Esztergom és Vidéke, 1880 (2. évfolyam, 1-105. szám)

1880-06-03 / 45. szám

Esztergom, I. évfolyam. 45. szám.­ Csütörtök 1880. junius 3 án. ESZTERGOM és VIDÉKE Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési­ ár : egész évre.................................................6 fît. — fél évre.......................................................3 * — évnegyedre......................................................................................1 „ 50 Egyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. Megjelenik : heten­ként kétszer vasárnap és csütörtökön. .íjEftip' Nyilttér petit soronként 30 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltétnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesz­tőséghez, SZÉCHENYI TÉR^ ^-IK SZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. „ESZTERGOM ES VIBÈE1» ikmZML Találkozás. Ki büszke voltál s gőgös egykoron, Mi lett belőled, hajh ! mi lett ? A szenvedés meglátszik arezodon Mi tépte igy meg szivedet ? A kit szerettél elhagyott talán, S rományidét elvitte mind ? . . . . A köny kitör, nem szól a lány, Cak némán fejbólintva int. Szerettem egykor én is óh leány , S a kit szerettem­, elhagyott. Szegény szivem, ah oly nagyon korán Megösmeré a bánatot ! S tudod ki volt, ki megtörő szivem, S reményimet elvitte mind ! ? . . . Zokog a lány, zokog keservesen Es némán fejbólintva int. Lányi Adolf: Esztergom 1880 május 3-án. Néhány nap múlva olyan ünnepet ül vá­rosunk, melyet sokan megirigyelnek tőlünk, de a­melyet mi örökre megemlegetünk. Ma­gyarország szellemi életének uralkodói : Buda­pest írói és művészei érkeznek hozzánk. Fényes lapokat írhatunk társadalmunk történetébe. Magasztos emlékeket bízhatunk lelkünk őrizetére. És ország-világ előtt büsz­kék lehetünk a kitüntetésre. Senki se tagadhatja, mert tapasztalatokkal hitelesített igazság, hogy Esztergom nemes­lelkű, vendégszerető és nyájasan fogadó egy város, a­hol jólelkű emberek, ritka szépségű leányok, munka és iparkodás laknak s mely­nek olyan szépségű vidéket adott az ég, hogy az csak gyermekeiben tükröződik vissza. Tudja a főváros és tudja az egész or­szág, hogy a­ki Esztergomba jön vendégnek, abból rokont csinál a vendégszeretet. Tudják mindenfelé, hogy a nagy szellemet melegebb szívvel ritkán fogadják valahol, mint minálun­k. Jöhetnek tehát az írók és művészek is, mert nem fognak csatlakozni várakozásukban. Nem idegeneket hanem vendégeket várunk s nem vendégeket hanem rokonokat fogadunk. Meleg szív és meleg kéz várakozik rá­juk. Szeretetünk egész gazdagságával fogadjuk s örömünk teltével fizetünk. A főváros írói és művészei tehát jó ba­rátok közé jönnek, a­hol mindennel, csak kö­zön­nyel nem találkoznak. fl!" V" ■ [UNK] [UNK] - j JUJ. ■Kgl-l—L1 Jj.l-.UJfL ->■ [UNK] [UNK] - J."""?.?1 J- . ■ [UNK] [UNK] Történelmi emlékeink újulnak föl az ese­mény alkalmával. Az első vidéki városok kö­zött érezzük magunkat. Iparkodásunk buzdítja, tevékenységünket emeli s örömünket gyarapítja a kitüntető esemény. És büszkék leszünk rá mindenkoron, hogy a fővárosi szellemi élet elsőrangú bajnokai tisztelik meg szerény haj­lékunkat. Bizonyítsák ők is újra, hogy Esztergom legszebb erénye a vendégszeretet és mondják meg az egész országnak, hogy van itten sok a haza szemefényéből is. Tekintsék meg országos nevezetességű pontjainkat : a vallás pantheonjait. Tekintsék meg kincstárunkat , főpásztoraink százados em­lékű ereklyéit. Tekintsék meg könyvtárunkat s képgyűjteményünket : a főkáptalan s a her­­czegprimás fölséges alkotásait. Nézzék m­eg középületeinket , hol mintaintézetekkel ta­lálkoznak. Nézzék meg szent István születése emlékére épült remek kápolnánkat s Bakács bibornok hírneves imaházát. Nézzék meg Ma­gyarország legmonumentálisabb sírboltját fejedelmi basilika alján. Azután gyönyörköd­a­jenek regényes vidékünk bájain. S midőn kö­rültekintették nevezetességeinket, nézzék meg azt a barátságot és rokonszenvet,a­mivel kalauzoltak. Láthattak szebbet, nagyobbat, dicsőbbet mindabból, a­mit a művészet és tudomány teremtett. G­yönyörködhettek felségesebb mű­alkotásokban, bűbájosabb természeti szépsé­gekben, redős homloka pedig mintha csak­ azt jajgatná „talán még­sem.“ Egyik perczben a legboldogabb, a másik­ban a legboldogtalanabb Róbert minden Róberték között. Mit tesz egy pillantás ! A bűvölő ifjúság rózsás leheletével árnyalt sorvasztó fehér arcz, boros holló fürtök alatt igé­zően ragyogó kökény szemek, az angyali ártatlanság mindent meghódító mosolya, az istennői termet . . . ah ez az, mi őt őrültté tette ! 0 szerelmes. Hogy nálánál 18 az az tizennyelez ki, nehe­zebb, hogy mindenkinek bajuszát — csak azért mert bajusz — ki szeretné pödörni, hogy még a bajusz­­talan „életre valókkal" is kokettiroz, hogy könnyelmű természete minden vért lázas izgatottságba hoz — ez őt nem gondrozta. Hogy a 24 tavaszból, mik vállát oly lecsapottá tették, semmi de semmi sem maradt emléknek nála, csupán a rákövetkező zordon telek hagyták ott átkos látogató­jegyeiket egy egy barázdának beillő redő, vékony dongák, s kétségbe ejtő ezukor természet alakjában — ez sem gondrozta őt. Hogy imádott arapurettejének papája édes „mauzikájának" jövőjét szivének negyedik pitvará­ban hordja, hogy ő magas vállú, az élet telétől meg nem viselt, viruló vőlegényt akar, — még ez sem ejtette őt kétségbe. Van kedvesének egy áldott szivű „tantja" csengő könyörgésével majd lágyra veri az a hajlithatatlan papa kemény szivét. A gyönyörű áprilisi nap végső langyos sugarai rendesen szép Ringstrassén találták őket. Miczi Ró­­berttel karöltve elöl a Tante pedig hátulról com­­mandirozott. Ezen étvágyat gerjesztő séták fűzöget­­ték azt a rózsa lánczot, mely sziveiket most már széttéphetetlenül köti egybe. Már el vannak jegyezve. Mint a kriptát­a százszorossal visszaverődött Csak olyan őszinte tiszteletet, önzetlen barátságot és makula nélkül való meleg lel­kesedést nem fognak egyhamarján találni, mint mi nálunk. A­mit a fővárosi műveltség s a vidék romlatlan, patriarchál­is élete nyújt, azt itt összeolvadva fogják megtalálni. A­mit az összetartó jóság és egyetértő barátság művelhet, azt itt keressék. Üdvözöljük tehát nagy tiszteletű vendégein­ket előbb városunk régi jóhírnevével, utóbb szives vendéglátásának újabb bizonyítékával. Üdvözöljük tudományosságunk és szép­irodalmunk bajnokait ; kislapirodalomunk első­rangú képviselőit ; színészetünk kitűnőségeit s művészetünk harczosait ! Üdvözöljük előbb helyi sajtónk, azután a közönség nevében ! Mert csak az átalános lelkese­dés és öröm viszh­angja a mi szavunk. Ünneppel fogadjuk és vendégszerettel látjuk őket. Mert azt akarjuk, hogy ne csak ne­künk jusson örök emléke az eseménynek, hanem hogy ők Esztergomot­ is minden időre szívekbe foglalják A jó barátok meleg kezével, a rokonok forró szivével s a vendégszeretet teljes örö­mével várjuk őket. Jöjjenek! Addig is előre bocsátjuk üdvözletünk sebes szárnyú galamb­ját. Vigye meg azt a hirt, hogy egész Esz­tergom várva várja őket ! Kőrösy László. Eljegyezték. — Bécsi töredék. — .............A tiszteletre méltó öregség fogyatko­zásait a proramis szemek elől szerényen elfedő über­­zieheres fauteilben guggol­ó — megható képe a mennyei örömmel feleresztett pokoli kínnak s Cas­­sierja egy Hitelintézetnek. Nagy fekete szőrpamuttól elrejtett mosolygó ajaka, apró beszélő szemei úgy látszik folyton azt mondogatják „Sie liebt mich,“ dörgő hang, úgy járta be az ismerősök szűk keblét e szájat tátó hír. „Eljegyezték!" Két álló hétig e könyvsajtoló szavakkal fogadták egymást találkozó ismerőseik. A „bon jour" meg a „griast di’ Gott" már egészen ki­ment a divatból t. i. közöttük. Mindenik tudott hozzá egy kis részletet. Az egyik azt hallotta, hogy a szerencsés vőle­gény szerencsétlen kandidátus korában „Blei und Pulverről" beszélt, ha tagadó választ kap ; a másik meg azt kerepelte hozzá, hogy a menyasszony szív­­görcsökbe esett (természetesen ez is kandidátus korá­ban) mert azt hitte, hogy a vaspapa bevágja az útját ennek a szépen megindult frigynek. — De azt bizonyosan nem hallotta még, hogy. — Ne is mondja, előre tudom már, hogy hallottam.­­ — És valóban? — És valóban. Ez meg így volt. Landpartit csináltak, — magától értetődik olyat, mely mélyen be­nyúlt a késő estbe. S ugyan mert ne nyúlt volna bele ? Hisz oly szépen tükrözte vissza zajló bensejök világát, hogy még. A titkos homály nem a félelem a bizonytalanság, a langyos szellő pedig nem forró sóhajuk photographiája-e ? a ked­ves csillagok vájjon nem úgy pislognak-e feléjök mint tüzes phantasiájuk alkotta tündéri jövőjök s a nyájas hold ugyan mi lehetne más, mint buzgó taká­csa a föuntisztelt rózsaláncznak. Bele bámulnak a sötétségbe, gondolatban pihegve szaladgálják keresz­tül a családi élet lángkardú angyaloktól nem őrzött paradicsomát s megrugdossák az irigy múltat, a miért oly soká feküdt közöttük. Ab die sehene Zeit der jungen Liebe ! A szent Ámor tudja mi mindent nem rugdos­nának még meg eme ihletett perczekben, ha a ke­gyetlen Táute haza nem tereli őket az egyszer elől

Next