Esztergom és Vidéke, 1911 (33. évfolyam, 1-100. szám)
1911-11-01 / 77. szám
Esztergom, 1911. XXXIII. évfolyam 77. szám Vasárnap, október 1 AZ ESZTERGOM VÁRMEGYEI KÖZSÉGI EK KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, JÓKAI UTCA 17. Megjelenik vasárnap és csütörtökön Szerkesztik: VARSÁNYI IGNÁC és IVÁNYI PÁL M. ISTVÁN. ELŐFIZETÉSI ARAK. . . 12 K Negyed évre . . . 3 K . . 6 K Egyes számára .14 f. Egész évre Fél évre . . . Kéziratot nem adunk vissza. Nyilttér sora 60 fill. v A vidéki sajtó természetrajzsi. Irta : Dr. Kőrösy László. A vidéki közönség a maga képére teremti a sajtóját. Minden vidéki lap olyan, mint a közönsége. Ahol kevés gondolat terén, ott a mindennapi pletyka járja. Akik a közügyekkel nem igen törődnek, ott a magánügyek feszegetésének van nagy kelete. Ahol a tudás és ízlés még csak üvegházi palám!, ott a rozmaringbokor is furkóst termel. És ahol nincsen humor és poézis, ott fejbeverik vagy agyonrágalmazzák egymást a tisztelt"vidéki" olvasók s a nem egészen tisztelt szerkesztők egyaránt. Klima dolgában mostoha különbség van a fővárosi és vidéki sajtó között. A fővárosi sajtó ananásszal gyönyörködteti olvasóit; a vidéki sajtó éghajlata még elég áldott, ha jóféle burgonyatermése lehet. A fővárosi sajtó narancsfák árnyékában dolgozik; a vidéki sajtó futóhomokjától még elég szép, ha kétszer nyíló akácfát nemesit. A fővárosi sajtó már benne van a XXI. században ; a vidéki még nem érte egészen utól a XX-at. Hanem ezután stílus dolgában visszájáról vagyunk. A jobb budapesti lapok zamatos vidéki nyelven irnak, a rosszabb vidéki újságok pedig háborodott fővárosi zsargonnal nyelvelnek. Az országos napilapok a sajtó gyáraiból kerülnek napvilágra. A szerény vidéki lapok csak amolyan buzgó kisiparosok, szorgalmas kézművesek. És mégis a vidéki sajtónak nagy hivatása, nagy jövője van, ha . . . Sok ilyen „ha" kerül azonban egymás mellé, mig a vidéki sajtó hivatása magaslatára emelkedik. Pl. : Ha minden vidéki lap megismertetné népe szokásait, költészetét, eszejárását, humorát, hazája nyelvének szépségeit, fordulatait, változatait, mondásait gondosan följegyezné ; ha vidéke természeti szépségeit, mondás hegyeit, jeges völgyeit, legendás vizeit, délibábos síkságait ha környéke viseletét, kézimunkáját, ieriná; háziiparát s termő tehetségeit figyelemmel kisérné ; ha megmentené a munka közben kiásott régiségeket a jövő számára, akkor a vidéki sajtó által ismerkednénk meg tündérszép hazánk panorámájának ismeretlen bájaival; akkor a vidéki sajtó emelhetné a nép ízlését a háziipar szerény mesgyéjéről az iparművészet széles országútjára ; és akkor a vidéki sajtó tehetne legtöbb szolgálatot tudományosságunknak, az archaeologiának, történetünknek. ízlést, műveltséget, aesthetikát az erőteljes vidéknek! Kevesebb disznótort és ízetlen személyeskedést s több irodalmi kultuszt, kevesebb kártyát és több könyvet, akkor azután kevesebb kölcsönben olvasó, de annál több komoly előfizető fog összeverődni. Kezdjük meg egyelőre a reformot, ne csak a sajtóhibák, sőt az elemi orthographiai vétségek kíméletlen irtásával, hanem a tisztességes tónus megkövetelésével is. Nyítás lapunknál. Lapunk vasárnapi száma október elsejétől fogva egy ízlésesen kiállított és a világeseményekről tájékoztató képes melléklettel fog megjelenni. Minthogy azonban ezáltal lapunk előállítási költsége tetemesen emelkedett, kénytelenek voltunk a mellékletért külön egy igen minimális díjat — 2 koronát évente — megállapítani. Meg vagyunk róla győződve, hogy a Képes Világlap c. melléklet olvasó közönségünket minden tekintetben ki fogja elégíteni. Ha azonban bármelyik előfizetőnknek kifogása volna ellene, kérjük azt lapunk szerkesztőségével tudatni, és akkor az illető az eddigi előfizetési ár mellett, de melléklet nélkül, fogja lapunkat megkapni. A szerkesztőség: „ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. Egy szerepért ! — J. Marni. — Franciából ford. : ifj. K. J. — Madeleine : Ha tudná, hogy szeretem a művészetemet ! Mindent feláldoznék a sikerért . .. — Anatole: Igazán ? . . . annyira szereti ? — Madeleine: (Darland kisasszonyt utánozva.) Imádom. — Anatole : Ezt szépen mondta . . . csakugyan . . . maga, ugy látszik, igen szenvedélyes . . . — Madeleine : (Csábító mosollyal és fátyolos szemmel.) Ez attól függ . . . — Anatole : És úgy tud sírni, hogy az orra nem lesz vörös és zsebke időre sincs szüksége ... Lássa, ez nem közönséges dolog ... és egészben véve, maga nagyon csinos, nagyon kedves, nagyon . . . (Egy gömbölyű és kemény mell kerül a keze alá.) Ez a tiéd, ez a gömbölyűség?He? * y — Madeleine : (határozottan.) A magáé ha úgy akarja! — Anatole: Akarom-e? A szó szoros értelmében ! — Madeleine: Oh ! Louvrain úr! . . . de kérem! . . . (Kissé * védekezik, de csak azért, hogy a divánra essék.) — Anatole: Tulajdonképen illenék már kinézni a mamádhoz, mert halálra unja magát az előszobában ... ne vedd szemrehányásnak, de több mint egy órája, hogy itt vagy. — Madeleine : Hogy múlik az idő ! De megyek, hadd ebédelj. — Anatole : Nem hívlak meg. A feleségem meg a gyerekeim tegnap jöttek meg faluról, a délelőttöt velük kell töltenem. De ha akarod, valamelyik nap, vendéglőben . . . — Madeleine: Igen, igen, igen. És a szerepem ? — Anatole: Mindjárt a számla? Gyorsan dolgozik a boltod. Nos hát ! A szerep — már amennyire engem illet — a tiéd. De menj el Vevey-hez is. Ha neki sincs kifogása, beadjuk az ügyet az igazgatónak. Tudod hol lakik Lucien Vevey ? — Madeleine : Rue Blanche. — Anatole: A házszám . . . — Madeleine: 104. — Anatole: Csak nem voltál ott ? — Madeleine: Ma reggel. — Anatole: (Kellemetlenül meglepetve.) mielőtt hozzám jöttél ? — Madeleine : Kilenckor. — Anatole: Tudod, cicám, ezt legalább elhallgathattad volna. történt — Madeleine: De miért ? . . . Semmi sem köztem meg Lucien között . . . Egy dráma kellős közepébe csöppentem be nála. — Anatole: Csak nem gondolod, hogy bolonddá tartasz? — Madaleine: De esküszöm, hogy nem hazudom. Miért? Ugyan! Lucien Vevey? Ah Ugyan! régen volt az még, amikor . . . Jelenleg már csak pajtások vagyunk . . . Nem ! De igazán, hallgasd csak ezt a históriát, mondom, reggel megérkezem hozzá. Becsöngetek. Ajtót nyit, se szó, se beszéd, hopp! belegyömöszöl egy ruhaszekrénybe az előszobában. — Anatole: No és ? — Madeleine: Képzelheted, hogy meg voltam rémülve . . . — Anatole : És az anyád ? — Madeleine: A mama ? Mit akarsz vele ? — Anatole: Ő is a ruhaszekrényben volt? — Madeleine: Dehogy. Lent várt a kocsiban. — Anatole: Aha! Hát csak ilyen magamfajta öregeknek hozod őt az előszobába. — Madeleine: (hévvel.) öregek? Csak jó lesz, ha hallgatsz, öregek! Ez jó! Még ő beszél! Mondhatom, kevés fiatalember versenyezhetne veled, tudod . . . Ezek a mai fiatalok! Na! — Anatole: (gúnyosan.) Nem vagy velük megelégedve! — Madeleine: Nem ám! De hol is vagyok ? — Anatole: Vevey ruhaszekrényében. — Madeleine : Ah! igen. Persze könnyen kifuthattam volna, csak az ajtót nagyon kellett volna kilöknöm, de képzelheted, hogy végighallgassam a szcénát Lucien meg a kedvese között. Jaj, ha te hallottad volna, miket mondott neki az az asszony! Persze nem láttam őket, csak hal-