunisták rendelkezésére, hogy magukat és eszméiket a romlatlan túloldali magyar lakossággal megismertessék. A Párkány elfoglalásáért megindított fegyveres kaland, mely május 30-ikán kora hajnalban monitorágyúzással kezdődött, teljesen az egyéni akció jellegét viselte magán. Erre enged következtetni az a tény, hogy az esztergomi vörösöknek az Aranyhegyen már régebben felállított két ágyún és a monitorok ágyúin kivül nem volt több ágyújuk s így Párkányon túl nem folytathattak tüzérségi előkészítés melletti rendszeres harcot, de nem tehették volna ezt már csak azért sem, mert az egész esztergomi helyőrség nem haladta meg a 300 főnyi létszámot. Párkány első megtámadása és a csehek gyors visszavonulása minden bizonnyal csak az északi harctéren elért győzelmek okozta kedvező hangulat folytán sikerült. A párkányi cseh helyőrség már az első lövések hatása alatt kiürítette a községet és visszavonult a párkánynánai állomás mögé, meg a hegyfarki dombok sűrűibe. Az állomás környékén lövészárkok, Ebednél, Hegyfaroknál és Kövesd mellett pedig — minden eshetőségre számítva — ágyúütegek voltak készen, mely utóbbiak már az esti órákban működésbe is léptek. Párkányba 30.-án reggel 9 órára már szabad volt az út és mig a nánai úton javában kattogtak a gépfegyverek, addig a község már megismerkedett a kommunizmus és a vörösök „áldásos" uralmával. Az első sorokban harcoló gépfegyverosztag fiatal katonái — legtöbbje diák volt nemrégiben — hősiesen viselkedtek, az idősebb katonák igazi vörös proletárokból álló legnagyobb része azonban, — mindnyája jó zsoldért, nem pedig az annyit hirdetett „világot megváltó eszmékért" lelkesülő, — Párkányba érve nem a cseheket, hanem a zsákmányt kereste, kocsikat rekvirált és a csehektől visszahagyott élelmiszereket, fegyvereket, katonai felszereléseket, főzőüstöket és a boltok, raktárak készleteit hordta, rakta szekerekre és szállította a hídon vissza Esztergomba. A további harci műveletekre alig volt ember, a diákkatonák kidőltek és délután fél 4 óra tájban meg is fordult a kocka. A csehek észrevéve a velük szemben álló erők csekélységét, sűrű gépfegyvertüzelés közben ellentámadást kezdtek s a párkányi mezők csakhamar tele voltak visszafelé futamodó néppel, katonasággal. Feigl, az esztergomi vörösőrök parancsnoka pisztollyal kezében iparkodott a hanyatthomlok visszafelé futó vöröseket megáUitani, de ezek káromkodva loholtak el mellette. Az eddig néppel teli párkányi utcák pillanatok alatt kiürültek. A hid feketéllett a visszavonulóktól s az esztergomi direktórium győzelemittas tagjai, élükön a fehér turbános Kartalyval, akik a párkányi katona- és munkástanács szervezését nyomban az átvonulás után megkezdték, most reszketve sürgöryöztek, telefonáltak a vörös főhadiszállásra segítségért, hogy a csorbát kiköszörültethessék. most Estére Párkány újból a cseheké lett, akik irtózatos srapnellzáport zúdítottak Esz-