Esztergom és Vidéke, 1884 (6. évfolyam, 1-104. szám)

1884-04-20 / 32. szám

Esztergom VI. évfolyam, 32. szám. Vasárnap, 1884. április 20-án . Megjelenik hetenkint kétszer: 7 VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész éne..........................................................ö Ht Itt. fél évre................................................................... negyedévre............................................I » «r­^ » Egyes szám­ára 7 kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: Széchenyi tér 35. hová a lap szellemi részét illető közlemények kiiMvi­dők. KIAD­ÓHI­VATAL: y SZÉCHENI­ TÉR ^5., hová h­ivatalos s a magán hirdetések, a ny­i­l­tt érbe szánt köz­lemények, előfizetési pénzek és reclamálások intézendők. HIVATALOS niriBHTÓSHl; : 1 szótól 100 szóig — fi t 7ő kr. 100—200-ig . 1 „ 50 n 200—300-ig . 2 „ 25 „ Bélyegi­íj 30 kr. M­A­G­A­N í­N­R­I) ETI2S RK megállásod­ás szerint lehető legj Hiányosabban közöl­te­tnek. HIRDETÉSEK, NYÍL/ITÉR sora 20 k­r. Városi szellem, Esztergom,­ápr. 18. (Dr.K.L.) Körülbelül háromezer esz­tendeje annak, hogy az aegei tenger partjain és szigetein egy nagy költői és művészi tehetségű néptörzs tűnt fel, mely nem tévedt el vallásfejtegető kér­désekbe, mint a Himalája alatt lakó indus vagy a termékenyítő Nílus part­jain gyarapodó egyptomi, nem hozott olyan vállalatokba, mint bocsát­a ka­landos phoenikiai s nem­ szőtt olyan ábrándos hatalmi terveket, mint Kar­thágó. Hanem saját találmányát, a városi önkormányzatot fejlesztette ki s ezt minden ivadék tökéletesítette s közelebb hozta eszményi teljességéhez. Egyik vá­ros teremtette a másikat s Kyrénétől Massiliáig a középtenger legelőnyösebb öbleinél a legvirágzóbb ókori városok keletkeztek a görög városi szellem te­remtő hatalma által. Mielőtt a régi görög városok szelle­mének nagy jelentőségéről szólanánk, ki kell röviden térnünk azon városok életmódjának egészen antik, de szintén egészen eredeti irányára. A régi görögök aránylag keveset dolgoztak. Leigázott néptörzsek s rab­szolgák végezték helyettük a durva munkát s még a legszegényebb szabad görög polgárnak is meg volt a maga rabszolgája, a ki helyette izzadott. — Athénben minden polgárra négy rab­szolga jutott. Századunk humanismusa borzad a rabszolgaság történetének olvasásakor, de nincsenek-e rabszolgáink egyéb ki­adásban ? Vájjon az uzsorás nem ren­delkezik-e hálójába bonyolított áldoza­tával ? Vájjon a hatalmaskodás nem te­remt-e egész csapat akarathiányos, gép­­szerűen cselekvő ésalvadékot ? Vájjon a dúsgazdag nem diktál-e száz és száz nyomorultnak, a­ki millióihoz segíti néhány fillérért ? De a régi görögök életmódjának igé­nyei már sokkal nemesebbek. A görög polgár nagyon kevéssel beéri. Személyes szolgálatokat alig tetet alárendeltjeivel, mérsékelt az életben, egyszerű az ital­ban s legegyszerűbb a lakásban és vi­seletben. —­ Háza inkább csak hálás­ra való, élete legnagyobb részét a­­ szabadban s a nyilvános tereken töl­tötte. Királynak nem volt alávetve, mint valódi demokrata államban, választó és választható minden hivatalra, az állam szolgálatától azonban soha ki nem­ tér­hetett, valamely párthoz kellett tagoz­nia s katonának lennie. És folytonosan harczra készen, mert a szomszéd nép törzsek áhítozó szemekkel néztek gyara­podásukra s jólétükre. A görög polgár tehát annyi veszély között folytonosan polgártársaival együtt tanácskozva élte napjait s intézte füg­getlen városai ügyeit. Hogy kifogástalan katonáik legyenek, a házasulást szigorú törvények írták körül, a nyomorékokat születésök után azonnal megölték s a faj nemesítésére modern felfogásunkkal tökéletesen összeütköző módokat talál­tak ki. Az egészséges test neveléséből fej­lődött a szép test cultusa s ebből a szobrászat, mely fölül m­ul­ha­tlan remek­művekkel gazdagította a művészet házait. A görög városok lakosai testileg szé­pek, értelmileg éles felfogásnak s iz­­lésileg rendkívül finom érzékűek voltak. Építészetük csupa harmónia, szobrásza­tul? a képfaragás törvényhozása s köl­tésük az örök irodalom nagyszerű mes­­ternűveit foglalja magában. A kis görög nemzet városi szerve­zése nem engedett egységes nyelvet a költésben s egységes stilt a művésze­tekben kifejlődni. V­an négy nyelvjárás suk is s minden elsőrangú városnak külön stílje az építésben s külön isko­lája a képfaragásban. Vallásuk a ter­mészet erőinek frigye a képzelem erő­ivel, szabadságuk a egyéni akarat szabadsága legtökéletesebb s ízlésük a művészetek ápolásának és fejlesztésének velök születettc természete. A szép esz­méje egyetlen egy ókori népnek sem vált annyira vérévé. Természetesnek találták a stílszerút, életszükségletnek a művészet alkotásait. A városi ember nélkülözhetetlennek tartja a színházat s az Akropolis szik­láiba kivájt athéni színházban akár­hányszor harminczezer ember volt jelen. A­mint a társas élet elvált a nyil­vános élettől, hanyatlással­ indult a görög városok fénykora is. Az isteni Plato a szeretet nevelése által akarta polgártársai meglazult jó­létét helyreállítani. Szerinte a tökéletes társadalomban az összes polgárok ne­velését azok lennének hivatva vezetni, a kik maguk is szeretettel viseltetnek a tökéletes alakok iránt. Az ő ideális városát úgy építi föl egyik művében (a Törvényekről) hogy annak a tengertől épen kilencz mértföldnyi távolságban feküdnie, a polgárok száma legyen csak ötezer és negyven, minden keres­kedőnek külföldinek, idegennek kell lennie, negyvenedik éve előtt egy pol­gár se dolgozzék a közügyeknek. De hát mit akarunk ezekkel a pél­­dázgatásokkal Esztergomban ? Mit megyünk vissza mert épen, a görögökre, évezredekre s a­kik hozzá még„pogányok“is voltak? Az ilyen kér­désekre már eleve elkészültünk. Rövid okolásunk a következő: Rá akartunk mutatni az ókor első nemze­tének alapjaira, a városi szervezetre a városi önkormányzatból gyümölcsözött nagyszerű vívmányokra, melyek az egész emberiség közkincsévé váltak. Épen a görögöket vettük föl például, hogy egy aránylag kicsiny nemzet nagy erejét városi önkormányzatából, városi függet­lenségéből és városi szelleméből kimu­tassuk. Kossuth Lajos húsvéti ajándékul le­velet irt a győrieknek, melyben hatal­mas propagandát csinál egy független­­ségpárti jeles embernek, de kifejezi azt az elvet, hogy veszélyesnek találja, mi­kor egy város opportunitásból önző po­litikát űz s politikai meggyőződését a város érdekeiért föladja. Ez a tétel bírt minket arra a fejte­getésre, mely a városok őseinek,, a gö­rög városok hatalmának értelmét a vá­rosi szellem független és önálló fejlő­­­désében találja. A mi hazai városaink mindig az ál­lam mostohái. Kivéve Budapestet, nincs város hazánkban, mely virágzását az államnak köszönhetné. Sőt az állam még megfosztja a városokat ősi jogaiktól, tehetetlenekké, képtelenekké „szabályoz­za“ azokat. Nem kell pedig bizonyítani, hogy hazánk műveltsége, a magyar szellem ereje, a polgárisodás hatalma csakis a tár­­s kell Szószéken az öreg pap Mint egy apostol áll : A „tékozló fiúT­ól Penkelten prédikál. Hallgatják mind a hívek Nagybuzgón, csendesen — Csak egy koldus anyóka zokog keservesen. PÓSA LAJOS. £ 1 minnyosmág 4orpájánál. — Rajz Erdő mélyén, patak partján, madárdal és világillat között, szellő suttogásnál, tavaszi­­ zsongásnál vallotta be Székes Gyula hét vármegye legszebb szőke leányának szive legszentebb érzelmét. Fenn az égen arany fényben ragyogott a nap s játszi sugarai átszürődtek a sűrű lom­bokon és a zöld pázsitra éles körvonalakkal rajzolták le a szerelmes párt, mely átölelve tartá egymást. A leányka szivét teljesen betölti ama nagy, hatalmas érzelem, mely hasonlít a természet ama titkos nagy erejéhez, mely t­avas­szal a földben zsong, rügyet bont a fákon s fakadásra serkenti a virágokat; bensőség­teljes, meleg, rokonszenves pillan­­­tást­ vetett az előtte esdeklő ifjúra, aztán odahajolt hozzá és kedves szőke fejecskéjét az ifjú hőn dobogó keblére temeté. Azur szinben mosolygott le rájuk az ég­bolt, boldogságról csevegett nekik a kis pa­tak és fejük fölött édes hallal üdvözlé őket a pacsirta és az a langy szellő, mely a legközelebbi cserjéből föl­kerekedett lombtól lombhoz, madártól madárhoz szőkérvé hir­dette két tiszta szív végtelen boldogságát. A papa világfi volt és okos ember. Székes Gyulában fölismerte a derék jó­ra való ifjút, kire rábízhatta gyermeke sorsát, és egy szava sem volt leánya választása ellen. Teljesen jóvá hagyta és örült leánya bol­dogságának. A mamánál már kissé nehezebben ment a dolog. Fejébe vette, hogy leánya nagy partli­et fog csinálni s miután Székes Gyula czime­­rében még csak kétágu korona sem ékes­kedett, eleinte bizony idegenkedett e házas­ságtól. De szerette egyetlen gyermekét s volt­­ annyi önuralma, hogy ennek boldogságáért a saját terveiről — ha fájdalmas szívvel is ! — lemondjon. És igy a fiatal szerelmesek boldogságának­­ semmi sem állt többé útját. Pár nap múlva szűk családi körben ül­ték meg a kézfogót s mit az isten szabad természete alatt már rég megfogadtak egy­másnak, azt itt újból megerősítették az em­berek által megalkotott törvények szerint: Szeretni fogják egymást, hőn, igazán, önzet­lenül, önfeláldozóval, a sírig, örökre ! És mikor vége volt a sok czeremóniának, a jegyesek visszavonultak egy erkélyre, mely a kertbe tekintett alá s egymást átölelve áb­rándoztak, szőttek szivárványos reményeket és közölték egymással a jelen részegítő üdvét . . .* Mi szebb : a hajnal-e vagy a napfény ? a bimbó-e vagy a kifeslett rózsa ? a remény-e vagy a teljesedés ? Azt hiszem könnyű erre a választ meg­adni. S valamint szebb a hajnal sarkadó sugara a meleg napfénynél; a feslő bimbó a kifej­lett rózsánál : ép úgy szebbek, boldogitób­­bak reményeink addig, mig remények, áb­rándok és a rideg valós a mindennapi meg­szokás letörölte azt a himport, melylyel reményiünket a merész és mégis rezgő képzelet körülfogja. Mily boldogok vagyunk, mit remélünk ! És várjon, ki remél többet, ki festi ki magának szebben a bizonytalan jövőt, ki épit több légvárat, ki sző több ábrándképet . , mint egy mennyasszony ? Öli legszebb kora az életnek, mikor a leány remegve lesi a pillanatot, melyben egy ismeretlen boldogság révébe fog jutni, midőn ott áll a mennyország kapujánál és nincs csak egy kulcslyuk, melyen át táplá­lékot adh­atna emésztő kíváncsiságának ! Miért is nem állíthatja itt meg a napot, mint egykor Józsu­é teve, hogy ez a boldog nap soha, soha el ne múlnék fölötte ! Oh mert ezerszer szebb a remény mint a teljesedés ! Margitot a legnagyobb boldogsággal töl­tötte el Gyula szerelme, és mióta mátkája lett, úgy képzelte, hogy az égen ezer nap áraszt fényt és a levegő tele van hódító illattal és bűvös zenével, mint a tündérek országa . . . A menyegzőre nem tűztek ki a szülök hosszú határidőt. Minek tartani a sziveket oly sok ideig lázas izgatottságban ? ! Ha szeretik egymást , miért legyenek egymástól sokáig elválva ? ! Hiszen a szerelmes szivnek olyan drága minden perez ! És milyen nehezükre esik a várakozás, ha legfőbb vágyaink legszebb reményeink teljesítéséről van szó ! És a napok anélkül is milyen lassan telnek ! Mindegyik egy-egy század ! Pedig Margit mindennap talált még va­lami szórakozást, mely elfeledteté vele mi­lyen rokonságban áll az idő a csigával. Ma az erdőben kóborolt s fölkereste leg­kedvesebb helyeit, melyekhez boldog em­lékek fűzik, és úgy el tudott ott meren­geni ... Ki tudja mikor jár ő megint erre ? ! Másnap nehány távolabb lakó ism­erősnél tett látogatást, úgy sem ér­t már rá egy­hamar idejönni . Harmadnap szemlét tartott virágai fölött, meglocsolgatta­­ őket és gyöngéd szavakkal beszélgetett velük, mintha azok megértenék az ő gondolatait, az ő szavait. Majd régi emlékeit szedte össze : her­vadt virágok, fakult szalagok, névjegyek kotillion-jelvények stb. stb.

Next