Esztergom és Vidéke, 1885 (7. évfolyam, 1-104. szám)

1885-12-03 / 97. szám

Esztergom VII. évfolyam Megjelenik hatlenkint kétszer: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. #gé*7 évre fél évre . «•gyedévi« ELŐ­FIZETÉSI AR El­v szám érit 7 kr ^ZENT­ ^MNA-UTCA 317. Ii.p «ztdltumii részét illető I.n7.leiii«nyelt kiililen­Hlk-KIADÓHIVATAL: SzÉCH ENI'TÉR ^V» IiotiI n lii rutaion s ii magán Ilii delének, a ny­ilttíi’oe színit kil­­­lem­énvek­, előli’­,es­ési pénzek és reelamiilasnk vitézemlék . fit — kr. linsé 97. szám. Csütörtök, 1885. deczember 3-án. IM V­ATA f,OR INIUDETI­ISKK 1 szólói 1(10 s’­.ói^ — fi i 75 ki 100—‘200-ig . 1 „ 50 „ *200—300-ig . 2 „ 25 „ üélyegilíj 30 kr NYII.T­líti sora 20 ur Városi s m­eovei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSED: HIRDETÉSEK, MA­ lÁNIINIMHOTI?SKIf m«gállít|_iorlás szerint lelisle lejíjutányosiibliun­kniy,(illetnek. Uj törvényhatóságunk. A miniszterelnök Esztergom, decz. 1. n­ a napokb.mn a törvény­hatóságok átalakításáról szóló új törvényjavaslatot tette le asztalára. Ez a törvényjavaslat a Ház majd teljesen át fogja alakítani törvény­ha­tóságunkat, és azért kötelességnek tart­­juk, hogy vele foglalkozzunk. Az új törvényjavaslatban nincsen gyökeres reform, a közigazgatás álla­mosítása s a tisztviselők egyetemes ki­nevezése is hiányzik belőle. De benne van az átmeneti szellem a közigazgatás központosításához. Az uj törvényjavaslat szerint a főispánság megszűnik méltóság lenni. Az uj fő­ispán, minisztertanácsosi ranggal, mint a végrehajtó hatalom közege s a kor­mány bizalmi férfia az állami és tör­vény­hatósági közigazgatás felügyeleté­ben rendszeres hivatalos teendőkké lesz megbízva. Jogkörébe fog esni több fontosabb városi hivatalnok kinevezé­se is. Az uj főispán elnöke lesz a me­gyei állandó választmánynak, az alis­pánhoz és polgármesterhez rendelete­ket bocsát ki. A hivatalok működésé időről időre megvizsgálni köteles. Az alszolgabirákat az egyik járásból a másikba helyezheti. A bizottsági tagok választását az­­ a törvényjavaslat hat évről tíz évre ter­jeszti ki A közgyűlésnek hivatal­oó tagjai lesznek az adófelüigyelő, a tan­felügyelő, a királyi ügyész, a kir. mérnök, tehát mindazok az állam­tisztviselők, akik eddig a közigazgatás bizottság tagjai. A tiszti ügyészeknek­ magánü­gykedést végezni nem lehet. Az alispán és polgármester hivatalbeli hanyagság és engedetlenség esetén — fegyelmi eljárás mellőzésével — rend­bírságot alkalmazhat a tisztviselőkre. A törvényhatóságok végül kötelesek tisztviselőik részére nyugdíjintézetet felállítani. Ezek az uj törvényjavaslat főidő­tó­­­­telei. Legkülönösebb tétel benne két­ségkívül az, hogy a városi rendőrka­pitányok, számvevők és egészségügyi hivatalnokok kinevezésével az új fő­i­ispán lesz megbízva. Egyébiránt az új javaslat még nagy módosításon mehet keresztül, ha a vá­­á­rosok egyetértő ac­iót fejtenek ki anélkül is már össze­vissza nyirbált­­ jogaik érdekében. Romlott tónus, Esztergom, decz 2. Az csak nem óhajtani való társa­dalmi élvezet, ha összekerül néhány benfent­es család s amilyen kézívesen­­ óvja a maga becsül­et­ét­, annyira össze­gázolja azokét, akik jelen nincsenek De az sem hogy néhány ízetlen ká­véházi alak közönséges társaságát, ke­ressük, melyből hiányzik a szellem, a j­ó tartalom. A sivár üresség, mely oly éles vo­násokkal vázolja társaságainkat, még legügyesebben úgy kerülhető el, ha az ember saját kört csinál maga­ magá­nak könyvekből, szellemes müvekből,­ s egy két, olyan emberből, a­ki a szel­l­lemi életet mindenek fölé helyezi. A mai rút önzésü világban majd minden tanult ember első bálványa a pénz, második Hamis istene önmaga s a többi sokistené az a töméntelen csu­danézet, mely mindennapos szellemte­­­len társaságában reá ragad. Lehetetlenné vált tehát az életet s különösen a szellemi életet, a ma­i ideális valóságában kecsegtetővé és vonzóvá tenni. Ismerek „intelligens", hangadó ura­kat, akik napról-napra csak hirlapol­­vasással táplálják szellemüket s köny­veket hónapokon keresztül még csak a kezükbe se vesznek. Irodalmi, művé­szeti eseményekkel nem törődnek, le­darálják a mindennapi gépies munkát, s el­mennek „üdülni“ olyan társasá­gokba, ahol még ki is nevetik, ha vé­letlenül elárulja megbotránkozását azon tónus felett, mely impozáns anekdotákon kezdődik és végződik.curilis Az angol csak nagy J-vel írja a saját személyét. De a romlott tónus hívei nagy Énnel beszélnek mindig unalmas napi teendőikről, izetlen él­ményeikről , arról a bálványról, mely lelkükben lakik s melyről még minden látszólagos álszerény­kedésök mellett is igen sokat tartanak. Nincsen semerre se kifogást l­án tó­nus. Iit izetlen dis­nóságokmi kaczag a szerencsétlen asztaltársaság ; ott s­id­jak és becsillérlik azokat, kiket a tisz­tel­ef aj Kán illenék kiejteniük ; amott kártyaasztalnál ütik agyon az időt , a szellemet; emitt apró pletykákban nyo­mulnak be több családi szentély tit­kaiba. Romlott tónus uralkodik mindenfelé s fog is uralkodni mindaddig, m­ig az igazi szellemi élet iránt több fogékony­ságunk s érzékünk nem leszen. TrónutSkusunk vállalata. (Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben ) Deczem­ber elsején nyújtotta át Ru­dolf trónörökös főh­erczeg, a két szer­kesztő kíséretében, e nagy népismei mű első füzetét . Felségének, a csá­szárnak és apostoli királynak, kínok 0 könyv dedikálva van. Az egész mű tizenöt kötetből fog állani. Ebből a bevezető és a befejező kötet általános, a monarchia mindkét országát közösen érdeklő tárgyakkal foglalkozik, egy kötet van szánva a megszállt tartományok ismertetésére, hét kötetben lesznek bemutatva a bi­rodalmi tanácsban képviselt tartomá­nyok, öt kötet jut a magyar korona országainak. A quota gyar felre nézve eleg 0 szerint a ma­kedvező, s ha Dalmácz­­it is Magyarország térképé­hez vesszük, egész a paritásig emel­­­kedik. Az első és utolsó kötetnél említett általános vagy közös érdekű tárgyak: 1 az egész monarchia területének pro- és hydographiai leírása, geológia, bo­tanika, zoológia, klimatológia, anthro­­pologia, statistika, nepism­e ; az ausztriai birodalomnak, mint ilyennek, a mai duasztikus államalakjáig való rövid történet vázlata ; majd az alkotmányos élet, a parlamentek, a hadsereg és tengerészet, és a közös dynastia és korm­ányforma, közjog stb. ismertetése, amelyek, tárgyaik szerint, magyar vagy osztrák munkatársak által i­atnak meg. A Borczotő kötet az első sorokban­­ említett tárgyakkal foglalkozik s hősz­a ^­szabb időközökre fölosztott megjele­ nt „EsstBrjoffisis Vidika“ tárcája. Simlim éa mariré«. — Polko Eliz elbeszélése. — (Az Euergom és Vidéke számára fordítva.) Ama!* — soffrire (2. folytat?*.)Tapera — marire. — Sokan vannak-e már odafenn ? — kórdó Harald az orvost, kivel az elegáns ruhatárban találkozott. — Kevesen vannak , nagyon meghitt par­­tiek ; hisz csa­k zenélni és játszani fognak. Engem csupán nagy h­írem vont ide ; azt mondják, hogy nagyon jól értek a wh­isthez. Pompás triót, fog hallani ; lesz szerencséje a herczeggel is, ki valódi zongoravirtuóz ; meglehet, — de csak meglehet — hogy Bergen urhölgyet is fogja hallani. — Énekel-e még? — kérdezi élénken Harald. — Még ? Istenem, hisz ő fiatal Werthern homlokára bíbor birult.hölgy ! A múlt már olyan messze feküdt mö­götte. — Aztán tudja kérem — folytatá az ur. — Bergen urhölgynek a hangja nem méltó ám minden körhöz. A közönséges világ úgysem értené meg. A h­erczeg bálványozza Bergen urhölgyet gyönyörű hangjáért és reményiem is, hogy nem fog addig tágítani kérelmével, míg a szép hölgy nem énekel. . Ekkor mindket­ten a terem ajtója elé ju­tottak ; a szolga mind a két szárnyat ki­tárta és az urak beléptek. A vendégek egy kis thea-asztal körül csoportosultak ; csupán csak a herczeg hi­ányzott még. A társaság tagjai voltak: özvegy Hal­ler asszonyság, a háziúr cousine-ja, két csi­nos leánykával ; Arnstein tábornok az ő kedves, de kissé kaczér nejével ; néhány ifjú zenész, az udvari zenekar tagjai, a hör­csög kegyenetei és Leiden, az öreg gróf, ki különben szenvedélyes whist játékos. Bergen urhölgy theás-edények mögött ült és lassan fölemelte fejét, midőn az a két ur belépett. A szép hölgy édesen totta kezét az orvosnak, mosolyogva nyúj­azután megkérte Haraldot, hogy foglaljon hely­et átellenében, a két fiatal leányka között, kik ugyancsak ostromolták Haraldot a leendő álarczos bált illető kérdésekkel. A társalgás csakhamar az egész várost érdeklő álarczos­ bálra tért át; a hölgyek előtt papiros és irón feküdt; levázolták a különféle jelmezeket, azután meggondolva magukat, új rajzolásba kezdtek. E­közben Harald Bergen asszonyság felé fordította tekintetét, ki az orvossal cseve­gett. A rózsaszínű fedéllel ellátott lámpás csak gyönge fényt vetett Gizella arczára. Gizella violette selyemruh­át viselt, fekete csipkézettel, hajába nagy, fehér kamélia volt tűzve. Haad akaratlanul is arra gondolt, hogy mint szerette Gizella azelőtt az ibolyát. És mikor Harald ibolyákat szedett neki, ő olyan édes mámorral emelte azt arczához, és szemei úgy mosolyogtak, mint az ibo­­lyák. Dehát ez már régen, nagyon régen volt­am . . . H'rald a „kék gondolatok” merült. Mintha mindent maga előtt tengerébe látna, mindent hallana, ami már régen elmúlt, de mindent csak homályosan. Aztán egy rajzolaton merengett el, mit valamelyik le­ány vázolt, a papírra és egészen mást látott abban, mint ami ott lerajzolva volt. Ködös vidék tárult föl előtte, melyből végre egy hölgy és egy férfin bontak­ozott ki . . . és egészen magukra maradtak. A köd előállott és mosolygó kék ég derült reájuk És azu­tán a hölgy Harald vállára téve lágy kezét, egy régi dalát kezdte énekelni : „Ibolyácska áll a réten . . “ — De kevés őrnagy úr, adja már egy­szer vissza azt a vázlatot, — m­ondá Arn­stein úrhölgy nevetve, — és azután mondja meg, hogy milyen virágot tűzzek arra a jelmezemre ? — Ibolyát! — válaszolá ő, még mindig öntudatlanul. — Pi done, ibolya és vörös jelmez, már hogy fér ez össze ? Amint látom, önt az ilyes dolgokban nem lehet kérdezgetni, ha­bár oly nagyon is komolyan válaszol. Ibo­lya ! Már hogyan támadhatott ez a gondo­lata ?­­ — Ő fensége, a — herczeg! — monda a belépő szolga. Mindnyájan fölemelkedtek. Harald boszankodva állott félre s önma­gára haragudott, hogy minek is az ábrán­dozás ilyen helyen. Gizella is fölkelt és az őrnagy felé tekin­tett.. Szemeik találkoztak. Boldogság és fáj­dalom vonult végig szivén. Hírűid csak most érezte, hogy milyen boldog e­rő mel­lett és hogy milyen boldogtalan, ha arra gondol, hogy Gizella — másó — örökre ! Gizella bűbájosan mosolygott és újra azt a régi dalt hallotta, hogy : Harald „Ibolyácska áll a réten . . “ Harald néhány pillanatra meg volt sem­misülve. De uj erőt vett magán és tiszte­lettel hajolt meg a h­erczeg előtt. Később a vendégek egy része terembe s a másik része a háziúr a zene­whist« asztalához, a szomszéd terembe vonult. Rövid idő múlva m­egzendült Beethoven egy triója. A h­erczeg a zongora mellett foglalt he­lyet ; „karmesterei” — amint ő szokta a két fiatal zenészt nevezni — oldala mellé ültek ; a tábornokáé pedig a he­rczeg ré­szére a kották forgatását vállalta el. Hová lett Bergen urhölgy ! — Harald föltette magába, hogy nem akarja látni Mit is törődött a tehát azzal, többé hogy hol van Gizella? Csak a második darab eljátszása után találta föl újra. Gizella a kandalló közelében egy zugban ült. Kicsiny lábai a tabouret sötét fölé voltak helyezve. — Hová léptek ezek a kicsiny lábak ? ! Harald összeszoritotta ajkait. Ma már seh­ogysem bírt megszabadulni az emlékek­től Hevesen elfordult s aztán azokra a kedves leányokra tekintett, kik ott a lámpa

Next