Esztergom és Vidéke, 1880 (2. évfolyam, 1-105. szám)
1880-08-15 / 66. szám
negyven esztendőn keresztül gondozta népeit. Újabb történelmünkben Ferencz negyvenhárom éves uralkodása szintén kiváló esemény. Legtöbb királyunk alig hogy koronát viselt. Ferencz József harmincakét éve uralkodik Magyarországon. A legnagyobb magyar király, a dicső Hunyadi Mátyás harminczkét éves királykodása után már elhunyt. Adja azonban a magyarok jóságos istene, hogy a legszeretettebb s legbuzgóbb magyar király, a mi fényesnevű Ferencz Józsefünk még sok évfordulóval gyarapítsa dicsőséges uralkodását. A nemzet méltó fénynyel fogja megünnepelni királya születésének ötvened évfordulóját, mert az a király, a ki annyira szereti Ilii magyar népét, mint Ferencz József, megérdemli rajongó szeretetünket s ha kell vérünk bíborát. Néhány nap múlva imádkozzák el Vörösmartyak azt a hymnusát, melynél szebbet még költő nem írhatott: Isten segíts! királyok istene! Emeld fel hozzád a király szivét, Értelme légyen, mint napod szeme Hogy végig lássa roppant helyzetét, Hogy a ki fényben milliók felett van, Legyen dicsőbb erényben, hatalomban ! Kőrösy László: Aranyszavak a sajtószabadságról. — Dr. Burny Károly kiadatlan kézirataiból.*) — Ama derék és bátor német tudós Schlaeger Ferencz György, a hannoveri szabad szellemmel irt folyóírásnak, a „Gemeinnützige Blatter für das Königreich Hannover" szerkesztője s több tudós társaság tagja, ki mint jeles, ifjú harincz esztendő előtt velem együtt a göttingiai universitásban tanult, egy nevezetes uj munkájában: Bemerkungen über die Frage Was wünseben wir ? oder Gedanken und Empfindungen in unserer ansgeregten Zeit, melynek példányát emlékezet és régi akadémiai barátságnak okáért nekem megküldötte ; a nyolczvanhetedik lapon a sajtószabadság dolgában minden igazzalóképpen ir: „Auf welche Weise könnte das Bessere über haupt rascher errungen werden, n.ls (lurch die a 11- gemeinste Pnblicitaet aller öífentlichen Angelegenheiten ölnie allé Censur? Pressfreiheifc kaim und soli eme gute Regieruug nicht hinderu! Sie ist das einzige Mittel, durch welches die oberste Behörde zűr Kunde ailes dessen komint, was ihr zu wissen nötliig ist. Dér Hauptgewinn, dér aus dér völligen Pressfreyheit liervorgelit, ist die Entwaffuung dér Press freylieit. “ (Lásd Censnr und Confiscation von Drtiekscliriften aus dem Standpunkte dér Rechtsphilosopnie und Staatskunst betrachtet. Braunschweig 1820.) „Diese Frédikéit ist iiiir in dóm Maas máclitig und gefáhrlicli, in dem sie ungewölmlich kiihn und gewagt erscheint. wird.»Sie verliert allé Wichtigkeit sobald sie géméin Dics beweist England seit hanger Zeit. Dort sieht man die wichtigsten Ausfálle dér Presse für niclits melír an, als für das, was sie sind, für ohnmáchtige Yersuche (1er geschlagenen Minoritáét. Man wundert sich’ nicht melír darüber : das ist das Geheimniss dér Press-freyhefi ! Eine alltágliche Külmheit ist niclits Kühnes melír, sondern nur nocli etwas alltagliches. Die Press-licenz muss verboten seyn, wenn sie den Reiz des Verbotenen habén soli. Ein erláubter Frevel ist kein Erővel mehr. Gégén Pitt warden viele Imiidért Sehmalischliften und Karrikaturen ausgegeben, oline dass sein grosser Ruf nur im Mindesten dadurcli gelitten batte. Gcwiss gibt es kein besseres Mittel, die Verláumdung, den Hass, den Neid zu überwinden, als wenn man ihm vergönnt sich öffentlich auszuschreyen. Die Press-freyheit ist die Sonne, die (lem Gift, das iliren Stralilen ausgesetzt wird, seine Kraft allmâhlig entzieht, wàlirend es im Duukeln dieselbe bey bel I alt urn sie gelegentlich zu aussern. Die Press-freyheit is die freye Luft, in (1er (1er Damp!’ verfliegt, wahrend er in einen eugeu Raum gepresst, eine zerstöreude Gewalt erlialt. Wie schön spracli Preusens edler König Friedrich Wilhelm, in eiuer Kabinets-Ordre vom 20-ten Feber 1804 die merkwiirdigen Worte aus: Eine anstándige Pnblicitaet ist (1er Regierung mid den Unterthanen die sicherste Bürgschaft gégén die Nachlássigkeit und den bősen Willen der untergeordieten Official] ten und verdient auf allé Weisse befördert und geschützt zu werden." (Felségesen aranyszavak !) . . . „Sebon am 26-teu April 1774 spracli Gustav Hí. von Scliwedeu zu seinen Reiclisstandeu : — Durch die Press-freyheit erfahrt ein König die Wahrheit, die man mit so vieler Sorgfalt, mid leider! oft genug mit so vielem Erfolge vorihra verbirgt. — Den Beamten verschafft sie den Yortlieil, dass sic wohlverdiente uud imgeheuchelte Lobspriiche erhalten können, oder aucli bekommen sie Ge legenheit das Publicum fiber falsche Deutungen ihrer Handungen anfzuklaren. — Das Volk erhalt endlich Sicherheit seine Klagen anzuhringen und den Frost sich beklagen zu dürfen und ost überzeugt zu werden, dass seine Klagen unbefolgt sind" (Bölcs királyhoz méltó szavak !) . . . leh kaim nicht begreifen wie irgend Jemand gegen die gute Sache des wegen eingenommen seyn müge weil sie dem Miss-brauch unterworfen ist. (A természeti jus [uj magyarságban: jog] tanítja : abusus non tollit usum.) Jaen ? Gibt es keine Mittel den Missbrauch zu dem Die Censur ist für diejenigen eine Last, welche es gut meinen, demi die übrigen umgehen die Gesetze. In den andern Lebensverhältnissen sind die Gesetze nur für die Priichtvergessenen, in dieser so segensreichen Angelegenheit sind sie nur für die Pflichtliebenden und schaden immer mehr, als sie nützen. Will die Regierung keine Wahrheit erfahren : so jage sie alle Schriftsteller zum Lande hinaus. (Isten mentsen meg!) Willischt sie aber tief in das Leben des Volks zuschauen, so verschwere sie das ohnehin selten reizende Geschäft und Leben des Schriftgtellers nicht durch unnöthige Bande. . . Leipzig hat auch von Seiten der Industrie die Censur als verwerflich dargestellt und bewiesen, dass in kurzer Zeit der Stadt mehr als 100,000 Rtlik durch die einseitige Censur entgangen sind..........“ A mostani magyar országgyűlésben, 1833-ik esztendőben, jan. 10-én a nyomtatásbeli szabadság és censura felett folyt vitatások közt, egy jeles követ igen helyesen állította, hogy törvényeink a nyomtatás szabadsága ellen semmit sem szólnak. Sőt a XVI. századból vannak két törvényeink, melyekből nyilván az látszik, hogy a kormány ezen tárgyban a nemzet megegyezése nélkül semmit sem tett. Első ezek közt az, mely által az ország rendei némely vallásról szóló könyveknek, másik mely által a Julianum Calendariumnak nyomtatását, a király előterjesztésére eltiltják. (Decz. A. 1553. art. 24. „Quid vero de editione impressione quae erroneorum librorum per Majestatem Suam mentio facta est status et 00. supra ea re pro parte ipsorum nihil statuere potuerunt cum in eorum bonis nusquam id fieri sibi constare affirment." — Decretum 1599. art. 45. „Civitates autem et Domini terrestres, si cpii similiter sese eidem publico statnto opponere fuerint, ac vetus Calendarium imprimi curare Bloque uti comperti fuerint, puniat ac mulctet eos. Sua Majestas in mille florenis toties, quoties contumaces fuerint.") Valóban a censura olyan tárgy, amelynek rendszabásai a törvényhozó hatalomhoz (potestas legislatoria) tartoznak, tehát constitutionalis statusban, (köztársaságban) mint Magyarországban közös vagy kölcsönös jus (jus commune cum statibus et 00 communicatum.) A könyvnyomtatás felséges feltalálása után és sokáig Luthernek reformatioja után Magyarországban *)Rumy egy érdekes kiadatlan kéziratát mutatjuk be mai számunkban. A latin és német részleteket nem fordítottuk le, nehogy Rumy írásmódjának eredetiségét megmásítsuk. A német citátumok tulságát mentse a kézirat régisége s az iró modora. ________ lrtásai szinte megdöbbentők. Ghirlaudajo, Cimahue, Carlo Dolce, Luca Signorelli, Pinturicchio, Palmavecchio, Ciivelli Sarto, Guido Reui, Caracci, és több ily fényes név szerepel e kathalógusban, de szerző mit sem szól a vizsgálatról, mely ily különféle helyekről összevásárolt képeknél okvetlenül szükséges. Legbecsesebbnek látszik az a gyűjtemény, melyet Simor 1878-ban vett meg Bertinelli római kanonoktól. A vételt Overbade közvetítette. E gyűjtemény magában véve hatvan darabból áll s a festők közül Botticelli, Bellini, Palmavecchio, Civia, Pinturicchio, Lorenzo di Credi, Marco Palmezano, Starnilla nevei fordulnak elő. A szerző felületességét tanúsítja itt az, hogy a Palmezanus forojuliensis aláírás után indulva, azt mondja, hogy e festő Férfiból származik, holott Forli városának római neve Forum Livii és nem Fórum Julii. A képtárt érdekes metszetgyüjtemény egészíti ki, melyben a leírás szerint képviselve vannak : Dürer, Rajmondi, Leydeni, Lukács, Golz „1596-ban dívott metsző" (szörnyűséges nyelv), Cranach, Rembrandt, Ostade, Morghen, Keller és mások. rabot Szerző végül még kiterjeszkedik a 21000 hameghaladó könyvtárra, a lapidariumra és egyéb tárgyakra ; ha ezek idővel hasonló buzgalma főpapok gyűjtése által kibővülnek, nevezetes múzeuma leend Esztergomnak. A mi hazafias aristokratiánk tulajdonkénen a főpapság. Világi főuraink ugyan nem sokat tesznek. „Koszorú." Vasárnapi levél. (Söpörni! — Nagy baj a jó „papa". — A még jobb leányok. — Messze. — Kincsem és Kisbér. — Az én Kincsem és a Kisbér. — Amabilis confusio. — Szerencsés végkifejlődés.) Tehát „söpörni." Nagyon helyes ez a jelszó, melyet egyik városatyánk adott ki a múlt közgyűlésen, csak az a baja, hogy ha ő söprűvel szeretné kitisztítani az „accist," azért még nem mindig balgáinak az ő kívánságára, hogy Hanem hát ez az incidens is használt annyit, eggyel több ok volt a nevetésre. Az pedig mindig érdem, ha valaki meg bírja nevettetni embertársát. Igaz, hogy míg a város atyái a „söprűizésen" nevettek, addig más is történt odakinn. Ami pedig meghatóbb és nemesebb érzést keltőbb volt mint a söprüzés. Anyagi gondok anyagi bajok érték utól egyik jó hírnevű leánynevelő intézetünket. A szorgos anyagi viszonyok nemcsak nem válogatósak, hanem nagy kedvük van mindig igazolni a régi közmondást, hogy kit az istenek gyűlölnek, azt tanítóvá teszik. A végkasztrófa már árverező végrehajtó képében az ajtó előtt állott, midőn mégis valami jó angyal megsúgta a fiatalabb nemzedék szeretett „papájának", ki azután gondoskodott róla, hogy a dráma utolsó felvonása be ne következzék. A „papa" ugyan maga is panaszkodhatik annyiból, hogy maga is az istenek gyűlölte osztályhoz tartozik, de ez csak egy okkal több volt, hogy cselekedjék. És cselekedett is. A tett azonban csak félig lett volna tökéletes, ha tisztán az ő szakgatott idejét kellett volna ráfordítani. A segélyadás hősebb volt, mint ezt bevárni lehetett volna.is sürérnek.A hölgyek azonban, ha jót kell tenni, ráAz a hölgy, ki szeretett papájának méltó lánya, azonnal vállalkozott egyik barátnőjével, hogy a papa hiányzó idejét pótolva, a félig sikerült jót egésszé tegyék és hála a két nemeslelkű hölgy önfeláldozó emberszeretetének, alig múlt el pár óra, a fenyegetett tanintézet mentve volt a rámért súlyos csapástól. A krónikaíró pedig leveszi kalapját és áldást kér az égből azokra az angyali szivekre, melyek nem riadtak vissza a kényelmetlen és kellemetlen missziótól, hanem sitettek nemcsak a könyöket letörölni, de áldást és vigaszt hozni. Most pedig nyájas olvasóm, repülj képzeleteddel messze Esztergomból. Oda, ahova te akarsz. Például Budapestre. Budapest kezd nevezetes lenni még pezsgőjéről is. Azokról a pezsgőkről, melyek fehér nyakukkal oly csábítókig mosolyognak reád és minek folytán magad is igazat adsz az Ítéletnek, melyet a bíró mondott a Prűddel—Petheő féle perben Kisbér ellenében a Kincsem javára. Egy élelmes úri ember, kit mi nem ismerünk, igyekezett hozzájárulni a jó hírhez, mely a Kincsemet már sarkon követte és ennek jutalmazásául, tiszteletül, Prückler nem is késett három fehér nyakat becsomagolni és ügynökéhez elküldeni azon úr számára, ki szolgálatott tett ugyan neki, de mi nem ismerünk Az ügynök megkapja a küldeményt és siet róla a czimzettet értesíteni. A czimzett azonban rettenetes módon keveseli a három üveget és bár rábeszélésre elfogadja, nem tagadja meg önmagától, hogy egy kis szójátékot el ne kövessen. „Tisztelt uram! Írja nyugtató levelében, a ládát megkaptam és azt hittem, lesz, mit kincsemnek nevezhetek, de sajnálatomra csak kis bér volt." Természetes, hogy egy kereskedő vagy gyáros nem gondol mindjárt a nyelvtanra vagy szókötésre, hanem a kis betűvel irt kincsem és kisbér szókat nagybetűvel Kincsem és Kisbérnek olvasta. Rögtön megy levél az ügynökhöz, hogy hogyan mer Kincsem helyett Kisbért csempészni az ő ládájába és lett belőle oly amabilis confusió, melyből, daczára annak,hogy legalább tiz tizenkét levélbélyeget felhasználtak, alig bírtak kiigazodni. A gyáros haragudott az ügynökre mért csempészkedik. Az ügynök haragudott a czimzettre, hogy őt, ártatlant miért compromitálja elmaradhatónak ítélt szójátékával. A czimzett haragudott a gyárosra, miért akarja három üveggel lefűzni. Valahára azonban mégis kiderült, hogy ő sok üveg pezsgőt gondolt kincsének és csak a három üveget nevezte szolgálatáért kis bérnek, és így kitűnvén az ügynök ártatlansága, a gyáros újabb pár fehérnyakú teli üvegének közvetítésével a béke, mely már már európai bonyodalmakat rejtett mellében, helyre állott. Jó, hogy nem Esztergomban történt, mert itt alig folyt le volna oly simán. Az élet azonban megérdemli, hogy mi is megemlékezzünk róla. Titilla. Folytatás a mellékleten,