Esztergom és Vidéke, 1888 (10. évfolyam, 1-104. szám)

1888-02-23 / 16. szám

ESZTERGOM, X. ÉVFOLYAM. 16. SZÁM. CSÜTÖRTÖK, 1888. FEBRUÁR 23. MIÍI. IF.I ,ir.iiii< HE'I'RIii<ii­r KF.TSZF.R VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Euy szám­ára 7 kr. íj fit — kr. II íí frt­­­ kr. II­I fit HÓ kr. SZERKESZTŐSÉG: SZEHT-ANNA-UTCZA 317. SZÁM, n­oVÍV a lap szellemi részét illeti" közlem­­én­y«|í kiiMen­itik. KIADÓHIVATAL : SZÉCHENYI-TÉR 331­ SZÁM, l­iivá a lap hivatalos s a magán hirdetései, a nyilttérbe szánt köz­lemények, előfizetési [telizek és reklamálások intézetniük. HIRDETÉS­EK. HIVATALOK- HIRDETÉSEK !"| M­A­i­A­N-l­IRDETÉSEK ! szólói 100 szóig — írt 76 kr. : megállapodás szerint, (egyu-100-200ig . 1 frt 50 kr.h­; lány.jsabb­an közöltetitek. 200-1­00dg . 2 frt 25 kr.il. , üély«5g(lit írt) kr. ; f NYILTTER sora ül) kr. fél CM Ili nejt Vc'i'vv 1 *> Városi s megyei érdekeink közlönye. A vidéki sajtó érdekében. Esztergom, febr. 22. Mozgalom indult meg a vidéki sajtó érdekében a­­..hirdetmények túlterhelt megadóztatása ellen, melyhez mi is szívesen csatlakozunk, mert elfogadjuk a túlságos megterheltetés ellen felhozott megokol­ásokat. A magas kormány elé terjesztendő memorandum velősebb pont­jait a következőkben mutatjuk be : Újabb időben a tetszés szerint nyújt­ható és a hirdetmények bélyegkötele­zettségéről szóló törvényt oly drakoui­kusan alkalmazzák, hogy kényszerítve érezzük magunkat, ezen törvénynek ép oly önkényű, valamint létérdekünket mélyen sértő értelmezése ellen óvást gyakorolni. A terhelő törvényczikknek (1881: XXVI. t. cz. 29. §) a bélyegköteles magán- és hirlap-hirdetményekről szóló 208. §. első bekezdése a következő: «Bélyegilleték alá tartoznak: 1. Azon magánügybeli hirdetmények, melyek több példányban nem kézirat útján állíttattak ki s ben az állam­területen vannak használatra szánva, akár nyilvános helyeken függesztetnek ki, akár más módon terjesztetnek és tétetnek közzé.» Miután más részről 209. §-a szerint csakis közhatóságoktól, hivataloktól, községektől, közintézetektől és alapok igazgatóságaitól, egyházi és vallásfele­kezetektől kibocsátott hirdetmények (melyek nem magánfelek érdekében adattak ki), továbbá emberbaráti és jótékonysági czélokat előmozdító hir­detmények bélyegmentesek, a legutóbbi időben ezen általános és a végtelen­ségig nyújtható törvényczikkel oly messze terjedő alkalmazás történik, hogy ezáltal nemcsak a hazai sajtó­ipar,­­hanem valamennyi oly üzlet, vállalat stb., melyek legtöbbike a mai hirdetési reklámok idejében a legelterjedettebb nyilvánosságon alapulnak, egyenest meg­bénittatnak és tönkre tétetnek. A tetszés szerint értelmezendő foga­lom, miszerint «minden magánügybeli hirdetmény» bélyegköteles, manapság már nem azon módon fejtetik meg, mint a legközelebbi múltban, hogy ezek alatt a falragasz vagy magán­hirdetmény alakban kiadott nyomtatványok, melyek kifüggesztetnek vagy nyilván szétosz­tatnak bélyegkötelesek, hanem néhány hónap óta a pénzügyi közegek kifogás alá vettek báli meghívókat, árjegyzé­keket, körözvényeket, gyászlapokat, czimlapokat, egyszóval mindent, a­mi üzleti vagy magán közleményt (hir­detményt) tartalmaz. Ezen törvényczikknek önkényes m­eg­súlyosításából eszerint vagy oly nyo­masztó bélyegilleték, vagy pedig oly halmaz­czímzési munka keletkezik, hogy senki sem szánja el magát nyomtatvá­nyoknak nagyban kiadására, és ez által nemcsak a hazai nyomda-iparnak, — mely számtalan posta- és hivatalos nyomtatványnak állami egyedárusága által ugy is koplalóra van utalva, — adatik meg a haláldöfés, hanem ez alatt számtalan ipar-, üzlet- és kereskedelmi vállalat is szenved, mely e bélyegtörvény nyomása által kényszerítve van, magát tökéletes hallgatagságra ítélni; míg osztrák és külföldi versenytársaik (me­lyek ily bélyeg­illetékeket nem teljesí­tenek) az országot bélyegtelen árjegy­zékekkel, hirdetményekkel, körözvények­­­kel stb. elárasztják, mi­­által nemcsak figyelmet vonják magukra, hanem mindennemű fogásokkal a vételkedvet is fokozzák. Megjegyezhető volna e helyütt, hogy a belföldi a czimezéseknek (melyeket teljesíteni a külföldi postai szállítások­nál ép úgy kényszerítve van) alávethetné magát, miáltal a bélyegilletéket kike­rülhetné; — ezen megjegyzés azonban egészen hanyatló, ha meggondoljuk, hogy a külföldi egyszerűen több száz és ezer bélyegtelen példányt csomagolva küld az ő ügynökének és a nyomtat­ványok szétosztását erre bízza. Minden vevő, minden cseléd kap az üzletben egy példányt, miáltal a bélyegtelen külföldi hirdetmények, árjegyzékek s legegyszerűbb módon, minden különös kiadás nélkül," a leghathatósabban" ter­jesztetnek — mig a belföldi ily nyom­tatványokat feltétlenül csakis bélyegezve adhat ki; ezen felül könyvnyomdásznak — az még a magyar őt erre kö­telező törvényczikk értelmében — tiltva Iván, ily nyomtatványokat bélyegtel­enül nyomtatnia. Az osztrák vagy külföldi, ki a mi hatóságaink által el nem érhető, ily esetekben büntetlenül búvik ki és szabadon károsíthatja a belföldi keres­kedelmet és ipart. Vegyük azon esetet, hogy valaki szánt-szándékosan akarja a bélyegtör­vényt áthágni azon feltétellel, hogy ezen eljárásában rajta ne éressék (a­mi igen könnyen lehetséges) és bélyeg­köteles nyomtatványokat bélyegtel­enül akar a nyilvánosság elé bocsátani, az illető igen keveset fog a belföldi, min­den nyomtatványért felelős nyomdász szabadkozásával törődni, t. i. az illető falragaszt stb. bélyegtelenül nyomtatni, — mert egyszerűen egy osztrák nyom­dászhoz fordul, ki kívánságát könnyen teljesítheti, mert ott nem létezik oly bélyeg-illeték és a hazai nyomdász ismét hátrányban marad. Ily körülmények közt a magyar könyvnyomdásznak lehetelenné tétetik, hogy osztrák vagy külföldi versenytár­saival vetélkedhessek és a legnagyobb és legjövedelmezőbb megrendelések a határon túl vándorolnak, míg a hazai könyvnyomda-iparnak mind e mellett az államnyomda által még midig több munka vonatik el. Ha már a hirdetményi bélyeg, mint máshol, teljesen nem is szüntettetik meg — a­mi ugy a nyomdász-ipar valamint a hazai kereskedelmi és ipar­forgalomra nézve, tekintve a külföldről ránk dúló bélyegtelen reklámot, a leg­előnyösebb volna és a hazai üzlet eme­lése czéljából sürgősen ajánltatnék — hogy az illető törvényczikk legalább oda módositassék, illetékért kizárólag miszerint a bélyeg­csakis a nyomtat­vány kiadója, nem pedig egyszersmind a könyvnyomdász is tétessék felelőssé, mely záradék •— igazságtalanságokat von maga után és a pártnélküli igaz­ság szempontjából már csak azért is elvetendő, mert a már úgyis keservesen iz„l5ztirgoBÍsW"tárczája. A PSKSüfS - REGÉNY.­­Az „Észt, Vid." számára francziából fordította : MARISKA. (Tizennyolczadik közlés.) Minden remény teljesülni ígérkezett. — Milyen boldogok leszünk mi, Heléna! — mondotta lágyan. Ez a néhány édes szó, melyet a kas­télyban kaczajjal fogadtak volna a vendé­gek előtt, válasz volt Heléna néma­ gon­dolataira. Heléna nem várhatott egyéb beszédet. Hazudnak, a­kik azt mondják, hogy az ártatlanság félénk. A kaczérság ugyan meg­rezzenti azt, de az ártatlanság elővigyáza­tos. Heléna nem válaszolt, igében e szavakat ismételte : de szive mé­— Milyen boldogok leszünk mi ! — Kegyed nem is tudja — folytatá­savér — hogy én már nem állok magá­nyosan a világon. Most már tisztelhetem atyám emlékét, most már nevem is van ... — Előkelő neve ? — kérdé a leányka élénken. E kérdésre tövis hatolt Xavér szivébe. — Nem. Heléna fölsóhajtott. — Nem miattam — rebegé­s — én szeretem a maga mostani nevét is, legyen az bármilyen egyszerű. — Hála az égnek. Oh, mily sokat lehet csak egy pillanatban is szenvedni ! Már azt hittem .... de mégis tévedtem. Oh, ezer hála ! Ekkor megragadta Heléna kezét. A lány vonakodás nélkül engedé. Most mindent elmondott. Heléna néhány pillanatig gondolkozott. — Nem tudom —a rebegé­s — hogy milyen jövővel áld meg az Isten, de én szeretem Önt Xavér és mindig is fogom szeretni ... Xavér a leányka lábai elé borult, Heléna mosolyogva nyújtotta neki a kezét, melyet Xavér csókokkal halmozott el. •— Keljen fel ! El vagyok jegyezve — monda Heléna. Nem lehetek ugyan az ön neje , de másé sem leszek . . . Xavér mindkét kezét szivére szorította. Nem talált szavakat örömének kifejezésére. Heléna újra karjába fonódott és most hall­gatagon mentek vissza a kastélyba. Neptun mindig lesben állott. Végre meg­történt az, a­mit várt. Rumbrye asszony­ság Garral kaján lejött a lépcsőkön. el Azon pillanatban, midőn előtte haladtak a néger a földre guggolt és mint a kígyó kúszott utánuk. Neptun minden gyümölcsfa mögött el­rejtőzék. A marquise nem haladt azon az uton a merre a vendégek, hanem egészen más irányban, egy lapos térre érkezett. — Innét messzire vagyunk — monda­n <— akárki is jön észrevehetjük. Most be­szélje ki magát Cárral. — Semmit sem óhajtok annyira — vá­laszolta ez.­ Már azelőtt is megtettem volna, ha fia velünk nem jő a chaise-ban. De micsoda zaj ez itt?­­ Neptun volt, a­ki egy bokorban rejtő­zött el. — Semmi sem — válaszolta a marquise. Garral a bokrokhoz lépett és csak fekete homályt látott azokban. Midőn Garral a marquise-hez tért, a fe­kete árnyék megmozdult. Neptun erősen rájuk tekintett. — Semmi sincsen ott — monda Garral a marquise-hez­ lépve. De mielőtt a dologra térnék, engedje meg, hogy egy kérdést intézzek kegyedhez. .­­ .­• Még mindig a végsőre van elhatározva? — Még most is kérdez ! — sziszegé he­vesen a marquise — Nem vette-e , észre, hogy Rumbrye úr azt a csavargót a maga hintajában hozta ide ? — Észrevettem — válaszolá röviden és hidegen Cárral. — Az ő hintajában — ismétlé a mar­quise — Heléna mellé helyezte Xavért. Arra a helyre, a­hová a fiam való ! Nem vette-e észre, hogy az egész lakoma alatt a marquis egyedül csak rája figyelt ? •— Mindenesetre ugy volt. — És, nincsen-e ebben a pillanatban Xavér és Heléna együtt? — TJgy van. —• És ön még azt meri kérdezni, vájjon a végsőhöz akarok-e nyúlni ? Itt az idő Cárral! Ha te őt el nem tá­volítod, ugy fiam vagyona megsemmisül. — Még az éjjel meg fogom gyilkolni őt — monda Garral csodálatos hidegvérűséggel. Neptun reszketést érzett egész testében. Félelmében még csak sejteni sem tudott volna ilyesmit. A marquise nem tudott mindjárt vála­szolni. Teje keblére hanyatlott. Határozatlan volt, vagy legalább ilyen­nek akart látszani. Nemsokára szakított ezzel a színlelt meghatottsággal és férfias bátorsággal kérdé: — És mint fogod kivinni a tervedet ? — Át fogom szúrni a tőrömmel. Neptun a szivéhez kapott és erősen meg­szorította. Nem akarta, hogy meghallják a dobogását. Adjon neki a balszárny végén éji szállást — folytatá­sárral — majd ott.. . . Ekkor az említett szárny felé mutatott. — Meg fogom tenni — válaszolta a marquise. •• — Nincsen-e más elfoglalt szoba abban a szárnyban ? — Egyetlen egy sincsen. — Jól van. Betöröm az ablakját, el­viszem a pénzét és az óráját. • • Holnap azt fogják mondani, hogy rabló­gyilkosok dúltak a kastélyban.­ — Nyomorult! — gondola magában a felbőszült Neptun. — Jó­ szolga vagy Cárral — monda a marquise és kezét nyujtá neki. • • Cselekedjél ugy, a mint beszélsz és gaz­dagon megjutalmazlak. — Számitok reája — monda a mulatt olyan hideg hangon, melyet az egész tár­salgáson át megtartott. A levegő sürü s az időjárás szeles volt; az eget fekete felhők borították be, melyek pirosra voltak festve. Néhány nagy csöpp már le is hullott.

Next