Esztergom és Vidéke, 1888 (10. évfolyam, 1-104. szám)
1888-02-23 / 16. szám
ESZTERGOM, X. ÉVFOLYAM. 16. SZÁM. CSÜTÖRTÖK, 1888. FEBRUÁR 23. MIÍI. IF.I ,ir.iiii< HE'I'RIii<iir KF.TSZF.R VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Euy számára 7 kr. íj fit — kr. II íí frt kr. III fit HÓ kr. SZERKESZTŐSÉG: SZEHT-ANNA-UTCZA 317. SZÁM, noVÍV a lap szellemi részét illeti" közlemény«|í kiiMenitik. KIADÓHIVATAL : SZÉCHENYI-TÉR 331 SZÁM, liivá a lap hivatalos s a magán hirdetései, a nyilttérbe szánt közlemények, előfizetési [telizek és reklamálások intézetniük. HIRDETÉSEK. HIVATALOK- HIRDETÉSEK !"| MAiAN-lIRDETÉSEK ! szólói 100 szóig — írt 76 kr. : megállapodás szerint, (egyu-100-200ig . 1 frt 50 kr.h; lány.jsabban közöltetitek. 200-100dg . 2 frt 25 kr.il. , üély«5g(lit írt) kr. ; f NYILTTER sora ül) kr. fél CM Ili nejt Vc'i'vv 1 *> Városi s megyei érdekeink közlönye. A vidéki sajtó érdekében. Esztergom, febr. 22. Mozgalom indult meg a vidéki sajtó érdekében a..hirdetmények túlterhelt megadóztatása ellen, melyhez mi is szívesen csatlakozunk, mert elfogadjuk a túlságos megterheltetés ellen felhozott megokolásokat. A magas kormány elé terjesztendő memorandum velősebb pontjait a következőkben mutatjuk be : Újabb időben a tetszés szerint nyújtható és a hirdetmények bélyegkötelezettségéről szóló törvényt oly drakouikusan alkalmazzák, hogy kényszerítve érezzük magunkat, ezen törvénynek ép oly önkényű, valamint létérdekünket mélyen sértő értelmezése ellen óvást gyakorolni. A terhelő törvényczikknek (1881: XXVI. t. cz. 29. §) a bélyegköteles magán- és hirlap-hirdetményekről szóló 208. §. első bekezdése a következő: «Bélyegilleték alá tartoznak: 1. Azon magánügybeli hirdetmények, melyek több példányban nem kézirat útján állíttattak ki s ben az államterületen vannak használatra szánva, akár nyilvános helyeken függesztetnek ki, akár más módon terjesztetnek és tétetnek közzé.» Miután más részről 209. §-a szerint csakis közhatóságoktól, hivataloktól, községektől, közintézetektől és alapok igazgatóságaitól, egyházi és vallásfelekezetektől kibocsátott hirdetmények (melyek nem magánfelek érdekében adattak ki), továbbá emberbaráti és jótékonysági czélokat előmozdító hirdetmények bélyegmentesek, a legutóbbi időben ezen általános és a végtelenségig nyújtható törvényczikkel oly messze terjedő alkalmazás történik, hogy ezáltal nemcsak a hazai sajtóipar,hanem valamennyi oly üzlet, vállalat stb., melyek legtöbbike a mai hirdetési reklámok idejében a legelterjedettebb nyilvánosságon alapulnak, egyenest megbénittatnak és tönkre tétetnek. A tetszés szerint értelmezendő fogalom, miszerint «minden magánügybeli hirdetmény» bélyegköteles, manapság már nem azon módon fejtetik meg, mint a legközelebbi múltban, hogy ezek alatt a falragasz vagy magánhirdetmény alakban kiadott nyomtatványok, melyek kifüggesztetnek vagy nyilván szétosztatnak bélyegkötelesek, hanem néhány hónap óta a pénzügyi közegek kifogás alá vettek báli meghívókat, árjegyzékeket, körözvényeket, gyászlapokat, czimlapokat, egyszóval mindent, ami üzleti vagy magán közleményt (hirdetményt) tartalmaz. Ezen törvényczikknek önkényes megsúlyosításából eszerint vagy oly nyomasztó bélyegilleték, vagy pedig oly halmazczímzési munka keletkezik, hogy senki sem szánja el magát nyomtatványoknak nagyban kiadására, és ez által nemcsak a hazai nyomda-iparnak, — mely számtalan posta- és hivatalos nyomtatványnak állami egyedárusága által ugy is koplalóra van utalva, — adatik meg a haláldöfés, hanem ez alatt számtalan ipar-, üzlet- és kereskedelmi vállalat is szenved, mely e bélyegtörvény nyomása által kényszerítve van, magát tökéletes hallgatagságra ítélni; míg osztrák és külföldi versenytársaik (melyek ily bélyegilletékeket nem teljesítenek) az országot bélyegtelen árjegyzékekkel, hirdetményekkel, körözvényekkel stb. elárasztják, miáltal nemcsak figyelmet vonják magukra, hanem mindennemű fogásokkal a vételkedvet is fokozzák. Megjegyezhető volna e helyütt, hogy a belföldi a czimezéseknek (melyeket teljesíteni a külföldi postai szállításoknál ép úgy kényszerítve van) alávethetné magát, miáltal a bélyegilletéket kikerülhetné; — ezen megjegyzés azonban egészen hanyatló, ha meggondoljuk, hogy a külföldi egyszerűen több száz és ezer bélyegtelen példányt csomagolva küld az ő ügynökének és a nyomtatványok szétosztását erre bízza. Minden vevő, minden cseléd kap az üzletben egy példányt, miáltal a bélyegtelen külföldi hirdetmények, árjegyzékek s legegyszerűbb módon, minden különös kiadás nélkül," a leghathatósabban" terjesztetnek — mig a belföldi ily nyomtatványokat feltétlenül csakis bélyegezve adhat ki; ezen felül könyvnyomdásznak — az még a magyar őt erre kötelező törvényczikk értelmében — tiltva Iván, ily nyomtatványokat bélyegtelenül nyomtatnia. Az osztrák vagy külföldi, ki a mi hatóságaink által el nem érhető, ily esetekben büntetlenül búvik ki és szabadon károsíthatja a belföldi kereskedelmet és ipart. Vegyük azon esetet, hogy valaki szánt-szándékosan akarja a bélyegtörvényt áthágni azon feltétellel, hogy ezen eljárásában rajta ne éressék (ami igen könnyen lehetséges) és bélyegköteles nyomtatványokat bélyegtelenül akar a nyilvánosság elé bocsátani, az illető igen keveset fog a belföldi, minden nyomtatványért felelős nyomdász szabadkozásával törődni, t. i. az illető falragaszt stb. bélyegtelenül nyomtatni, — mert egyszerűen egy osztrák nyomdászhoz fordul, ki kívánságát könnyen teljesítheti, mert ott nem létezik oly bélyeg-illeték és a hazai nyomdász ismét hátrányban marad. Ily körülmények közt a magyar könyvnyomdásznak lehetelenné tétetik, hogy osztrák vagy külföldi versenytársaival vetélkedhessek és a legnagyobb és legjövedelmezőbb megrendelések a határon túl vándorolnak, míg a hazai könyvnyomda-iparnak mind e mellett az államnyomda által még midig több munka vonatik el. Ha már a hirdetményi bélyeg, mint máshol, teljesen nem is szüntettetik meg — ami ugy a nyomdász-ipar valamint a hazai kereskedelmi és iparforgalomra nézve, tekintve a külföldről ránk dúló bélyegtelen reklámot, a legelőnyösebb volna és a hazai üzlet emelése czéljából sürgősen ajánltatnék — hogy az illető törvényczikk legalább oda módositassék, illetékért kizárólag miszerint a bélyegcsakis a nyomtatvány kiadója, nem pedig egyszersmind a könyvnyomdász is tétessék felelőssé, mely záradék •— igazságtalanságokat von maga után és a pártnélküli igazság szempontjából már csak azért is elvetendő, mert a már úgyis keservesen iz„l5ztirgoBÍsW"tárczája. A PSKSüfS - REGÉNY.Az „Észt, Vid." számára francziából fordította : MARISKA. (Tizennyolczadik közlés.) Minden remény teljesülni ígérkezett. — Milyen boldogok leszünk mi, Heléna! — mondotta lágyan. Ez a néhány édes szó, melyet a kastélyban kaczajjal fogadtak volna a vendégek előtt, válasz volt Heléna néma gondolataira. Heléna nem várhatott egyéb beszédet. Hazudnak, akik azt mondják, hogy az ártatlanság félénk. A kaczérság ugyan megrezzenti azt, de az ártatlanság elővigyázatos. Heléna nem válaszolt, igében e szavakat ismételte : de szive mé— Milyen boldogok leszünk mi ! — Kegyed nem is tudja — folytatásavér — hogy én már nem állok magányosan a világon. Most már tisztelhetem atyám emlékét, most már nevem is van ... — Előkelő neve ? — kérdé a leányka élénken. E kérdésre tövis hatolt Xavér szivébe. — Nem. Heléna fölsóhajtott. — Nem miattam — rebegés — én szeretem a maga mostani nevét is, legyen az bármilyen egyszerű. — Hála az égnek. Oh, mily sokat lehet csak egy pillanatban is szenvedni ! Már azt hittem .... de mégis tévedtem. Oh, ezer hála ! Ekkor megragadta Heléna kezét. A lány vonakodás nélkül engedé. Most mindent elmondott. Heléna néhány pillanatig gondolkozott. — Nem tudom —a rebegés — hogy milyen jövővel áld meg az Isten, de én szeretem Önt Xavér és mindig is fogom szeretni ... Xavér a leányka lábai elé borult, Heléna mosolyogva nyújtotta neki a kezét, melyet Xavér csókokkal halmozott el. •— Keljen fel ! El vagyok jegyezve — monda Heléna. Nem lehetek ugyan az ön neje , de másé sem leszek . . . Xavér mindkét kezét szivére szorította. Nem talált szavakat örömének kifejezésére. Heléna újra karjába fonódott és most hallgatagon mentek vissza a kastélyba. Neptun mindig lesben állott. Végre megtörtént az, amit várt. Rumbrye asszonyság Garral kaján lejött a lépcsőkön. el Azon pillanatban, midőn előtte haladtak a néger a földre guggolt és mint a kígyó kúszott utánuk. Neptun minden gyümölcsfa mögött elrejtőzék. A marquise nem haladt azon az uton a merre a vendégek, hanem egészen más irányban, egy lapos térre érkezett. — Innét messzire vagyunk — mondan <— akárki is jön észrevehetjük. Most beszélje ki magát Cárral. — Semmit sem óhajtok annyira — válaszolta ez. Már azelőtt is megtettem volna, ha fia velünk nem jő a chaise-ban. De micsoda zaj ez itt? Neptun volt, aki egy bokorban rejtőzött el. — Semmi sem — válaszolta a marquise. Garral a bokrokhoz lépett és csak fekete homályt látott azokban. Midőn Garral a marquise-hez tért, a fekete árnyék megmozdult. Neptun erősen rájuk tekintett. — Semmi sincsen ott — monda Garral a marquise-hez lépve. De mielőtt a dologra térnék, engedje meg, hogy egy kérdést intézzek kegyedhez. . .• Még mindig a végsőre van elhatározva? — Még most is kérdez ! — sziszegé hevesen a marquise — Nem vette-e , észre, hogy Rumbrye úr azt a csavargót a maga hintajában hozta ide ? — Észrevettem — válaszolá röviden és hidegen Cárral. — Az ő hintajában — ismétlé a marquise — Heléna mellé helyezte Xavért. Arra a helyre, ahová a fiam való ! Nem vette-e észre, hogy az egész lakoma alatt a marquis egyedül csak rája figyelt ? •— Mindenesetre ugy volt. — És, nincsen-e ebben a pillanatban Xavér és Heléna együtt? — TJgy van. —• És ön még azt meri kérdezni, vájjon a végsőhöz akarok-e nyúlni ? Itt az idő Cárral! Ha te őt el nem távolítod, ugy fiam vagyona megsemmisül. — Még az éjjel meg fogom gyilkolni őt — monda Garral csodálatos hidegvérűséggel. Neptun reszketést érzett egész testében. Félelmében még csak sejteni sem tudott volna ilyesmit. A marquise nem tudott mindjárt válaszolni. Teje keblére hanyatlott. Határozatlan volt, vagy legalább ilyennek akart látszani. Nemsokára szakított ezzel a színlelt meghatottsággal és férfias bátorsággal kérdé: — És mint fogod kivinni a tervedet ? — Át fogom szúrni a tőrömmel. Neptun a szivéhez kapott és erősen megszorította. Nem akarta, hogy meghallják a dobogását. Adjon neki a balszárny végén éji szállást — folytatásárral — majd ott.. . . Ekkor az említett szárny felé mutatott. — Meg fogom tenni — válaszolta a marquise. •• — Nincsen-e más elfoglalt szoba abban a szárnyban ? — Egyetlen egy sincsen. — Jól van. Betöröm az ablakját, elviszem a pénzét és az óráját. • • Holnap azt fogják mondani, hogy rablógyilkosok dúltak a kastélyban. — Nyomorult! — gondola magában a felbőszült Neptun. — Jó szolga vagy Cárral — monda a marquise és kezét nyujtá neki. • • Cselekedjél ugy, a mint beszélsz és gazdagon megjutalmazlak. — Számitok reája — monda a mulatt olyan hideg hangon, melyet az egész társalgáson át megtartott. A levegő sürü s az időjárás szeles volt; az eget fekete felhők borították be, melyek pirosra voltak festve. Néhány nagy csöpp már le is hullott.