Esztergom és Vidéke, 1882 (4. évfolyam, 1-104. szám)
1882-10-22 / 85. szám
Esztergom, IV. évfolyam• MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZERI VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR : egész évre..........................................6 fil. — kr. fél évre...............................................3 „ — * negyedévre..........................................19 50 * Egyes szám ára 7 kr. 85. szám. SZERKESZTŐSÉG: Lőrincz-utcza 30., hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓ HIVATAL: SZÉCHENYI-TER hová a hivatalos s a magán hirdetések, a nyilttérbe szánt közlemények, előfizetési pénzek és reklamálások intézendők. HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK: 1 szótól 100 szóig — fit 75 kr. 100—200-ig . 1 „ 50 - 200-300-ig . 2 „ 25 „ Bélyegdíj 30 kr. MAGÁNHIRDETÉSEK megállapodás szerint lehető legjutányosabban közöltétnek. NYI LITER sora 20 kr. Városi és megyei érdekeink közlönye. A mikor üres a lap. A hírlapolvasás szenvedélye tagadhatatlanul igen sok előnnyel, de több hátránnyal jár. Tájékozódni mindenről, r érdeklődni minden iránt, tanulni a felhozott példákból s művelődni a folyamatos eseményekből, az mind igen szép. [Bieg igen hasznos. Hanem a hirlapolvasás szenvedélye s a magyar közönséget elvonja az irodaidon pártolásától. Néhány hírlapra előt fizetni még nem elegendő lerovása a magyar irodalom emelése iránt való f kötelezettségünknek. Már pedig ahol igenis befészkelődnek a napilapok, ott rugyan könyvekre nem nagyon költekeznek. Megvesztegeti a helyes nyelvérzéket fiat a sok lelketlen ujsággyártó, aki izgékony természeténél fogva alkalmas lehet ugyan sensatiós és botrányos események kipuhatolására, de sem elég fizlése nincsen a válogatásban, sem elég dközlőtehetsége a nyelv törvényeinek szigorú kezelése által. Ami azonban a legszomorítóbb, a sajtó még mindig nem tesz különbségget az újdonság meg a kezölhetetlen gség között. Lehet, hogy holmi öngyilkosságok, becsábítások, családi botrányok s többefféle piszkos események, ha néhány hóra múlva nyomdafestékbe kerülnek, Jitt-ott megteszik a hatást, szórakoztat coak, sőt elérik talán még azt is, hogy bizonyos olvasók részéről a lap ügyes szerkesztésének hírére is kritikául szolgálnak. De mit művelnek a tömegnél ? Az öngyilkosságok részletes és érdekfeszítő leírása keverve mindenféle reportert kiczifrázó alkatrésszel, az öngyilkos kiváló leírásával, utolsó sorainak közlésével, végső sóhajának érzékeny vázlatával a nagy tömeg előtt nem a szórakozást, hanem az utánzási hajlamot inspirálják. Amint hogy nem egy eset van rá, hogy elégedetlen existentiák kedvet kapva az érdekessé válásra, megitták a gyufaoldatot vagy leugrottak a lánczhidról. A hirlapolvasás szenvedélye átragad a család minden egyes tagjára. Nincs szigorú ellenőrzés alatt, hogy az iskolás gyerek vagy a serdülő leányzó bele ne tekinthessen a botrányok gyűjteményébe, a szöktetési, csábítási, házasságtörési, meg minden egyéb skandalosus história megölvalására. Hány iskolás gyerek meg serdülő lányka phantasiáját vesztegette már meg egy-egy robinsonad vagy szerelmi história, ami botránnyal végződött ! Hoszterrel a napilapok annak idején sokkal többet foglalkoztak, mint a legkitünőbbb államférfiak vagy jeles emberek méltatásával. Nem akadt utána akárhány alak, ki neki vágyott a híressé gyártott rablógyilkos babérjaira! Vallás és erkölcs, jóizlés meg válogatás csak igen elvétve fordul elő a napisajtó legolvasottabb sorai közt, az újdonságok rovatában. Pedig a sensatio hajhászat helyett mennyivel többet érne a polgári erények kifestése, a gyilkosságok helyett az erkölcsös események példázgatása, csakhogy fájdalom, az manapság már nem pikáns. Ha nincsen gyilkossági hírünk, botrányunk, betörési, zavargási, veszekedési, szöktetési újdonságunk, ha nem közöljük azt, ami fájdalom néha-néha mint családi vagy társadalmi skandalum fölmerül, akkor ránk olvassák, hogy üres a lap. Az ilyen igényekkel fogalmazott kritikának azonban sohase leszünk követői s inkább ilyen értelemben akarunk üres lap lenne, mint a jó ízlést és erkölcsöket megvesztegető botrányok gyors krónikásai. lAz „Esztergom és Vidéke“ tárczája Szépségednek fénye. . . Szépségednek fénye, Imre, Mint napfénye, messze terjed, Jöttek is, kik felajánltak Gazdaságot, fényt, szerelmet. Én szivemet ajánlom fel, Ez az egy birtokom volt csak, S te e szivet, szegény szivet, Elfogadtad— s eltapostad. LÉVAI SÁNDOR: Kisdedek a színházban. — Dialóg. — — Nos, az utolsó előadás csak nem utolsó a direktor rubrikájában ? — A leglátogatottabb este. — Valóban páratlanul nagy közönség. — Hát még a közönségen kívül ! — Csak nem számítja föl a láthatatlan szellemeket, például az angyalokat ? — De nagyon is, még pedig a fiók kiadásban. Lássa kérem én az egyszer elszántam magam egy olyan munkára, amit csak nagyon ritkán cselekszem. Megolvastam a kisdedeket a színházban. — Gyönyörű passió! — De nagyon tanulságos. — Ugyan már megint micsoda axiómából indul ki ? — Hát csak abból, hogy a kisdedeket színházba vinni valóságos botlás a házi nevelés részéről. — Ugyan csak ne oly komolyan. — Hallgasson meg kérem. Higgje el, hogy a színi előadások az éretlen elmére kártékonyan hatnak. Olyasmivel töltik be a szellemet s foglalkoztatják a kedélyt, ami nem való oda, ahol még az érzések éretlenek, a megértés fejletlen s a felfogás tétovázó. Az olyan apróság nagyon hajlandó a szinielőadásból kivonni azt, ami a képzelmet megrongálja s a gyermeki naivságot, mint a gyümölcs hím porát durva kezekkel letörli. — Ne mondja. Hiszen mai nap már nincsenek gyermekek. — Elég szomorú, hogy igazat kell adnom. Mai nap már nincsenek gyermekek. A szülők igen korán hozzászoktatják magzataikat olyasmikhez, amik lehetségessé teszik az ön állítását. Nem válogatják gyermekeik előtt a kifejezéseket, nem járnak elől gyermekeiknek válogatós példákkal, nem tartják vissza a felnőtt világnak való élvezetektől, sőt beavatják az érettek számára való dolgokba. — És van abban valami rosszalni való, hogy mai nap olyat. igen korán megérik a gyerekvilág? — De nagyon is van. Mentőt korábban érik valaki, annál gyorsabban le is áldozik. Maradjon a gyermek gyermeknek, társalogjon bábuival s ne járjon az esze színházon; tanulja pontosan leczkéit s ne kívánja, hogy a mamához hasonló ékes bánásmódban részesüljön az aranyos fiatalság részéről; nőjön szép lassacskán s ne járjon az esze bálon, hangversenyen meg nyilvános mulatságon. — És mi szükség van arra, hogy a gyermeket zsenge korához méltóan neveljük ? — Semmi egyéb, mint a kedves mamák részéről egy kis tapintat. Egy bizonyos korban. — Olaszból. — Sajnos, úgy van ! Ezek a ritkuló hajam között bujkáló ezüst szálak, ezek a Berni Los nője sorsára jutott fogak, melyek talán.."Oksággal és magánnyal fenyegetnek, e kiilenczes számú szemüveg, mely már nem gén válik be, s melyet nemsokára nyolczassal leszek kénytelen felcserélni, mindez azt bizonitja, hogy rám nézve is elérkezett egy bszonyos kor; azaz a legváltozatosabb, igrugékonyabb, és a legbizonytalanabb kor, az a kor, mely mint a Dante által megénekelt isteni jóság kiterjesztett karjaival átölelhető; a . . . elég kor mely ingadozik közepette egy bizonyos korban nem beszél az ember számokról. Sajnos, értem és jól érzem azt a sok prózai kellemetlenséget! Charault szent látszatának fényében sokkal szebbnek, és átalakulnak tűnik elő nekem az azúrkék mezőn arannyal himzett imádott ifjúság .. de elég! egy bizonyos korban se számok se frázisok............! volna Egyébként legyünk igazságosak, miért épen szükséges egy bizonyos kor kellemetlenségeiről és erőltetett nélkülözéseiről elérzékenyülve szólnui, anélkül, hogy az ember annak valódi előnyeit ne méltatná? Hisz ebből annyit lehetne felsorolni, hogy kétszer ilyen terjedelmű lapot is megtölthetnénk vele ! . . . bosszú Az idő mely fakóvá teszi a bizonyos egyenszekrényben pihenő atlasz mellényeket, és megvéníti a hajdan ragyogó selyem henger kalapot, le is csillapítja érzelmeinek régi hevét, szerény szürkeséggel tompítja bajának egykori fényét, kölcsönöz neki egész életére bizonyos közönnyel párosult nyugalmat, és a lehűtött lelki szerencse ráilleszti azon éles és jól mutató szemüveget, melyen át az egész világ oly színben tűnik elő, mint amilyen . — Az Idő — ez a hatalmas itélő-bíró, ez a szardíniái mosolyával teli vén gúnyoló — megmutatta már neki, — nappali világossággal — a minden siker, s minden frázisnak — mely a tizennyolcz éves korban nem szokott hatás nélkül maradni — hírlapok, meetingek, parlametek, kritikák, szikházak, iskolák, értekezletek, szószékek és tőzsdék frázisainak ürességét. Az idő megismerteté vele már a világ minden szenvedéseit, mert megtanítá °t az élet két legnagyobb fájdalmának, a féltékenységnek, és a fogfájásnak elviselésére. De hisz ő már átengedte a bájos Lídiát a huszárhadnagyocskának, és már azt is megszokta, hogy a kenyér héját óvatosan rágicsálja, kivált mióta a doktor eltávolította szájából utolsó ellenségét is. De az Idő még másra is megtanitá őt; kigyógyitá azon félénkségből azon bánatos lázból, mely azelőtt minden legcsekélyebb ballépés után lelkét kinézá kiábrándította azon előítéletből hogy a világ véleményével törődjék. Ezen felette erkölcstelen erkölcsbíró fülébe súgta: „A világ elég dolgot látott már, és lát napról napra hogy sem a te hibáidat magukban állóknak tekinthetné. A világ annak tart, amit mutatni tudsz, nem pedig annak a mi vagy. Belezuhantál az örvénybe ? Nem baj! Elég ha önerődből és anélkül hogy zavarba jönnél, ki tudsz belőle emelkedni, törüld le blazírt kendőddel a sarat, nézz magad körül, s haladj tovább utadon, mintha semmi sem történt volna. És nem is fog történni semmi. A szerelem — belátom — szép dolog, de nem mindene az embernek. Ennek már egyébre is kell gondolni, Emilia rózsás ajkaira, avagy mint kizárólag Zsófia ragyogó szemeire, ott vannak az ügyek, a barátok, a társaság, a politika és az adók. A könyvtárban Ovid és Petrarkán kívül más könyv is van. Átmentünk rajta mindnyájan éreztük Sámson és Rómeó, Herkules és Werther, Jakab és Granfaldoni lázait. De a tűz után csak hamu marad, és az ember folytatja életét, az élet marad, s bele kell nyugodni. De végre is orania tempus babent ! már csak vallja meg kérem maga is Tresztelle asszonyság nem találná-e kissé helyén kívülinek, együgyünek és nevetségesnek, ha érdemes férje, a rendjelekkel megrakott mellű osztályfőnök úr, ma is úgy viselné magát Ön irányában, mint huszonöt évvel ezelőtt, ha ugyanazon kifejejezésekkel élne, melyeket egykor, amidőn önnek szerelmét először bevallá, vagy melyeket ajkai rebegtek a mézesbetekben. Mit szólna hozzá — legyünk igazságosak — ha kedves férje, vacsora után az utolsó falatot lenyelve ön felé közelednék sarczára mély sóhajokat lehelne a kéj extasisában ? Ha a helyett, hogy lefeküdnék, s szokása szerint nagy hamar elaludnék, térdre borul ön előtt, s kezeit szorongatva könyeiben fürösztené meg? Mit szólva kérem ha másnap a helyett hogy annak módja szerint a rendes időben hivatalába menne, és a helyett hogy önt a házimunkák nyugalmas elvégzése végett magára hagyná, minduntalan hazajönne a minisztériumból hogy önnek egy virágcsokrocskát átnyújthasson, vagy hogy öntől egy csókot kérhessen? Különben ha az ember már egyszer lemondott minden fingás és érdekes kalandra való igényről,ha levetette Don Jouan selyemköpenyét vagy Werther ezüst gombos kék frakkját, midőn már nem küzd hódítás után, akkor, de csakis akkor, azon bizonyos korban kezdi csak becsülni, s élvezni tanulni a női társaságot. — Egy húsz éves ifjú számára nem léteznek nők, csak egy nő, — a bálokon, a