Esztergom és Vidéke, 1884 (6. évfolyam, 1-104. szám)

1884-09-18 / 75. szám

Esztergom VI. évfolyam 1 ± á r* Megjelenik hetenkint kétszer: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: égisz, évre................................................ Irt — lrfél évre....................................................... . . . negyedévre..................................I . -uO . Egyes számára 7 kr. Városi s megyei érdekeink közlönye SZERKESZTŐSÉG: ^Széchenyi-tér 5*5. Iirivá a lap szellemi részét illető közleményeit küldömlők. .mt író hivatal : SZÉCHENI-TÉR ^5., 110vsí a hivatiaros s a magán hirdetések, a nyíltó . be szánt közlemények, előfizetési pénzek és reklamálisok intézendők. 70.szám. Csütörtök, 1884. szeptember 18-án HIVATALOS IIHIDETÉSEK 1 1 szótól 100 szóig — fit 75 kr. 100—200-ig . 1 r, -r>0 „ 200—100-ig . 2 „ 25 ,i Bélyegdíj 30 kr. M ATV N HIRDETÉSEK megállapodás szerint lehető legjiltányosabbak közeltetnek. NYIIITTÉLI sora 20 kv hirdetések. Műkincseink. Esztergom, szept. 16. Nem a local patriotismus elfogultsága mondaná velünk azt, hogy Esztergom műkincsek dolgában az összes vidéki városok közül kiemelkedik. Műkincseink nagyrészt egyházi jellegűek, de mint ilyenek ritkítják a párjukat s a magyar műkincsek közt az elsőrangú sort foglalják el. Itt van a főszékesegyházi kincstár. Tömérdek kincs, sok művészi becsű ereklye, néhány mesés értékű szemefénye a magyar ötvösségnek, megfizethetien árú emlékei fényes századoknak. Ezeket a műkincseket a főszékesegyház melléképületeiben őrzik óriási Wertheimerekben, de az őrkanonok szívessége által minden művelt esztergomi polgár vagy érdeklődő vidéki előtt nyitva állanak. Főszékesegyházunk ezen ritka műkincsei Czobor Beszédes vállalata által ismeretesek a tudományos világ előtt, de a magyar nagyközönség nem ismeri azokat. Az ötvös kiállítás, a mint jól tudjuk, az esztergomi műkincseket épen nem képviselte. Ugyancsak itt láthatók a főszékesházi ruhaszertár nagybecsű himesi s egyéb kézimunkabeli tárgyai. Valódi gyöngyökkel, arannyal, ezüsttel, drágakövekkel, selyemmel díszített egyházi ruhák ezek különböző szellemű századok, jól megőrzött hagyatékai. Ez a gyűjtemény páratlanul áll egész Magyarországon. És a herczegprimás új palotájának műkincsei! Az esztergomi Vatikánban van egy folyton gyarapodó fényes képtár, egy ritka becsű metszvény gyűjtemény s van egy leendő régiségtár alapja is. A herczegprimás palotájának műkincsei egy magukban is nevezetessé teszik Esztergomot. De tudják-e az esztergomiak, hogy mijök van ? Érdeklődik-e művelt közönségünk az esztergomi műkincsekért, tanulmányozzák e azokat, fejlesztettek-e már azok műiparost vagy művészt ? Ismerünk számos művelt embert városunkban, akiknek műkincseinkről még csak fogalmuk sincsen, pedig azok ugyan minden művelt érdeklődő előtt hozzáférhetőkké vannak téve. Műkincseink Esztergom város nevét fényessé, az egyház uimbusát magasztosaivá s főpapságunk műizlését híressé teszik. Vajha az esztergomiakat jóizlésüekké s a művészet ritka becsű alkotásai iránt legalább fogékonnyá tennék ! Honi ipar. (P.L.) Hazánkban divatos szólammá kezd fejlődni a „honi ipar“ kifejezés. Sajnos, hogy divatot űzünk abból, aminek komoly hivatása volna hazánk ipar és kereskedelmét megállapítani, és ez által a külföldi szédelgő alapra fektetett kereskedelmet megbuktatni. Annyi áll, hogy a magas kormány hazánkban sok helyütt állított már fel szakiskolákat és így elsajátíthatni szövő ipart Késmárkon,Eperjesen, Nagy- Kikindán, Szepsi-Szt. Györgyön, a kötő, szövő ipart Kassán, a csipkeverést Urvölgyön, és Óvárt, az agyagipart Ungvárt és Modorban, a faipart Zai-Ugróczon, Homonnán a rimaszombati szakiskolákban és a munkácsi tanműhelyekben, a gyermekjáték ipart Bánfi-Hunyadon és Bártfán, a gépészeti tanfolyamot pedig a fővárosban. Ez ideig ezen szakiskolák és tanműhelyek vannak, hol kiki saját hivatásának élhet és oly pályát szerezhet, mely biztos és jövedelmes jövővel kecsegtet. Ezen szakiskolák és tanműhelyek elméleti és gyakorlati áttanulmányozása és az e téren kifejtett kitartó szorgalom teszi lehetővé lassanként, hogy megveti hazánk, a hirdetések és reclámok által híressé tett egyes iparcikkeket, melyek hihetetlen adatnak a közforgalomnak, potom áron csak midőn kezünkbe vettük, akkor látjuk, hogy méreg drágult. Itt tehát az ideje, hogy ébredjen nemzetünk és hazánk azon tagjai, kiknek hivatásuk, hajlamuk a fent jelzett bármely iparág munkásaivá lenni, keressék fel az intézeket, tanműhelyeket, hol valódi ikolázottság mellett, érett munkásaivá fejleszthetik magukat a hazának. Felhívom itt a nyilvánosság terén az egyes kereskedelmi és ipartestületeket csoportosulásra a hasonnevű szakiskolák és tanműhelyek alakítására, melyeknek czélja volna a honi ipar telepek felállítása, a mi kinek-kinek saját vidékéhez képest megfelelő jövedelmet leginkább biztosítana. Másik czélja volna a kézműipar és kereskedelem s a földtermékeinek kiaknázása, fejlesztése a mi által a kezdetlegesség korát átélve a munka, szorgalom gyümölcsét élvezhetnénk. Haladnunk kell, mert ha elmaradunk a haladó kor szelleme lesz az, mely megsemmisít bennünket. De felhívom különösen kereskedőinket, hogy a honi ipart lelkesen karolják föl. A hol 100 perczent nyereményt venni lehető bűn, mert ez a körülmény az, mely honi iparunk egyes üzletágait vésszel fenyegeti, a tapasztalat úgy mutatja, hogy honi iparunk egyes czikkeit ez ideig sokkal magasabb áron adják, a külföld hason minőségű czikkeinél. Nagyon természetes ez az üzérkedés egy ideig csak megy de ép ezen oknál fogva a takarékosság elve ismét külföldre szólít. Szerintem, ha egy külföldi képes valamely tárgyat olcsón kiállítani, hogy ne tudnánk mi is, nekünk tehát a jobb minőségűt sokkal olcsóbban kell előállítani, azon nagyszerű reklámokkal szemben, melyhez még mi ez ideig nem értünk, mert ha drágábban adjuk gyártmányainkat az esetben már bölcsőjében gyilkolják iparunk és kereskedelmünk. Felhívom tehát kereskedőinket a mint lehet a szabott ár jelige mellett kereskedni, a szabott ár mellé tegyék a honi ipar jelzőt tegyék a beszerzett honi ipar termékeit, én hiszem, hogy a hazáját igazán szerető, hazája jövője felvirágzásáért küzdő és lelkesülni tudó honfi az ily kereskedést fel fogja keresni. Felhívom továbbá azok figyelmét, kik ez eszméknek barátai s kiknek e téren hatáskörük van. Hassanak egész szellemi erejükkel és e nemes törekvés gyümölcse honi iparunk jövőjének biztosítása és felvirágoztatása lesz. Esztergomi levél. (Grarson nézetek egy modern családapáról.) — Kövesse csak Deák Ferencz példáját, Maradjon nőtelenül. — Oh asszonyom, vesztegeljünk mi csak jutányossabb példánál Vegyünk egy kisvárosi és „Esstergoni és Tüske“ tárcája. fccví'ttotedé'h. -------— Emlékszik még ? Akkor ilyen szép csillagos nyári este volt és a sziget fái úgy susogtak, úgy sóhajtoztak és maga karját karomba fűzte és szemembe mosolygott szép, mélázó szemeivel. Én úgy emlékszem. Az estharangszó bánatosan koogott szét a közel kis város tornyaiból s enyészetes rezgéssel hangzott el a táj felett. És én azt hittem, ez mármost örökké igy lesz és az egész élet nem lesz egyéb, mintegy tiulérszép álom, amelyből nem is ébredünk föl csak a túlvilágon. Nos ? — talán igazam is volt, mert maga bizonyára most is álmodik, csakhogy nem velem és én is álmodom — egyedül ! De az én álmaim igen csúfak. Nem olyanok mint a lázbetegéi, a kinek morphint ad az orvos, de olyanok mint egy emberé, aki elrontotta a gyomrát s aztán spediachuannát kellett neki bevenni. Aki pedig ipechachuannát szed be annak igen keserű a szája, én is igy jártam épen, csakhogy nekem a szivem, meg a lelkem keseredett bele a szelszellemi ipechachuanna kúrába. Higgje el pedig a keserűnél nincs valami rosszabb a világon. Ó milyen jó, hogy olyan nagy távolság választ el egymástól s hogy magának nem árthat az: én keserű voltom. Ugye boldog? Én tudom, hogy az. Van ismét egy csomó bolondja és ez elég magának ; egyébre sohase törekedett úgysem ! Az igazi valódi vozalom csak addig mulattatta, míg biztos volt benne, hogy megnyerte, aztán eldobta, kigunyolta s igyekezett tőle megszabadulni. Magának elég egy csomó kikent hajú, üres fejű uracs, aki körülrajongja, mint a vacsoravesztő pille a gyertyalángot, összeperzseli egy kicsit magát szemeinek sugaránál és aztán repül tovább, hogy helyet adjon egy újabb csoportnak. És ez a sorsa mindenkinek aztán nem gondolja meg, hogy néha gyémánt is akad, ami pedig nem perzselődik meg, hanem elég és nem szállhat tova — mert semmivé válik. „Hát legyen.“ Mintha látnám, hogy ezt mondja, istennői, sűrű szemöldeit összevonva s vállát megrántva — és igaza van, a gyémánt bolondabb mint a lepke, mert...mert az okosabbat is cselekedette volna, mint azt, hogy a lángon semmié legyen... de megcselekedte és igy megérdemelte sorsát... De mikor olyan szépek, olyan nagyon szépek voltak a maga sötét szemei és olyan boldogság volt azokba nézni,— még most is magam előtt látom őket s mintha emlékembe hallanám fölcsendülni dallamos hangját s érzem forró karját karomba fűződve, a mint végig sétálunk a hosszú, néptelen utczán a hallgató éjben. Pedig bizony nincs igy és én csak álmodom. Ajkaim közt egy kilmvadt szivarcsutkát szorongatok (úgy tetszik, mintha a maga ezüstös kaczagását kellene hallanom, hogy hát, már megint kialudt a szivarom;) az udvaron a kutyák vonitanak csúful a holdvilágra s a karomban meg semmi sincs és csak megszokásból van a jobb kezem a kabátom negyedik gombjánál beakasztva. Pedig olyan szép este van... szinte szeretne az ember boldog lenni ; nagy ostobaság pedig ugye ez az óhajtás — tőlem. Hogy lehetne boldog egy ilyen hóbortos ember mint én, a ki egész életében csak azt kereste, ami csupán csak mesékben létezik — szivet... És látott-e már maga szép, körülrajongott asszonyt, aki ilyennel rendelkezzék. — Önök kivétel nélkül női Narcysok, akik saját bájaikba szerelmesek s a mi hódolatunk csak azért kedves ideig óráig önök előtt, mert abban, mint fényes tükörlapban szépségüket, hatalmukat látják tündökdeni... Milyen nagy baj is az, hogy engem a sors összehozott magával és még nagyobb baj az, hogy beleszerettem ; kellett ez nekem ? Kellett az, hogy a már jóformán begyógyult régi seb helyett, melynek fájó visszhangja csak búbánatos dalokban zendük föl még néha, szerezzek egy másikat, amelyik ezerszerte jobban éget, jobban gyötör... Nem panaszkodom. „Utálom a síró férfiakat,“ ezt mondatja Fenülei egyik darabjának, — ha jól emlékszem Delilának — hősnőjével, ön engem körülbelül Rosswein András partijában szerepeltetett, nem akarnám, hogy azt higgje rólam, hogy olyan limonádé-legény vagyok, mint annak a franczia darabnak a melodramatikus hőse. Nagyon sok minden fájt már nekem magától és még se látta egyetlen egy könyemet se... nem szeretném most sem, ha azt hinné, hogy, talán én könnyeimmel áztatom azt a papírlapot, melyen önnek írok. És még az sem helyes, hogy írok... Mi szükség magának tudni azt már, hogy én még mindig gondolok magára, sőt hogy elég eszeveszett vagyok és szeretnék elfutni is, hogy én se tudnám már önönmagamtól Ez az ábrándos, hol világos éjszaka az oka mindennek ; ez elevenít föl annyi emléket a lelkemben, adatja kezembe a tollat s íratja velem ezt a sok bolondságot ; az éj nagyon rossz tanácsadó, akkor mindig van az emberben egy harmadrésznyi ördög s hajlandó sok olyanra, ami fényes nappal, a prózai zajban eszébe sem jutna talán. — Akkor is igy ragyogtak a csillagok, igy suttogtak a lombok, de hát ezek mindig egyformán ragyognak igy és susognak — épen úgy mint a szép, hiú, kacér asszonyok szemei és ajkai ! Mintha rózsaillatot hajtana felém az éji szél langyos fuvalma. Vájjon van-e még azokból a régi rózsákból, vajjon mit beszélnek azok magának? Semmit! Ugye semmit ? irtam volna semmit! Vegye mintha én sem Unalmas saison van, körülöttem minden zöld, ne vegye rósz néven, hogy ebben az universalis zöldségben az én stylusom is megzöldült s önt a múltak szalmáján való kérődzéssel mulattattam. Ön azóta bizonyosan sok új és hervadatlan babért szerzett, sok Szvatopluk ivadéknak okozott a kánikulánál is jóságot s talán ideje sem lesz, nagyobb sorezt a sok ostobaságot végig olvasni. Bár el is veszne a postán, legalább egy gúnymosollyal kevesebb jutna nekem imádandó (jajj, hogy kicsúszott a tollamból ! ) bíbor ajkbról. — Gróf VAY SÁNDOR.