Esztergom és Vidéke, 1920 (42. évfolyam, 1-227. szám)

1920-10-21 / 199. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., nova a lap szellemi részét illető közlemények továbbá előfizetési s hirdetési díjak stb. küldendők. XLII. évfolyam 199. szám. KeresZtÖDy IMgfdT Sa­jtó, Csütörtök, 1920. október 21 Esztergom vármegye hivatalos lapja. A hivatalos rész szerkesztője: FEKETE REZSŐ. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős : LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hetenkint háromszor, kedden, csütörtökön és vasárnap. Székesfehérvári üzenet. Vasárnap Székesfehérvárott Horthy Miklós kormányzó mondott egy be­szédet, mely messze felülmúlta az ünnepi beszédek sablonos kereteit. Ez üzenet volt, üzenete pedig egy öntudatos, hazáját mélyen szerető, megvédeni kész férfinak. Nyilt egye­nes, katonához méltó kemény izenet, nemcsak a külföld, hanem az ország minden lakosa számára is. A forradalmakból rettenetes sebek­től borítva kigázoltunk, jogrendet te­remtettünk. Megalkottuk a felelős kormányt, legliberálisabb alapon állí­tottuk össze parlamentünket. Van törvényhozó testületünk, van függet­len bíróságunk és van végrehajtó hatalmi szervünk. * Van megbízható, fegyelmezett, pártpolitikától mentes hadseregünk, tehát semmi szüksége nincs az országnak egyéni akciókra, melyek csak kétessé teszik a kon­szolidáció értékét. Az ország külföldi érdeke kívánja, hogy mindenki illesz­kedjék bele a jogállam kereteibe és vesse alá magát a törvényeknek. Aki, vagy akik ezt nem teszik, azok el­lenségei a hazának és jegyezzék meg jól a kormányzó eme szavait: — „Elhatározott akaratom, hogy a ma­gyar nép végleges megnyugvása ér­dekében a demagógiát egyszer s min­denkorra elnémítsam." A magyar népnek szintén ez az elhatározott a akarata, mert ha tovább is engedjük demagógiát tobzódni, megássuk hazánknak egyaránt erkölcsi és anyagi sírját. Rettenetes gazdasági csődünkben nem ólmos-botok és lázító beszédekre van szükségünk, hanem túlfeszített munkára és sok szeretetre. Erős belső rendre van előbb szükségünk és csak azután királyra. Előbb ala­pozzuk meg széttépett és csak azután beszéljünk országunkat a király személyéről, de ne kortes hanem olyan nyelven, amely hangon, méltó az ezeréves Szent István Koronájá­hoz, mert különben örökre búcsút vehetünk, mint állami életet élni nem tudó nép az elszakított országrészek visszaszerzésétől. Ennek a gondolat­nak pedig ott kell lenni a gyermeket ringató bölcsőben és ezt kell, hogy kongja a koporsó szetverése is. Nem hecc egyesületek, lázító tes­tületekre van szükség, hanem hazá­jukért komolyan dolgozni akaró és tudó férfiak, nőkre. Le kellett volna omlaniok a pártok falainak, mikor megbukott az országot tönkretevők uralma és egy hatalmas tábornak volna csak szabad lennie az ország­ban, kemény elhatározással lelkében Horthy kormányzó vezetése alatt. Ez volna kötelességünk nemcsak­­ önma­gunk, csonka Magyarországgal szem­ben, hanem megkínzott, idegen ura­lom alatt nyögő testvéreink keserű­ségei enyhítése miatt is. Akik pedig meg nem értik, vagy nem akarják megérteni a kormányzó székesfehérvári üzenetét, azok majd meg fogják érteni és érezni a magyar nemzet érdekében kifejtett erélyét, mert inkább építsünk sok és nagy börtönt, mintsem egyetlen lapát föl­det is dobjunk ki Magyarország sír­jából. Sz. L . . i. * Lapunk keddi számában közöltük egész terjedelmében a kormányzó székesfehérvári beszédjét. ([ Telefon: - Távirat. 11 Sortűz Trockij vonatára. Basel: Karicinben komoly zavar­gások voltak. A vörös helyőrség fel­lázadt és néhány népbiztost agyon­lőtt. A város a felkelők kezében van. A moszkvai kormány büntető expe­díciót indított útnak. Trockij néhány napra Minszkbe akart utazni, de kü­lönvonatja a város közelében­ élénk fegyvertűzbe került, úgy hogy kény­telen volt visszafordulni. Gorkij tiltakozása. Berlin. Gorkij Maxim Leninhez levelet intézett, amelyben erős sza­vakkal kelt ki az orosz intelligencia erőszakos elnyomása ellen és erélye­sen tiltakozik az ország tanult em­bereinek elzáratása ellen. Szégyenli, hogy a tanácskormány ilyen barbár és szégyenletes eszközt használ az ország kulturális erejének megsem­misítésére. A cseh eretnekek kiűzik tem­plomaikból a katolikusokat. Brünn: Grosz-Tfieinitzben vasár­nap az új hussziták megakadályozták a katolikus istentisztelet megtartását. A hívőket kikergették a templomból és ők tartottak helyette istentiszte­letet. A szerbek engedtek a karintiai kérdésben. Belgrád: A jugoszláv kormány utasítást adott azoknak a csapatok­nak, amelyek a népszavazó-bizottság hatásköre alatt álló karintiai területre benyomultak, hogy bocsássák ma­gukat a népszavazó-bizottság rendel­kezésére. Hivatalos rész: Esztergom szab. kir. város polgármesterétől. 802/1920. k. é. szám. Hirdetmény. Értesítem a város közönségét, hogy f. hó 21.­étől (csütörtök) kezdve a pékek által ha­tósági 0-as lisztből készített 5 és fél dekás zsemlye ára 230 kor, a viszontelárusitók­nál 2*50 kor. Más lisztből zsemlyesütés tilos. Esztergom, 1920. okt. 20. Rothnagel s. k. polgármester h. Országos Menekültügyi Hivatal Esztergomi körletéből. Felhívás: Felhivatnak az Esztergomban tartózkodó menekültek, hogy amennyiben a felállítandó menekült étkezdét akár az étkezde helyisé­gében való étkezésen, akár az ételnek ház­hoz való elvitelével igénybe venni óhajtják, a névjegyzék összeállítása céljából 1920. októ­ber hó 21. 22. és 23.-án délelőtt 9-10 óra között Demény Gyula étkezde gondnoknál (Vármegyeház, árvaszéki iktatóhivatal, I. eme­let) jelentkezzenek. Esztergom, 1920. október hó 20.-án. Előfizetési árak: egy évre . 120 K., félévre . . 60 K. negyedévre 30 K., egy hóra . 10 K. Egyes szám­ára: hétköznap 80 f­l., vasárnap 1 kor. Kéziratot nem adunk vissza. Személyi hir. Dr. Czobor Imre főispán holnap, pénteken jön Eszter­gomba 2—3 napra, hogy egyes hi­vatalos ügyeket elintézzen. Az országos katholikus nagy­gyűlés legkimagaslóbb eseménye az a három nyilvános ülés lesz, amelye­ket a közéletünk égető kérdésének fejtegetése tesz jelentőssé. Az I. (meg­nyitó) nyilvános ülésen, amely októ­ber 24 én, vasárnap, délelőtt féltizen­egy órakor kezdődik, gróf Zichy János elnöki megnyitója után Schioppa Lőrinc apostoli követ mond beszédet, Ernszt Sándor a pápaságról, Krüger Aladár „Lesz-e még egyszer ünnep a világon?", Prohászka Ottokár a keresztény nemzeti művelődésről tart előadást. A II. nyilvános ülésen, október 25-én, hétfőn, délután fél­hat órakor gróf Mikes János a katho­likus mozgalmak egységesítéséről, dr. Híndy Zoltán Budapestről, Lepold Antal a katholikus önkormányzatról, Apponyi Albert a tekintélyről beszél. A III. (záró) nyilvános ülésen Bernolák Nándor a gyermekvédelemről, P. a Bangha Béla a sajtóról, Haller István nevelésügyről, Wolff Károly a szabadkőművességről tart előadást és a nagygyűlést Csernoch János bibornok-hercegprimás záróbeszéde fejezi be. Eljegyzés: Viszkop Rózsikát, el­jegyezte Szőke József, Esztergom. Kongregációs gyűlés. Az Esz­tergomi Szentbenedekrendi Kath. Főgimnázium Mária-Kongregációjá­nak legfelsőbb szakasza „A Ta­nult Férfiak Kongregációja" I. évi október hó 22-ik napján pénteken d. u. 3A 7 órakor tartja rendes gyű­lését a főgimnázium dísztermében. Előadó: Padányi Andor kir. tanfel­ügyelő ; előadásának célja : Krisztusi szellem, judaizmus, szocializmus. A tagok és érdeklődő vendégek szives megjelenését kéri a vezetőség. Gróf Széchenyi Lászlóné sze­retetadományai. Gróf Széchenyi Lászlóné Vanderbylt Gladys, aki csak nemrég adományozott százezer dollárt a Gyermekvédő Ligának, az Egyesült­ Államokban nagy mozgalmat indított a magyarországi szűkölködők élel­mezése érdekében és maga is na­gyobb összeget fizetett be erre a célra. A mozgalom eredményeként többezer csomag élelmiszer gyűlt össze, ame­lyek már útba is vannak egy erre a célra bérelt amerikai gőzösön. A szállítás költségeit is gróf Széchenyi Lászlóné fedezi. A küldemény értéke két millió dollár. Az Ébredő Magyarok helyi cso­portja vasárnap f. hó 24-én d. e. fél 11 órakor taggyűlést tart a várme­gyeháza nagytermében. Mivel több fontos ügy lesz tárgyalva, már előre is felhívjuk a helyi csoport tagjainak figyelmét a gyűlésre. MOVE tagok figyelmébe. A MOVE fogy­ és érték, szövetkezet vezetőségénél (Jókai ucca 2.) d. e. 11 —12, d. u. 4—5 óra között meg­tekinthetők ujjonan beérkezett női és férfi gyapjú szövetek, bársony trux női és férfi ruhára, siffon, clott, intett minták, mely szövetekből stb. megrendelések megtehetők. A meg­rendelések effektuálva két három nap elteltével lesznek. Felhívom a t. tagok figyelmét, hogy jó minőségű szövetek igen jutányos áron szerezhe­tők be. Vezetőség: Repülőverseny Rákoson. A Ma­­gyar Aerószövetség a Magyar Aeró-Forgalmi Társaság közreműködésével november 7.-én repülőversenyt ren­dez, a rákosi repülőtéren. A véd­nökségre a szövetség a kormányzó ő Főméltóságát és József kir. fen­séget kérte fel. Lőgyakorlat: Folyó hó 18-án tar­totta a „Szemere lövész egylet" ipar­testületi csoportja első éles lövésze­tét az elemi lőtéren. Kérelem. Ismételten felkérjük azon tagjainkat, akiknél taggyűjtőiv van, hogy azokat legkésőbb f. hó 26.-ig a hivatalos órák alatt adják le a tit­kári hivatalnál. MOVE Esztergomi Sport Egyesület.

Next