Esztergom és Vidéke, 1891 (13. évfolyam, 1-103. szám)
1891-11-08 / 90. szám
ESZTERGOM. XIII ÉVFOLYAM. 90. SZÁM. VASÁRNAP, 1891. NOVEMBER S. MEGJELENIK HETEDi KÍNT KÉTSZER: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Ei.toizr.Tich au*. li'é*»’. «vre....................... .......................fi Irí kr Fül évié................................•••••' J NeuA0G évié.................................................................1 R't ~ kr *r Egy számára 7 kr.- es Városi és megyei érdekeink közlönye.' SZERKeSZTŐSÉG: PFALZ-HÁZ, földszint, hav. a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓ - hiVATAL: SZÉCHENYI TÉR 331, hovA a lap hivatalos és magánhirdetései, a nyilttérbe szánt közlemények, előfizetési pénzek és reklamálások intézendők. HIRDETÉSEK* HIVATALOS HIRDETÉSEK 1 s ótől 100 szóig 75 ki-, 100- tól 200-ig 1 frt 50 ki-, 200-tól 300-ig 2 írt 95 kr. Bélyegdij 30 kr. MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjutányosabban közöltetnek. NYILTTÉR sora 20 kr. Egyházpolitikai helyzetünk. Budapest, okt 7. Felette fontos egyházpolitikai nyilatkozatok azok, melyeket gróf Csáky kultuszminiszter tett a pénzügyi bizottságban költségvetésének tárgyalásakor, felette fontosak úgy személyi, mint tárgyi tekintetben. Az ellenzék, mely a legújabban történt egyházi kinevezések alkalmából heves rohamra készült a kormány ellen, most szünetelni fog egy időre s ismét lerakja a fegyvert. • Az első vád, mely a Szapáry kabin írét ellen kovácsoltatott, hogy nem volt képes prímás jelöltjét kérészül vinni Rómában s ezáltal tetemesen megrövidítette Szet. István koronájának apostoli jogát. ■ Ez a vád gróf Csáky Albin férfias határozott nyilatkozatai folytán most egyszer' s mindenkorra tarthatatlanná lett. Lett légyen boldogult SS már Jáíros halála után, a széküresedés ideje alatt bármily sokféle kombináczió megbeszélve a kormány tagjai közt, bizalmasan : a tény immár megdönthetetlenül áll, hogy a minisztériumnak csak egy jelöltje volt s ez senki más nem volt, mint Vaszary Kolos pannonhalmi főapát, akit Ő Felsége ki is nevezett a prímási székre. Hisz másként várni sem lehetett. Szt. István koronájának viselőjét megilleti az apostoli jog, hogy az egyházi méltóságokat saját elhalálozása alapján, alkotmányos és felelős tanácsadói javaslatára adományozza. E joggal tökéletes összhangban áll az eljárás, melyet a magyar kormány a herczegprimás kinevezése körül kü j vetett. A minisztertanács megtette előterjesztését a koronának, a király ez előterjesztés értelmében teljesítette kinevezést és csak a megtörtént tényeiról értesittetett diplomáciái után a római Kúria. Ez az eljárás, a mint de facto történt , minden ettől eltérő állitás önkényes és alaptalan ferdítés. A királyi apostoli jogai nem rövidiltettek meg, sőt, egész terjedelmükben lelkiismeretesen gyakoroltattak. Ennek minden kételyt kizáró nyilttággal történt határozott előadása nagy érdeme gróf Csáky Albinnak s a közi vélemény őszinte hálával lesz a mimiszter iránt, az erélyért, melylyel az ellenzéki híresztelések ellen fellépett, valamint fejtegetéseinek korrektségéért ama módtól, hogy legújabb felette fontos kinevezések közül mint bántak Szt. István koronájának apostoli jogával. Az Mszpkliksikája. ALTATÓ. Szunnyadozzál, büszkeségen ! Kincs itt még a virradat. Mit csinálnál fönn az égben ? Ébredezned sem szabad. Csitt, aludjál, szempilládat Hunyd te is le, szent jogom! Most csak önzés táncra várhat — S ki nem fogsz a zsarnokon. Álmok! eszmék! kon szerelem ! S te dicsőség mámora! Lázadó vér föl ne verjen, — Még nem szállt az éj tova. Az egyhangú sötétségben Szenderegjetek tovább . . . Szótlanul hadd töltsem ébren A kietlen éjszakát! Majd ha virrad, majd ha eljő A nap, melyről álmodom, — Szálljon akkor felszökellö Lelkem tiszta lángokon. Ébredéstek, hogyha késtek, Majd kivánom én magam . . . S visz dicsőség és merész tett Diadalra boldogan! RUDNYÁNSZKY GYULA: Az új prímásról. Az uj prímás kineveztetésének történetét a «Sopron» czimü lap «hiteles adatok alapján» Így adja elő , aki Vaszary Kolos pannonhalmi főapát 5-én Pannonhalmáról bement Győrbe, a vármegyei közgyűlésen részt veendő. Amikor másnap visszatért székhelyére, már várta őt Csáky Albin gróf, vallás- és közoktatásügyi miniszternek expresse levele, melyben fölkérte a főapátot, hogy fontos ügyben azonnal jöjjön Budapestre. Vaszary Kolos rögtön útra kelt, egyedül huszárját vive magával s okt. 7-én inkognito érkezett meg Budapestre. Még délelőtt meglátogatta Csáky gróf minisztert, aki arra kérte a főapátot, hogy délután 4 órakor megán lakásán látogassa meg őt. A délutáni látogatás 4 órától fél 7 óráig tartott. Csáky Alin gróf Vaszary Kolosnak tudtul t adta, hogy a kormány őt szemelte ki a herczegprímási székre és e végett kérette őt fel Budapestre. Vaszary Kolos az érvek egész sokaságával lépett fel, hogy kimutassa, miként a prímási széket sem el nem nem fogadja, sem arra egyáltalán nem érdemes. — Nem kerestem és nem óhajtom ezen szép, de felelősségterhes állást — mondá a főapát a miniszternek. Kétszer érvelt ellene a miniszter, kétszer mondotta a főapát, hogy nem fogadja el a prímási állást; végre harmadszorra elmondotta a miniszter, hogy ő húsz év alatt, míg szepesi főispán volt, boldognak érezte magát. Szerették, tisztelték őt, E megelégedettségből ki kelle lépnie, mert ő felsége bizalma a miniszteri tárczához juttatta és piros bársonyszékbe ültette, mely sokaknak vágyát képezi. Pedig a miniszter e széken mindenféle támadást, gyanúsítást, rágalmat kénytelen tűrni, legnemesebb intencziói félremagyarázzák. Ezt látta ő előre, mikor a miniszterséggel megkínálták, de tudta, mi hazája és királya iránt való kötelessége és a kötelességnek engedelmeskedett. A főapát is e kötelességet tartsa szem előtt és vállalja el a neki kínált állást. De a főapát újra tagadólag tálaszolt : — Nem kerestem ez állást, nem érzek hozzá való erőt, nem fogadom el. A miniszter erre így felelt : — Mert méltóságod nem kereste ez állást, azért kötelességérzetből fogadhatja el. Nem bízik-e az Úr kegyelmében, hogy nehéz hivatásában segélyére fog jönni ? Ez utolsó érv lefegyverezte a főapátot s elfogadta a jelöltséget. — Teljesüljön az Úr akarata . . . mondá és szemeibe könnyek gyűltek. Vaszary Kolos másnap korán reggel elutazott Budapestről Pannonhalmára. Okt. 7-től kezdve Vaszary Kolos volt a kormány jelöltje. Esztergomi szemét. A Hétben megjelent Esztergomot «ismertető» közleményről szándékozom néhány szót ejteni, anélkül, hogy valami nagyobb fontosságot tulajdonítanék a felszínes csevegésnek. Valaki eljön Esztergomba, ezt a budapesti valakit karon ragadja egy esztergomi valaki. A két valaki ellocsog néhány óráig. A budapesti valakinek csak fülei vannak, az esztergomi valakinek csak nyelve. Tehát egyiknek sincs önálló felfogása, szabad ítélete, megfigyelő tehetsége. Mikor aztán az a budapesti valaki jóllakott az esztergomi valakivel, visszazónázott s az igrencz-ugroncz pletykaságból mulatságos felületességgel és nevetséges köny Megmentve. A szürke, bolyhos felhők csak üldözték egymást odafön az ég boltján alig-alig engedve tenyérnyi kis nyílást olykor, hogy a nap fakult ábrázatával alátekinthessen a halódó természetre. Talán jobb is, hogy a felhők elfödik előle a tájékot. Nem kellemes látvány az itt alant. A szemhatáron mindenfelé letarolt mezők csupasz fákkal; legfeljebb itt-ott néhány künfeledt, félig fagyott virág mindaz, amit még — talán egypár napig vagy óráig — meghagyott a a hideg északi szél és dél. Hozzá minden oly borús, hangtalan és rideg. De ném még nem eszi az utolsó eszkimó az ő utolsó fókáját; van még élet a földön csak fel kell azt keresni. lm, mi sürgés, forgás az ifjú főváros aszfaltos utczáin ! Ember ember hátán nyüzsög, beszél, kiabál, lármáz. Mit ezeknek a természet halála, poétának való agyrém az. Ők a kor reális gondolkozású fiai, akik ebben a fénytengerben keresik a boldogulás útját. Sokan megtalálták azt s most biztos kikötőből közönyösen nézik nagyon számos társaik kínos vergődését. Mily rikító ellentétet képez az a kislány ott az utczasarkon a nyüzsgő, lármás embertömeg közepette. Mi félte szegényt, aki nem oly régen még örök mosollyal az ajkain kínálgatta az elegáns hölgyeket és finom uracsokat apró virágcsokraival. Hová tűntek arczának rózsái ? Mért nem nyílnak újra mosolyra ajkai ? Körülötte zseng az áradat , ő a virágait is elfeledte kinálgatni. A helyett nézi, nézi azokat a szürke kergetődző felhőket s csak olykor rezzen meg mikor egy-egy eltévedt daraszem hull alá a karjára. Aztán ismét a felhőkre veti tekintetét s mint valami láthatatlan kéz által irt szenogrammákból olvas ki belőlük sok-sok mindenfélét, amiről a körülötte járókelőknek fogalmuk sincsen. — Bizony Juczi lelkem — betűzi a fölötte gomolygó bodrosakból — három esztendővel ezelőtt sem hitted volna hogy még most is innen a szögletről nézd a mi tova szállásunk. De hogy is gondoltad volna, hiszen a János, — ne tudod te jól melyik — az a derék kertész legény, olyan szépen elmesélte neked, hogy lesztek, mint lesztes, ha az isten megsegíti s a maga kezére jut. Hja, galambom ! manapság nem kell ám minden mézes-mázos beszédre adni. Ládd az öreg gesztenyés asszony itt a szomszédban e megmondta már régen, hogy ne higyj a János szavának, hamis annak a lelke, ő egészen mást kommendálna,hej ! más fából van az faragva s nem is idegenkedik tőled. Feledd már egyszer azt a Jánost ! A kis Juczi összeborzadt erre a gondolatra. De jött egy másik, világosabb szinü felhő, az megsajnálta, s enyhítette a fájdalmát. — Ha eddig nem hallgattál arra a vén füstösre, most se tedd azt. A János bizony, akármit mondanak, derék legény ; a szavának is állott volna, ha el nem viszik Boszniába a király kenyerére. Aki hamis az esküdözik égre-földre, a János ezt nem tette, hanem megígérte igaz szóval úgy, amint a szive súgta neki, hogy ott a bosnyák hegyek közt is mindig rád fog gondolni. Mert van talán abban a sziklaországban is szép leány nem egy se kettő, de te sem vagy az utolsó. Avagy hiába dicsérnének annyit ezek a nevetős képű urfiak ? Nem lehetnek ezek oly rossz emberek, hogy egy szegény leányt szüntelen ámítsanak. Igaz ugyan, hogy az a hosszú nehéz, három esztendő innen-onnan lassan két hónapja lesz, hogy Ietellett s levél se jött azóta, de hát ki tudja, mi tartja őt odalen. Hátha már útban van ? Mintha sóhaj szállna el Juczi kebléből, mintha észrevétlen gyenge pír lopózna Juczi halvány arczára. Sajno újra jön egy másik felhő, messze nagy darabon elfogja az eget és sötét, mint az éjszaka. Ez meg már ijesztőket mesél. Azt mondja, hogy ő a hideg muszkaországból jön, rossz hírt hoz, háború lesz, a Jánost is oda viszik. Mihamar jön a nagy tél, hidegebb a tavaknál , csonttá fagy minden, drágaság lesz fában, szénben kenyérben. Jaj nektek szegény emberek!-jaj neked szegény leány! A mi kis pénzt összekuporgattál, még a János hazajön könnyen elúszik. Mi lesz akkor veled és szegény özvegy anyáddal? Rémséges azt elgondolni is. Juczi minden erejét összeszedte, hogy meg ne tántorodjék. —■ Galambom, Juczikám! kiált át az kutera másik feléről a gesztenyés asszony. .Ejnye, ejnye ma sehogy sem akar meghallani! Jöjjön már ide, hadd melengesse meg a kezeit, egészen átfázik a lelkemebben a csúf szélben. Juezi azt gondolta, hogy bizony jó lesz hiszen már most érezte azt a hideg telet. — Tudja-e galambom, — szólt az asz-