Esztergom, 1921 (26. évfolyam, 1-151. szám)
1921-01-26 / 11. szám
nyörködtették a hallgatóságot. F. hó 26-iki estélyen Padányi Andor kir. tanfelügyelő tart előadást, mely után az egylet gárdája a „Kacagó leányok" c. vigjátékot adja elő. Ez alkalommal az egyleti szinpad javára néhány korona belépő dijat kér a vezetőség. * Pályázat körorvosi állásra. Az állásától elmozdított Dr. Szilágyi Bertalan pilismaróti és a munkaképtelenné lett dr. Grallegó Ede tokodi körorvos helyére kurták a pályázatot. * Az izr. Nőegylet bálja szombaton este fényes sikerrel folyt le. A táncmulatságot nívós kabaré előzte meg, melyet Vermes Ignác szavalata, a lapunkban is közölt „Hitvallás" című költemény előzött meg. Varg Papp Elemérné gyönyörű sorait szép élőkép emelte: Hungária (Hirsch Annus) négy apró angyaltól övezve. Sok tapsot kapott Rosenberg Bözsi „Férjhez menjek ?" című monológjáért, Vermes Mica és Klein Bözsi a pompásan elrejtett Huszártáncért, Schwarz Bözsi pedig lelkesen előadott énekszámaiért. A „Valami hibája van" című bohózatban Spitzer Aranka mint szórakozott, Eckstein Sári mint szobalánya, azonkívül Frommer Sándor és Scheiber Ervin arattak rengeteg tapsot. Igen tetszett Porgesz Ella mély érzéssel előadott szavalata, a „Rabasszony" Kiss Józseftől. A férfi szereplők közül az elmaradhatatlan Schwarz Dezső női imitációja maradt meg élénken a jelenvoltak emlékezetében. * Ijed az Oláh. Az oláh megszállott területről érkező lapok vezércikkben hívják fel a közönséget és az oláh hivatalok vezetőit arra, hogy a magyar tisztviselőkkel a legelőzékenyebben bánjanak s hogy a kiutasitottakat telepítsék vissza. Hogy mi bírta rá az oláh kormányt erre a pálfordulásra, az ismeretlen, de igen valószínű, hogy szoros összefüggésben van az orosz vörös hadsereg Besszarábiát fenyegető mozdulataival. Karenin Anna, Tolsztoj regénye a Kultúrmozgóban. A Kultúrmozgó e héten szerdán és csütörtökön egy angol filmattrakciót, a Lady Mary nagy sportdrámát játsza a sportkedvelők örömére. A sport minden ága elvonul a néző szeme előtt izgalmas regény keretében. Szombaton és vasárnap Tolstoj Leó világhírű regénye, Karenin Anna 5 felvonásos dráma a fehér cár birodalmából budapesti megjelenését megelőzve, itt kerül bemutatásra. Nem tévesztendő össze a már itt lejátszott Karenin Annával, mert ezen darab teljesen új rendezés és szereplői is mind a legelső és legjobb színészek. A Corso-mozgóban szerdán és csütörtökön bemutatásra kerülő Cooper világhírű ifjúsági regénye „A bőrharisnya" című 6 felvonásos industörténet a rendes esti előadásokon kívül külön ifjúsági előadás keretében is bemutatásra kerül. Az ifjúsági előadások szerdán délután 2 és 4 órakor, csütörtökön pedig d. u. 3 órakor kezdődnek s azt a polgári leány és összes elemi iskolák növendékei megtekinthetik. Belépődíj 3 korona, 404/1920. tan. szám. Hirdetmény. A szab. kir. város tanácsa folytatólag közhírré teszi az elektromos áram eladási árát, megjegyezvén, hogy a havonkint fogyasztott áram árát az elektromos üzem azon fogyasztóival szemben, kik árammérőre fogyasztanak, mindig a fogyasztást követő hónapban számlázza. Az alábbiakban a tényleges fogyasztást követő azon hónap van megnevezve, melyben a számlázás, illetve pénzbeszedés történik az árammérőre való fogyasztásnál: Az átalányfogyasztóknál a számlázás a tényleges fogyasztás havában történik, tehát azokra a fent közöltek közül az előző havi áramár érvényes. Már most megjegyzi a város tanácsa, hogy ezentúl a 165/1920. kgy. számú képviselőtestületi határozat szerinti lényegesen emelkedett széntermelési költség folytán a reákövetkező hónapban már tetemesen magasabb áramár fog érvényesülni. Az átalányfogyasztók, valamint az egyéb szerződéses fogyasztók részére megállapítva volt átalány és óradíjak a múlthoz képest ugyanazon százalékos arányban magasabban állapittatnak meg és számláztatnak, mint amely motorikus áram ára világitási célokra hectowattóránkint fillérekben: 1921. február *46 81 1921. március 45 80 százalékos arányban magasabbak a fenti havonkinti áramárak az előbbi 20, illetve 30 filléres hectowattóránkénti áramárnál. Kelt Esztergomban, a város tanácsának 1921. január hó 28.-ik napján tartott ülésében. Dr. Antóny Béla s. k. polgármester. HELYI TŐZSDE. » — Az „Esztergom" eredeti tudósítása. — Valuták: Tőzsde: Pénz Áru Takarékpénztár .... 7280.— 7700.— Iparbank 3085.— 3300.— Hitelbank (100 K) . . . 525.— 560.— Borászat (elővétellel) . . 1350.— 1350.— Borászat (ex, uj) . . . . 710.— 850.— Ki-behozatali 1040.— 1200.— Áruforgalmi (új) .... 400.— 400.— Párkányi takarékpénztár . 800.— 1000.— 4 °/o-os koronajáradék . . 156.— 160.— 6 %-os hadikölcsön . . . 58"50 59.— 5 72 °/o-os hadikölcsön . . 53.— 53.— Napoleon 1850.— 1880.— Dollár 530.— 550.— Lengyel márka .... 64.— 69.— Sokol 695.— 700.— Bécsi korona (osztrák) . . 70.— 75.—Ezüst korona 25.— 26.50 Ezüst forint (régi) ... 60.— 70.—10 koronás arany .... 860.— 900.— Aprított tűzifa kapható Víziváros, Szent János u. 12. sz. alatt. Tánciskolai értesítés. Tisztelettel tudatom a n. ó. közönséggel és t. tanítványaimmal, hogy f. hó 30-án, vasárnap táncintézetemben (Fürdőszálloda) kurzus-záró álarcos jelmez-estélyt rendezek. Világposta. Konfetti- és szerpentin-csata. A legtöbb szavazatot kapó hölgy -és férfijelmezes emléktárgyat kap. Jelmez nem kötelező! Az új kurzusra beiratkozni lehet a tánciskolában a tanítási órák alatt. F. hó 23-án összgyakorlatot tartok. Szives pártfogást kér Zachey Ilus tánctanárnő. 0 000000000000000004 W000000990000 KULTUR-MOZGÓ MŰSORA: Szerdán és csütörtökön, jan. 26—27-én. A legnagyobb angol filmattrakció : LADY MARY. 1 i dráma 5 felv. Krupp-gyár. Az esseni acélművek. Szives pártfogást kér: Toldy János tulajdonos. 00 0 Helyárak vasárnap és ünnepnapon katonák 0 % részére a 2 órai előadásra: Páholy 8 kor., $ 0 J fenntartott hely 6 kor., zsölye 5 kor., I. J hely 3 kor., II. hely 2 kor. 0 % 1 $ 0 Előadások hétköznap 6 és 8 órakor, vasár 0 % és ünnepnap 2, 4, 6 és 8 órakor kezdődnek. % 0 0 0000000000000000 00 000000000000000*0 Kocsist keres az Áruforgalmi Kirendeltség Ferenc József út 22. OLCSÓBB készítményt sokat kínálnak a vevőközönségnek egyes üzletekben, de jobbat s hatásában biztosabbat senki sem nyújthat, mint a valódi DIANA- sósborszesz, mely 50 %-os kiváló minőségben MINDENÜTT KAPHATÓ 1 kis üveg ára 22 korona, 1 közép „ „ 60 „ 1 nagy „ „' 120 Gyártja: a Diana Kereskedelmi R.-T. 2—5 Budapest, V., Nádor utca 30. szám, Th Iofról a folyóméter erős sodronyig löLCJLvJ kerítés 130 cm. magas 1 sor tüskés dróttal, 3 méter távolságban tölgyfaoszlopokkal. Bővebbet Vodicska Istvánnál, Ferenc József út 61. sz. d. u. 23-ig. műsora: Szerdán és csütörtökön, jan. 26—27-én: Jókai csodás fantáziája, = szárnyaló költészete filmen! 0 o A KORONA mozgófényképszinháza 50 000 $ A névtelen vár. Jókai Mór regénye 2 részben. Második rész 5 felvonásban. 0 0 O Főszereplők: Lukács Pál, Fenyvesy Emil, 0 Törzs Jenő, Almásy Sári, Czartoreszky Mária. 0 0 ő Q Előadások kezdete köznapokon 6 és 8 órakor, rtk vasár- és ünnepnapon l/*B, 4, 6 és 8 órakor, a i %i 1 I i00 Toj Am esztergomi Fogyasztási és értékesítő szövetkezet cipőáru osztályában Lőrinc-utca 4. sz. (volt Kobrak-féle cipőraktár Preszler János) férfi és női rjT-prixr maszas es fel- ^ iir*pmil francia és amerikai formákban nagy választékban kaphatók. A CORS0-MOZ60 műsora: Szerdán és csütörtökön, jan. 26—27-én . Cooper világhírű ifjúsági regénye! Bőrharisnya. A Csütörtökön d. u. 3 órakor ifjúsági előadás. Belépődíj 3 kor. Előadások kezdete köznapokon 6 és 8 órakor, vasár- és ünnepnapon 2, 4, 6 és 8 órakor. X« darabonkint 3 koronáért kapható a Szövetkezet üzleteiben. Villamos berendezések készítését, motorok tekercselését, szivattyúk és minden néven nevezendő gépek javítását, átalakítását, vízvezetéki szerelést és javítást szakszerűen és olcsón vállalunk. Költségvetés és mérnöki kiküldés díjtalan. Esztergom, Jókai utca 1. sz.