Esztergom és Vidéke, 1882 (4. évfolyam, 1-104. szám)

1882-11-26 / 95. szám

MeCIJEI ENIK HETENKINT KÉTSZERI VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: páész évre.....................................................6 frt — kr. fél évre.........................................................3 „ — „ negyedévre..................................................1 „ 50 „ Egyes szám­ára 7 kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. 11 o­v­á j^FALZ HÁZ ELSŐ EMELET tag szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓHIVATAL: S­ZECHEN­YI-TER vq., hová a hivatalos s a magán hirdetések, a nyílttérire szánt köz­lemények, előfizetési pénzek és reklamálások intézendők. HIVATALOS HtRTIKTlíSHK :| HAOANHIHDKTKSEK 1 szótól 100 szóig — írt 75 kr. megállapodás szerint lehető 100—200-ig . ] „ 50 „ legjHiányosabban közöltdnek. 200-300-ig . 2 „ 25 Bélyegdíj 30 kr. NYÍLTTER sora 20 kr. SZERKESZTŐSÉG: HIRDETÉSEK. Az esztergomi fiatalság. (R) Valóban érdemes kérdés arra, hogy szerkesztő ur szives en­gedelm­­ével becses lapja élén fejtegetés tárgyává tegyem. Újabban az esztergomi fiatalság ellen a hölgyeknek erős kifogásuk van. Hogy nem állják meg helyüket gavallérosan, a­hogy illik. Hogy a ben nem­ forognak olyan társadalmi élet­ek igyekel, a társas estélyeken nem állják meg he­lyüket olyan méltóan, a­hogy dukál. A bálok sorra unalmasakká válnak, a fiatalság egészen visszavonul s ha ott is van a gárda, akár csak a rokkant hadastyán ser­eg húzódik tétlenségbe. Ez a szép világ részéről felmerült vád. De menjünk tovább. Vájjon csak a báli termekben kö­telessége-e a fiatalságnak helyt állani? Vájjon a fiatalságnak csak az a hiva­tása, hogy az unatkozó mamákat szó­rakoztassa, hogy robotot tánczoljon s udvaroljon job írni-balra fáradatlanul ? Ha az életet báli mulatságnak ves­­­szü­k, akkor csakugyan. De van a fiatalságnak komolyabb hivatása is­ : nyújt A társadalmi élet ezernyi alkalmat a kiváló erők érvényesülésére.­­Kisebb-nagyobb társadalmi mozgalmak,­­sőt közéleti események elmúlnak anél­­­kül, hogy a fiatal erők hivatásukhoz­­ képest érvényesítették volna hivatásukat. A fiatalságnak kellene tüzet hozni­a a társadalomba, bevet a gondolkodásba, a melegséget az érzésekbe ; a fiatalságnak ,mint fiatal vérnek pezsgő elevenséggel i kellene lüktetnie mindenütt és minden­hol, a­hol élet van. Nem tolakodás, nem szereplési visz­­ket­eg, nem egyéni önzések rágója ve­zette a régebbi esztergomi fiatalságot, hanem a korral járó szerénység határai között mindenkor jóakarata lelkesedés, tűz, pezsgés, élet. Úgy van az mindenütt, hogy a kü­lönböző generációk egymásra származ­tatják traditióikat s minden évtized kü­lön hivatást teljesít, egész más körben keresi mű­­ködését. A fiatalságnak hangadó szerepe van mindenütt, a­­hol nem rothad valami Dániában, a­hol csak élet nyilvánul. Nem lehetne-e úgy minálunk is ? Nem tüntethetné-e ki magát az ifjúság hazafi­a­ s közművelődési szol­gálatokkal. Nagyjaink emlékezete nem gyújt, a történelem megkapó reminis­cent­­ái nem lelkesítenek, a közönség szellemes és tanulságos szórakoztatása ismeretlen. Nem fogom föl a vádat a hölgyek álláspontjáról, a­kik a fiatal embert gyak­ran csak kellemes megjelenése s figyel­mes és kitartó bálozása után ítélik meg vagy azok híján ítélik el. Ha nem veszem a komolyabb élet­edés iránt való kötelességeket s kimon­dom, hogy az esztergomi fiatalság so­kat mulaszt, sokat elhanyagol, a­mit a társadalom erősen megérez s önmaga iránt tartja fen a kárhoztató vádat, ha a czél nevében nem keresi az össz­hangra és erőre vezető egyetértést. a két helyi lapon kívül — még egy „ kül­vidéki“ lap is szerkesztődi­k és nyomatik Esztergomban. A havonként kétszer megjelenő „Hontmegyei Hírlap“ azon amphibium, mely daczára annak, hogy homlokára Ipolyságot tűzte, mint a lap megjele­nésének színhelyén, — Esztergomban nemcsak nyomatik, de szerkesztőtik is. Ez azok előtt, kik a mi nyomasztó viszonyainkat nem ismerik, testimonium paupertatis gyanánt tűnhetik fel, hogy hát széles e megyében s különösen an­nak székhelyén nem találkozott senki, ki egy általánosan­ szükségesnek elis­mert hon­ti hírlap szerkesztésére ma­gában képességet és akaratot érzett volna. Igazolásunkra föl kell tehát em­lítenem azt, hogy itt Ipolyságon éppen már beható megbeszélés tárgyát ké­pezte egy politikai tartalmú, független szellemű lapnak kiadása s már a hír­lapi biztosítók letétele is meg volt ajánlva Sághi Benő ur helybeli ügy­véd által, kit e lap létrehozására köz­reműködők, — egyszersmind a lap szer­kesztőjének is felkértek s ki — ha nem is dicsekedhetik „negyedfélszázados“ irói múlttal, mint a „Hontmegyei Hír­lap“ jelenlegi szerkesztője (lásd a „Hontmegyei Hírlap“ 1-ső számának bevezető czikkét) ezen nem könnyű ál­lást bizonyára sikeresen betöltötte vol­na; éppen már folyamatban volt mon­dom ezen tervezett lapnak létrehozása, midőn — quasi deus ex machina — megteremtetik és felsőbb helyen appro­­báltatik a most megjelenő „Hontme­­gyei Hírlap“, — melyet mi — fan­te de mieux — szívesen mint kinek czél­ja, szintén üdvözölnénk, csak az ál­talunk is kitűzött czél a hontmegyei érdekek előmozdítása lehet, — ha ezen czél által elsősorban igényelt kellékek­nek is igyekeznek megfelelni, — a­mire azonban legkevésbé sem mutat­nak azon tények, hogy éppen a speci­ális honti híreket annyira tévesen, vágy­és ferdítve közli, hogy míg itt a köz­pontban azokból az előttünk lefolyt eseményekre ráismerni sehogy sem va­gyunk képesek,­­ addig a megyei ügyek iránt érdeklődő vidéki olvasó­közönség teljesen alaptalan információt nyer az eseményekről. Ugyanis az új­szülött legutóbbi (4-ik) számában, mely f. hó 15-én lett itt közrebocsátva, nem kevesebb mint öt téves és alaptalan közlemény foglal­tatik. Az első az, hogy a vörös­kereszt egyesület választmányának gyűlésén a höl­gyek részéről elnöknek Schiller Antal­­nét választotta meg, — holott a va­lóságban úgy áll a dolog, hogy elnök­nek dr. Majthényi Lászlóné, helyettes elnöknek Verebélyi Józsefné választat­tak meg. A második az, hogy a „Hírek“ ro­vatának 3-ik kikezdésében érintett fák­lyás­ zene f. hó 13-án tartatott volna meg, holott ez tényleg a megjósoltnál ugyan nem kevésbé fényes ovatiók mellett, — de csakis az idézett közle­mény megjelenése után, f. hó T/6-án tartatott meg. A harmadik az, hogy (lásd u. a. rovat 6-ik ki­kezdését) a főispán l­­ő Excellentiája f. hó 14-én részt ven ke­resztfiának esküvőjén, — a mi szintén nem való, mert azon egész napon át szerencsénk volt ő excel­lent­iáját kö­rünkben látni. A negyedik az, hogy Hontmegye A „Hontmegyei Hírlap“ Ipolyságh, 1882 nov. 24. Tekintetes szerkesztő ur ! Bizonyára van már szerkesztő ur­nak tudomása azon tüneményről, hogy :Jka „Esztergom és Vidéke “ tárcsája Oh, jól tudom. >011, jól tudom, hogy vissza sirsz még, aki szivem büszkén eltiportad, 3öli, jól tudom, mert vérem árán, •í Föleskítvém­ a mély pokolnak, SS csak arra kértem : látni téged ,Ha többre nem, egy pillanatra, AA mint szétlmllt szerelmed rongyát !Téped zokogva, szív szakadva. Oh­, jól tudom, hogy vissza sirsz még, zlki meggyilkoltad ifjúságom, ^Könnyezni fogsz hol senki sincsen, "Sötét, kietlen éjszakákon, Í­ S ha elkerül az édes álom, "Föltárnád majd a múltak átka, rb Magdolnaként a porba hullva, b­Siratod múltad meggyászolva. Oh, jól tudom, hogy vissza sirsz még, í Mert dünhödést terem a vétek, iszok rabolják meg világod, kik egykor tőled fényt nyelének. . . '5 mint uj Aliasvér számkivetve, Bolyongsz sötéten, nem pihenve, íS kiért a múltat megtagadtad, Az veri majdja tőrt szivedbe. 31), jól tudom, hogy vissza sirsz még, 8 mit szived alkotott magának, siAz ábránd tündér palotái, Miként ha szerte múlanának, S fölötte vészes vijjogással A ronda varjak serge károg, S te nézed összedúlt kebellel. . . Oh szörnyű, szörnyű, lesz az átok ! Oh, jól tudo­m­ , hogy vissza sirsz még Ki meggyilkoltad ifjúságom, Oh, jól tudom mert ébredés jő, Ha ringatott az édes álom, De mig eljő a rémes óra, Kaczagdl, nevesd a dőreséget, Elég lesz, neked pillanatra, Érezni azt, mit szivem érzett. LÉVAI SÁNDOR: Hangversenyezés vidéken. — Egy vén zenész naplójából. — Huzamosabban hangversenyezni szer­fölött unalmas dolog. Igen, ha folyvást Pa­risban, Londonban, Budapesten, Bécsben, Pétervárott kellene, ahol a hangverseny ren­dező gépezet összevágó pontossággal mű­ködik, hol pompásan berendezett szállodák a kívánható legnagyobb kényelmet nyújtják, ahol művelt és díszes közönség előtt lép­hetünk föl, melynek tetszés szerinti nyilat­kozatai által magunkat megtisztelve érez­zük ! Ott természetesen nem ösmerjü­k,­­mi az a borzasztó unalom, a­mi a nagyváros­ból kiragadott vendégművészt gyötri, ha kis városba kell mennie hangversenyezni , ott nem kell mérgelődnie azon emberek tudat­lansága és ügyetlensége fölött, kik nagy v­a­k­m­e­rő­s­égg­e­l vállalkoznak hangversenyek rendezésére, anélkül, hogy feladatukkal tisz­tában volnának. Vidéki városkában mily egészen más az ! Éhesen és fáradtan érkezünk rendesen este azon városkába, melyben másnap hang­versenyünket 1 er­o 1­­o­to 1­j­u­tc. Az „arany csillaghoz“, „Koronához“ vagy különböző czimertani szörnyekhez cí­mezett vendéglőbe hajtatunk, szobánkat kí­vánva, melyet már egy nappal előbb meg­rendeltünk. Álmos pinczér kalauzol végig a sötét folyosón, a házi szolga botorkál utánunk kézi táskánkkal. — Kérem itt van, tessék ! — Boldog isten, hisz itt öt perc alatt rostélyossá sül az ember. Nyissa ki azon­nal az egyik ablakot, hadd hűljön ki a szoba kissé, amig valamit eszem. — Sajnálom kérem, semmit sem lehet már kapni. — Hogyan ? hisz alig van tíz óra. De tán a városban valahol lehetne . . . — Tán Hollósnál kaphatna nagyságod, szól a pinczér egy kis után-gondolkozási szünet után, oly arczkifejezéssel, mely gya­ntájának valószínűségét legalább is kétes szik­ben tünteti föl. — Hol van az ? — Azon az után nagysága, ahol a pá­lyaudvartól be tetszett jönni, vissza kell menni a második kereszt utczáig, a vásár­térig ki, aztán balra lecsavarodva a nagy lúd mellett, a városház előtt . . . •— Úgy, na akkor inkább itthon ma­radok. — Igenis kérem. Parancsol még va­lamit ? — Semmi­ ... de apropos, hol van az izé . . . — Itt végig kérem, csak a szag után tessék . . . — Igen, igen tudom már. Jó éjt kívánok. — Jó éjt. Jól rosszul eltelik az éj : reggel erős porolások juttatják eszébe az álmodónak, hogy ideje fölkelni. Szétnéz a szobában s ösmerkedik a hely­zettel. Kényelemről természetesen szó sincs. Szúrágta vén mosdó­szekrény, kissé körü­l­­harapdált favoirral, hasonló szekrény, bőr­­pamlag, melyre ráragad áld ráül, három sántalábú szék, s egy kerekasztal melyhez azonban nem fűződik mondakör. A pamlag fölött elzöldü­lt tükör, a másik oldalon egy olajnyomat, az ágy fejénél egy régi famet­szet, lányka galambbal. Csengetünk, felöl­tözünk, megreggelizünk. Mit tegyünk­? Tán legczélszerűbb­­ lenne a hangverseny­terembe menni, esetleg azt a zongorát is megpróbálni, melyen játszani fogunk. A legelső utczasarkon óriási betűkkel ékeskedik nevünk a jelentésen, mel­lyel a közönség ma estére a hangversenyre cső­­díttetik ; mellette a tegnap távozott állat­sereglet félig leszakított falragasza s­uhu­fén­g a hegyébe akasztva a másik, mely a holnap érkező „világhírű bűvész“ csodás mutatványait ígérgeti. Tovább lézengünk, általános megbá­­multatás közepette, végre megérkezünk rendesen táncteremnek is használt „Apolló“ a­vagy egyéb nevű terembe, mely elég unal­­masan ásít reánk.

Next