Esztergom és Vidéke, 1904 (26. évfolyam, 1-101. szám)
1904-01-01 / 1. szám
ESZTERGOM es mm A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET"-NEK HIVATALOS LAPJA. Megjelenjik Vasárnap és csütörtökön. •ILLŐFIZETÉSI ÁRAK. Egéax évr Fél évre _ _ 12 kor. - fii. _ _ - — 6 kor. — fil. Negyed évre — — — — 3 kor. — fil. Egyes »fám ára: 14 fi. Felelős szerkesztő: Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC Szerkesztőség és kiadóhivatal:hova a kéziratok, előfizetések, nyílt terek és hirdetések küldendő t Kossuth Ilajos (azelőtt Buda) utca 485. szám. •$>• Kéziratot nem adunk vissza. Nr Boldog újévet! Mennyi kivánat e két szóban: „Boldog újévet!" Mint a villamos áramlatnak szabadba jutott milliárdnyi sziporkái teliti meg a boldogságnak kivánata a sziveket, mely elszállva az ajkakról, azoknak tömkelegét küldi fel oda, honnan minden jó származik. E rövidke két szóban: Boldog Iijévet! ha egyébként nem is, de alkalmazásában még a leghitetlenebb emberben is megvillámlik a Mindenható felséges gondolata és létezése iránt való sejtelemszerű meggyőződés. Miért? Mert e két szóban: „Boldog újévet!" az embertársra való utalással kérő vonatkozás van a sorsok kegyes intézőjére a Mindenhatóra, hogy hegessze be a sebeket, enyhítse a fájdalmakat, távolítsa el a megpróbáltatásokat, nyissa meg áldásainak végtelenül gazdag tárházát és tegye az életet olybá, melynek elviselése öröm és gyönyör. A Mindenható a boldogság kútforrássa, tőle kívánunk mindent, de elfelejtvén, hogy a boldogságnak megadása jutalom Tőle, mit kiérdemelnünk kell. Elfelejtjük, hogy mikor „Boldog újévet!" kívánunk, azon tanácsunkat is hozzá kellene fűznünk: „Ember légy jó." Igen te ember légy jó, kifelejted, hogy a boldogság jutalom levén, annak kiérdemlése a te értelmed helyes alkalmazásától, szived erényeitől és akaratod jóságától függ. E nélkül nincs boldogság ha látszata fény és pompában csilllog is a maga valójában nem boldogság az, hanem briliántba foglalt teher, szenvedés, sajgó fájdalom, a lelkiismeret gyötrő küzdelme , a boldogtalanság. E tanácsban: „Ember légy jó!" a boldogságnak minden irányban való megvalósulása van letéteményezve. Az ember, aki jó, abban összpontosul a rendeltetés, a hivatás, a kötelesség tudata, a munkásság, a törvények iránti tisztelet, az ügybuzgóság, az erények, a jó cselekedetek gyakorlásának vágya és teljesítése, vidám hangulat, megnyugvás, mind, de mind egy-egy láncszem a boldogság amelynek befejezésére kiérdemlésére, nem lehet egyéb kérelmünk, mint a kegyelemnek, az erőnek és az egészségnek ajándékozása attól, ki mindeneket képessé tett azokat kiérdemelni. Ember légy jó! Ha e tanács nem foglaltatik érzelmeink nyilatkozásában, a boldogul megévi kivánat röpke frázis, szellemes kifejezésben pompázó hazugság. Mit érek el vele? Sivárságot a szívben, lehetetlenséget a kivánat teljesedésére. Mert, hogy boldog legyek magam tudta és akarata nélkül, az a nem létezhetik, attól a kortól fogva, amelyben működésem az öntudatos szabad elhatározástól függ és pedig egyszerűen azért, mivel a boldogság az öröm, a gyönyör érzetének vágya akkor kap meg, mikor komoly, öntudatos cselekvési képesség nyilvánul meg bennem. Azért boldog a gyermek, mert kis korában ha képes is, nincs még arra utalva, hogy sorsának intézésében öntudatosan cselekedjék s bizony enyhítő körülmény marad reá nézve mindig, ha cselekménye bűn számba vehető. Légy jó! E két szóban a szeretet érzetének és gyakorlatának tanácsa is foglaltatik és nyomán a béke kél. Szeretet és béke képezi az összekötő kapcsot a föld és az ég között és aki ezt bírja, s az boldog, mert nemcsak érintkezésben van az Istennel, hanem * benne is van s nincs szenvedés, fájdalom, küzdelem, hogy elszakadjon Tőle, mivel a megnyugvás lakozik szivében, mely minden boldogtalanságnak leküzdője. Ezért ma, midőn embertársaim elé lépek, elsőbben és azt a tanácsot adom , légy jó, fakassza fel szívedben a szeretet érzetét, jóságodban nyilvánuljon meg a kötelesség, a munkásság és az erények gyakorlása : béke, megnyugvás fog lakodba szállni, amihez, mikor boldog újévet kívánok, azt kívánom, hogy az ég tartson meg számos éveken át lelki és testi erőidben és gyönyörködj az életben, mert az élet szép, ha gondját viseljük, mert az élet boldogság ha jók vagyunk. Boldog újévet! Bertalan Vince. Az „Esztergom és Vidéke" tápcája Tűnődés, Ha még egyszer sirni tudnék Olyan szivből, oly igazán, Mint ahogy a gyermek tud csak Egy tört lovon, fakatonán, Ha még egyszer fájni tudna Lelkem nemes ideákért, S tudna újra lelkesedni Tova tünő, röpke vágyért, Ha még egyszer ! . . De hiába . . . Elröpült rég az az álom . . . S tudja isten, mégis én azt Mindig újra visszavárom ! . . Sirius. Az alkoholizmusról. A nemzetpusztitó alkoholizmus ijesztő módon való terjedése egy évtized óta erős visszahatást kelt az orvosok s a társadalom s az or A — írta: Tuba Károly. — Tinka szülei tisztességes iparosok voltak, akik nagy fáradtsággal szerezték a mindennapi kenyeret. Sokan voltak, Tinkát mégis kitanítatták. Tanítónőt neveltek belőle, azután pályázott ide is, oda is, de nem kapott állást. Otthon maradt mint magántanító, órákat adott. Egy ilyen helyen ismerkedett meg Viktorral, aki hivatalnok volt, de akinek hosszab volt a címe mint a fizetése. Megkérte Tinkát, hozzá is ment, nem azért, hogy szereti, hanem, mert asszony akart lenni. Tinka feltűnő szép lány volt, gével, kedvességével csodálatos szépsémódon tudott hóditani és ez kissé büszkévé, nagyralátóvá tette. A szülei is elkényeztették, elnevelték, mint ahogy a szegény ember szokta tenni, az urakat utánozva. Mindamellett jó leány volt és becsületes, de nem gazdasszonynak való, aki csak ábrándokat sző, a kényelmét szereti, s az élvezeteket hajhássza. Azért férjhez ment. Nem vetett számot önmagával, meg hogy férjének 35 forint a fizetése amiből nem lehet nagy urat játszani a mai világban. De mindegy, az lesz, ami akart lenni: asszony aki előtt, megnyílik az élet, akinek már — szerinte — minden szabad. Egy keskeny kis utcában, két kis szobás lakást béreltek. Ott éldegéltek a szerényen rendezett szobácskákban. A bútort is hitelbe vették, mert egyiknek se volt miből, az öregek is szegények voltak. Viktor is csinos emberke volt, de túlságos jámbor , majdnem ostoba , nagyon külömbözött a kettő egymástól. A feleségét nagyon szerette, megadott neki minden kényelmet, csak panaszt ne haljon. Az óraadás megszűnt, Tinka nem tanított többé, ő így akarta. És dacára, hogy az a jámbor ember mindent kedvére tett, nem érzett iránta egy parányi vonzalmat sem. Az az ember mégis azt hitte, hogy szereti boldognak magát, az asszony csókja olyan érezte forrónak tűnt fel előtte. Azért nem volt köztük soha egy rossz szóváltás sem. Viktor hivatalban volt reggel nyolctól délig és kettőtől hatig-hétig, mert ő nagyon szorgalmas hivatalnok hírében állt. Az asszony pedig sétálni ment, vagy otthon ült és olvasott, kötött vagy unatkozott. Az utóbbi legtöbbször előfordult, j ! • ! ! Pár hónap múlva arra a jutottak, hogy sok a kiadás, gondolatra kevés a jövedelem, holmi pénzzavarok állottak be és kellett valamit gondolniok, mert így bajos élni. Egymás után jönnek a hitelezők, a házbérrel is tartoznak, a háziúr nyughatatlankodik. Beköszöntött a szükség. A végrehajtó is tette tiszteletét. A családi konferencia elhatározta, hogy Tinka újra tanítani fog. Viktor pedig iratokat másol éjjel, vagy amikor lehet, de valahogyan kell lenni. Tinka tehát újra tanítani járt. A jóakarók Finta László gazdag földbirtokoshoz ajánlották. Ott tanított két órát. A gazdag özvegy ember dúsan megfizetett, pedig nem volt sok baj a kis mert eleven, okos teremtés volt. leánnyal. Egy idő óta a háziúr is szorgalmasan hallgatta a tanítást, kis leánya okos feleletét s különös fény lobbant fel szemeiben, midőn Tinka ajkain felcsendült a szó. Finta szerelmet érzett szívében, olyan szerelmet, mely csillapítja a vágyat. Egyszer rút, locs-pocsos idő volt, mikor Tinka tanítani ment. A kis tanítványt nem találta othhon, ami négy hónap alatt egyszer sem tént meg. Tinka nagyon csodálkozott, tört Még reggel elment a pusztára nagyanyjához, egy óra múlva valószínű itthon lesz — monda Finta udvariasan. Bementek az ebédlőbe. Finta titkon ráfordította az ajtó kulcsát a melyet Tinka azonban észre vett. A szobában barátságos meleg áradt szét. Őszi párázat ülte az ablak tábláit valami komor, szürke homály derengett s a szobában! Az asszony leült a puha kerevetre s valami könyvet lapozgatott türelmesen Finta az ablakra lehelt és külömböző alakokat rajzolt oda. — Soká késik Mancika? kérdé nagy hallgatás után az asszony.