Esztergom és Vidéke, 1893 (15. évfolyam, 1-118. szám)

1893-12-03 / 106. szám

ESZTERGOM és VIDÉKE j szerdán, pénteken és Vasárnap.­­ Szerkesztőség és kiadóhivatal, j i^^^^j^ 100^ ! | Előfizetési ár: í hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos | Bélyegdij 30 kr. f Egész évre 8 frt­­ kr. f és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és f Magánhirdetések négyet o­ S^Tb: Ezenkívül 3 \ Fél évre . . ... . . . 4 „ — „ I reklamálások küldendők : | Hirdetésminimum bélyegdijjal együtt i írt ao kr. 5—10-szeri hirdetésnél í |„_________,TM VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. r—.,^^..— % Megjelenik hetenként háromszor: i | Hirdetések: I G kr. bélyegdij. \ | Negyed­évre 2 í * f­l ° °­ o› n—ao-storinál 15­­0­­­0, egy negyedévi (39-szer) és egy félévnéli t | Egy hónapra . '. '. '. '. *. - J 70 J | Duna-UtCza 52. Szám (Tóth-ház). | <*?^£ fo ? éviof^or) ^U.yA^r. | Egyes szám ára .....-„ 8 „ | , | flyiszter sora 20 kr. H»1 %*«~tTM>^^ WC 32. telefonszám. f0i U**TM^**^^ lyan kell foglalkoznia, mert arra fog felébredni, miszerint az ezen egész hátralékos követelést kénytelen lesz mint elévültet és be nem szedhetőt leírni. Egy egész vaskos könyv ke­rülne ki, ha ezen számadási kivonat minden egyes tételével egészben kí­vánnánk foglalkozni, épen azért csak a nagyobb összegű hátralékokat kí­vánjuk megismertetni, melyek első­sorban is azt tanúsítják, hogy polgá­rainknak a mezőgazdasággal foglal­kozó része nagyon is sújtva van a sors csapása által, s azt a következ­tetést kell levonnunk belőle, hogy az adóemeléssel ez idő szerint nem igen lehet foglalkoznunk. Az 1891. évi városi számadás és mérleg. (I.) Előttünk fekszik a Dóczy Antal városi számvevő által elkészí­tett és nem csekély fáradságot igény­lett 1891. évi házipénztári mérleg. Uj dolog ez nálunk, mert a múltban vajmi ritkán volt alkalmunk a városi gazdálkodás eme nyilván könyvével találkozik s talán épen ez is az oka annak, hogy azzal a képviselők vajmi keveset foglalkoznak, pedig a számadás és az ennek alapján ké­szült mérleg mint a tükör sze­münk elé állítja a képviselő-tes­tület, a tanács és polgármester mint olyan faktorok egy­évi működését, melyeknek, illetve kinek utalványo­zási joga van. Ez mutatja meg igazán, hogy a hatóság mit tett és mit nem tett meg. Ez szolgáltat bizonyságot arról, vál­jon a költségvetés megállapítása al­kalmával bizonyos czélokra előirány­zott összegek tényleg felhasználtattak-e, és arra használtattak-e fel, a­melyre előirányozva lettek. Vájjon több vagy kevesebb kellett-e a megjelölt czélra, s ekként a szakközegek, kik hivat­vák arra, hogy a költségvetési ös­­szegeket a tényleges szükségletnek megfelelőleg hozzák javaslatba, meg­feleltek-e ebbeli kötelezettségüknek? Vajjon a kiadás nem haladta-e túl a költségvetési előirányzatot avagy a tényleges bevételt? Ez tanít meg arra, hogy a tény­leges szükségletet megismerjük, s en­nek alapján úgy az állandó, mint az átmeneti és rendkívüli kiadásaink összegét a költségvetésbe beilesszük. Kétségtelen tehát, hogy az a képviselő, ki a város adminisztráció­jával, gazdálkodásával meg akar is­merkedni, ki jogosítottnak kívánja tartatni magát arra, hogy a ható­ság intézkedéseit megbírálja, ki íté­letet mond mindazok felett, melyeket a hatóság tesz és végrehajt, annak legelső sorban is az évi számadás és mérleggel kell behatóan megismer­kednie. A mérleg és számadás az, mely annak, aki nyelvét érti, mindent meg­mond, mindent felvilágosít. Épen azért kell méltányolnunk ama szorgalmat, melyet a számvevő kifejtett akkor, midőn a mérlegbe, eme labirintusba Ariadné fonala nél­kül bevezet, s áttekintést nyújt mind­arról, a­mi a város polgárait kell, hogy első­sorban érdekelje. Itt van először az 1891. évi szám­adás bevételi része. Igazolja pedig, hogy az 1890 évi cselekvő hátralék volt 23.701 frt 32 kr. az 1891. évben előirányoztatott bevétel­­ , 114469 frt 26 kr. az összes követelés 138.170 frt 58 kr. ebből befizettetett 113.243 frt 45 kr. hátralék maradt 24.927 frt 13 kr. Itt van a tükör, mely igazolja, hogy a költségvetésileg előirányzott összegből hátralékban maradt 1225 frt 81 kr, mely ugyan oly háztartásnál, melynél az előirányzat a százezer fo­rintot meghaladja, számításba sem jöhet és inkább örvendetes körül­ménynek mondható; de ha azt te­kintjük, hogy a 23.701 frt 52 kr. cse­lekvő hátralék nem hogy fogyott volna, hanem még 1225 frt 81 krral emel­kedett, vagyis 24.927 frt 13 kr. lett, ez eléggé szomorú pénzügyi állapo­tot igazol, mert azt tanúsítja, hogy az adófizető polgárok fizetési képes­sége hanyatlott. Másrészt ez a nagy összegű cse­lekvő hátralék arra hivja fel a kép­viselő-testületet, hogy azzal komo­(Folyt. köv.) Az Esztergom és Vidéke tárczája. Kön­ycsepp. Van boldogság, — hiszen tanítóm . Az irás is beszéli, mondja ... De nem, nem itt — csak túl a síron, Ha lehűlt a test földi rongya. S ha volna is a földi létben .* Nekem, nélküled nem — ne légyen ; Téged sehol föl nem találván, Bolyongjak csak zokogva árván. . . . Majd tál a siron — igy tanítál Biztass hitem vigasztalása, Tán messze sincs — hisz azt a sirt már Könyem patakja ássa, . . . ássa . . . Tóth József: Magyarország bányászata. A bányászat a gazdasági ter­melésnek oly ága hazánkban, mely gazdasági életünknek fokozatos és talán nemsokára bekövetkező roha­mosabb fejlődése mellett a fejlődésképességnek föltételeit nagyobb min­denképp magában hordja. A­mily mértékben fejlődik az ország mező­gazdasága, ipara, közlekedésügye s általában kultúrája, — épp oly mér­tékben kell, vagy inkább lehetne Az ezeregyéb regéiből.*) Egy elhunyt púpos vándorlásai. Boszankodva és rosszkedvűen hagyta el ágyát egy reggel Mahmud, Kasgar szultánja, mert az éj legnagyobb részét álmatlanul törte. Behivatta Jussufot és megparancsolá neki, menjen Hakim la­kásába és mondja meg az udvari bo­hócznak, hogy jöjjön tüstént urához, de hozzon egyszersmind egy adag tréfát és *) Mutatvány »Az ezeregyej regék czimü gyűjteményből. Az ifjúság számára átdolgozta Benn­dorf Pál. Forditotta Györy Ilona. Megjelent hat di­szes szinnyomatú képpel a karácsonyi piaczra Lauf­fer Vilmosnál. életeket, mert a szultán rossz kedvét kell eloszlatnia. Jussuf rövid idő múlva következő válasszal jött vissza: „Hatalmas szultán, a púpos Hákim egész éjjel nem volt honn. Azt hallottam, hogy tegnap este kelletinél többet ivott, aztán pedig egész csendben eltávozott, a­nélkül, hogy va­laki tudná, hová ment." Erre a szultán még boszúsabb jön, és­­" mindenfelé küldözgetett szolgákat, azon paranc­csal, hogy a púpos bolondot, akárhol és akármily állapotban találják, teremtsék elő. A szolgák lélekszakadva futottak szét, gondolván: „No, Hakim elég ütleget fog kapni, ha megtaláljuk." Végre meg is találták Hakimot, de azért Hakim még sem kapott ki, mert a kis púpos bohócz meg volt halva. A­mint tudniillik a sok keresésben a vesztőhelyre érkeztek, nagy néptöme­get láttak a vérpad körül csoportosulva. A vérpadon négy polgárt kötözének meg a hóhérlegények, mig más kettő a púpos bolondot, Hakim urat tartá. De Hakim nem élt már és rettenetesen ös­­sze volt verve. A biró pedig, ki szintén jelen volt, ekkép szállott a néphez: „Hall­játok emberek! Hakim halálának törté­nete oly bonyolódott, hogy nem tudom, melyiket kell bűnösnek tartanom ezen négy polgár közül. A szultán tudta nél­kül egyiket sem merem felakasztatni. Elmegyek tehát hozzá és elmondom neki az egész eseményt, azon képen, a mint ti tanúi valátok, hadd hozzon ő ítéletet." Ezzel az egész menet megindult, ketten Hakim tetemét hurczolták, míg a többiek a négy polgárt vették körül. A nép kiáltozva és kurjongatva kö­vette a törvény embereit. A palo­tához érve, a bíró személyzetével és a vádlottal együtt bement és a kaput a nép orra előtt becsukta. Egyenesen be­ment Mahmud szultánhoz és lábaihoz borulván, ekkép szállott: „Uraml kegyelmezz, hogy bejelen­tés nélkül bátorkodtam szined elé járulni, de egy igen különös és érdekes esemény késztet engem az udvari szertartá­sokat ekként sérteni. Engedd meg oh hatalmas szultán, hogy az eseményt eléd terjeszszem." A szultán intett, hogy kelne fel és a biró e kép folytatá: „Hatalmas szultán, ma reggel egyik szolgám egy keresztény kalmárt hozott hozzám, azt állítván, hogy gyilkosságon kapta. Felugorván, az udvarra sietek, mert a meggyilkolt egyén, ki ott feküdt, nem volt más, mint Hakim, az udvari bohócz. Megvizsgáltam az egész dolgot és a ke­resztény kalmárt bűnösnek találtam, mit ő legkevésbbé sem tagadott. Parancsot adtam a vérpad felállítására és hírnököt küldtem szét a városba, hogy a kivég­zést szokás szerint kikiáltsák. Elmentünk a vesztőhelyre és a bakó a hurkot épen a kalmár nyakára illesztette, midőn egy ember lélekszakadva lő felénk, már mes­­sziről kiabálva: „Megálljatok, én vagyok a tettes, én öltem meg a púpos Haki­mot !" Én ránézek az emberre, és azt lá­tom, hogy az udvari szállítók egyike, ki húsfélékkel és liszttel szokta a szultán konyháját ellátni. Felszólítám, hogy bi­zonyítsa be az önvádat és ő világosan kimutatá, hogy ő a gyilkos. Megparancsol­tam tehát a bakónak, hogy a szállítót akas­sza fel a kalmár helyett. Midőn a kötél nyakán volt, futva lő a zsidó orvos és azt állítja, hogy ő a tettes, nem pedig a szállító. De ez még nem elég, hanem most lihegve jön egy szabó és bebizonyítja, hogy senki más, hanem csak ő valódi oka Hakim halálának, és hogy más valaki ártatlanul ki ne végeztessék, inkább bevallja az egész eseményt, mely elég érdekes, hogy felséged is meghallgassa. Itt a szabó, a zsidó, a szállító és a keresztény; hall­gasd ki őket hatalmas szultán, mert én már oly zavart vagyok, hogy nem tudom kinek és mit higyjek." „Mielőtt ítéletet hozok, egyenként kell a vádlottakat kihallgatnom — mond a szultán — és pedig a szabót kell leg­előbb előfognom, mert ámbár ő érkezett meg legkésőbb a vesztőhelyre, mégis gyanítom, hogy ő tudja a dolog elejét legjobban. A szabó előlépett és számtalan haj­longások közt ekkép kezdé előadását: „Hatalmas szultáni a mint hallottad, szabó vagyok és épen az imám számára varrtam egy kaftánt, midőn a kis púpos az utczán végig jött egy kézi dobbal, melyen egy uj nótát elég ügyesen do­bolt és mellette kellemes hangon dalolt. Megállott boltom előtt, minthogy már rég ismertük egymást, és különféle tréfát csinált, hogy engem megnevettessen. Édes barátom Hakim — mondom neki — nem lennél ma szives nálam vacso­rálni ? feleségem már sokat hallott felőled beszélni, tudom nagy öröme volna, ha meghívásomat elfogadnád." „Miért ne? — felelte Hakim — biz

Next