Esztergom és Vidéke, 1879 (1. évfolyam, 1-61. szám)

1879-10-19 / 41. szám

Esztergom, I. évfolyam. Vasárnap 1879. október 19-én. közérdekű, nemzetgazdászati, ipar-kereskedelmi és szépirodalmi közlöny. Előfizetési­ ár: fél évre..............................................4M. — kr. évnegyedre.........................................2­0 20 „ Egyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. 4L szám. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Hirdetések a legolcsóbb áron kezeltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesz­tőséghez, SZÉCHENYI TÉPV 35-IK SZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. „1SZTS55QM 1§ VIDÉKE»« TÁBKÁJA," Régi dal. „Holtomiglan“ . . . „holtodiglan“ . . . Már elrebbent, már elhangzott. Szép menyasszony, szép koszorús, Mért oly halvány a te arczod ? . . . „Esküdjél forró szerelmet, A keresztre tegyed ujjad!“ De a sápadt szép menyasszony Csak forró kényeket hullat. „Isten engem úgy segéljen!“ . . . . . . Könyörülj óh Isten anyja ! . . . Halvány ajkán sóhaj támad, Vőlegénye meg ne hallja! „Áldd meg Isten ezt a szép párt, — Szól a pap — ha összehoztad ! És a gyűrűt fölcseréli , a menyasszony összeroskad. Szölgyémy Ferencz: Közgyűlésünk. Kénytelenek vagyunk felszólalni. Azon közgyűlésünk, melyről a jövő évi költségvetés tárgyalása a beadott indítvány foly­tán lemaradt a napirendről, oly kevéssé volt látogatott, hogy kötelességünkké vált képvise­­­­lőink illető részét újra emlékeztetni. A költségvetés lesz a napi­renden. Tartalom nehezebb szavakat nem mondha­tunk. Nem mondhatunk már azért sem, mert a költségvetés nem csak minden egyes polgárt a legközelebbről érdeklő tárgy, hanem azért is, mert a jelen esetben ennek tárgyalása más, mellékúton becsúsztatott kérdéseket is felölel. Ilyen kérdés — ha a tanügyi bizottság el­készült jelentésével, a reáliskolák ügyében be­adott indítvány. Ilyen kérdés az adófelügyelőség által be­adott átirat-e, beadvány-e, indítvány-e, magunk sem tudjuk. A reáliskolák ügyében beadott indítvány oly horderejű, hogy ha városi tanügyünkben az annyira óhajtott helyes fordulatot mihamarabb keresztül akarjuk vinni, azt már itt el kell el­vileg intézni, mely a folyó tanévre ugyan gya­korlati hasznát az elvnek nem vehetjük, de a gyakorlati intézkedések mégis annyi időt vesznek okvetlen igénybe, melyek az iskolai évnek még hátra levő részét teljesen fölemésztik. De megköveteli ezt a mostani reáliskolánál alkalma­zott tanerők érdeke is. A városnak nem szabad méltánytalannak lenni. A reáliskolánk ellen emelt indítvány nem a tanerők hiánya vagy gyengesége miatt tétetett, hanem a rendszer elhibázottsága miatt és épen ezért, mivel legkisebb kifogást nem tehetünk a­z alkalmazott tanerők ellen, szükséges, hogy az ez irányban hozandó határozat ideje korán le­gyen meghozva, hogy ők ne legyenek meglepve általa. Azon esetben pedig, ha a közgyűlés a be­adott indítványt elejtené, ennek kimondásával sem szabad késni, nem szabad folytonos Damokles kardot lebegtetni azok fejei fölött, kikre gyer­mekeink egy részének nevelését bíztuk. E tárgy pedig megérdemli, hogy képvise­lőink mind, kivétel nélkül foglalkozzanak vele és ne mulasszák el az alkalmat nézeteik és sza­vuk érvényesítésére. A­mi az adófelügyelőség átiratát illeti, eltekintve teljesen annak érdemleges tartalmá­tól, sem kedvét sem helyét nem találva annak, hogy érdemileg foglalkozzunk vele, van ez át­iratnak elvi jelentőségű oldala : mi jogon akar az adófelügyelőség befolyást szerezni a város azon jogaiba, hogy a tisztviselői állások felett egy­maga rendelkezik ? Nem tu­djuk, hogy a tanács minő vélemény­­adással fogja e tárgyat a közgyűlés elé terjesz­teni, nem is kutatjuk; e tekintetben teljesen fö­lösleges is volna megjegyzésünk, de más­részt ez esetben teljes bizalommal vagyunk a tanács jogérzete iránt. A tanács véleménye fölött azon­ban a közgyűlés határozata dönt és nézetünk szerint ez újra oly tárgy, hogy megérdemli a fá­radságot, miszerint képviselőink foglalkozzanak künn a szabadban a munkájukat végzett szedők danája közt ábrándozni, néha néha megnézve a mulató, tán­­czoló fiatalságot, feltűnést, a szép ajkakról dicsére­tet, a férfiakéról irigykedő megjegyzéseket kelteni egy-egy sikerült tűzjáték által; egészen átadni magát a reménynek, hogy hátha még fogékony lehet a kebel is a tűzjátéknak átvitt értelemben vett egyik neme iránt, sat, sat. Azután lett belőle oly fogvaczogtató, bundát előkivánó, majdnem csepegős őszi este, hogy akár­­hova inkább kívánkoztunk, mint a szabadba. De ne legyünk hálátlanok. Különösen ne az idő iránt, midőn ennek legnagyobb mogorvasága is teremt oly kellemes helyzeteket, hogy odaadnánk érte sokszor a legkellemesebb tavaszt. A társaság nem oly nagy, mint azt elképzel­tük; az idő beszorított többnyire a „hajlókba,“ hol azután igyekeztünk a legjobban elhelyezkedni; midőn már azután azt véltük, hogy no most már jól vagyunk, akkor sült ki, hogy épen választott helyün­kön vagyunk legjobban útban. És ez annyiszor ismét­lődött, ahányszor helyet találtunk, míg végre meg­főtt a gulyáshús is, készen lettek a kiszabott sajto­lással is, eltakarították az itt ott lerakott állani való szőlőt is és mindenki a bográcsféle húzódott. Mindig fogok rajta csodálkozni, hogyan fértünk el annyian azon a kis helyen! Természetes, hogy az összeszorulásnak a bográcsházi térésen kívül itt ott akadt más indoka is, hanem miután az illetők úgy még jobban érezték magukat, ne legyen nekünk hozzá semmi szavunk és én részemről még azt sem árulom el, miszerint láttam, hogy ketten a hideg süteményt is elkezdték fújni és a nagy hívásban véletlenül össze­értek az ajkak! Az ő dolguk. Sajnálom mégis, hogy az egyik tervezett kirán­dulás elmaradt. Minő helyes lett volna, két omni­­buson, mindegyiken 10—12 egyén, nagy zászlót lobog­vele, de ne csak magán utón foglalkozzanak, hanem a legilletékesebb helyen, a közgyűlésen. És végre maga a főkérdés, a költségvetés. Határozottan ki­mondhatjuk, tapasztaltuk miszerint a költségvetéssel nemcsak képviselői körök, hanem magán egyének is tüzetesen fog­lalkoznak és minden munkára készek csakhogy a költségvetés a törvény keretén belül, de a kö­rülményekhez mérten a város anyagi állapotá­nak megfeleljen. Az átalános érdeken fölül ez is oly indok, mely megfigyelést érdemel, hogy ne adjunk újra alkalmat a város belü­gyeivel oly közegeknek is foglalkozni, mely közegek legalább­­­is­­ távol állanak városunktól. És ha ily körülmények közt azt tapasz­taljuk, hogy képviselőink még e kérdés tárgya­lásánál is szeretnek visszahúzódni, hogy m­ég e kérdéssel szemben is találnak kifogást, mel­lyel elmaradásukat menteni vélik, akkor okvetlen kö­telességünk felszól­alni. Felszólalni sürgetőleg, felszólalni kérőleg, sőt a mi érdekeink védésére és képviseletére lévén a közgyűlés hivatva, még követelőleg is és a felszólítást nem vehetik rossz néven. Nem csak tisztesség a képviselőség, ha­nem állás is, mely állás épen a bizalom foly­tán kötelességeket is ró az azt betöltőkre, mely kötelesség teljesítését jogunk van elvárni. Azért még egyszer kérjük képviselőink figyelmét. A költségvetés lesz a napi­r­ende­n. Veritas. Vasárnapi levél. ( Vége. — Összeszorultunk. — Elmaradt kirándulás. — Ma­gányos cimbalom. — Discretiót! — Beteg kis­lány. — Bál. — A férj fél órája. — Panasz. — „Kálmán“­ este. — Híres dal. — Távirat. — Emlékeztető az indítványra. — Ha idő lesz. —­­ Tehát vége a szüretnek is. Bizony ez is meg­csalta reményeimet. Erősen számítottam reá, hogy mily kitűnő mulatság lesz, kedves őszi esténként tatva, az országúton vag­y zenélve kirukkolni a szüret helyére és megenni, meginni a gazdának min­den ennivalóját és fél termését­. Legényember még, nem kellett volna sajnálni, hogy talán a megivott bor ára kellett volna a gyermekeknek czipőre. Hanem hát a rendezőség nagyon nagy kaliberű puskát akart használni és nem lehetett összehozni elegendő puska­port. — Majd jövő évre! — Annál jobban sikerült az a solo-czimbalom mellett végig tánczolt szüret, daczára a nagy zajnak, daczára a hely kicsiségének. Igazán, sokszor nem tudja az ember, melyik a kellemesebb helyzet, a magány-e vagy a túl nagy népesség; mindegyiknek meg vannak a maga kellemei, csak a kedély és hangulat kell hozzá. Megtámasztva­ az ajtót, lopva füstölve egy szi­vart, békében maradva még a tánczot óhajtó höl­gyektől is — helyemet elfoglalta náluk egy vállal­kozó szellemű özvegy, ki nagyon rövidnek találja elmúlt boldogsága tartamát, — egész nyugodtan lehetett szemlélni a megkezdett, folytatott, sokszor be is fejezett, álarczos bálba illő iutris.ii­­t, az obii­gát sóhajokkal, lopott kézszoritásokkal, Tikosan rabolt — de ne legyünk indiserétek, mert csak a saját fejünkre zúditnánk a förgeteget. Csak az a kis beteg leány bántott, kinek nem volt szabad tánczolnia és kénytelen volt élvezetet keresni a­­ czimbalom hangjaiban. Pedig hogy szeretett volna részt venni a mulatság zajosabb részében is! Nagyon lehangolta őt kényszer helyzete, még a szőlőfajok meghatározási módja is igen h­alavány mosolyt volt képes ajkaira csalni. Vége ezeknek a kedélyes estéknek is. Végre megérkezett a messze kivánt, rettegett eső és szét­vágta a jó kedv folyását. — Bálban is voltunk, kedélyes, fesztelen bálban. Hogyha Agglegény mondja azt a jelzőt: fesztelen.

Next