Esztergom és Vidéke, 1879 (1. évfolyam, 1-61. szám)

1879-07-10 / 12. szám

I. Évfolyam. Előfizetési­ ár: Júliustól deczemberig, fél évre ... 4 fil. — kr. évnegyedre.........................................2„20„ Egyes szám 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. 12. szám Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Esztergom, 1879. Julius 10-én. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesz­tőséghez DUNA UTCZA III-IK SZÁM ALATT intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza: „ESZTERGOM ÉS VIDÉKE“ TÁRCZÁJA. Mért veréd fel. . ? Mért veréd fel álmaim, mért zajlanak, Almaimban régen élő szép alak? Volt vihar már sok felettem, s háború, Még se voltam soha még ily szomorú! Lányka, tudnád, hogy mi bánt úgy engemet! ?. Nem sokára fájdalom, s hú estemet! Hogy szeretlek, mért szavakkal mondani, Nem elég színű dobbanását hallani ? Lángszerelmem éget, szivem oda van, Mint pacsirta sirok-rivok dalosán. — Benned élet, szépség csillog egyedül, Kóré vagyok én melletted ellenül. Volnék kóré, tudnám, hogy elhervadok. Hinni fognám, hogy ham­arján meghalok! Hajh! be kóré mellett női ki a csalány Csalfa voltál, csalfa vagy te barna lány! Rózsa olyan, mely tilos vagy énnekem, Bús azért örökkön lesz az életem! Haszna nincsen, hogy szeretlek tégedet, Nem szeretsz te, — nincs is benned sze­retet! Almám él csak, s szenvedek még majd tovább. Hű szerelmem­ álmaidban néz hozzád,­­ A nőnevelésügy Esztergomban. Városunk a közművelődés előmozdítása ér­dekében nagy és fényes áldozatokat hozott; — ezt kétségbe vonni, vagy megtagadni: senkinek sem juthat esze ágába. Tiszteletet érdemel a ne­mes törekvés, melylyel beigazolni hiszi a nem­zet itélőszéke előtt, hogy az előre haladó kor intő szavát megértette, felfogta, s azt megteste­síteni tudja és akarja ! „Elvész a tudomány nélkül való lép“ — bibliai jelszó : példányszerű viszhangot keltett, megrázott minden kebelt és agyvelőt, s a mivelt­­ség nemzője örömmel szemlélte azon buzgó kész­séget, melynek segélyével az áldozatok oltára a legtisztább tűz csillámló tündöklésében felra­gyogott. Való szent igaz, hogy igen sokat tett és igen sokat áldozott a város főgymnasiuma, re­áltanodája és más nevelésügyi intézetei virágzókká tételében. Azonban téves álmodozásban ringatná ma­gát, ha azt képzelné, hogy m­indent megtett, s most már kiérdemlett babérain nyugodtan ad­hatja magát az édes pihenésnek és a gondta­lan semmittevésnek. Még fontos és elodázhatatlan feladat meg­oldása vár reá a nevelésügyi téren, mit tovább vétek nélkül nem húzhat, halaszthat. É­r­t­j­ü­k a nőnevelés m­­a­g­a­s­z­­t­o­s ü­gyét. Igaz, hogy Esztergomban van a kitűnő szakavatottsággal vezetett irgalmas nének jeles zárdája, hol a leány növendékek kellő és alapos nevelést és miveltséget nyerhetnek, s a szülők gyermekeik kiképeztetéséről büszke meg­elégedéssel nyilatkoznak. Ezen kívül van h­á­­r­o­m magán nőnevelő intézet, melyek szép fel­adatuknak szintén dicséretesen felelnek meg. Azonban a minden tiszteletre méltó n­é­­n­é­k és ama három nőnevelő intézet derék t­u­­l­a­j­­d­o­n­o­s n­­ő­i iránt viseltető nagyrabecsülé­sünk és hódolatunk mellett; nem tartózkodunk kimondani, hogy nálunk a n­ő­n­e­v­e­l­é­s­i ü­g­y sok k­i­v­á­n­n­i­v­a­l­ó­t é­s n­a­g­y h­­i­á­n­y­o­­ka­t mutat fel. Ismételjük, hogy mind a n­é­n­é­k, mind amaz intézetek vezetői ellen nincs és nem is lehet kifogásunk, nagy érdemeiket nálunknál senki inkább nem méltányolja , sőt teljes kész­séggel aláírjuk elismerésünk nyilványos bizonyít­ványát. Sem tanítási modoruk, sem eljárásuk ellen nem emelhetünk szót. Tiszteljük őket úgy a mint vannak, úgy a mint hivatásuknak méltókig megfelelnek és a mint szellemi munkásságuk által igazán megérdemlik a szülők háláját. Mi most a szegé­n­y­e­b­b oszt­á­l­y szószólója gyanánt kívánunk fellépni. Ezt köte­lességünkké teszi hivatásunk öntudata. A városnak ugyanis csak két osztá­lyú elemi le­á­n­y­i­s­k­o­l­á­j­a van. Meg­döbbentő és szomorú valóság­! A szegényebb osztály női nemzedéke ezáltal minden magasabb kiképez­teté­st­ő­l egyszerűen el van zárva. Világítsuk meg állításunk igazságát. A zárdában évenként 2 ft; a magán nőnevelő­intézetekben 80 fi­ntot köteles h­­a­vonként minden növendék fizetni. Vannak a zárdában ingyenes növen­dékek is, de m­íg ilyenek bejuthatnak, a szülők­nek terhes és felette alkalmatlan utánjárásukba kerül, s magas pártfogás és különös kegy nél­kül meg épen nem boldogulhatnak. De még a szegényebb osztály vagy nem is mer ama kiváltságért lépéseket tenni, vagy legtöbbször nem is tudja hol és miként lehet­séges azt megnyerhetni. így azután gyermeke Messze szállnék,messze mennék, s nincs erő; Bűvöd — bajod lesz nekem a temető! Nem lesz sírom, — arra senki nem akad, Kit a bánat felhőkön túl elragad; Hogyha első néha égből megféred, Én siratlak oda fent is tégedet! Lányka! lettél volna hozzám igazi: Felhőkön túl nem kellene boly­g­a­ni!! Sarkady István, alig tanulhatván az Írás és olvasásnál egyebet ama két osztályban , nemcsak további kiképez­­tetésétől a szegénység folytán elesik, hanem a szülők mit sem törődvén tovább gyermekeik szel­lemi nevelésével, még azt a nehezen megtanult írást és olvasást is legtöbbször elfelejtik, me­lyekre a szegény tanítók legnagyobb fáradtság­gal valahogy rászoktatták. Ekként azután bájos hajadonokká felnőt­nek, külső bájaikkal hatnak és győznek; de lelkük örökké sötétben tévelyeg, s innen szár­maznak aztán a családi bajok, azivódások és az elégedetlenségek ; de a­mi legfőbb, ha egyszer természetes hivatásuknál fogva férjhez mennek és édes­anyákká lesznek : váljon józan ész sze­rint miféle nevelési modort várhatunk tőlük sa­ját gyermekeik irányában ? Mert a házi nevelés legelső korszaka már a pólyában veszi kezdetét. A szellem kiképez­­tetésén­ek hiánya lustává teszi a testet, s gon­datlanná az anyai szeretetet. Ekként már cse­mete korban gyakran bekövetkezik az elfajzás és az elsatnyulás. Mi lesz azután az ilyen gyermekekből ? — hazánk lakói rendítő halandóságának ijesztő száma ad rá legcsattanósabb feleletet. Eme puszta tény mellettünk harczol a nő­­nevelés érdekében. A szegényebb osztály nem képes havon­ként 2—3—fi ftot fizetni, — az bizonyos, erre nem bil­ét kényszeríteni, mert a­hol nincs, ott ne keress. S­e viszont a nénéktől, s­em az intézetek tulajdonosnőitől sem volna jogos és indokolt követelés, hogy hát a szegényebb osztály leány­káit tanítsák — ingyen , minden méltányos re­­compensatio nélkül. Avagy tegyük fel, hogy ők bizonyos díj­­j­a­z­á­s mellett hajlandók volnának méltányos ilyen, kivált ha megtanult írni is, a legveszedelme­sebb egyéniség. Csuda, hogy a süge­r icitálásról is nem írt, hanem csak az úri mulatságról a „Pesti Naplóba“, de azért itt is elárulta felforgató ten­­dentiáját. Azt írta gúnyosan, hogy a „kiválóbb tár­saságbeliek” és nem tudja a jó ember, hogy a­­ kivá­lóbb társaságbeliek * alatt az aristokratiát kell és le­het csak érteni, születési aristokratia pedig Esztergomban nincs annyi, hogy külön kört ala­kíthatnának, szellemi aristokratiánk pedig oly ki­fogástalan, hogy ahhoz szó nem férhet. Az érintett mulatságot még hozzá nem is a szellemi aristok­­ratia rendezte, hanem néhány család és az egész­nek családias színezete volt. Tanulja pedig meg a híradó­t, ez. vidéki levelező, hogy családi dolgokba senkinek sem illik beavatkozni, annál kevésbé azt oly névvel illetni, melyet sértésnek is lehetne venni, leg­kevésbé pedig indirect tapintatlanságot vetni szemük­re. Hát azt nem fogná rájuk, hogy szavazás útján lettek eldöntve, hogy k­i­k l­eh­e­t­n­e­k hivatalosak ? Különben az illető t. ez. vidéki levelező urnak a dolga, ha hibázott, azt helyrehozni, esetleg bocsá­natot kérni érte: mi szerény olvasó közönség csak arra vagyunk hivatva, hogy ha valamit olvasunk, an­nak a lehetőségig vegyük hasznát. A kikürtölt mulatságban név szerint meg van nevezve, két résztvevő és mindkét név oly osztatlan tisztelettel találkozik közönségünknél, mindkét név oly szellemi tőkét, oly magas miveltséget képvisel és a közügyek iránti oly lelkesedésről híres, hogy épen tanulási vágyunk folytán lehetetlen hozzájuk egy ké­rést nem intéznünk, melynek teljesítéséről különben előre is meg vagyunk győződve. Nem lennének-e szívesek a köztetszéssel találkozott felolvasásokat valamely jótékony czélra, például a felállítandó országos lebe­ncz ház javára sajtó útján is közzétenni engedni? Esztergomi levél. Benne volnánk a holt idényben, vagy hogy akadémikusan szóljunk: a holt évadban. D­e azért ná­lunk kir. városiaknál ennek is megvannak a maga örömei. Például, mi szegény emberek elmegyünk az erdőre, hogy nyári tüzelőnk is legyen, síig­ét venni, és hogy a hasznos a kellemessel össze legyen kötve, teletöltjük a csutorát, tele rakjuk a tarisznyát és kész egyúttal a majális, a gazdagabbak és az urak pe­dig rendeznek hajón kéjutazást, összekötve majá­lissal, és nagy gondjuk van rá, hogy a hajó minél kényelmesebb legyen, ne valami téli átjáróra számí­tott komp és figyelnek, hogy oly helyen legyen a majális, hol nem csak sok zöld, hanem kényelmes épület is legyen. Sikerül is mindkettő: a szegény ember vasárnap délután újra majálisoz, és a gazdag újra meg akarja tartani a fényes és kellemes kirán­dulást. Hanem van sok rész elégedetlen ember is Esz­­tergomban, ki tán titokban nihilista, vagy legalább is Sociáldemokrata érzelmeket táplál kebelében és az

Next