Esztergom és Vidéke, 1891 (13. évfolyam, 1-103. szám)

1891-11-08 / 90. szám

ESZTERGOM. XIII ÉVFOLYAM. 90. SZÁM. VASÁRNAP, 1891. NOVEMBER S. MEGJELENIK­ HETE­Di KÍNT KÉTSZER: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Ei.toizr.Tich au*. l­i'é*»’. «vre....................... .......................fi Irí kr Fül évié................................•••••­' J NeuA0G évié.................................................................1 R't ~ kr *r Egy szám­ára 7 kr.- es Városi és megyei érdekeink közlönye.' SZERKeSZ­TŐSÉG: PFALZ-HÁZ, földszint, hav­. a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓ - hiV­ATAL: SZÉCH­ENYI­ TÉR 331, h­ovA a lap hivatalos és m­agán­h­irdetései, a nyilttérbe szánt közle­mények, előfizetési pénzek és reklamálások in­tézendők. HIRDETÉSEK* HIVATALOS HIRDETÉSEK 1 s­ ótől 100 szóig 75 ki-, 100- tól 200-ig 1 frt 50 ki-, 200-tól 300-ig 2 írt 95 kr. Bélyegdij 30 kr. MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjutányosab­ban közöltetnek. NYILTTÉR sora 20 kr­. Egyházpolitikai helyzetünk. Budapest, okt 7. Felette fontos egyházpolitikai nyi­latkozat­ok azok, melyeket gróf Csáky kultuszminiszter tett a pénzügyi bizott­­ságban költségvetésének tárgyalásakor, felette fontosak úgy személyi, mint tárgyi tekintet­ben.­ Az ellenzék, mely a legújabban történt egyházi kineve­zések alkalmából heves rohamra készült a kormány ellen, most szünetelni fog egy időre s ismét lerakja a fegyvert. • Az első vád, mely a Szapáry kabin írét ellen kovácsoltatott, hogy nem volt képes prímás jelöltjét kérészül vinni Rómában s ezáltal tetemesen megrövi­dítette Szet. István koronájának apostoli jogát. ■ Ez a vád gróf Csáky Albin férfias határozott nyilatkozat­ai folytán most egyszer' s mindenkorra tarthatatlanná lett. Lett légyen boldogult SS már Já­­íros halála után, a széküresedés ideje alatt bármily sokféle kombináczió meg­beszélve a kormány tagjai közt, bizal­masan : a tény immár megdönthetetle­­nü­l áll, hogy a minisztériumnak csak egy jelöltje volt s ez senki más nem volt, m­int Vaszary Kolos pannonhalmi főapát, a­kit Ő Felsége ki is nevezett a prímási székre. Hisz másként várni sem lehetett. Szt. István koronájának viselőjét meg­illeti az apostoli jog, hogy az egyházi méltóságokat saját elhalálozása alapján, alkotmányos és felelős tanácsadói javas­latára adományozza. E joggal tökéletes összhangban áll­­ az eljárás, m­­ely­et a magyar kormány­ a h­erczegprimás kinevezése körül kü­ j vetett. A minisztertanács megtette elő­­­­terjesztését a koronának, a király ez­ előterjesztés értelmében teljesítette kinevezést és csak a megtörtént tény­ei­ról értesitt­etett diplomáciái után a ró­mai Kúria. Ez az eljárás, a mint de facto tör­tént , minden ettől eltérő ál­l­itás önké­nyes és alaptalan ferdítés. A királyi apostoli jogai nem rövidiltettek meg, sőt, egész terjedelmükben lelkiismere­tesen gyakoroltattak. Ennek minden kételyt kizáró nyilt­t­­ággal történt határozott előadása nagy érdeme gróf Csáky Albinnak s a köz­i vélemény őszinte hálával lesz a mimisz­­­ter iránt, az erélyért, melylyel az el­­lenzéki híresztelések ellen fellépett, valamint fejtegetéseinek korrektségéért ama módtól, h­ogy legújabb felette fontos kinevezések közül mint bántak Szt. István koronájának apostoli jogával. Az Mszpkliksikája. ALTATÓ. Szunnyadozzál, büszkeségen ! Kincs itt még a virradat. Mit csinálnál fönn az égben ? Ébredezned sem szabad. Csitt, aludjál, szempilládat Hunyd te is le, szent jogom! Most csak önzés táncra várhat — S ki nem fogsz a zsarnokon. Álmok! eszmék! kon szere­le­m ! S te dicsőség mámora! Lázadó vér föl ne verjen, — Még nem szállt az éj tova. Az egyhangú sötétségben Szenderegjetek tovább . . . Szótlanul hadd töltsem ébren A kietlen éjszakát! Majd ha virrad, majd ha eljő A nap, melyről álmodom, — Szálljon akkor felszökellö Lelkem tiszta lángokon. Ébredéstek, hogyha késtek, Majd kivánom én magam . . . S visz dicsőség és merész tett Diadalra boldogan! RUDNYÁNSZKY GYULA: Az új prímásról. Az uj prímás kinevezte­tésének tör­ténetét a «Sopron» czimü lap «hiteles adatok alapján» Így adja elő , aki­ Vaszary Kolos pannonhalmi főapát 5-én Pannonhalmáról bement Győrbe, a vármegyei közgyűlésen részt veendő. A­mikor másnap visszatért székhelyére, már várta őt Csáky Albin gróf, vallás- és közoktatásügyi minisz­ternek expresse levele, melyben fölkérte a főapátot, hogy fontos ügyben azon­nal jöjjön Budapestre. Vaszary Kolos rögtön útra kelt, egyedül huszárját vive magával s okt. 7-én inkognito érkezett meg Budapestre. Még délelőtt meglátogatta Csáky gróf minisztert, a­ki arra kérte a főapátot, hogy délután 4 órakor megán lakásán látogassa meg őt. A délutáni látoga­tás 4 órától fél 7 óráig tartott. Csáky Al­in gróf Vaszary Kolosnak tudtul t adta, hogy a kormány őt szemelte ki a­ herczegprímási székre és e végett kérette őt fel Budapestre. Vaszary Kolos az érvek egész soka­ságával lépett fel, hogy kimutassa, miként a prímási széket sem el nem nem fogadja, sem arra egyáltalán nem érdemes. — Nem kerestem és nem óhajtom­ ezen szép, de felelősség­terhes állást — m­ondá a főapát a miniszternek. Kétszer érvelt ellene a miniszter, kétszer mondotta a főapát, hogy nem fogadja el a prímási állást; végre harmadszorra elmondotta a miniszter, hogy ő húsz év alatt, míg szepesi fő­ispán volt, boldognak érezte magát. Szerették,­ tisztelték őt, E megelége­dettségből ki kelle lépnie, mert ő fel­sége bizalma a miniszteri tárczához juttatta és piros bársonyszékbe ültette, mely sokaknak vágyát képezi. Pedig a miniszter e széken mindenféle táma­dást, gyanúsítást, rágalmat kénytelen tűrni, legnemesebb intencziói félrema­­gyarázzák. Ezt látta ő előre, mikor a miniszterséggel megkínálták, de tudta, mi hazája és királya iránt való köte­lessége és a kötelességnek engedel­meskedett. A főapát is e kötelességet tartsa szem előtt és vállalja el a neki kínált állást. De a főapát újra tagadólag tála­­szolt : — Nem kerestem ez állást, nem érzek hozzá való erőt, nem fogadom el. A miniszter erre így felelt : — Mert méltóságod nem kereste ez állást, azért kötelességérzetből fogad­hatja el. Nem bízik-e az Úr kegyel­mében, hogy nehéz hivatásában segé­lyére fog jönni ? Ez utolsó érv lefegyverezte a főapá­tot s elfogadta a jelöltséget. — Teljesüljön az Úr akarata . . . mondá és szemeibe könnyek gyűltek. Vaszary Kolos másnap korán reggel elutazott Budapestről Pannonhalmára. Okt. 7-től kezdve Vaszary Kolos volt a kormány jelöltje. Esztergomi szemét. A Hétben megjelent Esztergomot «ismertető» közleményről szándékozom néhány szót ejteni, anélkül, hogy va­lami nagyobb fontosságot tulajdoníta­nék a felszínes csevegésnek. Valaki eljön Esztergomba, ezt a bu­dapesti valakit karon ragadja egy esz­tergomi valaki. A két valaki ellocsog néhány óráig. A budapesti valakinek csak fülei vannak, az esztergomi vala­kinek csak nyelve. Tehát egyiknek sincs önálló felfogása, szabad ítélete, megfigyelő tehetsége. Mikor aztán az a budapesti valaki jóllakott az eszter­gomi valakivel, visszazónázott s az ig­­rencz-ugroncz pletykaságból mulatságos felületességgel és nevetséges kö­ny­ Megmentve. A szürke, bolyhos felhők csak üldözték egymást odafön az ég boltján alig-alig­ engedve tenyérnyi kis nyílást olykor, hogy a nap fakult ábrázatával alátekinthessen a halódó természetre. Talán jobb is, hogy a felhők elfödik előle a tájékot. Nem kel­lemes látvány az itt alant. A szemh­atáron mindenfelé letarolt mezők csupasz fákkal; legfeljebb itt-ott néhány künfeledt, félig fagyott virág mindaz, a­mit még — talán egypár napig vagy óráig — meghagyott a a hideg északi szél és dél. Hozzá minden oly borús, hangtalan és rideg. De ném­­­ még nem eszi az utolsó esz­kimó az ő utolsó fókáját; van még élet a földön csak fel kell azt keresni. lm, mi sürgés, forgás az ifjú főváros aszfaltos utczáin ! Ember ember hátán nyü­zsög, beszél, kiabál, lármáz. Mit ezeknek a természet halála, poétának való agyrém az. Ők a kor reális gondolkozású fiai, a­kik ebben a fénytengerben keresik a boldogu­lás útját. Sokan megtalálták azt s most biztos kikötőből közönyösen nézik nagyon számos társaik kínos vergődését. Mily rikító ellentétet képez az a kis­lány ott az utczasarkon a nyüzsgő, lármás em­bertömeg közepette. Mi félte szegényt, a­ki nem oly régen még örök mosol­lyal az ajkain kínálgatta az elegáns hölgyeket és finom uracsokat apró virágcsokraival. Hová tűntek arczának rózsái ? Mért nem nyílnak újra mosolyra ajkai ? Körülötte zseng az áradat , ő a virágait is elfeledte kinálgatni. A helyett nézi, nézi azokat a szürke ker­­getődző felhőket s csak olykor rezzen meg mikor egy-egy eltévedt daraszem hull alá a karjára. Aztán ismét a felhőkre veti te­kintetét s mint valami láthatatlan kéz ál­tal irt szenogrammákból olvas ki belőlük sok-sok mindenfélét, a­miről a körülötte járókelőknek fogalmuk sincsen. — Bizony Juczi lelkem — betűzi a fölötte gomolygó bodrosakból — három esztendővel ezelőtt sem hitted volna hogy még most is innen a szögletről nézd a mi tova szállásunk. De hogy is gondoltad volna, hiszen a János, — ne tudod te jól melyik — az a derék kertész legény, olyan szépen elmesélte neked, hogy lesztek, mint lesztes, ha az isten megsegíti s a maga kezére jut. Hja, galambom ! manapság nem kell ám minden mézes-mázos beszédre adni. Ládd az öreg gesztenyés asszony itt a szomszédban e megmondta már régen, hogy ne higyj a János szavának, hamis annak a lelke, ő egészen mást kommendálna,­­hej ! más fából van az faragva s nem is idegenkedik tőled. Feledd már egyszer azt a Jánost ! A kis Juczi összeborzadt erre a gondo­latra. De jött egy másik, világosabb szinü felhő, az megsajnálta, s enyhítette a fáj­dalmát. — Ha eddig nem hallgattál arra a vén füstösre, most se tedd azt. A János bizony, akár­mit mondanak, derék legény ; a sza­vának is állott volna, ha el nem viszik Boszniába a király kenyerére. A­ki hamis az esküdözik égre-földre, a János ezt nem tette, hanem megígérte igaz szóval úgy, a­mint a szive súgta neki, hogy ott a bos­­nyák hegyek közt is mindig rád fog gon­dolni. Mert van talán abban a szikla­or­szágban is szép leány nem egy se kettő, de te sem vagy az utolsó. Avagy hiába dicsérnének annyit ezek a nevetős képű urfiak ? Nem lehetnek ezek oly rossz em­berek, hogy egy szegény leányt szüntelen ámítsanak. Igaz ugyan, hogy az a hosszú nehéz, három esztendő innen-onnan lassan két hónapja lesz, hogy Ietellett s levél se jött azóta, de hát ki tudja, mi tartja őt odalen. Hátha már útban van ? Mintha sóhaj szállna el Juczi kebléből, mintha észrevétlen gyenge pír lopózna Juczi halvány arczára. Sajno­ újra jön egy másik felhő, messze­ nagy darabon elfogja az eget és sötét, mint az éjszaka. Ez meg már ijesztőket mesél. Azt mondja, hogy ő a hideg muszkaország­­ból jön, rossz hírt hoz, háború lesz, a Já­nost is oda viszik. Mihamar jön a nagy tél, hidegebb a tavak­nál , csonttá fagy minden, drágaság lesz fában, szénben ke­nyérben. Jaj nektek szegény emberek!-jaj neked szegény leány! A mi kis pénzt ös­­­szekuporgattál, még a János hazajön kön­­­nyen elúszik. Mi lesz akkor veled és szegény özvegy anyáddal? Rémséges azt elgon­dolni is. Juczi minden erejét összeszedte, hogy meg ne tántorodjék. —■ Galambom, Juczikám! kiált át az kutera másik feléről a gesztenyés­ asszony. .Ejnye, ejnye ma sehogy sem akar meg­hallani! Jöjjön már ide, hadd melengesse meg a kezeit, egészen átfázik a lelkem­­ebben a csúf szélben. Juezi azt gondolta, hogy bizony jó lesz hiszen m­ár most érezte azt a hideg telet. — Tudja-e galambom, — szólt­ az asz-

Next