Esztergom és Vidéke, 1885 (7. évfolyam, 1-104. szám)
1885-12-03 / 97. szám
Esztergom VII. évfolyam Megjelenik hatlenkint kétszer: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. #gé*7 évre fél évre . «•gyedévi« ELŐFIZETÉSI AR Elv szám érit 7 kr ^ZENT ^MNA-UTCA 317. Ii.p «ztdltumii részét illető I.n7.leiii«nyelt kiililenHlk-KIADÓHIVATAL: SzÉCH ENI'TÉR ^V» IiotiI n lii rutaion s ii magán Ilii delének, a nyilttíi’oe színit killeménvek, előli’,esési pénzek és reelamiilasnk vitézemlék . fit — kr. linsé 97. szám. Csütörtök, 1885. deczember 3-án. IM VATA f,OR INIUDETIISKK 1 szólói 1(10 s’.ói^ — fi i 75 ki 100—‘200-ig . 1 „ 50 „ *200—300-ig . 2 „ 25 „ üélyegilíj 30 kr NYII.Tlíti sora 20 ur Városi s meovei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSED: HIRDETÉSEK, MA lÁNIINIMHOTI?SKIf m«gállít|_iorlás szerint lelisle lejíjutányosiibliunkniy,(illetnek. Uj törvényhatóságunk. A miniszterelnök Esztergom, decz. 1. n a napokb.mn a törvényhatóságok átalakításáról szóló új törvényjavaslatot tette le asztalára. Ez a törvényjavaslat a Ház majd teljesen át fogja alakítani törvényhatóságunkat, és azért kötelességnek tartjuk, hogy vele foglalkozzunk. Az új törvényjavaslatban nincsen gyökeres reform, a közigazgatás államosítása s a tisztviselők egyetemes kinevezése is hiányzik belőle. De benne van az átmeneti szellem a közigazgatás központosításához. Az uj törvényjavaslat szerint a főispánság megszűnik méltóság lenni. Az uj főispán, minisztertanácsosi ranggal, mint a végrehajtó hatalom közege s a kormány bizalmi férfia az állami és törvényhatósági közigazgatás felügyeletében rendszeres hivatalos teendőkké lesz megbízva. Jogkörébe fog esni több fontosabb városi hivatalnok kinevezése is. Az uj főispán elnöke lesz a megyei állandó választmánynak, az alispánhoz és polgármesterhez rendeleteket bocsát ki. A hivatalok működésé időről időre megvizsgálni köteles. Az alszolgabirákat az egyik járásból a másikba helyezheti. A bizottsági tagok választását az a törvényjavaslat hat évről tíz évre terjeszti ki A közgyűlésnek hivataloó tagjai lesznek az adófelüigyelő, a tanfelügyelő, a királyi ügyész, a kir. mérnök, tehát mindazok az államtisztviselők, akik eddig a közigazgatás bizottság tagjai. A tiszti ügyészeknek magánügykedést végezni nem lehet. Az alispán és polgármester hivatalbeli hanyagság és engedetlenség esetén — fegyelmi eljárás mellőzésével — rendbírságot alkalmazhat a tisztviselőkre. A törvényhatóságok végül kötelesek tisztviselőik részére nyugdíjintézetet felállítani. Ezek az uj törvényjavaslat főidőtótelei. Legkülönösebb tétel benne kétségkívül az, hogy a városi rendőrkapitányok, számvevők és egészségügyi hivatalnokok kinevezésével az új főiispán lesz megbízva. Egyébiránt az új javaslat még nagy módosításon mehet keresztül, ha a váárosok egyetértő aciót fejtenek ki anélkül is már összevissza nyirbált jogaik érdekében. Romlott tónus, Esztergom, decz 2. Az csak nem óhajtani való társadalmi élvezet, ha összekerül néhány benfentes család s amilyen kézívesen óvja a maga becsületét, annyira összegázolja azokét, akik jelen nincsenek De az sem hogy néhány ízetlen kávéházi alak közönséges társaságát, keressük, melyből hiányzik a szellem, a jó tartalom. A sivár üresség, mely oly éles vonásokkal vázolja társaságainkat, még legügyesebben úgy kerülhető el, ha az ember saját kört csinál maga magának könyvekből, szellemes müvekből, s egy két, olyan emberből, aki a szelllemi életet mindenek fölé helyezi. A mai rút önzésü világban majd minden tanult ember első bálványa a pénz, második Hamis istene önmaga s a többi sokistené az a töméntelen csudanézet, mely mindennapos szellemtelen társaságában reá ragad. Lehetetlenné vált tehát az életet s különösen a szellemi életet, a mai ideális valóságában kecsegtetővé és vonzóvá tenni. Ismerek „intelligens", hangadó urakat, akik napról-napra csak hirlapolvasással táplálják szellemüket s könyveket hónapokon keresztül még csak a kezükbe se vesznek. Irodalmi, művészeti eseményekkel nem törődnek, ledarálják a mindennapi gépies munkát, s elmennek „üdülni“ olyan társaságokba, ahol még ki is nevetik, ha véletlenül elárulja megbotránkozását azon tónus felett, mely impozáns anekdotákon kezdődik és végződik.curilis Az angol csak nagy J-vel írja a saját személyét. De a romlott tónus hívei nagy Énnel beszélnek mindig unalmas napi teendőikről, izetlen élményeikről , arról a bálványról, mely lelkükben lakik s melyről még minden látszólagos álszerénykedésök mellett is igen sokat tartanak. Nincsen semerre se kifogást lán tónus. Iit izetlen disnóságokmi kaczag a szerencsétlen asztaltársaság ; ott sidjak és becsillérlik azokat, kiket a tisztelef aj Kán illenék kiejteniük ; amott kártyaasztalnál ütik agyon az időt , a szellemet; emitt apró pletykákban nyomulnak be több családi szentély titkaiba. Romlott tónus uralkodik mindenfelé s fog is uralkodni mindaddig, mig az igazi szellemi élet iránt több fogékonyságunk s érzékünk nem leszen. TrónutSkusunk vállalata. (Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben ) Deczember elsején nyújtotta át Rudolf trónörökös főherczeg, a két szerkesztő kíséretében, e nagy népismei mű első füzetét . Felségének, a császárnak és apostoli királynak, kínok 0 könyv dedikálva van. Az egész mű tizenöt kötetből fog állani. Ebből a bevezető és a befejező kötet általános, a monarchia mindkét országát közösen érdeklő tárgyakkal foglalkozik, egy kötet van szánva a megszállt tartományok ismertetésére, hét kötetben lesznek bemutatva a birodalmi tanácsban képviselt tartományok, öt kötet jut a magyar korona országainak. A quota gyar felre nézve eleg 0 szerint a makedvező, s ha Dalmáczit is Magyarország térképéhez vesszük, egész a paritásig emelkedik. Az első és utolsó kötetnél említett általános vagy közös érdekű tárgyak: 1 az egész monarchia területének pro- és hydographiai leírása, geológia, botanika, zoológia, klimatológia, anthropologia, statistika, nepisme ; az ausztriai birodalomnak, mint ilyennek, a mai duasztikus államalakjáig való rövid történet vázlata ; majd az alkotmányos élet, a parlamentek, a hadsereg és tengerészet, és a közös dynastia és kormányforma, közjog stb. ismertetése, amelyek, tárgyaik szerint, magyar vagy osztrák munkatársak által iatnak meg. A Borczotő kötet az első sorokban említett tárgyakkal foglalkozik s hősza ^szabb időközökre fölosztott megjele nt „EsstBrjoffisis Vidika“ tárcája. Simlim éa mariré«. — Polko Eliz elbeszélése. — (Az Euergom és Vidéke számára fordítva.) Ama!* — soffrire (2. folytat?*.)Tapera — marire. — Sokan vannak-e már odafenn ? — kórdó Harald az orvost, kivel az elegáns ruhatárban találkozott. — Kevesen vannak , nagyon meghitt partiek ; hisz csak zenélni és játszani fognak. Engem csupán nagy hírem vont ide ; azt mondják, hogy nagyon jól értek a whisthez. Pompás triót, fog hallani ; lesz szerencséje a herczeggel is, ki valódi zongoravirtuóz ; meglehet, — de csak meglehet — hogy Bergen urhölgyet is fogja hallani. — Énekel-e még? — kérdezi élénken Harald. — Még ? Istenem, hisz ő fiatal Werthern homlokára bíbor birult.hölgy ! A múlt már olyan messze feküdt mögötte. — Aztán tudja kérem — folytatá az ur. — Bergen urhölgynek a hangja nem méltó ám minden körhöz. A közönséges világ úgysem értené meg. A herczeg bálványozza Bergen urhölgyet gyönyörű hangjáért és reményiem is, hogy nem fog addig tágítani kérelmével, míg a szép hölgy nem énekel. . Ekkor mindketten a terem ajtója elé jutottak ; a szolga mind a két szárnyat kitárta és az urak beléptek. A vendégek egy kis thea-asztal körül csoportosultak ; csupán csak a herczeg hiányzott még. A társaság tagjai voltak: özvegy Haller asszonyság, a háziúr cousine-ja, két csinos leánykával ; Arnstein tábornok az ő kedves, de kissé kaczér nejével ; néhány ifjú zenész, az udvari zenekar tagjai, a hörcsög kegyenetei és Leiden, az öreg gróf, ki különben szenvedélyes whist játékos. Bergen urhölgy theás-edények mögött ült és lassan fölemelte fejét, midőn az a két ur belépett. A szép hölgy édesen totta kezét az orvosnak, mosolyogva nyújazután megkérte Haraldot, hogy foglaljon helyet átellenében, a két fiatal leányka között, kik ugyancsak ostromolták Haraldot a leendő álarczos bált illető kérdésekkel. A társalgás csakhamar az egész várost érdeklő álarczos bálra tért át; a hölgyek előtt papiros és irón feküdt; levázolták a különféle jelmezeket, azután meggondolva magukat, új rajzolásba kezdtek. Eközben Harald Bergen asszonyság felé fordította tekintetét, ki az orvossal csevegett. A rózsaszínű fedéllel ellátott lámpás csak gyönge fényt vetett Gizella arczára. Gizella violette selyemruhát viselt, fekete csipkézettel, hajába nagy, fehér kamélia volt tűzve. Haad akaratlanul is arra gondolt, hogy mint szerette Gizella azelőtt az ibolyát. És mikor Harald ibolyákat szedett neki, ő olyan édes mámorral emelte azt arczához, és szemei úgy mosolyogtak, mint az ibolyák. Dehát ez már régen, nagyon régen voltam . . . H'rald a „kék gondolatok” merült. Mintha mindent maga előtt tengerébe látna, mindent hallana, ami már régen elmúlt, de mindent csak homályosan. Aztán egy rajzolaton merengett el, mit valamelyik leány vázolt, a papírra és egészen mást látott abban, mint ami ott lerajzolva volt. Ködös vidék tárult föl előtte, melyből végre egy hölgy és egy férfin bontakozott ki . . . és egészen magukra maradtak. A köd előállott és mosolygó kék ég derült reájuk És azután a hölgy Harald vállára téve lágy kezét, egy régi dalát kezdte énekelni : „Ibolyácska áll a réten . . “ — De kevés őrnagy úr, adja már egyszer vissza azt a vázlatot, — mondá Arnstein úrhölgy nevetve, — és azután mondja meg, hogy milyen virágot tűzzek arra a jelmezemre ? — Ibolyát! — válaszolá ő, még mindig öntudatlanul. — Pi done, ibolya és vörös jelmez, már hogy fér ez össze ? Amint látom, önt az ilyes dolgokban nem lehet kérdezgetni, habár oly nagyon is komolyan válaszol. Ibolya ! Már hogyan támadhatott ez a gondolata ? — Ő fensége, a — herczeg! — monda a belépő szolga. Mindnyájan fölemelkedtek. Harald boszankodva állott félre s önmagára haragudott, hogy minek is az ábrándozás ilyen helyen. Gizella is fölkelt és az őrnagy felé tekintett.. Szemeik találkoztak. Boldogság és fájdalom vonult végig szivén. Hírűid csak most érezte, hogy milyen boldog erő mellett és hogy milyen boldogtalan, ha arra gondol, hogy Gizella — másó — örökre ! Gizella bűbájosan mosolygott és újra azt a régi dalt hallotta, hogy : Harald „Ibolyácska áll a réten . . “ Harald néhány pillanatra meg volt semmisülve. De uj erőt vett magán és tisztelettel hajolt meg a herczeg előtt. Később a vendégek egy része terembe s a másik része a háziúr a zenewhist« asztalához, a szomszéd terembe vonult. Rövid idő múlva megzendült Beethoven egy triója. A herczeg a zongora mellett foglalt helyet ; „karmesterei” — amint ő szokta a két fiatal zenészt nevezni — oldala mellé ültek ; a tábornokáé pedig a herczeg részére a kották forgatását vállalta el. Hová lett Bergen urhölgy ! — Harald föltette magába, hogy nem akarja látni Mit is törődött a tehát azzal, többé hogy hol van Gizella? Csak a második darab eljátszása után találta föl újra. Gizella a kandalló közelében egy zugban ült. Kicsiny lábai a tabouret sötét fölé voltak helyezve. — Hová léptek ezek a kicsiny lábak ? ! Harald összeszoritotta ajkait. Ma már sehogysem bírt megszabadulni az emlékektől Hevesen elfordult s aztán azokra a kedves leányokra tekintett, kik ott a lámpa