Esztergom és Vidéke, 1882 (4. évfolyam, 1-104. szám)
1882-11-26 / 95. szám
MeCIJEI ENIK HETENKINT KÉTSZERI VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: páész évre.....................................................6 frt — kr. fél évre.........................................................3 „ — „ negyedévre..................................................1 „ 50 „ Egyes számára 7 kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. 11 ová j^FALZ HÁZ ELSŐ EMELET tag szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓHIVATAL: SZECHENYI-TER vq., hová a hivatalos s a magán hirdetések, a nyílttérire szánt közlemények, előfizetési pénzek és reklamálások intézendők. HIVATALOS HtRTIKTlíSHK :| HAOANHIHDKTKSEK 1 szótól 100 szóig — írt 75 kr. megállapodás szerint lehető 100—200-ig . ] „ 50 „ legjHiányosabban közöltdnek. 200-300-ig . 2 „ 25 Bélyegdíj 30 kr. NYÍLTTER sora 20 kr. SZERKESZTŐSÉG: HIRDETÉSEK. Az esztergomi fiatalság. (R) Valóban érdemes kérdés arra, hogy szerkesztő ur szives engedelmével becses lapja élén fejtegetés tárgyává tegyem. Újabban az esztergomi fiatalság ellen a hölgyeknek erős kifogásuk van. Hogy nem állják meg helyüket gavallérosan, ahogy illik. Hogy a ben nem forognak olyan társadalmi életek igyekel, a társas estélyeken nem állják meg helyüket olyan méltóan, ahogy dukál. A bálok sorra unalmasakká válnak, a fiatalság egészen visszavonul s ha ott is van a gárda, akár csak a rokkant hadastyán sereg húzódik tétlenségbe. Ez a szép világ részéről felmerült vád. De menjünk tovább. Vájjon csak a báli termekben kötelessége-e a fiatalságnak helyt állani? Vájjon a fiatalságnak csak az a hivatása, hogy az unatkozó mamákat szórakoztassa, hogy robotot tánczoljon s udvaroljon job írni-balra fáradatlanul ? Ha az életet báli mulatságnak vesszük, akkor csakugyan. De van a fiatalságnak komolyabb hivatása is : nyújt A társadalmi élet ezernyi alkalmat a kiváló erők érvényesülésére.Kisebb-nagyobb társadalmi mozgalmak,sőt közéleti események elmúlnak anélkül, hogy a fiatal erők hivatásukhoz képest érvényesítették volna hivatásukat. A fiatalságnak kellene tüzet hoznia a társadalomba, bevet a gondolkodásba, a melegséget az érzésekbe ; a fiatalságnak ,mint fiatal vérnek pezsgő elevenséggel i kellene lüktetnie mindenütt és mindenhol, ahol élet van. Nem tolakodás, nem szereplési viszketeg, nem egyéni önzések rágója vezette a régebbi esztergomi fiatalságot, hanem a korral járó szerénység határai között mindenkor jóakarata lelkesedés, tűz, pezsgés, élet. Úgy van az mindenütt, hogy a különböző generációk egymásra származtatják traditióikat s minden évtized külön hivatást teljesít, egész más körben keresi működését. A fiatalságnak hangadó szerepe van mindenütt, ahol nem rothad valami Dániában, ahol csak élet nyilvánul. Nem lehetne-e úgy minálunk is ? Nem tüntethetné-e ki magát az ifjúság hazafia s közművelődési szolgálatokkal. Nagyjaink emlékezete nem gyújt, a történelem megkapó reminiscentái nem lelkesítenek, a közönség szellemes és tanulságos szórakoztatása ismeretlen. Nem fogom föl a vádat a hölgyek álláspontjáról, akik a fiatal embert gyakran csak kellemes megjelenése s figyelmes és kitartó bálozása után ítélik meg vagy azok híján ítélik el. Ha nem veszem a komolyabb életedés iránt való kötelességeket s kimondom, hogy az esztergomi fiatalság sokat mulaszt, sokat elhanyagol, amit a társadalom erősen megérez s önmaga iránt tartja fen a kárhoztató vádat, ha a czél nevében nem keresi az összhangra és erőre vezető egyetértést. a két helyi lapon kívül — még egy „ külvidéki“ lap is szerkesztődik és nyomatik Esztergomban. A havonként kétszer megjelenő „Hontmegyei Hírlap“ azon amphibium, mely daczára annak, hogy homlokára Ipolyságot tűzte, mint a lap megjelenésének színhelyén, — Esztergomban nemcsak nyomatik, de szerkesztőtik is. Ez azok előtt, kik a mi nyomasztó viszonyainkat nem ismerik, testimonium paupertatis gyanánt tűnhetik fel, hogy hát széles e megyében s különösen annak székhelyén nem találkozott senki, ki egy általánosan szükségesnek elismert honti hírlap szerkesztésére magában képességet és akaratot érzett volna. Igazolásunkra föl kell tehát említenem azt, hogy itt Ipolyságon éppen már beható megbeszélés tárgyát képezte egy politikai tartalmú, független szellemű lapnak kiadása s már a hírlapi biztosítók letétele is meg volt ajánlva Sághi Benő ur helybeli ügyvéd által, kit e lap létrehozására közreműködők, — egyszersmind a lap szerkesztőjének is felkértek s ki — ha nem is dicsekedhetik „negyedfélszázados“ irói múlttal, mint a „Hontmegyei Hírlap“ jelenlegi szerkesztője (lásd a „Hontmegyei Hírlap“ 1-ső számának bevezető czikkét) ezen nem könnyű állást bizonyára sikeresen betöltötte volna; éppen már folyamatban volt mondom ezen tervezett lapnak létrehozása, midőn — quasi deus ex machina — megteremtetik és felsőbb helyen approbáltatik a most megjelenő „Hontmegyei Hírlap“, — melyet mi — fante de mieux — szívesen mint kinek czélja, szintén üdvözölnénk, csak az általunk is kitűzött czél a hontmegyei érdekek előmozdítása lehet, — ha ezen czél által elsősorban igényelt kellékeknek is igyekeznek megfelelni, — amire azonban legkevésbé sem mutatnak azon tények, hogy éppen a speciális honti híreket annyira tévesen, vágyés ferdítve közli, hogy míg itt a központban azokból az előttünk lefolyt eseményekre ráismerni sehogy sem vagyunk képesek, addig a megyei ügyek iránt érdeklődő vidéki olvasóközönség teljesen alaptalan információt nyer az eseményekről. Ugyanis az újszülött legutóbbi (4-ik) számában, mely f. hó 15-én lett itt közrebocsátva, nem kevesebb mint öt téves és alaptalan közlemény foglaltatik. Az első az, hogy a vöröskereszt egyesület választmányának gyűlésén a hölgyek részéről elnöknek Schiller Antalnét választotta meg, — holott a valóságban úgy áll a dolog, hogy elnöknek dr. Majthényi Lászlóné, helyettes elnöknek Verebélyi Józsefné választattak meg. A második az, hogy a „Hírek“ rovatának 3-ik kikezdésében érintett fáklyás zene f. hó 13-án tartatott volna meg, holott ez tényleg a megjósoltnál ugyan nem kevésbé fényes ovatiók mellett, — de csakis az idézett közlemény megjelenése után, f. hó T/6-án tartatott meg. A harmadik az, hogy (lásd u. a. rovat 6-ik kikezdését) a főispán lő Excellentiája f. hó 14-én részt ven keresztfiának esküvőjén, — a mi szintén nem való, mert azon egész napon át szerencsénk volt ő excellentiáját körünkben látni. A negyedik az, hogy Hontmegye A „Hontmegyei Hírlap“ Ipolyságh, 1882 nov. 24. Tekintetes szerkesztő ur ! Bizonyára van már szerkesztő urnak tudomása azon tüneményről, hogy :Jka „Esztergom és Vidéke “ tárcsája Oh, jól tudom. >011, jól tudom, hogy vissza sirsz még, aki szivem büszkén eltiportad, 3öli, jól tudom, mert vérem árán, •í Föleskítvém a mély pokolnak, SS csak arra kértem : látni téged ,Ha többre nem, egy pillanatra, AA mint szétlmllt szerelmed rongyát !Téped zokogva, szív szakadva. Oh, jól tudom, hogy vissza sirsz még, zlki meggyilkoltad ifjúságom, ^Könnyezni fogsz hol senki sincsen, "Sötét, kietlen éjszakákon, Í S ha elkerül az édes álom, "Föltárnád majd a múltak átka, rb Magdolnaként a porba hullva, bSiratod múltad meggyászolva. Oh, jól tudom, hogy vissza sirsz még, í Mert dünhödést terem a vétek, iszok rabolják meg világod, kik egykor tőled fényt nyelének. . . '5 mint uj Aliasvér számkivetve, Bolyongsz sötéten, nem pihenve, íS kiért a múltat megtagadtad, Az veri majdja tőrt szivedbe. 31), jól tudom, hogy vissza sirsz még, 8 mit szived alkotott magának, siAz ábránd tündér palotái, Miként ha szerte múlanának, S fölötte vészes vijjogással A ronda varjak serge károg, S te nézed összedúlt kebellel. . . Oh szörnyű, szörnyű, lesz az átok ! Oh, jól tudom , hogy vissza sirsz még Ki meggyilkoltad ifjúságom, Oh, jól tudom mert ébredés jő, Ha ringatott az édes álom, De mig eljő a rémes óra, Kaczagdl, nevesd a dőreséget, Elég lesz, neked pillanatra, Érezni azt, mit szivem érzett. LÉVAI SÁNDOR: Hangversenyezés vidéken. — Egy vén zenész naplójából. — Huzamosabban hangversenyezni szerfölött unalmas dolog. Igen, ha folyvást Parisban, Londonban, Budapesten, Bécsben, Pétervárott kellene, ahol a hangverseny rendező gépezet összevágó pontossággal működik, hol pompásan berendezett szállodák a kívánható legnagyobb kényelmet nyújtják, ahol művelt és díszes közönség előtt léphetünk föl, melynek tetszés szerinti nyilatkozatai által magunkat megtisztelve érezzük ! Ott természetesen nem ösmerjük,mi az a borzasztó unalom, ami a nagyvárosból kiragadott vendégművészt gyötri, ha kis városba kell mennie hangversenyezni , ott nem kell mérgelődnie azon emberek tudatlansága és ügyetlensége fölött, kik nagy vakmerőséggel vállalkoznak hangversenyek rendezésére, anélkül, hogy feladatukkal tisztában volnának. Vidéki városkában mily egészen más az ! Éhesen és fáradtan érkezünk rendesen este azon városkába, melyben másnap hangversenyünket 1 ero 1oto 1jutc. Az „arany csillaghoz“, „Koronához“ vagy különböző czimertani szörnyekhez címezett vendéglőbe hajtatunk, szobánkat kívánva, melyet már egy nappal előbb megrendeltünk. Álmos pinczér kalauzol végig a sötét folyosón, a házi szolga botorkál utánunk kézi táskánkkal. — Kérem itt van, tessék ! — Boldog isten, hisz itt öt perc alatt rostélyossá sül az ember. Nyissa ki azonnal az egyik ablakot, hadd hűljön ki a szoba kissé, amig valamit eszem. — Sajnálom kérem, semmit sem lehet már kapni. — Hogyan ? hisz alig van tíz óra. De tán a városban valahol lehetne . . . — Tán Hollósnál kaphatna nagyságod, szól a pinczér egy kis után-gondolkozási szünet után, oly arczkifejezéssel, mely gyantájának valószínűségét legalább is kétes szikben tünteti föl. — Hol van az ? — Azon az után nagysága, ahol a pályaudvartól be tetszett jönni, vissza kell menni a második kereszt utczáig, a vásártérig ki, aztán balra lecsavarodva a nagy lúd mellett, a városház előtt . . . •— Úgy, na akkor inkább itthon maradok. — Igenis kérem. Parancsol még valamit ? — Semmi ... de apropos, hol van az izé . . . — Itt végig kérem, csak a szag után tessék . . . — Igen, igen tudom már. Jó éjt kívánok. — Jó éjt. Jól rosszul eltelik az éj : reggel erős porolások juttatják eszébe az álmodónak, hogy ideje fölkelni. Szétnéz a szobában s ösmerkedik a helyzettel. Kényelemről természetesen szó sincs. Szúrágta vén mosdószekrény, kissé körülharapdált favoirral, hasonló szekrény, bőrpamlag, melyre ráragad áld ráül, három sántalábú szék, s egy kerekasztal melyhez azonban nem fűződik mondakör. A pamlag fölött elzöldült tükör, a másik oldalon egy olajnyomat, az ágy fejénél egy régi fametszet, lányka galambbal. Csengetünk, felöltözünk, megreggelizünk. Mit tegyünk? Tán legczélszerűbb lenne a hangversenyterembe menni, esetleg azt a zongorát is megpróbálni, melyen játszani fogunk. A legelső utczasarkon óriási betűkkel ékeskedik nevünk a jelentésen, mellyel a közönség ma estére a hangversenyre csődíttetik ; mellette a tegnap távozott állatsereglet félig leszakított falragasza suhuféng a hegyébe akasztva a másik, mely a holnap érkező „világhírű bűvész“ csodás mutatványait ígérgeti. Tovább lézengünk, általános megbámultatás közepette, végre megérkezünk rendesen táncteremnek is használt „Apolló“ avagy egyéb nevű terembe, mely elég unalmasan ásít reánk.