Esztergom és Vidéke, 1883 (5. évfolyam, 1-104. szám)

1883-11-22 / 94. szám

Esztergom, V. évfolyam. ÉviEGJELENIK HETENKINT KÉTSZERI VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre..........................................0 Hl — fél évre...............................................„ — negyedévre..................................................1 „ 60 Egyes számára 7 kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG:Pfalz-ház első emelet 11 ov :"ia •••> ezollomi részét illető közhírnevek I iilil<'id3k. KIADÓHIVATAL: |SZÉCHENI - TÉR <• ^ ., 1 iov:í a liivnfii.Ios s a magánt liinluli isek, a nyiltlérbe szánt közleményük, elöli/,esési pénzek is reclamillásak iulé/.emlnk. Ur-94. szám. Csütörtök, 1883. november 22-én. HIVATALOS INRDETISSKIC : 1 szótól 100 szóig — fi t. 75 kr 100—200-ig . 1 „ 50 „ 200—300-ig . 2 „ 25 „ bélyegdíj 00 kr. MAGÁNFI í RI 1ÍT ESI? K megálla podás szerint lehető legjutányosabban közöltetnek. NYILTTER sora 20 m. HIRDETÉSEK. Olvasmányt a népnek. (H.) A ponyvairodalom elírni régóta nagy a panasz. Legderekabb embereink már elmélkedésük tárgyává tették íróasztaluk mellett azt, hogy miképen lehetne azokat az erkölcsmételyező ponyvairodalmi temékeket kiszorítani és köznépünk kezébe a télre, mikor a mezei munka szünetel s a házak körüli dolgok is be vannak fejezve, erkölcsnemesítő, jobb és magvasabb termékeket adni, melyek teljesen megfelelnének a nép ér tollai fokának. Erre nézve történt már nem egy kiló idlét is. Ilyen volt az úgy nevezett „ Corvina „ ilyenek most a „Jókönyvek“, melyek a ponyvairodalmi termékek módjára kiállítva, jobb tartalommal s olcsóbban jelennek meg. Arra nézve, hogy mennyiben terjedtek ezek az olcsó könyvek eddig is a köznép között, nincsen tudomásunk, de valami nagy és kézzelfogható eredményt nem igen remélünk addig, míg az ezen iratok terjesztésére hivatott minden tényező tevékeny részt nem vesz és a nép iránt való szeretetből személyes áldozatra nem hajlandó. A rablókat dicsőítő históriák kedvelése a nép százados hagyományos hatalmaiban gyökerezik, ezt a hajlamot helyesebb ösvényre kell téríteni, az pedig csak úgy sikerülhet biztosan, hogy ha a néppel érintkezők követnek el mindent, ami tehetségükben áll. Népünk hátramaradottsága határozottan csak annak róható fel, hogy épen senki sem törődik vele, kivéve mikor a választások czéljaira használják föl. Erre a rövid időre azután demokraták vagyunk s mikor aztán valóban demokratáknak kellene lennünk, visszahúzódunk és a nép nélkül, nem a népért szeretünk cselekedni. El akarunk tekinteni attól, hogy népünknek alkotmányos jogai vannak, amelyekkel él is, de alig ismeri jogait s alig ismeri kötelességeit. Pedig ha már megelőzte őt műveltsége fokában a politikai szabadság oly mértéke, mely a legtöbb más népnél ismeretlen, elsősorban az vált az erre hivatott tényezőknek kötelességévé, hogy azt a népet, mely a legszélesebb autonómiai jogokkal felruházott alkotmánnyal bír, legalább ismertessék meg az ő jogaival és kötelességeivel, hogy ezekkel élni tudjon s ne használtathassák fel holmi személyes érdekekre és czélokra, — a közérdek s közügy rovására, hogy ismerve jogait és kötelességeit, ne legyen hajlandó akármilyen jött-imád kortesnek egy üveg pálinkáért meggyőződést, becsületet, józan észt áruba bocsátani. A parliament a nép akaratának legyen kifejezője, de itt a nép akarata nem igen juthat kifejezésre, hogy ha demagóg törekvések megmételyezik tiszta erkölcsét, megmételyezik azért, mert alkotmányos jogait nem ismeri, szabadságát félremagyarázza s egyáltalában nem bír tudomásával annak, hogy miképen élhet jogaival, teljesítheti kötelességeit legjobban. Újabb alkotmányos neránk lefolyása alatt lett volna erre elegendő alkalmunk, de persze ez oly csekély dolognak tartatott mindenütt, hogy nem volt érdemes vele bajlódni. A szabadságra is oskoláztatni kell a népet. A szabadság magában véve szép dolog, de tudnak csak akkor, mikor azzal élni s a vele való visszaélésnek elejét veszik. Ezzel azonban együtt jár az értelmi képzés. Az értelem kellő képzettsége nélkül, bármennyire is szeressük a szabadságot, keveset érünk vele. Ezt belátják ugyan azok, kik a közműveltség vívmányainak megszerzésén törekednek népünk számára, de kiknek törekvése részint a nép ellenszegülő hajlamán, mely nem képes fogni saját javát, részint az arra hivatott tényezők buzgóságának hiányában — hajótörést szenved. A kezdeményezés minden téren megtörtént már, de azt is tapasztaltuk, hogy a kezdésen túl lankadt el a buzgalom. így voltunk a népkönyvtárak ügyével is Tagadhatatlanul szép és üdvös dolog, de hát abba maradt, mint sok más. Pedig a hosszú téli estéken, a téli vasárnapokon sok szépet és hasznosat művelhetne a pihenő földmíves s ha egyéb nem, alkotmányos szabadságának az ő fontos jogainak tudatára ébreszthetnék. Sokan azt a nézetet hangoztatták, hogy az iskola által lehetne hatni a népre is, ha a tanító egy egy könyvet adna a tanítvány kezébe, hogy azt hazavigye, otthon évei előtt elolvassa, sok jó dolog szivároghatna az iskola nyomán az egyszerű falusi lakba. Hiszen jó volna igy is és megengedjük, hogy egyes kivételes esetek vannak, melyekben igy is történik. De bányán tanulnak meg az iskolában úgy olvasni, hogy az olvasásból hasznot is meritenének, hogy az olvasásban élvezetet is találnának. Pedig eddig a határig az olvasás nem egyéb mechanikai ügyességnél, gépies képességnél, mely a művelődés eszközévé csak akkor lesz, mikor az olvasó kedvvel, örömmel fog hozzá, mikor benne élvezetet talál s az olvasottat annyira felfogja, hogy a lelki gyönyörűség mellett tanul is általa. Ezért olyan meddő a jó törekvés. Mert az a szükséges dolog, hogy a népnek szánt olvasmányt előbb meg kell kedveltetni vele. Meg kell ismernie, hogy a jobb tartalmú és mégis olcsó olvasmány lelkének, eszének hasznosabb foglalkozást nyújt, mint azok a selejtes termékek, melyek a mellett hogy lelkét nem gyönyörködtetik, a durvaságot és ízetlenséget növelik benne. Péntek és Nr. 13. (Humoreszknek való anyag.) A plébánia templom előtt valóságos néptenger hullámzott. Nagyon látványos és nagyon izgató jelenetre várakozott mindenki. Tudákos mesteremberek s fontoskodó polgárok kritizálgatták a szédületes magasságban dolgozó ácslegények munkáját. — Biz az egy kicsit veszedelmes ! — mondta az egyik pipás hazafi, a mint a felkiáltó jeles dorongon a kereszt fölemelkedőit s egy ácslegény az ingó fenyő legvégire kúszott, — No most már jó helyen dolgozik! — mondta a másik pipás hazafi nagy j lelki megnyugvással. A gyerekek a sovány ákáczokra másztak, az asszonyok kiváncsi borzalom Ai „Esztergom és Vidfike“ tárcája. ESZTERGOM, (1856.) J IV. Ezen érsek, vagyisV óvárosnak feltűnő nevezetességei közé tartoznak e jelesb bérvizforrások : a) az, mely a Víziváros északi szegletén tör ki, s azonnal egy malmot hajt s egy fürdőmedenczével lévén ellátva, egyesek által látogattatik ; b) a Grämling-féle ácstéren eredő, (melynek erei a város falán kívül annak délnyugati oldalán is bugyognak fel) ennek közelében hajdan nagyszerű fürdőhely létezett s még ma is török fürdőnek hivatik sokaktól, ott most a fönemlitett váracsalaku Prybia-nyaraló emelkedik ; c) a gr. Sándor-féle hévviz, utósó előtti tulajdonosa Malya ur a források fölötti vizmedenczében a vizet emelvén, az egy malomkerék hajtására használtatig s a malom előtti csatorna vize nagymennyiségű ruhamosásokra szolgál, mind a négy városrésznek hasznára ; egyik fovás fölött azonban nagy itt is tisztességes, s legújabban négy tágas négyszögzettel ellátott csinos fürdőlakocska áll, s tömeges látogatásunk örvend. Nem messze e forrásoktól délre a Szent Tamáshegy tövében d) szinte hatalmas hévvizforrások léteznek, melyek fölé a főkáptalan nagyszerű fürdőintézetet állita fel, az erősb forrásokat a fürdőházra, a többieket pedig egy jeles mfímalom *) hajtására szár*) Leégett IRC. jul. 2-án, utaztatván, ugyanitt emelkedik a hévíz tava fölé valóban ritka építészeti művészettel, ugyan a főkáptalan által újabb korban épített, s gránit járdával körül vett pompás „Fürdővendéglő“ is. Noha Esztergom egyéb helyein, jelesen szőlőhegyi pinczákben is, mutatkoznak keserflviz-források, legjelesbek mégis azok, mik Sz. Tamás hegyéből szivárognak ; jelenleg a Sikulszky-féle legkeresettebb Az érseki város területe 96 hold ; lélekszáma körülbelül 1000-re rúg. Szent Tamás (Thomasberg) Bél Mátyás szerint Ráczváros (Reizenstadt *“) csakugyan lakosai a törökök alatt törökök és s ráczok valának s még idei teráez kereskedőkkel teljes ***), utóbb a keresztény harczosok által annyira megfogyasztattak, hogy a város a vár viszavételével laktalan vala. Rákóczi mozgalmainak legyőzése után kezdő népes lenni. Különben is Sz. Tamás a különféle harczok korszakaiban, különösen az ősvár ostromlásaikor mindig kitűnő szerepet játszott *(**). Ekkori lakosait az úgynevezett udvarnokok ‘nevek, mint Imre királynak Jób Esztergomi érsek idejében kelt adomány levélből tanuljuk. Szent Tamáshegy tetején hajdan hasonnevű prépostság létezett nyolcz kanonok társulatával ; ez épület utóbb a törökök által várkastéllyá alakitatott át, a prépostság pedig s a kanonoktársulat később a főkáptalanba kebelezhetett. Van itt egy Sz. István tiszteletére emelt kápolna, melyhez 12 szegény eltartására alapított **) Comp. Hung. ***) U. o. ****) Istvánffi Regn. Hung. Hist. pag. 116 b. és a07. a. b. kórház csatlakozik. A hegyen épült kápolnába vezető szentkeresztut regényesen szép, s a buzgó, hívektől különös tömegekben látogattatik. — Lakosai a városnak, kivévén néhány izraelita kereskedőt (kik itt sinagógával is bírnak), többnyire napszámból élnek. Területe Sz. Tamásnak 199 hold, lélekszáma körülbelül 1600. Szent Györgymező (Georgenfeld) nevét Sz. György vértanú zöld mezejéről czimzett prépostságtól nyerte. Keletkeztét Sz. Istvánnak köszöni ; prépostsága s négy lelkésze volt, mig a tatár s Trenchini Máté elenyészteték, de Telegdy Csanád esztergomi érsek bőkezűsége által 1337-ben nemcsak korábbi fényét nyeri vissza, de a prépost mellé nyolcz kanonok is alapitványoztatott. A török uralom pusztításai után a prépostság s kanonokai a főkáptalanba olvadtak be. A Dunára néző lejtjei jó bort teremnek; legjobb a zamárhegyi. Lakosainak száma körülbelül 1600 —1700-ra rúg. Kies fekvésű s fákkal ellátott sirkertje kiváló figyelmet érdemel. De szóljunk már Esztergomnak főnevezetességéről, mely nemcsak a drága honnak, hanem a minden nagyszerűt méltányolni tudó külföldnek is figyelmét méltán magára vonta s folytonos feszült várakozásban tartja. A város mély büszke komolysággal nézi talán ezer évek óta az alatta méltóságos csendben folydogáló szőke Dunának babjait, s századok zivatarainak dúló viszontagságaitól megviselt romjai közül látjuk emelkedni a nagyszerű szentegyházat, mintegy az ormon és körülötte vérengzők bűneiére bemutatandó engesztelő áldozatok jeles óltárát, mely az alatta elrohanó gőzösnek s az alig egy óranegyedre a folyam túlpartján elrobogó gőzvonatok utasainak tájszemlélve legelő szemeit mintegy levarázsolva vonja magára. Eme fenségében nagyszerűségével megható főegyházát a magyar egyháznak akarjuk még röviden leírni. Hogy az ősvár már Sz. István korában birt főegyházzal, Bonfini), Oláh ff), s más történetírók bizonyítják, s azt Sz. Adalbert tiszteletére építettnek vallják. Valljon ez vala-e egyszersmind az egyház, melyben Sz. István megkereszteltetett, bizonysággal nem mondhatni. A sötét homályba burkolt történeti töredékekből okoskodva mégis gyanítjuk, miszerint gazdag és ékes lehetett az, de Zéchy Dénes idejében már oly elhagyott állapotban, hogy azt az 1449-ben egyházi tartományi zsinat ujraépittetni tartott elhatározá. A roppant költségek a püspököks tehetősb egyházi és világi nagyoknak is pénztáraiból pótoltattak, s a nagyszerű épület négy év alatt már tető alatt állott, s a későbbi érsekek, különösen Vitéz és Bakács által annyira, diszesítetett, hogy I. Ferdinand alatt Velius azt „augustum revera tempum“-11nk nevedé ; különösen az űző harczi zivatarok alatt is épen egymást maradt Bakács-kápolna csudáitatott, mint melynek falai „ex porphyrelico lapide“ — „summa laquearia laminis inauratis, cum coelatura, mirabili testum sustinebant argentatis regulis conchae instar fahre factum( ff). Azonban a kisl- és belharczok iszonyú dúlásai a magyar áldornagyok és világi vallásos four) Homm. flung. Decades I. ff) Hungária pag. 33. ff) Velius de bello Pannon.