Esztergom és Vidéke, 1916 (38. évfolyam, 1-101. szám)

1916-05-21 / 39. szám

millió áldozatát az áldatlan re­­vanchenak. Mit harácsolt Anglia ? Euró­pában Dever átellenében a fran­cia Calais kikötővárost, a gö­rögöktől Szalonikit és néhány szigetet, mert afrikai gyarmat­rablásai nem sorolhatók a hős­tettek közé. Mivel aratott kudarcot Ang­lia ? Hogy hiába hajszolta há­borúja vágó­hídjára a bolgáro­kat, a görögöket, a románokat, hiába kacérkodott Hollandia szép szemű királynőjére. Ame­rika, Ázsia, Afrika és Ausz­trália reánk uszítása azonban szintén tartozott.önző haditervei közé Mivel gyarapodott Oroszor­szág? Néhány milliárd angol és francia hadikölcsönön kívül tömérdek hitegetéssel. Mindezek után kiderül, miért nehéz ma még a vad hadak­nak békét kötnie. Holnap azon­ban már jóval drágábban fize­tik meg ezt, amit ma nemze­teink követelnek : a fölösleges vérontás helyett az egyedül szükséges békét. Mi tehát még nyugodtan és türelemmel várakozhatunk arra a közeli időre, mert a mi szé­nánk egészen rendben van. Dr. Kőrösy László: ESZTERGOM és VIDÉKE, 1916. május 21. Dohányt, szivart, cigarettát a sebesült katonáknak! elfojtott sikoly hallatszott és követ­kező pillanatban egy pofon égette Kolossá arcát. Az lesújtva hátrált és néhány szót dadogott: — Bocsánat.. ., csak búcsúzni akartam..., nem akartam felkölteni... Kint a zászlóalj már indulásra ké­szen állott. Kolossá kitámolygott a szobából és elindult a csapattal. Az ágyúk szakadatlanul bömböl­tek, már messziről lehetett látni a lecsapó gránát nyomán feltörő láng­nyelveket. A sok feltörő a láng­nyelv és a szétrobbant srapnelek után támadt tűzcsóvák misztikus fényben tartották a csatateret. Tá­volról, mint valami vásári, zsivaj, úgy hallatszott a csatazaj. Közelebb jutva már tisztán lehetett hallani egyes jaj- vagy segély­kiáltásokat; olykor egy-egy erősebb rajza­ is elhangzott, de mind gyérebben, mig az oroszok sajátos kurrogása, —ami a hurrá és a jajkiáltások vegyüléké­­ből származik — fokozottan erősbö­­dött. A magaslat közelébe jutva me­lyért a harc folyt, a sebesültek egész rajával találkoztak, kik megüvegese­dő szemmel, bamba, szinte eszelős kifejezéssel igyekeztek a kötözőhely elé. Ha valamelyiket megkérdezték hol, mire sebesült meg ? csak alig pár szóval felelt, vagy egyáltalán sem­mit, mintha a kérdést nem is hallaná lemondóan intett a kezével : — Annyi ott a muszka, mint az égen a csillag, úgy bújnak elő mint a méh a kasból, nem lehet azokkal bírni. (Bef. köv.) Németh Pál. Pénzintézeti Központ, II. közlemény. (­Bleszl Ferenc takarékpénztári igaz­gató előterjesztése a Magyar pénz­­intézetek országos szövetsége folyó hó 14.-én tartott közgyűlésén. Lapunk múlt számában közölt és általános­ságban tartott tájékoztatója után át­tér a létesített Pénzintézeti Központ mélyreható tárgyalására a követke­zőkben.­ Tisztelt Uraim ! Sokat tárgyaltunk, hallottunk és olvastunk már a Pénzintézeti Köz­pontról és így alig maradt többé tér a nagyszabású és a világpiacon példátlanul álló új alkotás fontossá­gáról, horderejéről és kihatásáról, különösen ily díszes hallgatóság és kiváló szakférfiak előtt újat mond­hatni. És ha ennek dacára felszólalok, egyedüli célom, hogy ezen minden­esetre igen érdekes, eredeti magyar alapításnak az országos hitel és gaz­dasági életre két irányban gyakor­­landó kedvező hatását tárgyaljam. Mindenek­előtt örömmel kell meg­állapítanom, hogy az ország közvé­leménye, mely a Központ eszméjének felvetése idején nem egy esetben hide­gen és kételkedve, sőt gyanakodva szólott a tárgyhoz, ma már teljesen megbarátkozott a Pénzintézeti Köz­pont intézményével és általános az a vélemény, hogy a Központra ki­vételes esetekben normális idők­ben is, de a most dúló világháború lezajlása után várható nemzeti fel­­újhodás és fellendülés alkalmával nagy és hasznos feladat vár. A közhangulat ezen kedvező kia­lakulását fényesen igazolja azon körülmény, hogy a Központba már­is több mint ezer magyar intézet jelentette be belépését. Ma tehát már csak arról kell be­szélni, mikép lehessen az intézményt állandóvá tenni és mikép legyen ab­ban a vidék érdeke, úgy az intéze­teké, mint a közönség érdeke telje­sen megóva s minél hathatósabban képviselve ? Mert ezen kérdések ked­vező megoldásával szoros kapcsolat­ban áll az új intézmény közhasznú és eredményteljes működése. Pénzintézeti Központ feladatainak tömkelegéből itt csak kettőt óhajtok kiemelni, és legyen a Központ először állandó megbízható pénzforrása, tehát erős és mindenkori hátvédje az arra érdemes vidéki pénzintézeteknek. És másodszor hasson a Központ minden erkölcsi és anyagi erejével, befolyásával oda, hogy a vidéki in­tézetek ügykezelése és üzletvezetése mindenkor szabályos és olyan legyen, mely bármely eséllyel szemben megvédelmezi az intézetet, ennek hi­telezőit és ezek között első­sorban a betéteseket. Jól ismerjük a magyar pénzinté­zetek mérlegeit. Jók, megbízhatók azok úgyszólván kivétel nélkül, passivók szigorúan vannak felvéve, a az aktívák lelkiismeretesen beállítva. Mégis egy általános gyengéje, Achilles sarka majd minden mér­legnek van és ez az, hogy a kívá­natos mobilitásról nincs kellő mér­tékben gondoskodva. A betétállománnyal és visszle­­számítolás, vagy más címen igény­be vett idegen tőkékkel szemben rendszerint hiányzik a megfelelő mozgó, azonnal pénzzé tehető va­gyon. Mert még a váltótárcáknak is java része, hosszabb időre szóló be­­keblezett váltó kölcsön, vagy pedig kezesített gazda­hitel , ezen kötött tőkéknek pedig csak töredék része volna szükség esetén azonnal mobi­lizálható. Növeli e visszás helyzetet azon körülmény, hogy a külföldi, cseh és osztrák, továbbá a belföldi kisebb intézetek nem voltak hiteladásukban állandók, pénzbőség idején határta­lan bőkezűséggel hiteleztek, de az első legkisebb mozzanatra könyör­telenül visszavonták pénzüket, vagy legalább is oly kamattételt követel­tek, mely alig volt elviselhető. Sajnos ezen állapoton a mi külön­leges viszonyaink folytán hamarosan és­ radikálisan változtatni alig lehet, de a Központ működése feltétlenül szabályozólag fog hatni a kamatláb és egyéb igényekre, meg fogja fé­kezni azon intézeteket, melyek hite­lezéseiknél nem jártak szükség esetén pedig a el reálisan, Központ­nak lesz nemes feladata rendkívüli­­ esetek és idők beálltával, a saját hibáján kívül feszült helyzetbe ke­rült intézetet teljes erővel támogatni és ez­által az illető piacot a bekö­vetkezhető rázkódtatástól megóvni. A Pénzintézeti Központ második, nagyon jelentékeny befolyását az egyöntetű és szabályos ügykezelés és ügyvezetés, valamint a hitel­er­kölcs terén várjuk. Valószínű, hogy különösen a kisebb vidéki pénzintézetek ügykezelése még sok helyen megfelelő szabályozásra szorul, ugyancsak módosításra vár nem egy intézetnél az ügyvezetés is. Sőt lesz olyan intézet is, hol az üzleti alapelveket kell a kiforrott elmélet, vagy gyakorlati tapasztala­tok szerint megváltoztatni. Reméljük, hogy a Pénzintézeti Köz­pont működése üdvös, sőt döntő befo­lyással lesz ez irányban is, és így a Köz­pont, — az eddig itt-ott mutatkozó kisiklásokat kiküszöböli, — és egy­séges, szakavatott, egészséges és reális pénzintézeti működésnek lesz megalapozója. E téren igen hatásosnak ígérkezett az általános revízió elvének keresz­tülvitele és kár, hogy az alapsza­bályokból ez kimaradt, pedig mi, önnálló és független magyar pénz­intézetek attól egyetlen pillanatig sem idegenkedtünk, sőt ha az pártatlan és igazságos, még a kötelező revíziót is elfogadjuk. Mert bizonyosak vagyunk abban, hogy a revizor nálunk csak köve­tendő példát láthat és mert megvé­­désünk, hogy a hitelélet erkölcsi vi­lágát — mely hiteléleti közerkölcsre a háború után fokozottabb szükség lesz — a Pénzintézeti Központ és ennek revizori intézménye óriási lé­péssekkel viszi majd előre. Minélfog­va azon állapotra kell törekednünk, hogy minden pénzintézet örömmel nyissa meg ajtóit mindenki előtt, ki szaktudással és pártatlansággal csi­nálja a revíziót. Azonban e tárgynál a magyar pénzintézeteknek egy mulasztásáról kell megemlékeznem. Nem hallgattunk Szövetségünk hívó szavára, nem szerveztünk revizori köteléket, nem hoztuk be a fakulta­tiv revíziót és igy ekestünk azon ked­vezményes elbánástól, melyben a román és szász intézetek részesülnek melyeket a saját kötelékük felügye­lői fogják reviziálni. De magára a Központ alapszabá­lyainak egyes részletes intézkedése­ire is lehetne észrevételeket tenni. Ezek közül itt csak azt említem meg, hogy a pénzintézeti képviselők sorá­ból választott igazgatósági tagok mandátuma csak 3 évre szól és a kilépők újból meg nem választhatók. Ilykép az igazgatóság ezen tagjai úgy­szólván csak vendégek lesznek az igazgatóságban, mert mire ott megismerkednek és elhelyezkednek, csakhamar ki is lépnek, minélfogva azok működése ott alig fog érvénye­sülni és igy a Központot érdemlege­sen csakis a kinevezett igazgatósági tagok fogják vezetni, mely körülmény a pénzintézetek érdekeivel alig egyez­tethető össze. Azonban úgy ezen szépséghibát, mint a többi észrevé­teleket idővel könnyű lesz orvosolni és igy most az alapításnál felesleges volna ezekre súlyt helyezni. — Ma az a fő, hogy a Központ működését mielőbb megkezdje és a vezetőség­ben olyan férfiak foglaljanak helyet, kik az intézménytől várt nagy fela­datok megvalósítására képesek lesz­nek. Ezekben volt szerencsém a Pénz­intézeti Központ működésének vár­ható eredményét körvonalazni és már azon két nézőpont is, melyet itt ki­domborítottam, vagyis a hitelélet zökkenésének kikerülése és hiteler­kölcs megjavítása, elégséges okot és támpontot nyújtanak arra, hogy az intézményt lelkesen támogassuk. Lépjünk be tehát tömegesen, lehe­tőleg kivétel nélkül a Pénzintézeti Központba, mert az magasztos hiva­tásának csak akkor lesz képes iga­zán megfelelni, ha mindnyájan benn leszünk ! Támogassuk a Központot, mert ez által a saját erkölcsi és anyagi tekintélyünket emeljük és így a ma­gunk javát szolgáljuk. Az esztergomi zeneegy­let hangversenye. Az alakulóban levő esztergomi zeneegyesületet meleg szeretettel kö­szöntjük. Évek óta vártuk, hogy arra hivatott zenészember megkezd­je az előkészítés nehéz munkáját, végre megtörtént ez is. Ifjú Buckner Antal főszékesegyházi karmester Thost Emil karmesterrel, a 26-ik gyalogezred zenei vezérével társulva, letette az alapkövet; az első hang­versenyt szinte meglepetésszerűen lepte meg a zenekedvelő közönség. A hangverseny fényesen sikerült a megyeház irtózatos akusztikájú fé­nyes nagytermében; a programm olyan volt, hogy azt bátran előad­hatták volna bármely világváros ké­­nyes ízlésű zenészközönsége előtt is. A hangverseny egyik fénypontja volt dr. Jungné, Geyer Stefi asszony művészi hegedűjátéka. Ezt a bájos, közvetlen, egyszerű módon fiatal művésznőt nem kellett a közönség­nek bemutatni, ismeri őt évek óta mindenki, aki a zenét szereti. Beet­­hoven hegedűversenyét szebben előadva még nem hallottuk. Kifejlett művészetet produkált, remek tekni­­kával oldotta meg a legnehezebb feladatokat, amellett a szíve is érzi, amit előad, ezért még a nem zene­­értő, de a zenét szerető közönséget is elragadta művészetével. Az egyes tételek közti szünetet tapssal töltöt­te ki a hálás, szerető közönség. A kíséretet a zeneegylet zenekara vé­gezte Thost karmester vezénylete mellett precizitással, diszkrétséggel s hozzásimulással, hogy igazán nem vettük észre, hogy egy próba előzte csak meg az előadást. A művész­nő még Hubay közismert „csárda jelenet“ című magyar egyvelegét ad­ta elő s a véget érni nem akaró tapsokra Kreisler „Liebesleid“ ked­ves, bánatos dalával toldotta meg a műsort. A művésznőt a helyi társadalom előkelőségei egész este szeretetükkel vették körül, mintegy ezzel akarták megköszönni önzetlen fáradozását; a zeneegyesület pedig első virágjait az ő kis kezébe tette le.

Next