Esztergom és Vidéke, 1897 (19. évfolyam, 1-102. szám)

1897-10-10 / 81. szám

es VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁN­Laptulajdonos kiadókért: DR­ PROKOPP GYULA­Szerkesztőség és kiadóhivatal:­­hova a kéziratok, előfizetések, nyilt terek és hirdetések Széchenyi-tér, 830. szám­.­­IW Kéziratot nem adunk vissza. ILLŐFIZETÉSI ÁRAK ! Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám­ára: 7 kr. Bartal Rezső Ünneplése. •— A csütörtöki tanitógyülés. — Esztergom, október 9. Az esztergomjárási és az espe­rességi kerületek tanitói csütörtö­ki gyűlésének legmomentuózosabb része mindenesetre az az ünnepi, megható búcsúzás volt, amelylyel volt tanfelügyelőjüknek: Bartal Rezső kir. tanácsosnak mondottak Isten hozzád-ot. Ez az önként, szinte észrevétle­nül keletkezett megható ünneplés ékesszóló bizonyítéka volt annak az igazán fiúi ragaszkodásnak, benső, őszinte szeretetnek, nagy s általá­nos tiszteletnek, amel­lyel a megye egész tanítókara a nyugalomba vo­nult férfiú iránt viseltetik s amely több mint két évtized alatt nőtt,­ fejlődött, erősödött ily nag­gyá, hatalmassá, változhatatlanná. Volt már módunkban ismételten megemlékezni a kiváló tanférfiú elévülhetetlen érdemeiről, két vármegyénkben a tanügy amelye­t erén szerzett s ma csak arra szorítkozunk, hogy szívvel — lélekkel csatlako­zunk az üdvözlő szónokok elisme­réséhez, hálájához, jó kívánságaihoz s velük együtt óhajtjuk, hogy az ér­demes férfiú jól megérdemlett pihe­nése ép oly zavartalan és kellemes legyen, amily tövises, munká­ban, de érdemekben is gazdag volt eddigi pályafutása. A szép ünnepségről és a tanító­gyülésekről tudósítónk a követke­zőkben számol be : A gyűlések. Ugy az esztergomi járási Kath. Tanítóegyesület, mint a három es­perességi tanitói körnek nevezete­sen : a bajóthi, doroghi és párkányi esperességi kerületeknek tanitói f. hó 7-én egybegyűltek először a duna-utcai elemi iskola 4-ik, majd a 3-ik osztályú termében, hol a köri gyűlés lefolyását bevárva, d. e. 11 órakor a megyeház nagytermé­ben gyülekeztek. A köri gyűléseket előbb mise előzte meg, melyet a kir. városi plébánia templomban hallgattak. Mise után az esztergom­járási tanítóegyesület nyitotta meg gyűlését, melyen dr. Walter Gyula elnök, egyházmegyei főtanfelügyelő távollétében, a mire gyengélkedése szolgáltatott okot, — Major János alelnök elnökölt. A jegyzőkönyvek felolvasása után dr. Ében Mihály zsámboki lelkész a számtantanítás módszeréről szabad előadást tartott s ez alkalommal az általa szerkesz­tett, szabadalommal ellátott, saját találmányú számológépét bemutatta s annak használhatóságáról tanulsá­gos és élvezetes előadásával leköté a hallgatóság figyelmét. Midőn ezzel végezett, vélemény­nyilvánítást kért a jelenvoltaktól, ami meg is történt. A vitában Szölgyémi és többen részt vettek. Az összbenyomás a használhatóságát illetőleg számológép eltérőnek nem mondható, mert mindannyian meg voltak győződve arról, hogy sikerrel kezelhető, de melyik osz­tályban leginkább ? — Erre nézve szintén majdnem egyező­­en a fe­lelet, hogy a népiskola 3-ik osztá­lyától feljebb. Az alsóbb osztályok­ban azonban, némi komplikáltsága miatt, inkább csak a régi orosz min­tájú számológépnek van nagyobb gyakorlati alkalmazhatósága. A szép előadást hálás éljenzéssel jutalmazta a közgyűlés már csak azért is, hogy a távol idegenből, költséget nem kí­mélve, a népoktatás ügyének ily derék harcosa érkezett, aki mint kath. lelkész a tanít­ó terén is meg­mutatta ügyességét és arravalósá­gát. Hogy hasznos működésének becsét maradandóvá tegye, VA szám­tan módszeréhez” címü alkalmi mun­káját ingyen a tanítóság rendelkezé­sére bocsátotta. E gyűlés lefolyásához mudosítónk kérésére csak néhány szónyi meg­jegyzést csatolunk. Ugyanis a gyű­lés után figyelmeztetés történt, hogy a mult ülés jegyzőkönyvének vásásakor abba egy oly tétel felől­csú­szott bele, mely a valóságtól eltér, mert hogy a közönséges törtek ta­nításának a népiskolából való teljes kiküszöbölése tárgyában senki sem tett pozitív indítványt, azt minden jelen volt elismerni kénytelen. Az akkori értekezés a közönséges tör­tek ismertetését a tizedes törtek alapfogalmának befogadása céljából szükségesnek tartotta, csupán a kö­zönséges törtekkeli számmiveletek törlésére nézve tettek indítványt. A dorogi, bajóthi esperességi ta­nítói körök más tanterembe vonul­tak, hol az elnöklő Pelczer Lipót rövid megnyitó beszéddel vázolja 1 Az „Esztergom is Vidéke" tárcája. Névnap. Egy faluban ma, messze nyugatra, Egy öreg asszony a névnapját tartja, A névnapját szépen megtartja : Levelet kapott, azt olvasgatja. Olvassa egyszer, olvassa százszor, Könyezik egyszer, mosolyog másszor. . . . Hol kiteríti, hol Összehajtja, S szerető gonddal megsimogatja. Meg-megsimogatja, könnyű helyt tartja, Hogy mikor nem látják, megcsókolhassa Megcsókolhassa a levél irását, A levél végén a nevem vonását . . . — Mert édes­anyám az, aki ilyképpen A nevenapját ünnepli szépen ! ! Szabolcska Mihály. A brigadiros úrról. — Egy önkéntes naplójából. — Az s Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Vége. Már régen bicikliztem, kerültem én, — meg aztán jobb szeretnék a csa­patnál. A kapitány úr nem szólt többet, el­fordult tőlem. Aztán írásban bejelentette a zászlóaljnak, hogy az önkéntest, már­mint engemet, semmire se lehet hasz­nálni. A biciklizésben megfájdul a tüdeje, a spongya ember. Persze ez a jelentés zászlóaljtól ezredhez, ezredtől brigádhoz került s bizton megyőződött róla minden fórum, hogy nekem hiányzik egy ke­rekem. Törődtem is vele, mit gondolnak ró­lam ! A biciklimet biztos helyre tettem. Egypár pengő ütötte érte a markom, jó lesz az a gyakorlat hátralevő idejére ! De hát, hogy a brigadiros úr akara­tát nem teljesítettem, meg is szenvedtem érte, elmondom hogy miként. Egy mezővároskába kvártélyoztak el bennünket. Valami áruházba juthattunk, mert a pajtába egy egész szakasz volt elhelyezve. Odatettek engem is, azt mondták, önkéntesnek nincs eksztra szoba. Mit tehettem mást, megnyugodtam benne. Hanem azért gyakran kacsingattam a zsalugáteres ablakra, hogy nem tekint-e ki onnét valaki. A zsaruk zárva voltak, a ház első része olyan volt, mintha gazda nélkül lenne. Egypár cseléd lé­zengett az udvaron, azoktól tudakoltam vájjon ki lakik ott. — Özvegyasszony a tekintetes asszo­nyunk, mondta az egyik. Bizonyosan öreg lesz és csúnya, vé­lekedtem magamban , azért nem mutatja magát. Az egyik kamerádomtól arra valósi volt, meghallottam, aztán, aki hogy se nem vén, se nem csúnya, hanem fiatal és szép, de zárkózott természetű. Ez utóbbiról tudomásom volt már, de csak reménykedtem, hogy majd felnyitja az ablakot. Ott jártam, keltem a zsalu­gáder alatt s egyszer a nyilason át két szentjánosbogár szemet pillantottam meg. Ennek a két szemnek a sugara a szi­vemre esett. Hohó! még kaland lesz ebből. Másnap már jobban felnyilt a zsalu­gáder s egy nevető piros arc vonalai látszottak onnét. Jól megy a sor, biztatott a reménység. Nem voltam utolsó legény, hittem magamban. Elfogtam az udvaron csatangoló cse­lédet . — Nem beszélhetnék a nagyságos asszon­nyal ? — Nem kérem ássan, nem fogad senkit. — De megvesz az Isten hidege itt a pajtában. Valahol egy kis szobácskát szoríthatnának a házban. A beszédemet meghallotta valaki, mert hirtelen felcsapódott az udvar felől levő zsalu. Megvártam az estét. Sötét volt és hi­deg. A pajtában már aludtak a bakák. Csöndes volt az udvar, mint a jó lelki­ismeret. Magamra kaptam a köpönyege­met. Nesztelenül elkerültem a pajta háta mögött s egyszer csak ott találtam ma­gam az utczán. Erősen oda lapultam a ház falához , az egyik zsalu nyilasán át világosság szűrődött ki. Az utcaajtó kilincsére tettem a keze­met, be volt zárva. Mi történt itt ? Éj­szaka mindig erre szoktam hozzájönni s eddig még nyitva találtam az ajtót! ? Amint ott karmolászom a kilincset, lassan kinyilt az ablak s egy csilingelő édes hang azt kérdte : — Ön az, önkéntes úr ? A zárkózott természetű szép beszélt, de hát most sötét volt. Özvegy Elkaptam a bársony kezét s egy csók­ban reá leheltem a lelkem jobbik ré­szét. — Türelem, mondta, rögtön jövök, rögtön nyitom. Nincs az udvaron senki ? ugy­e fázik ? Ott álltam a menyország kapuja előtt a vér száguldott az ereimben, kivert a láz. Még egy perc, még egy . . . már hallom a léptei neszét . . . most . . . no most . . . ah . . . A fővártán riadót fújtak s egyszerre trombita szótól zengett minden. A ba­kák a pajtában sebten cihelődtek, ott futkozott mind az udvaron. — mikor megnyilt az ajtó, mely engemet a para­dicsomba vezetett volna, egy fehérruhás hölgyet láttak a bakák, egy sikoltást hallottak s egy ajtó csattanást ... Egyszer lett volna az egész gyakorlat alatt jó kvártélyom s attól is elütött a riadójával a brigadiros ur. Talán boszuból, hogy nem szorultam a 25 forint »kerékpár-koptatási pót­díj « ra ? ! Tóth Dezső. Főt. Ürge Ignác ur Chinából nagy szállítmány legfinomabb minőségű most, aratott T­H­E­A­T küldött, amelyből

Next