Esztergom és Vidéke, 1890 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1890-01-01 / 1. szám
E8gniR(J)M XII. ÉVFOLYAM. 1. E SZERDA, 1890. JANUÁRI ESZTERGOM ÉS VIDÉKE J ' "r "i'^jpüim K Hif T'ENK!NT KftTSMK: ' $ Z ERJESZTÉSE G : HIRDETÉSEK. VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. BOTTYÁN-UTCZA VIOLA-HÁZ 322. SZÁM ALATT, HIVATALOS nunmrem.m MAGÁN IINIÍI>KTKNWK : Mi.Ül'']',ICni'.SiA |! : iH.vun l>.(. MXMIU»>: r««v.«»t illctfí kö/.l«m«nv«»k kAJilAitilSk 1 szótól 100 »xÄig - frt 75 kr.ij; •"egá.llíijiu.Irth szerint leg.jn--j * ' kji.. ...„ • i: írt kr . — 101) — ä (I ü -1ir 1 fit 50 It f ! Iíiíi i v oBii.lr Ii ii. 11 Mi/.ii Hehl elf. ! K 1. : ; • . : -síií'k!* KIADÓHIVATAL: SJÜÜ!g : . £ ííí SB • ,— in«Kjeť lévib U írt 80'ír.' SZÉCHENYI-TÉR 331- SZÁM, »él.v««.lij 80 kr. ;p NYN.TTKIt som »0 kr. |[ Inná a lay NÍYJU.-LION s JI mng.in kifilelései, a nyilllérbe 8/,f uit Itö/, i_ ___L Városi s megyei érdekeink közlönye, j , __^__^y azáni jm^JMi. Olvasóinkhoz. A XII. évfolyam küszöbén ismét kikérjük előfizetőink szíves bizalmát, melyet megtartani és megérdemelni hírlapírói feladatunk végső czélja. A helyi érdekek éber szolgálata mellett arra iparkodunk, hogy lapunk mindig irodalmi színvonalon maradjon. A napi eseményekről hetenként kétszer hű krónikát adunk az olvasónak, de a nagyobb fontosságú kérdésekről magvasabb fejtegetéseket nyújtunk lapunk élén. Küzdünk a város és megye kultúrájáért, haladásáért, magyarságáért és jólétéért. Esztergom összes, tollforgató lapunk köré csoportosulnak s országos nevü írók és költők keresik fel tárczáinkat. Lapunk XII. évfolyama ugyanazon irányban s ugyanazon kipróbált erők közreműködésével folytatja pályafutását, s így bízvást reméljük, hogy ugyanazon pártfogással haladhatunk tovább, mely eddig is megerősített. Hetenkint kétszer megjelenő lapunk rendkívüli eseményeknél rendkívüli kiadásban s többször mellékletekkel bővítve fogja szolgálni a nyilvános életét. Midőn mai számunkkal városunk és megyénk műveit közönségének pártfogásáért esedezünk, jelentjük, hogy lapunk előfizető ára marad a régi: Egész évre . . . . 6 frt — kr Fél évre .... 3 frt — kr Negyed évre . . . 1 frt 50 kr. Bölcsőnél állok s félve ringatom A kisdedet, ki benne álmodik. Szelíden, lágyan, óva ring karom, Hogy fel ne tépjem zsenge álmait. Az első földi álom büvösén Mit álmodol? — oh csak aludj, aludj! Idő előtt nem keltelek fel én, Kicsinyke magzat! csak aludj, aludj! Bölcsőnél állok — sírtól jöttem épp, A melybe egy uj holtat temeténk. Bölcső és sir, a kezdet és vég! Mi mindent int e két végzet felénk? Bölcsőben kezdi, — sirban végzi be; Bölcső és sir — eddig a bölcselet, Két pont, amely közt életünk ive Vonul át a nagy öröklét felett! Bölcsönéi állok meg sirtól jövet Temetkezésről jöttem én ide, Nem is tehettünk rája sírkövet, Csak kis keresztfa jelzi: hol pihen, És kit temettünk? — megtört ősz apát, Kire a sírnak már nyugalma megy ; Ráírtuk: » Nyugtát itt aluszsza át Ezernyolczszáz után nyolczvankilencz.« Bölcsőnél állok és emlékezem . . . A multakon borong tekintetem, S mig óva ringat reszkető kezem, Szelíden alszik nyugvó kisdedem. Lelkemben mult — kezem között remény, Mult és jövő a bús jelen ölén, Két nagy világ, mit titkos érzemény Bűvös kezekkel igéz én fölém Bölcsőnél állok és emlékezem, Mint husz év óta oly gyakorta már! Jövő helyett a multakat veszem, Hol árva lelkem elborongva jár. Remény helyett fájó emlékezet! Fájó, mert . . . vagy sötétlő képek el! Sirban már minden és a sírkereszt Csak hű bocsánatunkért esdekel. Bölcsőnél állok, egy jövő előtt, Remény kezével fejtem fátyolát, Elgondolok minden remélhetőt, Mit sejtelmimnek szent sugalma ád, Remény, remény emlékezet helyett! Oh mert a mult csak elfeledve jó, Remeidnek adtam lelkemen .helyet, A mely nem olyan tépő, kínozó! Bölcsőnél állok s vágyva kérdezem: Mély álom ül a kisded képzetén? A béke-angyal játszik-e ezen, Vagy harczi-képek tűnnek fel egén? Áldást és üdvöt látsz-e a jövőn, Vagy tán szemébe bánat-könnyeket? Sión felett kél-e a nap dicsőn, Vagy tán borulni látod az eget? Szeretném tudni, majd ha ébredés, Mondd el szép kisded bűvös álmaid, Mindegyik egy-egy végzetet fed fel, A mely fölénk szövé hatalmait! Bölcsődnél állok — álmaid felett, A miknek titka újévet föd el, Szeretném tudni ébredésedet: Mosolygsz-e, sirsz-e majd ha ébredés? KALOCSAY ALÁN. KEDVESEMNEK. (Születésnapján.) Te félsz ! Te félsz a zord idő kezétől, Hogy majd derült szép homlokod Végig simítja, s ott felejti Emlékéül a ránczokot! Hogy elbágyad szemed sugara S mint a hunyó nap búcsúja Ragyogni fog, de nem leszen már Tüze mely lángra gyújtana . . . Hogy ajkaid varázs mosolyja A mely lebűvöl és igéz, Ha jön az élet alkonya A múltba, semmiségbe vész . . . Hogy ha válladra majd az évek Lerakják ólom terhöket S alattuk már sok szép alakból A multak megtört romja lett . . . Te félsz, ha mindez elmúlik majd S elveszted annyi kincsedet, Nem foglak többé ugy szeretni, Amint eddig szerettelek. Szivemnek égő, tiszta lángja Kialszik és hamu leszen, És nem fogok többé rajongni Te érted édes kedvesem! . . . Ne félj! Ne bántson gyáva kishitűség Ne érje árny szép lelkedet, Borulj vállamra s add kezembe A te forró kis kezedet . . . És nézd, dalos könyvemnek lapján E hervadt rózsát ismered ? . . . Hiszen te adtad egykor nékem Mikor id'adtad szivedet . . . Hű keblemen volt hervadása . . . Aztán magányom üdve lett . . . Mi sokszor voltunk hárman együtt ő, én s a tiszta szeretet! Oly szép volt egykoron, virulva, S ma száraz minden kis levél, Délczeg ága összegörnyedt És szirma multakról beszél . . . Eltűnt az édes, kedves illat, A könyvnek lapján sárga lett, És csókjaimtól, könyeimtől A színe, fénye elveszett . . . És lásd! e hervadt rózsa nékem Ma százszor, drágább, kedvesebb, Mint egykor volt a vig zsivajban Hol adta reszkető kezed ! . . . FÖLDVÁRY ISTVÁN. ZZ1 L_ Boldog újévet Esztergomnak! Esztergom, Jan. 1. Bálványimádók voltunk eddig, ne legyünk azok az újévben. Imádtuk önmagunkat, ne legyünk ezentúl bálványozok. Jól lakhattunk önmagunkkal, eltelhettünk hiúságunkkal, gyönyörködhettünk saját kultuszunkban, de az istenért uraim, van mindennél nemesebb élvezet is. Gyönyörködjünk már valahára városunk emelkedésében, gyönyörködjünk az önzetlenül szolgált közügyek virágzásában. Csináljunk különb kultuszokat. Ne ünnepeljük egymást, mert a hamis glória s a csinált nimbusz megvesztegeti ízlésünket s megbénítja szellemünket. Itt a théma: teremtsünk boldog újévet Esztergomnak! * * Emelkedjünk a hasznostól a szép fogalmáig s ne tékozoljunk a nélkülözhetetlen kaszárnyáért, vágóhidért, vasútért több frázist, hanem inkább áldozzunk és teremtsünk. Szép a város műveltségének magasabb színvonalra való emelése. Ez lebegjen mindig szemünk előtt s akkor magasabb conceptiók iránt is lesz érzékünk s nem fogunk például egy Nortion-kút csodáján bámulni. Teremtsünk egy műveltebb nemzedéket, mint a milyenek mi vaj Akkor talán jobban meg fogják nálunk a század szellemét s ne riadunk vissza éppen száz esztei a világtól. Teremtsünk boldog i Esztergomnak ! Tartsunk össze a város javáér de ne csináljunk szövetséget egyes h<i leső firmák javára. Mert amit tagadunk a város emelkedésétől, annyit vesztünk a világ előtt a magunk kulturális ázsióinkból. Legyünk szer és ne iparkodjunk szalonkabátunk koráltatására, hanem inkább arra, Esztergomot dekoráljuk szivünk és szeretetével, elménk minden nemes •Nt gifftares kép. (.Retoucholatkn karezolat.) Valamelyik egyesületi »tagtársamnak« (aki különben szenvedélyes fotográfus és szilaj egyesületi tag) az a hunezut ötlete támadt, hogy jó volna az összes tagokat halhatatlanná tenni néhány száz fotográfiában. Mindenki adott már képet, még csak én nem. Nem tudom már micsodás tag lehetek a jó kedvű egyesületben, de hogy rendes nem vagyok, az bizonyos. Mert én csak olyan egyesületekben fejtek ki valóságos buzgalmat, amilyenek sohase fognak megalakulni. Ilynek például az esztergomi írók és művészek egyesülete, mentő egyesület satöbbi. Néhány év előtt még hetvenhat forintot fizettem egyesületi tagdíjakban. Most sehol sem tagoskodom, mert hetvenhat forinttal több könyvre van szükségem évenkint. Hanem hogy mégis adjak fotográfiát, ime lepingálom magamat. Tudom, úgyse teszik rámába. Ne vegyék rossznéven a tisztelt tagtársak, de egyszer már csak mégis meg kell okosodnia az embernek, ha mindjárt van napjaira is, azért kerülnek olyan sokba a könyvek. Nemrégiben egy ismert illusztrált lap kért tőlem arczképet és kéziratot. Egy cseppet se illetődtem meg ettől a humorisztikus gondolattól. Írásban kértem, hogy ha van három prenumeráns Magyarországon, aki kíváncsi az arczképemre, akkor azokkal majd elvégzem levél útján; különben tartok rá valamit, hogy még sohase illusztráltak ,s egyetlen kirakatban sincsen arczképem. Néhány hónap óta összes eddigi fotográfiáimat is meghazudtoltam s most azok közé a ritka adófizetők közé tartozom, akiknek egyáltalán nincsen képmásuk. Hanem hát azért ne legyünk túlságos szerények. Nem jó tulajdonság ez javnkban, midőn a szerénységet sokan a felsőbb ostobaság salonkiadásának magyarázzák. Adjunk arczképet a tisztelt »tagtársaknak«, különben még ki is golyózhatnak olyan x. y-t, aki láthatatlan is, meg hallhatatlan is egyszerre. Hogy ez a nagy szégyen rajtam idehaza valahogy meg ne essék, hát nem bánom, leveszem magam. (Tessék kérem egy kicsit mosolyogni, így, vogy kettő, három . . . Mindjárt meg lesz.) Különös ábrázatú egy agglegény vagyok. Télikabátostul valami hetven kiló. Ismert légvártulajdonos, keresztülvihetetlen ideák híres antikvárja, különben pedig szenvedélyes magányzó. Hogy sohase lesz házam, kertem, vagyonom és családi kriptám, azt már réges rég tudom, a mióta szegénységi tettem s nem lettem tehetséges fogadalmat ügynök, mint akárhány derék iskolatársam, aki mai napság már vagyonos ember s csak diszkötétes műveket vásárol a felesége számára, akinek már vagy ötszáz kötetes műve van — olvasatlanban, drága A pénzből csak a régi marad hű hozzám, s vagyonom addig tizenkétezer forint — ingatlan Kossuth-bankókban. Lehetnék ezen az alapon tisztességes negyveni nyolczas honpolgár is, ha nem volnék politikai pogány, a kinek nincs egyedül üdvözítő istene semelyik párton sem. Mérsékelten szabadelvű vagyok, de azért nem keresem a függetlenséget az eszemtől. * Lehetnék derék asztali ars is, a kinek minden este tizenketten mondanának valami