Esztergom és Vidéke, 1919 (41. évfolyam, 1-144. szám)

1919-12-18 / 135. szám

az asszonyokat, a leányokat és a gyerkőcöket is. A komolyabb elem túlnyomó része azonban az éppen gyűlést tartó Kűkemczey Árpád fő­hadnagy nemzeti védelmi tiszt elő­adását hallgatta, mely gyűlés a MOVE és a helybeli vöröskereszt támogatása érdekében tartatott. Va­lószínűleg ezért és nem más okból nem tarthatta meg Payer „elvtárs" a beharangozott gyűlést. A liberális lapok persze fajukat jellemzően ismét hazudtak. A szoc­-demokrata párt tagjainak számához is épp ily őszin­teséggel hazudtak hozzá pár ezer embert. Jótékony színielőadás, A szent­györgymezei árvaházi irgalmas nő­vérek javára folyó hó 14 én a szent­tamási olvasókörben a szentgyörgy­mezei Mária-leányok által rendezett színielőadás minden várakozáson fe­lül a legfényesebben sikerült. Az összes szereplők mélyen átérezték, hogy mit és kiknek javára játsza­nak. Pompás összjátékuk igazán bá­mulatos volt. Az előadott darabot ugyancsak a szentgyörgymezei árva­házi irgalmas nővérek javára jövő vasárnap a szentgyörgymezei kath. olvasókörben megismétlik. Lopások. A dologtalanság melyet legtöbb esetben munkanélküliségnek kereszteltek­el már mutogatja foga fehérét. Nemcsak a vidéken, hanem városunkban is napirenden vannak a lopások. Már nem csak a baromfi állomány nincs biztonságba, hanem a nagyobb állatok, sertés, tehén és ló sem. Nagyon kemény intézkedé­sek fognak szükségessé válni, hogy a rabló világ megszűnjék, de azokra is vonatkozik ez, akiknek önként va­gyunk kénytelenek pénzünket oda­adni áruért. Felülfizetések. A szentgyörgy­mezei Mária leányok által folyó hó 14.-én az árvaházi irgalmas nővérek javára a szenttamási körben rende­zett színielőadás alkalmával felülfi­zettek : Dr. Kohl Medárd, Dr. Lepold Antal, Brühl József 50—50 K át, Dr. Klinda Teofil, Kanter Károly 40—40 K­ át, Dr. Krammer György, Dr. Drahos János, Keményfy Kálmán Dániel 30-30 K­ át, Dr. Machovich Gyula, Báthy László, Dr. Meszlényi Zoltán, Palkovics Lászlóné, Mitter János, Béllay József, Nádler István N. N. 20—20 K át, Molnár István 14 K-át, Dr. Trinkl Kálmán, N. N. 12—12 K­ át, Számord Ignác, La­michné, Pogányné, Peczina János, Schweitzer Péter, Egy régi Mária­leány 10—10 K-át, Molnár Ignác 8 K-át, Láhny Mihály 6 K-át, Macho­vich János 5 K-át, Psenák Mariska, Móczik György, Gere András 4—4 K-át, Molnár Ignác, N. N. Kis Mi­hályné, N. N. 2—2 K-át, Molnár Andrásné, Brandzsa Róza 1—1 K-át. Összesen 619 koronát. A nemes szívü adakozók fogadják leghálásabb kö­szönetünket. Fegyverviselési engedélyek a magyar földmivelési és belügymi­niszter együttes rendelete következ­tében érvényüket vesztették. Újabb fegyverviselési engedélyt, még va­dász fegyverre is csak olyanok kap­hatnak, akik rendőri szempontból egyáltalán kifogás alá nem esnek és fegyverviselési engedélyükhöz a ka­tonai parancsnokság is hozzájárul.­­ Egy két napon belül meg fog jelenni hivatalos hirdetmény is bővebb tartalommal. Invázió Dunántúlra. Vörös bacil­lustól meg nem fertőzött Dunántúl népének lelke, vagyona, erkölcse ellen megindult a támadás és töme­gesen húzódnak, osonnak oda csem­pészekr lánckereskedők, államfelfor­gató agitátorok és egyéb börtön és akasztófát érdemlő elemek, hogy romboló munkájuk csíráit elhintsék a becsületes lakosság közé. Lelket­len kufárok vándorolnak a területre, hogy ott olcsón megvéve az élelmi­szereket, méregdrágán adják el a főváros és környékén, vagy kicsem­pésszék Ausztriába. Lánckereskedők is jó bevásárló talajt találtak ott. Most a dunántúli központi kormány­biztos rendeletet bocsájtott ki az ös­­szes rend- és csendőrséghez, mely­ben a legszigorúbb ellenőrzést ren­deli el az útigazolványok kiadásánál. Elrendeli egyszersmint azt is, hogy a nem kívánatos elemek letartóztatva őrizetbe vétessenek. Ezen rendeleté­vel kapcsolatban hasonló előterjesz­tést tett a magyar belügyminiszter­hez is. Tokaji borért angol ruha. Dr. Gedeon Aladár borsodi kerületi kor­mánybiztos tárgyalásokat folytat Tos­ter angol őrnag­gyal, a budapesti ántant-misszió egyik tagjával. A tár­gyalások célja hegyaljai bor kivitele Angliába, ruházati cikkek ellenében. Hir szerint ötvenezer hektoliter hegy­aljai bor szállításáról van szó, mint­egy százmillió korona értékben. Az új vámkezelés. Bécsi hírek szerint a magyar határon mindenütt életbeléptették az autonóm vámta­rifát, amely a nemzeti Magyarországba kivitt áruk államokból 90%-át sújtja. gyasztók Bár Ausztria a magyar fő­áruéhsége következtében emiatt alig szenved, mégis szüksé­gesnek tartják, hogy a vámokon represszáliákkal feleljenek. Nyilvános nyugtázás. Esztergomi Belv. Kath. Olvasókör házfelavatás-és Katalinesti mulatságán a házalap javára az alábbi felülfizetések foly­tak be : Dr. Fehér Gyula és Komá­romy Ferenc 100—100 K. Keményfy Kálmán 55 K. Horváth Mihály, Dr. Hamza József, Schwartz Pál, Geren­dás Gyuláné, Baják Mihály és Dr Áldori Mór 50—50 K. Nagy-Bábszki János 45 K. Számord Ignác és Dr Antóny Béla 40—40 K. Ifj. Kiffer János, Heischmann Ferenc, Schreicer Vilmos, Pelczmann László, Schmidt Sándor, Tamás Sándor, Bérczy Endre, Hegedűs János, Dr. Darvas Géza, Székely Lajos, ifj. Kubovics Ferenc, Ligeti János, Komáromy Ernő, Wéber Géza és Magyary József 30—30 K. Kósa András, Jakus János, György István, Kumajner Mihály, Laiszky Endre és Farkas Mancika 25—25 K. Balogh Albin, Horváth István, Gálicz József, Újvári Ferenc, Philip Konrád, id. Kovács Mihály, Kerschbaummayer Károly, Dr. Berényi Zsigmond, Dr. Brenner Antal, Sebők Ferenc, Ku­manner Márton, Tóth Pál Ferenc, Tölgyesy László, De Pott Gusztáv, Palkovics László, Neubauer János, Fiedler Győző és Székely Henrik 20—20 K. Brenner János, Kiffer Gyula, Szölgyémy Lajos, Gonda Bözsi, Mohácsi Ferenc és ifj. Meszes József 15—15 K. Szenes Ferenc, Szeder István, Homor Imre, Cserődi István, id. Vörös János, Mondák István, Bartal Ferenc, Simonidesz Imre, Takács Ferenc, Binder Lőrinc, Dr. Porubszky Géza, Tóth­ Pál István, Wendler Kálmán, ifj. Patkó István, Kerekes József, Kiffer József, Rácz Imre, N. N., Rudnay Miklós, Bellovits Gyula, Szabó Lajos, Bartakovics Fe­renc, Dr. Katona Sándor, Szölgyémy József, Barabás Árpád­, ifj. Major János, Michela János, Gábris Ödön, Andrássy József, Laiszky Kázmér, Adorján Gyula, Molnár Szulpic, Dr. Krasznay Gábor, Laiszky Jenő, Laiszky László, Teigler János, Drahos István Miltner Mihály, Burány Béla, Burány Sándor, Dudás Ödön, Bayer Ágoston és N. N. 10-10 K, Id. Tátus János, Ujváry János, Jakoby Gábor, Kiffer Ferenc, Gáspár Károly, N. N. Helc József, Novák Ferenc. E kegyes adományokért hálás kö­szönetet mond az elnökség. Karácsonyi ajándékok nagy vá­lasztékban jutányosan kaphatók Ke­lemen Sándor bazárjában Lőrinc­ucca 4. sz. alatt. A Munkásbiztosító Pénztár fal­ragaszokon tette közzé a magyar kormánynak december hó 1-én életbe lépett rendelkezéseit, amely szerint betegség esetére biztosítás kötelezett­sége alá esnek 1) a közalkalmazot­tak akkor, ha illetményeiket szabály­zataik értelmében betegség esetén le­galább 20 héten át nem élvezik, 2) a kereskedősegédek, magántisztvise­lők, művezetők akkor, ha fizetésük az évi 12.000 illetve napi 40 koro­nát meg nem haladja, 3) minden más alkalmazott — a házi cselédek is keresményük kintel nélkül. A összegére való tő­munkaadók alkal­mazottjaikat, akik december hó 1-én náluk voltak, vagy azóta léptek munkába 8 napon belül a pénztár­nál kötelesek bejelenteni. Mindazon üzemben, ahol betegség esetére biz­tosításra kötelezettek vannak, baleset esetére jövedelemre való tekintet nélkül mindenki biztosított. A beteg­ségi biztosítási járulék a fizetés 6 %-a házicserék után azonban csak 2 °/o és pedig visszamenőleg 1919. évi március hó 30-tól számítva. A ba­lesetbiztosítási díj minden alkalma­zott után heti 25 fillér oly üzemben, ahol rendesen 5-nél kevesebb alkal­mazott van, amely munkaadó 5-nél több egyént foglalkoztat, az évi dí­jat fizet. Férfi szövetek érkeztek. A na­pokban nagyobb mennyiségű első­rendű férfi gyapjú öltöny és nadrág szövetek érkeztek Vermes Ignác üz­letébe, hol az most jutányos áron kerül eladásra. 1918. Pk. 1975/7 számhoz. Árverési hirdetmény. Alulírott kir. bírósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy az esz­tergomi kir. járásbíróság fenti számú végzése folytán Valausek János örök­hagyó hagyatéki ügyében 1010 ko­ronára becsült alsó és felső ruhane­műek és egyéb ingóságok — Esz­tergomban Deák Ferenc utca 54. számú házban 1919. évi december hó 23. napján délelőtt 9 órakor a többi foglaltatok követelése erejéig is, — a legtöbbet ígérőnek kész­pénzfizetés mellett, — szükség ese­tén becsáron alul is, — el fognak adatni. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárá­ból a végrehajtó követelését meg­előző kielégítéshez tartanak jogot, — s ezen joguk a végrehajtási jegyző­könyvből ki nem tűnik, — hogy elsőbbségi igényeiket az árverés meg­kezdéséig alulirt kiküldöttnél írásban, vagy pedig szóval jelentsék be. Kelt Esztergomban, 1919. évi de­cember hó 10-ik napján. Kiss Sándor kir. kir. végrehajtó. Ferenc József­ ut 43. Eladó egy alig használt zongora. Cím a kiadóhivatalban. Eladó két szép női télikabát, muff, két szép kalap, és egyébb ruhanemű Béla király­ ucca 5. szám alatt. MŰSORA Szerdán 17-én és csütörtökön 18-án a SIKKASZTOK dráma a pénzarisztokráci korából négy felvonásban. Főszerepben : MARY JE­LESKÓ. Az előadások kezdete: hétköznapokon este 6 és 7, 9 órakor, vasár- és ünnep­napokon d. u. 3, 5 és este 7 és 9 órakor. MŰSOR Szerdán 17-én és csütörtökön 18-án a Corvin attrakciós sorozatának első filmje: 1 A MITA egy rabszolga története 4 felvonásban. Főszereplők: Lóth N­a, Rajnai Gábor és Fenyvesi Emil Az előadások kezdete: hétköznapokon este 6 és Va 9 órakor, vasár- és ünnep­napokon d. u. 3, 5 és este 7 és 9 órakor. Ifjúsági, szépirodalmi és díszművek, úgyszintén zeneművek, társasjátékok, levélpapírok dobozokban és mappákban, képeslap és amatőr­ albumok, em­lékkönyvek, irodai felszerelések, szekrénypapírok, selyem- és krepp-papírok , többféle színben, heti előjegyzési és tárcanaptárak, karácsonyi és újévi ké­­­­­peslevelező-lapok nagy választékban kaphatók J­ X­reztetik. Viszont eladók részére nagy árengedmény. Bárki által hirdetett könyv vagy zenemű a legrövidebb idő alatt megsze­­r­­n jedésében. Ó­lalítjaA JUZbt/I Széchenyi-tér 21. (Takarék épületben.­ uesepen, w Hétben.) Ä

Next