Esztergom és Vidéke, 1919 (41. évfolyam, 1-144. szám)

1919-09-11 / 53. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., hova a lap szellemi részét illető közlemények továbbá előfizetési s hirdetési díjak stb. küldendők. Felelős szerkesztő: Dr. PRIKKEL MARIÁN. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. A hivatalos rész szerkesztője: FEKETE REZSŐ. Kiadótulajdonos: LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hétfő és ünnep utáni nap kivételével mindennap. Előfizetési árak: egy évre . 72 K., félévre . 36 K. negyedévre 18 K., egy hóra . 6 K. Egyes szám­ára 50 f­­. — Hirdetések árszabály szerint. — Kéziratot nem adunk vissza. Vármegyei közgyűlés. Az idegen hatalom által megcson­kított és nemzetet, hazát, vallást megtagadóktól sokat szenvedett vár­megye törvényhatósági megfogyatkozott számban, bizottsága de a jö­vőben erősen bízó lélekkel tegnap közgyűlésre jött össze. A belvárosi plébánia­templomban hálaadó szent­misét hallgattak meg a bizottsági tagok, mely után 10 órakor Palko­vics László alispán következő be­széddel nyitotta meg a közgyűlést: Tekintetes Törvényhatósági Bizottság ! Hosszú kinos hallgatás után a Tör­vényhatóság elnémult ajkai ismét szóra nyilnak. Az eddig görcsösen ökölbe szorított kezek ismét tollat fognak és az alkotó munka, — bár soha nem álmodott nehéz viszonyok kö­zepette — újra elfoglalja helyét, hogy építsen a romokon, hogy se­gítsen az arra reászorulókon, a min­denek fölött, hogy új életet leheljen, vigyen bele, a múlt átkos rendszer által megrontott és megmételyezett közéletbe. A „Te Deum" accordjaival szí­vemben nyitom meg a közgyűlést és üdvözlöm az egybegyűlteket. És e szívből jövő meleg üdvözle­tem szól azoknak a Testvéreknek is ott a Duna túlsó felén, akiket, ha a sors mostoha keze el is szakított egy időre tőlünk, de akikről tudom, hogy egy szívvel, egy lélekkel most is egyek velünk. Ami nekik fáj, ne­künk is végtelen faj. De hiszem, erős a meggyőződésem, hogy az a közös szent fájdalom, csak nemesebbé, csak mélyebbé és bensőségesebbé teszi azt az elszakíthatatlan testvéri együtt­érzést, amelyet belőlünk, kiirtani soha nem lesz képes semmi elnyomó hatalom sem. Tekintetes Törvényhatósági Bizottság ! Újra együtt vagyunk! Bár így meglepve, megfogyva, de hinni és remélni akarom, hogy „törve nem !" Mert a keserű megpróbáltatások po­hara még nem telt be, még mindig rendkívüli nehéz napokat talán még nehezebbek előtt élünk, és állunk. Szükség lesz tehát még minden lelki erőnkre ! Nem is akarok hát hosszabban visszaélni a drága idővel, azért nem akarok e helyütt mélyebben foglal­kozni a gyászos múlt, még gyászo­sabb eseményeivel sem. — Hisz a sebek frissen sajognak még mind­annyiunk szivében. — Legyen e mult átkozott, s maradjon az övék. — A mienk a „Jövő u legyen! — Ha kell ujabb, ha kell a legnehezebb küz­delmek árán is, — de legyen a mienk ! Az egyszer elfoglalt teret átenged­nünk többé nem szabad. Küzdjünk legyőzhetetlen tettel, bízzunk meg­tántoríthatatlan hittel, — és az Isten meg fog segíteni bennünket, és az lesz ismét a magyar, — szerte a hazán ! Úgy legyen ! A megéljenzett megnyitó beszéd után az alispán indítványára elhatá­rozta a törvényhatósági közgyűlés, hogy az otthonából kiűzött, sokat szenvedett hercegprímást feliratban üdvözli. Üdvözlő átiratot küld a székesfőkáptalanhoz is és a földön­futókká tett Szt. Benedekrendi taná­rokat is üdvözli abból az alkalom­ból, hogy magasztos hivatalukat ismét elfoglalhatták. Majd megemlékezve boldogult Bo­gisich Mihály püspök érdemeiről, tár­gyalás alá veszi a közgyűlés a tárgysorozatot, melynek 3. pontjánál Szilárd Béla dr. vm. főjegyző a jövő berendezkedésnek bevezetéséül a kö­vetkezőket mondotta : Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Innen-onnan egy éve már, hogy utoljára tanácskoztunk e falak kö­zött. Diszes volt e terem akkor és Magyarország sértetlenül állt. Forra­dalmi hévvel, mámoros örömmel hir­dettük mi is a függetlenítést és a demokratikus átalakítást. Vakon hit­tük, hogy máris naggyá, boldoggá lesz az ország. Nemzeti dal kelt szájról-szájra mindenütt, a Himnusznak áhítatos éneke az ég felé tört és ősi százlónak hullámos lengése hirdette a válto­zást. Örült a barát, békült a haragos ellenfél és boldog ölelésbe karolt a nép. Hiszen, nehéz láncát oldotta a rab és mélyen évődött sebére csilla­pító ír került! Ki gondolta a forró pillanatokban, hogy a csábos színekkel festett re­ménykedés tépázott idegeknek láz­álma csak és a káprázatos jövőnek gyönyörteljes képét orvul csepegte­tett kántoros éter idézi elő? Gyorsan borult a reménykedés. Aggódó honfiak szive szorul és mind­inkább tisztán áll elő, hogy a­mit láttunk, aminek önfeledté örültünk, korcsszülötteknek és lelketlen törte­tőknek bűnös játéka csak. Valóban, erkölcstelen és végzetes játék volt az egész. Tragédiát mu­tatnak be a nagy nyilvánosság előtt. A szerepvivő hősök az első tapsvi­har után már babért fonnak fejük köré és önhitségükben figyelmüket kerüli, hogy némul és csügged a nézőtér. De dicsőség kell nekik mindenáron és játszanak tovább. A vége fájdalmasan szomorú, mert kegyetlen valóság, hogy Hungária hanyatlott meg akkor a törtetők között. Ami ezután következik, undorító és kegyetlen, elmondani is nehéz. De meg kell tenni, hadd lássák fia­ink is, hogy okuljanak. Nyomasztó, alig viselhető atmos­féra nyűgözi a lelkeket. Kint tavaszi napsugár bontakozik a téli ködön át. S mégis, nyomában nem élet kel, hanem halál. A gondosan előkészített kloakás talajból milliárdnyi mérges gomba nő, a bűzös pincéknek szennyes odúiból pedig bódító miazmák tódul­nak kifelé és a tavaszi langy mele­g szellő szárnyán elhalnak oda is, hol rozmaringos virágillat balzsamozza a levegőt. A méreg hat és kábulást okoz mindenütt. Így történhetik meg, hogy hazátlan népnek idegen bitangjai sárba döntik a magyar lobogót és vérszomjas pribékek ülnek az ország kormányrudja elé. Vér és halál a jelszó, jelvényük is vért kiált. Hazafiságot, vallást és mindent, mi szent, kegyetlenül üldözik. A bün­tetés halál és ömlik is patakokban a drága magyar vér. Testvériség és egyenlőség, bár fennen hirdetik, nem kell nekik, csak arra jó, hogy vakítsák az együgyűt. Magyarország, magyar haza, nem szá­mít nekik, övék az egész világ ! És hogy nyújthassák bűnös uralkodá­sukat, az éhes kond­esőknek prédára dobnak országrészeket. Zivataros nyári éjszakák után friss szellő csapkod hegyen-völgyön át. Tisztul a levegő, enged a kábulás és tettrekészen ébred az elalélt. Gyor­san, pillanatok alatt lelkét tömeg­érzés futja át és kimondja megmá­síthatlan határozatát: Az Istent és hazát szerető magyar nem tűri ezt. Lendületes szavak, magyar szív mélyéből eredő gondolatokkal emlé­kezik még meg a régi Magyaror­szágról, mely eltűnt, de a megkez­dett honépítési munka következtében újra talpra fog állani. Az új Magyar­ország alapköveit onnan hozza a va­lódi keresztény, magyar, nemzeti, de­mokratikusan egységes, modern, szo­ciális eszméket becsületesen hirdető szirtből és az így felépült hazában akarja látni boldogan a sokat szen­vedett magyar népet. A megpróbáltatások ideje alatt előforduló történelmi események meg­örökítésére Szilárd dr. indítványára felkéri a közgyűlés Balogh Albin, dr. Krompanszky tanárokat, Mátéffy Viktor plébánost és Osváth Andor városi főjegyzőt. • A tárgysorozat összes pontjaira hozott javaslatát az állandó választ­mánynak a közgyűlés elfogadta. A 63 pontból összeállított tárgy­sorozatból a 4. emelkedett ki, mely a kommunizmus szolgálatában álló tisztviselők bűnlajstromát tartalmazta. Az eléggé soha el nem ítélhető tiszt­viselők fegyelmi ügyében Fehér Gyula dr. Schmidt Sándor, Bleszl Ferenc és Tóth János bizottsági tagok kül­dettek ki, akik ítélkezni fognak már felfüggesztett Seyler Vilmos vár­a­megyei főorvos, Gerő János iroda­tiszt és Szilágyi Bertalan dr. köror­vos tettei felett. Tárgysorozaton kívül alispán bejelenti a román Palkovics megszál­lást, valamint a tárgyalás eredmé­nyét, mely szerint a román parancs­nok biztosította a vármegyét, hogy a hatóságokkal karöltve csupán rend­fentartás a célja. Hivatalos rész: 2690/1919. szám. A magyar földmivelésügyi minisz­térium 1333/III-1919. számú rende­lete, a szarvasmarhák, juhok és ser­tések belföldi forgalmának szabályo­zásáról. Budapest és a nagyobb fogyasztási piacok hússzükségleteinek fedezése és a szabad kereskedelem visszaállítása érdekében elrendelem, hogy: Szarvasmarhákat (beleértve borjakat), juhokat, kecskéket és lo­vakat külön vásárlási igazolvány nélkül gazdák, továbbá levágás cél­jából iparigazolvánnyal ellátott ke­reskedők és mészárosok, budapesti bizományos cégek, valamint további intézkedésig az Állat- és Húsforgalmi Központ akár vásárokon, akár köz­vetlenül az állattulajdonosnál szaba­don vásárolhatnak. Az ekként vásá­rolt állatok akár lábon hajtva, akár vasúton szállítva szállítási igazolvány nélkül küldhetők Budapestre vagy egyéb belföldi helyre. Szarvasmarhát, juhot, területén kecskét és lovat az ország kívül eső helyre vasúton szállítva, vagy lábon hajtva a föld­mivelésügyi minisztérium külön enge­délye nélkül kivinni tilos. Felhívom a hatóságokat és hatósági állatorvo­sokat, hogy ezen tilalom betartását a legszigorúbban ellenőrizzék és hogy a kicsempészést hathatósan megaka­dályozzák. Egyébként az állatforga­lom állategészségügyi-rendőri keze­lésére nézve az 1918. évi október 30-ig érvényben volt törvények és rendeletek érvényesek. Budapest, 1919. augusztus 13-án. Győry s. k. ügyvivő miniszter.

Next