Esztergom és Vidéke, 1880 (2. évfolyam, 1-105. szám)
1880-10-10 / 82. szám
Előfizetési ár : egész évre fél évre , évnegyedre ...................................G frfc. — kr. ................................3 . — , .............................. • • Egyes szám: 8 kr.1 . 50 „ Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendő!.". ISlTEBQQM jg fülig* TIBCZÍJA, Őszi hangok. I. Szép nyári est; a lombok halkan ingnak, Madár is szunyadoz a fán ; A csöndet lágy, szerelmes szavainknak Nesze zavarja meg csupán. Miként ha a természet is figyelne, E csönd oly megható csodás ; Álmok honába szédül itt az elme, Ah, édes ez az álmodás ! Oh, mert hogy oly rövid volt ez az álom! Zörög most sárguló haraszt; Hol eszményképem! Eltűnt, nem találom, Engem már semmi sem maraszt. Nézem hogy ágáról a lomb lesóhajt, Mit irt a sárga ősz szele; Szivem is táplál most egy titkos óhajt: Ett is lehullanék vele ! II. Magamba bolygok a hegyoldalon, Szemembe köny, szivembe fájdalom , Mint csillog e boly .ízest fényiben, Hol egykoron pihentél keblemen! Városi és megyei érdekeink közlönye. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Nyilttér petit soronként 30 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉPV 35-IK SZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Honvédeink. A dicső emlékezetű szabadságharcz tiszteletreméltó kései közül, akik még életben maradtak, mintha nem is tartoznának bele a modern korba, elszigetelve és tétlenül élték napjaikat városunkban. Egyesületük bolt egyesület volt, életjelt hosszú évkorokon nem adtak magukról. Emlékezetes évfordulókat még nem ünnepeltek, a negyvennyolczas események dicső emlékezeteit nem elevenítgették föl. Pangó és tétlen élet volt az esztergomi honvédegyesület élete. Talán a régi jó szellem változott meg? Tabul a régi jó elvek vesztették el birtokosaikat ? Talán nagyobb dicsőség korunkban kis szereppel játszani, mint a múlt idők fényes emlékeire hivatkozni ? Mindenütt és mindenkor vannak emberek, kik biztosított jó fehér kenyérért készek megtagadni múltjokat s készek elvetni elveiket. De ezek az urak nem csak egy dicsőbb kort, nemcsak nagynevű kortársakat s örökre lelkesítő elveket tagadnak meg, hanem megtagadják önmagukat , sőt önmaguktól a tiszteletet. Nincs leverőbb valami az életben, mint mikor hűtelenek leszünk ahoz a zászlóhoz, melyhez hajdan esküvel csatoltuk életünket. Nincs szomorúbb, mint egy fényes, egy dicső kort oda adni olcsó cserébe egy kevésbé tiszteletre méltó korszakért, mely nem fizet egyébbel, mint biztosított kenyérrel, ha hozzája alkalmazkodunk. A múlt megtagadása s az elvek Pálfordulása adhat az életben kedvezést, de tiszteletet soha. Biztosíthat létezést, de csak a sírig. Az életben nem ad tiszteletet, a síron túl nem halhatatlanságot. Hány régi honvéd mondott le múltjáról és elveiről? Keserű statistika lenne, azokat fölemlíteni, akik a szent kötelék közül kilépve most olyan irányzatokat szolgálnak, melyek nem lesznek a történet lapjain a negyvennyolczas események glóriájával megírva. Tisztességes állás a közéletben elvtagadással s a múltak megvetésével, csak a mi korunkban nem lehet botrány tárgya. Az ötvenes években kitagadták még a rokoni kötelékekből is azokat, akik olyan hatalmat szolgáltak, mely zsarnoki fegyverekkel nyomta el a szabadságharczot. Most kezet nyújtunk azoknak, kik megváltoztatták politikai hitvallásukat, kik jó kenyérért elveket cseréltek. Kalapot emelünk előttük , hiszen nagyságos urak lettek s mi koldusok maradtunk ! Oh keserű kor az, melyben a kortársak megtagadják egymást. Mikor a sebforradások elvesztik a tiszteletet, a szegénység lenézés tárgya s a becsület csak úgy ér valamit, ha tulajdonosa tiszteséges állásra emelkedett. Szinte szégyeljük kimondani, hogy bajtárs oda értünk, hogy négy évtized alatt csaknem az élő emlékek teszik csúffá a négy-Mi rég volt az, hogy a tavaszi nap Ránk árasztott illatot, sugarat? ! Mi rég volt az, hogy kicseréltük itt Önnön szerelmünk édes csókjait?! Most őszi gyász ül a világ felett. Hervadtan hullnak már a levelek. Csönd van, csak a szél sír keservesen.. . Hol vagy aranyhajú szép gyermekem! Hol egykoron szerelmet esküvel, Ott most csörög a sárguló levél ; Eltűnt a szó is, mint a kikelet, Ah, szerelmed is, mint a levelek ! Aradi József, vennyolezas események dicsőségét. Oda értünk, hogy a kik megmaradtunk korunk öröksége mellett, majd csaknem koldusbotra jutottunk s lenézés és megvetés tárgyai vagyunk azok előtt, kikkel esküt tettünk. Nem lázad-e föl az erkölcsi érzet, mikor azt látjuk, hogy kortársaink még ellenünk is dolgoznak? Azt érdemeltük-e, hogy négy évtized múlva társainktól elhagyatva, egészen magunkra maradjunk. Mit csináljunk mi ? Korunkhoz nem lettünk hűtlenek s a mai évtizedek szelleméhez nem bírtunk alkalmazkodni ? A dicső emlékezetekhez elv változtatásokkal nem bírunk hűtőjének lenni ? Nekünk nincs szavazatunk. Mi már bevégeztük hivatásunkat. Nyomorékokvavagyunk, anyagilag, szellemileg. Nagyságos kortársaink gúnnyal nézik mozgalmainkat s majdhogy csak nem rendőri felügyelet alá helyezik régi lelkesedésünket. Megértünk sokat, de azt nem álmodtuk, hogy a mostani évtizedek mellőztetéseiben részesüljünk. Szenvedtünk sokat, de azt nem vártuk, hogy kortársaink is emelni fogják szenvedéseinket s olyan sebeket ütnek rajtunk, melyek jobban fájnak az ellenség fegyvereinél s melyekre soha sem lesz orvosság. Hát jól van-e az úgy, hogy a régi honvédek ma már alig hogy számba kerülnek ? A francziáknál a rokkant katona s kiszolgált ősz bajtárs a nemzeti tisztelet tárgya. A poroszoknál a hadastyán minden nemzeti ünnepnél legkülönféle okokbóól idegenkedett. Lakásának ablakai előtt egy nagy virágtartó volt szabad óráiban egyetlen üdülése, egyetlen gyönyörűsége, melyen gerániumok és kapuczinusok, papucsvirágok meg rezedái; tenyésztek vidáman s kezének gondos ápolásában részesültek. Az irodai segédnek költői természete volt, s ha a virágok közé dugta hosszú orrát, sok szép gondolat támadhatott benne s elképzelhette magában, hogy nagy ékes virágoskertcben sétál —• oly szép álom, mit gondosan kifestett s mely először ébresztette fel benne azt a gondolatot, vajjon nem volna-e lehetséges, hogy egyszer egy kis kert birtokába jusson, s álmait igy megvalósítva lássa. — Madame Wetterstuckné megmosolyogta ezt a gondolatot s ad acta helyezte saját vágyai mellé ; ő ugyanis nagyobb lakást, elegánsabb konyha-edényeket s veres kender-bársonynyal bevont pamlagot óhajtott. Ekkor történt, hogy az irodai segéd get kapott, hatszáz forintból álló örökséget öröksékész pénzben. S midőn e pénzösszeggel haza ment, s köntösének megtömött zsebe oly kellemesen verődött vékony üzleties lábához, óriásilag merült fel akkor mellette, a kisértő nem tágított tőle s a város utczáin keresztül egész lakásáig üldözte. A kisértő a napilap egy mellékletét tartotta eléje s égő ujjal több hirdetésre mutatott, melyekben apró kerteket és mindenféle földet ajánltak eladásra. Az irodai segéd hazatért, elragadtatva megzavarodva, levegő után kapkodva, kirakosgatta zsebéből tekercseit az asztalra tette, halkan mormogva: „Kertet, kertet akarok venni!“ ezt mind hangosabban ismételte s végül nyelve teljes erejével kiáltotta: „Igen kertet, kertet, akarok venni !“ Azért tette ezt, hogy magát felbátorítsa és szilárd tekintettel léphessen Madame Wetterstuckné elé, ki reá félig haragosan, félig mosolyogva nézett. Őszi mulatság. — Hacklander F. W. elbeszélése.. — Wetterstihl, irodai segéd igen tevékeny és szorgalmas munkás volt bureaujában. Reggeli nyolc órától délig és délutáni kettőtől hatig segédkedett, olykor csak két negyed hatig, ha meleg barátságos napsugár hamarabb kicsalta a szabadba. Mielőtt ama nagy gondolatot megérlelte volna, hogy megházasodik, építészeti és gazdasági ügyek előterjesztője volt, s harmadik emeleten lévő szobácskájának korlátlan ura. De az irodai segéd úr sokkal hamarabb jutott feleséghez meg két reménnyel teljes csemetéhez mint titkári állomáshoz. Jámbor, csöndes vérű üzletember és családapa volt s a korcsmár élettől, melyet majdnem csak előterjesztései után ismert, imp* Mai számunkhoz feliv melléklet van esa