Esztergom és Vidéke, 1921 (43. évfolyam, 1-149. szám)

1921-02-24 / 23. szám

XLIII. évfolyam 23. szám. Keresztény magyar sajtó, csütörtök ml ím t­m. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., hova a lap szellemi részét illető közlemények továbbá előfizetési s hirdetési díjak stb. küldendők. A hivatalos rész szerkesztője: Főmunkatárs! FEKETE REZSŐ. VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős :J­LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hetenkint háromszor, kedden, csütörtökön és vasárnap. Dorogi üdvözlő beszéd. A vasárnapi felejthetetlen, magas látogatás alkalmával az alábbi be­szédben üdvözölte Horthy Miklós kormányzó ur ő Főméltóságát Palko­­vics László alispán: Főméltósága Kormányzó Ur ! Ennek a megtépett, megcsonkított ősi vármegyének a területén, annak közönsége és tisztikara nevében mély hódolattal üdvözlöm Főméltóságodat. A gyászos múlt alatt rengeteg ér­téket vesztettünk, de még­is meg­maradt nekünk ez a földdarab, amely­nek méhében ész­ére együtt dolgoz­nak, hogy napfényre hozzák egyik legdrágább kincsünket, a szenet. Főméltóságod mai megjelenésével, a bölcsességnek és erőnek, — amelyek Főméltóságod magas személyében, úgy is mint az államhatalom legfel­sőbb képviselőjében egyesülnek, — azt a tudatát önti lelkünkbe, mely tudat szerint ez a bölcsesség méltóan értékeli az alkotó munkát, megértés­sel karolja föl a derék, szorgalmas, hazájához hű munkást, viszont ez az erő, mindennél hatalmasabban mer és tud sújtani azokra, kik Isten napja elől nem egyszer csak azért bújnak meg a föld méhében, hogy ott alá­ássák azokat a pilléreket, melyeken ez az ország 1000 éven át biztosan és boldogan honolt! Ezért, — az annyiszor meggyötört magyar lelkünknek mintegy meg­szentelt óhajtásával kívánjuk, hogy ez az erő és bölcsesség kisérje ren­dületlenül tovább is Főméltóságodat nehéz, de dicsőséges utján — s le­gyen azon minden lépésben az Úristen áldása ! Ruténföldet megszállják. Ennek a készülődésnek az eddig nyilvános­ságra nem jutott cseh—orosz egyez­mény az alapja, melynek értelmében a csehek támogatni fogják a bolse­­vikieket a Magyarország felé való előnyomulásban, a szovjet viszont kilátásba helyezi a legmesszebbmenő segítséget a csehek ama törekvése számára, mely a tót Felvidék meg­tartására irányul. Megkezdődött a Dnyeszter mentén az ágyuharc. Bécs. Az első ágyuharc a bolse­vikek és a románok között a Dny­esz­ter mentén ment végbe. Az ütközet­nek román részről 20 halotja és sebesültje van. Besszarábia területére elrendelték a szigorított ostrom­állapotot. Ostromállapot Szovjetorosz­­országban Helsingfors. Az orosz szovjet­kormány egész Szovjetoroszország területére kihirdette az ostrom­­állapotot. A pétervári kormányzóság­ban a bolseviki rendszer teljesen össze­omlott. A balti flotta valamennyi egysége átpártolt a szovjet ellen­feleihez. Ausztria mindent­­ elzálogosít. Bécs. Schüller dr., aki jelenleg Párisban van, hogy az Ausztriának nyújtandó hitel kérdésének tárgyalá­sánál részt vegyen, illetékes antant­­köröknek tudomására adta, hogy a bécsi kormánynak semmi kifogása nincs az ellen, hogy az osztrák er­dőket, vasutakat és vizierőket szövetségesek által nyújtandó hitel a fedezete gyanánt az ántánt zálogba vegye. Ezenkívül hajlandó lenne az osztrák kormány arra is, hogy a dohány- és alkoholmonopoliumot bi­zonyos időre elzálogosítsa. j­g Telefon:­Táviratul Andrássy belépett a keresztény pártba Budapest. A nemzetgyűlés keddi ülésén gróf Andrássy Gyula hos­­­szabb beszéd kíséretében bejelentette csatlakozását a keresztény párthoz. Bolsevikiek megszállják a Ruténföldet. Budapest. A magyar ruténpárt azt a hivatalos értesítést kapta, hogy Tarnopolban öt bolseviki hadosztály áll atra készen, hogy meginduljanak Galícia felé, azzal a végső céllal, hogy Garbai a kommunizmus ellen. Bécs. A komáromi szocialista párt legutóbbi nagygyűlésén részt vett Garbai Sándor, a volt kommu­nista kormányzótanács elnöke is. A gyűlésen Garbai hosszabb beszéd­ben intette a pártot, nehogy a kom­munizmus útjára térjenek, mely jó lehet ott, ahol a talaj kellően elő van készítve, máról-holnapra azonban ilyen nagy átalakulás lehetetlen. Vé­gül kijelentette, hogy a III. Inter­­nacionálé és a moszkvai 21 pont ma még megvalósíthatatlan. aseaa Bagmtaealag B^^­m Hivatalos rész.­­ 146/1921. k. é. sz. Hirdetmény. Értesítem a város közönségét, hogy feb­­ruár 24-én a dohányjegy február havi szel­vényére személyenkint 2 GSOQlag Cigaretta dohány és 100 drb. cigaretta, vagy 7 csomag pipadohány, vagy 25 drb. szivar adatik ki. Egyben felhivom a dohányzókat, hogy a dohányjegyeket legkésőbb f. évi febr 28-ig váltsák ki. A kistőzsdések f. hó 28-án a dohányjegyekkel tartoznak elszámolni közélelmezési hivatalban. — Özv. Kern La­ a­josné kistőzsdés a dohánykiárusitásról le­mondott, ennélfogva az oda utalt közönsé­get 1—2 nap alatt értesíteni fogom, hogy a dohányilletményeik, illetve jegyeik kinél ve­hetők át. Esztergom, 1921. febr. hó 23-án. Dr. Antóny s. k. polgármester. 571/1921. sz. Hirdetmény. Felhívó­n mindazokat, akik fegyver-, lő­szer-, robbantó anyagok st­b. elárusításával foglalkoztak s erre vonatkozó engedélyük megújítását mindez ideig nem kérelmezték, hogy a raktáron lévő készleteiket legkésőbb folyó hó 26-áig a hivatalos órák alatt hiva­talomhoz szállítsák be annál is inkább, mert ellenkező esetben ellenük az eljárás folya­matba tétetik s az eljárás során a 83100/921. VII. a B. M. rendelet alapján készletük el­­koboztatik. Esztergom, 1921. február 22. Rendőrkapitányság. Előfizetési árak: egy évre . 120 K., félévre . . 60 K. negyedévre 30 K., egy hóra . 10 K. Egyes szám­ára: hétköznap 80 fil., vasárnap 1 kor. Kéziratot nem adunk vissza. 1535/1921. tan. sz. Hirdetmény az írásba nem foglalt haszonbérletek bejelentése iránt. Az 1920. évi XXIV. t.-c. 4. §-a alapján felhivatnak mindazok, akik a földbirtok, vagy bármiféle jog haszonbérlete iránt szóbeli szerződést kötöttek, hogy a haszonbérletre vonatkozó bejelentéseiket azonnal tegyék meg a városi számvevőség adóügyi osztá­lyánál. 1. Bejelentés alá esik minden szóbeli szerződés, amelynél a bérösszeg 1000 K-t meghalad, a gazdaságra kibérelt terület 5 kat. holdnál nagyobb. 2. Bejelentendő továbbá minden olyan szerződés — tehát az írásba foglalt szerző­dések is — amelyek 1920. évi október 1-e előtt köttettek és ez időben hatályban állottak. A bejelentések írásban foglalandók. írni nem tudók bejelentését fenti hivatal foglalja írásba. Hangsúlyozzuk, hogy senki ne mulassza el ezen bejelentések megtételét, mert a beje­lentést elmulasztók az illeték háromszoros fizetésének teszik ki magukat. Esztergom, 1921. febr. 19-án. Dr. Antóny s. k. polgármester. HÍREK. Kinevezés: Dr. Czobor Imre főis­pán vármegyei tiszteletbeli tiszti fő­orvossá nevezte ki dr. Ráth Imre dorogi körorvost. Nagybőjti előadások. Az Esz­tergomi Kath. Kör f. hó 27-én és március 6-án a főgimnázium díszter­mében nagybőjti előadásokat tart. Az előadások kezdete d. u. 5 óra. Ezen előadásokon nemcsak a kör tagjai jelenhetnek meg, hanem Esztergom egész keresztény társadalmát szíve­sen látja az elnökség.­­A február 27-iki előadás műsora: 1. Pap-Vary­­ifj. Büchner Antal: Irredenta Him­nusz. Énekli a Turista Dalárda. 2. Munkácsi rab: Jókai Mórtól. Szavalja : Sas Gyula. 3. Előadás a szabadkő­­mivességről. Tartja : Kacziány Géza. 4. Quinten-Quartett. Előadják: id. Zsolt Nándor, Heil Fausztin, Berenc György és dr. Raymann János. 5. Takács Gedeon,ifj. Büchner Antal: Esti harang. Énekli : a Turista Da­lárda. Felhívjuk a nagyközönség fi­gyelmét ezen előadásra s biztosítjuk, hogy a megjelentek hálásan fogják fogadni a Kath. Kör fáradozását, mel­­­lyel sikerült megnyerni Kacziány Gé­zát azon előadás megtartására, mely­nek folyamán okmányokkal és meg­győző érvekkel bizonyítva láthatjuk azon romboló működést, melyet a szabadkőművesek a vallás, király és haza ellen, sőt Magyarország felda­rabolása érdekében is kifejtettek. Azt hisszük, hogy a főgimnázium dísz­terme ez alkalommal szűknek fog bizonyulni a közönség befogadására. A számozott jegyek előre válthatók Brutsy Gyula díszműárú kereskedé­sében. Ülőhely 10 K, állóhely 5 K. Adomány: Székely Henrik városi állatorvos Móczik István perében történt szakértői tanuzási díját 25 koronát a vaskapui Mária szobor céljaira adományozta. Turista Dalárda tagjait felkéri a vezetőség, hogy ma csütörtök este 8 órakor a Turista Otthonban tar­tandó énekpróbán pontosan és teljes számban jelenjenek meg. Ébredők nagygyűlése. Az É. M. E. Esztergomi Csoportja f. évi február 27.-én délelőtt fél 11 órakor, a Belvárosi Olvasókör (Simor János­­ucca) helyiségében gyűlést tart, melyre a tagokat és az elvesztett országrészek visszaszerzéséért lelke­sedő hazafiakat és hölgyeket tiszte­ MAGVAK fajazonos és jó­csíraképességű Erfurti és Braunschweigi konyhakerti magvak, valamint a híres MAUTHNER-féle csomagolt konyhakerti és virágmagvak. A termelő ólomzáróval ellátott eredeti észak­­németországi Takarmányrépamagvak. LUCERNA, a m. kir. magvizsgáló állomás által arankamentes­ ■ [UNK] [UNK] [UNK]—............................. i ■ [UNK] jégre megvizsgálva és állami ólomzárral ellátva. Tavaszi bükköny-, muhar- és baltacín-magvak a leg­olcsóbb napi áron! A magvak jelenlegi magas értéke megkettőzött 17,,-1,-iAl* . A« Pi« vaskorc«­Óvatosságot tesz szü­kségessé a beszerzési forrás megválasztásánál! Ku­pu­BtOK . BUrOS!­lOZSŐl 83 Flil ködöknél ESZtergOIU.

Next