Esztergom és Vidéke, 1885 (7. évfolyam, 1-104. szám)
1885-10-18 / 84. szám
“ Esztergom VII. évfolyam 84. szám. Vasárnap, 1885. október 18-án. ~———— “ ' f MsG.IKIENHC HETENKINT KÉTSZERI VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: ® génz évre.................................................6 frt — fél évre............................................ • 3 t — negyedévre..................................................1 . 50 Egy szám éra 7 kr. Szent- Anna-utca 317. hővé lap szellemi részét illető közlemények küldendők. ^ZECHENI TÉR Iiotií u hivatalosan magén hirdetések, a nyílttérre szánt, közlemények, előfizetési pénzek és reelaiiíások intézendok. HIVATALOS IMRDIOTtóSEK : 1 szótól 100 szóig _ frt 75 kr. 100—200-ig . 1 „ 50 „ 200-300-ig . 2 „ 25 „ Bélyegdíj 30 kr. MAGÁN HIrDETÉSRE megállít,[mdás szerint lehető legjutányosabb ust közöltetmrk. NYIÍIlTIÜLI sora 20 ur Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: Szent-István ünnepe. (Az országgyűlés előtt.) Szent-István szülővárosának az ősi Esztergomnak tudomásul kell vennie minden aprólékos részletet, ami az első magyar király cultusára vonatkozik. Ilyen érdekes részlet az, hogy egy országgyűlési képviselőnk a napokban az országgyűlésen interpellácziót intézett a miniszterelnökhöz s a kultuszminiszterhez Szent István ünnepének országos ünneppé tétele ügyében. Az interpelláció fölvetésekor fölmerült ellenvélemények nyomban alakot is öltöttek néhány észrevételben, melyeket olyan jellemzőnek tartunk, hogy nem hagyhatjuk ki czikkünk keretéből. Az interpelláló Komlóssy Ferencz volt, kinek ultra antisemitismusáért ugyan sehogyse lelkesedünk, de Szent István kultusza érdekében mostani felszólalásáért mégis hálával tartozunk Kop 1ossy Ferencz interpelláczióját indokolva, azzal kezdte, hogy Magyarország fönnállását szt- 1stáknak köszönhetjük. Thaly Kálmán közbeveti, hogy Árpádnak köszönjük ! Nem kell meghamisítani a történetet! (Zaj és derültség.) Komlóssy, mint a „mérsékelt ellenzék antiszemita párt tagja“ (Nagy derültség) kötelességének tartja megkérdezni, hogy minő állapotban van jelenleg az István nap törvényhozás útján nemzetivé tétele ? Csodálkozik a fölött, hogy a kormány ez irányú törekvéseinek azon a czímen szegültek némelyek ellene, miután ők a szenteket nem imádják. Thaly Kálmán ismét közbeszólal : Bizony nem. (Nagy derültség.) Komlóssy: a ház derültségei között tettem szemrehányást a minisztereknek, hogy szt-István napján miért járnak Oztendébe, s a külföldre tanulmányutakra, midőn itthon volna tanulmányozni való : a vidéki tanítók nyomorúságos helyzete. Trefort Ágost : Azokat úgy is ismerem ! (Derültség.) Komlóssy Berencz : Ennek következtében a következő interpellácziót terjeszti elő : Tekintettel azon kegyeletre, melylyel a magyar nemzet a keresztén magyar állam megalapítója szt István, első apostoli királyunk emléke iránt viseltetik, amely magyar állam néhány év múlva ezredéves fennállását ünneplendi; tekintettel továbbá arra, hogy egy általános nemzeti ünnepnek a törvényhozás utján való behozatala a haza polgárai között való solidaritás érzetének ápolására, s ekkép a magyar állameszmének megerősödésére lényegesen befolyna ; s tekintettel végül arra, hogy más czivilizált szabad nemzetek is történelmük legkiválóbb eseményeinek évfordulóját általános nemzeti ünnepként ülik meg . Kérdem a t. miniszterelnök urat, mint belügyminisztert, és a t. vallás és közoktatási miniszter urat: vájjon szándékoznak e, s ha igen, mikor, törvényjavaslatot beterjeszteni Az „Eszteremés Vidéki“ tárcája. Pavnaesia. Már akárki mit beszéljen. (A beszéd csak szó fia !) Nincs kedvesebb, áldottabb hely, Mint a hű provinczia. Az ember itt békében él S járva is csak helyt marad : Pipázgatva nézegetjük, Hogy a világ mint halad. Szép a mozgás, szép a pezsgés S hogy’ hódit a munka, tett! Ám a dolog strapáczió S unalmas az egyszeregy. Eltátjuk a szánkat szépen, Áhítozunk nagyokat . (Tátott szájba — régi mondás — Beröpti a sült galamb.) Várjuk hát a sült galambot, Míg a szánkba beröpül , A jó ég a várakozást Adta nekünk gyönyörül. Majd jön idő, fraég joui kell“ Mint nagy költőnk mondaná, Várjuk csak a jobb időket, Időnk bőven van reá. Egykor, egykor ! Érjük csak meg A jövendő századot: Ami most csak csetlik-botlik, Egyszer akkor menni fog. Egy-egy század elég lesz rá, S felszikkad az utcza-sár, Hosszabb lesz a tudomány és Rövidebb a csizmaszár. Épülünk is, szépülünk is, Lesz jó rend meg tisztaság, Pálinkabűz nem nyomja el A virágok illatát. Botrányosat, undoritót Nem látunk akkor soha, Alacsonyabb lesz a börtön, Magasabb az iskola. Pletyka helyett cselekedünk, Tetté lesz a könnyű szó, S nem kártyával, de eszmékkel áll elő a kaszinó. Ám addig is, mig ez meglesz, Mig ez mind, mind végbement: Aludjunk jó vidékiek, S hortyogjuk át a jelent! ENDRŐDI SÁNDOR, az iránt, hogy szt István király napja általános nemzeti ünneppé deklaráltassék. Függelék (Székhelyi gróf Majláth György ünnepélyéhez.) Múlt számunkban közöltük gróf Majláth György főispán ur üdvözöltetésének eseményszerű ünnepélyét. Lapunk szerény terjedelménél fogva azonban négy szónoklat szövegét kénytelenek voltunk mai számunkba hagyni. Az ünnepély leírásának teljessége végett közöljük tehát a következő szónoklatokat. (A reáliskola, az Iparbank s a Kereskedelmi Társulat küldöttségének szónoka, Dr. Feiechtinger Sándor kir. tanár a következő szónoklattal üdvözölte a főispán urat : Méltóságos Gróf jász. kir. kamarás, megyei főispán ur! Midőn Esztergom megye és városunk közönsége örömteli érzéssel fogadja méltóságodnak a politikai pályán mennek jutalmául a magyar szerzett érdemagas grófi rangra és a főrendiház örökös tagjául való legkegyelmesebb királyi kineveztetését ; Esztergom szab. kir. városnak reál tanodája ugyan ezen nevezetű kereskedelm és iparbank egyesülete, valamint a kereskedelmi testület is és azoknak minden egyes tagjaik kik egyúttal szerencsések méltóságodnak atyai bölcs kormányzása alatt élhetni és a közügyek terén a közjólét előmozdítására való fáradhatatlan törekvéseinek hálás szemlélői és tanainak lehetne ez átalános és köz örömben kegyeletes tisztelettel részt vesznek. Ezen mélyen érzett örömnek és felséges koronás királyunk iránt viseltetett hódoló háladatosságnak kétségtelen kifejezést adók, — hogy méltóságodat szeretve tisztelt megyei főispánunkat az említett díszes kettős méltósággal legkegyelmesebben felruházni méltóztatott, a jelölt tanintézet, az esztergom városi kereskedelmi testület, és ezen nevű kereskedelmi és iparbank egyeazsület képviseletében szerencsések vagyunk méltóságod üdvözlésére örömmel megjelenni és a legmélyebb tisztelet tiszta érzésével üde kivánatainkat és hódolatunkat bemutatni. Határtalan háladatossággal viseltetik méltóságod iránt városi reáliskolánk, mely előtt örökké feledhetetlen marad méltóságodnak a magas kormány előtt tanodánk érdekében és javára kifejtett sikeres tevékenysége és pártfogása. Valamint büszkélkedve emlékszik meg az Esztergomi kereskedelmi és iparbank azon közelmúlt szép időre midőn méltóságod Esztergom megyei főispánságának első éveiben egyesületi tulajdon házunk alapkövének letétele és azt követi ünnepélynél fényes jelenléte, magas személyiségének és politikai kittünő állásának tekintélye által intézetünk emeléséhez és felvirágzásához járulni kegyeskedett. Miért az idő rombold érczkeze soha sem lesz képes Esztergom városa és vidéke hálás lakosainak sziveiből kitörteni azon mélyen gyökerezett szeretetet, melyet méltóságod szelíd és kegyes modora, a nyájassággal párosult tett erős buzgalma, törhetlen hazafisága, polgári és hazafiúi erényei, valamint egyébb ritka örökség gyanánt nagy emlékezetű dicső őseitől méltóságodra átszállott jeles lelki tulajdonai által, azokba önteni tudott. Fogadja tehát kegyesen méltóságod ez ünnepélyes alkalomból állandó ragaszkodásunk, hálás tiszteletünk és őszinte örömünk szívből fakadt kifejezését, és méltassa ezek után is magas kegyeire — a városi és vidéki polgári elem mivelődésére irányuló tanintézetünket, szerencséltesse hathatós pártfogásával az esztergomi kereskedelmi testületet, ás a virágzásnak induló kereskedelmi és iparbank egyesületünket, melyek után teljes szivünkből kívánjuk, hogy a mennyei gondviselés méltóságodat, felséges királyunk és a haza hiv szolgálatára, öcsi családjának dicsőségére és örömére számos éveid" tartsa, éltesse. Éljen. (Mutatvány a Művészeti Szemléből.) A hatvanas évek vége óta, mintha köd ölte volna meg szépirodalomukat, elsötétedik rajta minden, ami arra emlékeztet, hogy — nemzeti. Mintha a kozmopolitizmus here csípte volna meg, sem hangja, sem alakja nem a miénk és őszinteségének hiánya bántón juttatja eszünkbe azt a jellemzetességet és plaszticzitást, melyek költészetünknek az ötvenes években kiváló tulajdonságai voltak. És ha ép az ötvenes évek költészeti alkotásaival kell összevetnünk mai költészetünket, bátran mondhatjuk azt is, hogy a történelmi fejlődés folytonossága látszik benne megszakadni. A magyar versforma, ahelyett, hogy Petőfi és Arany nyomain tovább-tovább hódítana, mindinkább több tért nyugati versalakoknak és pécsi sülik enged a nyelve, ahelyett, hogy tovább is eljárna erőt és üdeséget merntek a nép nyelvéhez és a történelmi nyelvhez, hovatovább egy olyan nyelvet alkot magának, mely a közönséges hirlnpirói nyelvtől csak nagyon kevésben fog különbözni. Kirívóbb lenne a jelzett fordulat, ha apróra szedhetnék azokat az eszméket, melyeken a hatvanas évek költői lelkesedtek és szembe állítanék azokkal, melyek a közvetetlenül titánok élő nemzedéknek adnak inspirácziót. Óriási a különbség és a kettő között fekvő nagy utat nem a kiküzdött politikai szabadság s nem a visszanyert állami függetlenség nagy aktusa tölti be, hanem ott vannak egymás mellett : a gondolkodás nemessége, a történelmi tradícziók és jogok tisztelete, a múlt ismerete, a jelen vágyainak distinkcziója, ízlés, erkölcs és mindezek fölött valamelyik aesthetikai irányelv uralkodása. Nem irodalmi pártokat értünk ez utóbbi alatt: ez egynek most sem vagyunk híjával, hanem értjük a költői felfogás közösségét, mely költői iskolákat teremt. írói felekezetek nélkül szűkölködik mai irodalmunk. Aesthetikai meggyőződések és hitvallások nélkül dolgoznak íróink ; amit írnak, azt a pillanat benyomása, a kedélyhangulat szeszélyes alakulása szerint írják meg. Vannak költőink, kik egy-egy sobb mű inspirációja alatt hol az nevezetesdealismus, hol a naturalismus karjaiba dobják magukat, szégyenletesen bizonyítva, hogy nem tudnak egyebet, mint épen írni, a szó fizikai jelentményének értelmében. Innen van azután, hogy általában tekintve szépirodalmunkat, a benyomás, melyet a legmélyebbre ható vizsgálódás után is gyakorol, nem maradandó. Fiatalabb íróink közül alig van egy-kettő, kinek egyénisége is belevasődnék munkájába és jellemzetes képet adna költészetéről. Ritka közöttük az, aki mást is adna fantáziája csapongásainál és nemcsak kedélyünket érintené, de megtermékenyítené értelmünket is.