Esztergom és Vidéke, 1879 (1. évfolyam, 1-61. szám)
1879-07-10 / 12. szám
I. Évfolyam. Előfizetési ár: Júliustól deczemberig, fél évre ... 4 fil. — kr. évnegyedre.........................................2„20„ Egyes szám 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. 12. szám Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Esztergom, 1879. Julius 10-én. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez DUNA UTCZA III-IK SZÁM ALATT intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza: „ESZTERGOM ÉS VIDÉKE“ TÁRCZÁJA. Mért veréd fel. . ? Mért veréd fel álmaim, mért zajlanak, Almaimban régen élő szép alak? Volt vihar már sok felettem, s háború, Még se voltam soha még ily szomorú! Lányka, tudnád, hogy mi bánt úgy engemet! ?. Nem sokára fájdalom, s hú estemet! Hogy szeretlek, mért szavakkal mondani, Nem elég színű dobbanását hallani ? Lángszerelmem éget, szivem oda van, Mint pacsirta sirok-rivok dalosán. — Benned élet, szépség csillog egyedül, Kóré vagyok én melletted ellenül. Volnék kóré, tudnám, hogy elhervadok. Hinni fognám, hogy hamarján meghalok! Hajh! be kóré mellett női ki a csalány Csalfa voltál, csalfa vagy te barna lány! Rózsa olyan, mely tilos vagy énnekem, Bús azért örökkön lesz az életem! Haszna nincsen, hogy szeretlek tégedet, Nem szeretsz te, — nincs is benned szeretet! Almám él csak, s szenvedek még majd tovább. Hű szerelmem álmaidban néz hozzád, A nőnevelésügy Esztergomban. Városunk a közművelődés előmozdítása érdekében nagy és fényes áldozatokat hozott; — ezt kétségbe vonni, vagy megtagadni: senkinek sem juthat esze ágába. Tiszteletet érdemel a nemes törekvés, melylyel beigazolni hiszi a nemzet itélőszéke előtt, hogy az előre haladó kor intő szavát megértette, felfogta, s azt megtestesíteni tudja és akarja ! „Elvész a tudomány nélkül való lép“ — bibliai jelszó : példányszerű viszhangot keltett, megrázott minden kebelt és agyvelőt, s a miveltség nemzője örömmel szemlélte azon buzgó készséget, melynek segélyével az áldozatok oltára a legtisztább tűz csillámló tündöklésében felragyogott. Való szent igaz, hogy igen sokat tett és igen sokat áldozott a város főgymnasiuma, reáltanodája és más nevelésügyi intézetei virágzókká tételében. Azonban téves álmodozásban ringatná magát, ha azt képzelné, hogy mindent megtett, s most már kiérdemlett babérain nyugodtan adhatja magát az édes pihenésnek és a gondtalan semmittevésnek. Még fontos és elodázhatatlan feladat megoldása vár reá a nevelésügyi téren, mit tovább vétek nélkül nem húzhat, halaszthat. Értjük a nőnevelés magasztos ügyét. Igaz, hogy Esztergomban van a kitűnő szakavatottsággal vezetett irgalmas nének jeles zárdája, hol a leány növendékek kellő és alapos nevelést és miveltséget nyerhetnek, s a szülők gyermekeik kiképeztetéséről büszke megelégedéssel nyilatkoznak. Ezen kívül van három magán nőnevelő intézet, melyek szép feladatuknak szintén dicséretesen felelnek meg. Azonban a minden tiszteletre méltó nénék és ama három nőnevelő intézet derék tulajdonos női iránt viseltető nagyrabecsülésünk és hódolatunk mellett; nem tartózkodunk kimondani, hogy nálunk a nőnevelési ügy sok kivánnivalót és nagy hiányokat mutat fel. Ismételjük, hogy mind a nénék, mind amaz intézetek vezetői ellen nincs és nem is lehet kifogásunk, nagy érdemeiket nálunknál senki inkább nem méltányolja , sőt teljes készséggel aláírjuk elismerésünk nyilványos bizonyítványát. Sem tanítási modoruk, sem eljárásuk ellen nem emelhetünk szót. Tiszteljük őket úgy a mint vannak, úgy a mint hivatásuknak méltókig megfelelnek és a mint szellemi munkásságuk által igazán megérdemlik a szülők háláját. Mi most a szegényebb osztály szószólója gyanánt kívánunk fellépni. Ezt kötelességünkké teszi hivatásunk öntudata. A városnak ugyanis csak két osztályú elemi leányiskolája van. Megdöbbentő és szomorú valóság! A szegényebb osztály női nemzedéke ezáltal minden magasabb kiképeztetéstől egyszerűen el van zárva. Világítsuk meg állításunk igazságát. A zárdában évenként 2 ft; a magán nőnevelőintézetekben 80 fintot köteles havonként minden növendék fizetni. Vannak a zárdában ingyenes növendékek is, de míg ilyenek bejuthatnak, a szülőknek terhes és felette alkalmatlan utánjárásukba kerül, s magas pártfogás és különös kegy nélkül meg épen nem boldogulhatnak. De még a szegényebb osztály vagy nem is mer ama kiváltságért lépéseket tenni, vagy legtöbbször nem is tudja hol és miként lehetséges azt megnyerhetni. így azután gyermeke Messze szállnék,messze mennék, s nincs erő; Bűvöd — bajod lesz nekem a temető! Nem lesz sírom, — arra senki nem akad, Kit a bánat felhőkön túl elragad; Hogyha első néha égből megféred, Én siratlak oda fent is tégedet! Lányka! lettél volna hozzám igazi: Felhőkön túl nem kellene bolygani!! Sarkady István, alig tanulhatván az Írás és olvasásnál egyebet ama két osztályban , nemcsak további kiképeztetésétől a szegénység folytán elesik, hanem a szülők mit sem törődvén tovább gyermekeik szellemi nevelésével, még azt a nehezen megtanult írást és olvasást is legtöbbször elfelejtik, melyekre a szegény tanítók legnagyobb fáradtsággal valahogy rászoktatták. Ekként azután bájos hajadonokká felnőtnek, külső bájaikkal hatnak és győznek; de lelkük örökké sötétben tévelyeg, s innen származnak aztán a családi bajok, azivódások és az elégedetlenségek ; de ami legfőbb, ha egyszer természetes hivatásuknál fogva férjhez mennek és édesanyákká lesznek : váljon józan ész szerint miféle nevelési modort várhatunk tőlük saját gyermekeik irányában ? Mert a házi nevelés legelső korszaka már a pólyában veszi kezdetét. A szellem kiképeztetésének hiánya lustává teszi a testet, s gondatlanná az anyai szeretetet. Ekként már csemete korban gyakran bekövetkezik az elfajzás és az elsatnyulás. Mi lesz azután az ilyen gyermekekből ? — hazánk lakói rendítő halandóságának ijesztő száma ad rá legcsattanósabb feleletet. Eme puszta tény mellettünk harczol a nőnevelés érdekében. A szegényebb osztály nem képes havonként 2—3—fi ftot fizetni, — az bizonyos, erre nem bilét kényszeríteni, mert ahol nincs, ott ne keress. Se viszont a nénéktől, sem az intézetek tulajdonosnőitől sem volna jogos és indokolt követelés, hogy hát a szegényebb osztály leánykáit tanítsák — ingyen , minden méltányos recompensatio nélkül. Avagy tegyük fel, hogy ők bizonyos díjjazás mellett hajlandók volnának méltányos ilyen, kivált ha megtanult írni is, a legveszedelmesebb egyéniség. Csuda, hogy a süger icitálásról is nem írt, hanem csak az úri mulatságról a „Pesti Naplóba“, de azért itt is elárulta felforgató tendentiáját. Azt írta gúnyosan, hogy a „kiválóbb társaságbeliek” és nem tudja a jó ember, hogy a kiválóbb társaságbeliek * alatt az aristokratiát kell és lehet csak érteni, születési aristokratia pedig Esztergomban nincs annyi, hogy külön kört alakíthatnának, szellemi aristokratiánk pedig oly kifogástalan, hogy ahhoz szó nem férhet. Az érintett mulatságot még hozzá nem is a szellemi aristokratia rendezte, hanem néhány család és az egésznek családias színezete volt. Tanulja pedig meg a híradót, ez. vidéki levelező, hogy családi dolgokba senkinek sem illik beavatkozni, annál kevésbé azt oly névvel illetni, melyet sértésnek is lehetne venni, legkevésbé pedig indirect tapintatlanságot vetni szemükre. Hát azt nem fogná rájuk, hogy szavazás útján lettek eldöntve, hogy kik lehetnek hivatalosak ? Különben az illető t. ez. vidéki levelező urnak a dolga, ha hibázott, azt helyrehozni, esetleg bocsánatot kérni érte: mi szerény olvasó közönség csak arra vagyunk hivatva, hogy ha valamit olvasunk, annak a lehetőségig vegyük hasznát. A kikürtölt mulatságban név szerint meg van nevezve, két résztvevő és mindkét név oly osztatlan tisztelettel találkozik közönségünknél, mindkét név oly szellemi tőkét, oly magas miveltséget képvisel és a közügyek iránti oly lelkesedésről híres, hogy épen tanulási vágyunk folytán lehetetlen hozzájuk egy kérést nem intéznünk, melynek teljesítéséről különben előre is meg vagyunk győződve. Nem lennének-e szívesek a köztetszéssel találkozott felolvasásokat valamely jótékony czélra, például a felállítandó országos lebencz ház javára sajtó útján is közzétenni engedni? Esztergomi levél. Benne volnánk a holt idényben, vagy hogy akadémikusan szóljunk: a holt évadban. De azért nálunk kir. városiaknál ennek is megvannak a maga örömei. Például, mi szegény emberek elmegyünk az erdőre, hogy nyári tüzelőnk is legyen, síigét venni, és hogy a hasznos a kellemessel össze legyen kötve, teletöltjük a csutorát, tele rakjuk a tarisznyát és kész egyúttal a majális, a gazdagabbak és az urak pedig rendeznek hajón kéjutazást, összekötve majálissal, és nagy gondjuk van rá, hogy a hajó minél kényelmesebb legyen, ne valami téli átjáróra számított komp és figyelnek, hogy oly helyen legyen a majális, hol nem csak sok zöld, hanem kényelmes épület is legyen. Sikerül is mindkettő: a szegény ember vasárnap délután újra majálisoz, és a gazdag újra meg akarja tartani a fényes és kellemes kirándulást. Hanem van sok rész elégedetlen ember is Esztergomban, ki tán titokban nihilista, vagy legalább is Sociáldemokrata érzelmeket táplál kebelében és az