Esztergom és Vidéke, 1930 (51. évfolyam, 1-101. szám)
1930-01-01 / 1. szám
„Esztergom - Minden jó ügynek rendesen szomorú vége szokott lenni az, ha idővel jelszó lesz belőle. Jelszó, amelyet mindenki minduntalan használ, de senki se gondol, se érez mögötte semmit. Puszta frázis. Hála Istennek, van egy akciónk, amely jelszóból valóság lett. Az „Esztergom — fürdőváros" jelszóra gondolok, amely az Esztergomi Takarékpénztár nagyszerű áldozatkészségéből és a város vezetőségének segítő támogatásával mind előbb valósággá lesz. A többi akcióban azonban inkább a szerencsés adottságok, semmint a célirányos rámunkálás következményeképen lát a kívül álló szemlélő bizonyos előrehaladást. Szeretném, ha egy nekem kedves gondolat, az „Esztergom — iskolaváros” gondolata nem válnék puszta jelszóvá. Ennek az érdekében íródtak ezek a vázlatos sorok. Iskolavárossá valamely város iskolapolitika nélkül aligha lehet. Értem pedig alatta azt a tervszerűséget, amely minden iskolamozgalmat egy nagy központi gondolatba állít bele. „Iskolaváros" az én gondolatvilágomban nem csak azt jelenti: sok iskolaépület. Még azt sem: sok fajta iskola. Hanem egy nagy, átfogó eszmét, egy alaposan végiggondolt koncepciót, egy részleteiben tisztán látott tervet s mindenek fölött: szellemet jelent, azt, hogy az „iskolaváros" gondolata a nevelés-oktatás ügye iránti érdeklődés élénken éljen a város egész társadalma lelkében. Tehát elsősorban: tervszerűség kell. Mit akarunk, micsoda, miféle, milyen fokú, irányú iskolákat ? Az iskolatípusok csoportosításában legyen valamilyen vezetőgondolat, az iskolafajok között legyen kapcsolat, egymást kiegészítsék. Legyen sokféle irány, sokféle tanulmányi lehetőség, a város hagyományaihoz és lakossága szükségleteihez alkalmazkodó. Az egyes iskolafajok között legyen belső kapcsolat is. Az elemi, a középfokú, a szakirányú és a felsőfokú iskolák szellemében, nevelői és tanítói eljárásában legyen egyöntetűség, amely a tanulónak az átmene t iskolaváros." tőt megkönnyíti. Alakuljon ki egy „esztergomi didaktika", amely az esztergomi gyermek testi-lelki habitusát veszi kiindulásul, arra épít, azt formálja ki. Sohasem voltam barátja az uniformizálásnak, miért kelljen az egész ország minden gyermekét ugyanarra a kaptafára nevelni-tanítani? A decentralizáció jelszava korában csináljunk ilyen nevelői decentralizációt : az esztergomi gyermek és ifjú iskolai tanultságában, gondolat-, értelem-, és érzelemvilágában különbözzék a budapesti, a szegedi, a soproni, avagy a debreceni gyermektől és ezt a különbséget az esztergomi iskola sajátos hangsúlya fejlessze ki benne. Ehhez az összes esztergomi pedagógusok nagy, áldozatos és eszményi összemunkálása kell és a tanügyi és közigazgatási hatóságok megértő, nem fölényesen bíráló, hanem vezető, segítő és nem kevésbbé áldozatos támogatása szükséges. Egy harmadik gondolatom: az iskolaépületek elhelyezését, tervezését, berendezését illeti. Valamely gyár elhelyezésénél és berendezésénél a mérnöki szempont is irányadó ; a kórházénál az orvos véleménye a legsúlyosabb; egy vasúti indóház létesítésénél a forgalmi érdek stb. Miért csak az iskolaépület elhelyezésénél, beosztásánál, berendezésénél szorul rendesen háttérbe a pedagógiai és higiéniai érdek és az azt képviselő, erre hivatott szakember, a pedagógus? Legyen szabad itt egy dolgot általában, de speciális témámra is vonatkoztatva röviden megemlítenem. Mindenféle közintézmény létesítésénél, azok legjobb sikere érdekében fogjuk össze mindazokat, akik az illető kérdéssel foglalkoznak, vagy foglalkoztak, vegyük igénybe a köz érdekében mindenki hozzáértőnek tudását, tapasztalatait, jó gondolatait. A „sok szem többet lát" közmondás nagy életbölcsességét érvényesítsük ilyenkor, amikor épen a többfelé és a különböző véleményekből szűrhetjük le az adott körülmények között a leghelyesebbet. A modern iskola és a modern iskolaépület nagyon komplikált, sokoldalú dolog, sok speciális ismeretet feltételező. Lehangoló, hogy újabban emelt iskolaépületeinkben is új elgondolás, praktikus újítás alig-alig van. Temes vármegyében a háború előtt nagyobb iskolaépítési mozgalom volt. Az ügy legjobb sikere érdekében a vármegye közönsége a megye költségén két szakembert küldött ki külföldi iskolaépületek tanulmányozására, mégpedig (nem közigazgatási tisztviselőt, hanem — horribile dictu! —) egy pedagógust meg egy orvost. Ezek tapasztalata, véleménye volt azután a mérvadó. Ezek egyike, a külföldi iskolákat tanulmányozott orvos, a sors kegyelméből évek óta itt lakik közöttünk: Sajó Lajos dr., vármegyei tiszti főorvos. Az ő speciális tudása, értékes tapasztalatai nagy hasznára lehetnének az esztergomi iskoláknak is. Miért nem kérjük közreműködését ? (Csak megemlítem: a komáromi polgári iskola épülete jobb az esztergomi iskolaépületeknél.) Meggondolás tárgyává kellene tenni azt is, hogy a mi központi elemi iskolánkban hagyjunk fel a gyermekek kerületek szerint való csoportosításával. Ez nem pedagógiai gondolat, még csak nem is szociális. A most ott fennálló 15—16 osztályból miért nem szervezünk 1—2 öt hat osztályos elemi tanfolyamot a munkaiskola típusában esetleg egyet a mezőgazdasági népesség igényei szerint, s aztán egyet a tehetséges tanulók számára, egyet pedig igen kicsi létszámút) a gyengetehetségűek részére ? Van városunkban még több elmei iskola, óvoda, miért nem állítjuk be őket egy-egy modern pedagógiai irányzat szolgálatába ? Családi iskola, Montessori-iskola stb.) Ebben a dologban a két tanítóképző intézetnek kellene vezetést és irányítást átvenni; milyen nagyszerű volna, ha a mindkét nembeli tanítójelöltek itt a városban gyakorlatilag is látnák és tanulmányozhatnák a különféle pedagógiai reformtörekvéseket . És tanulmányaikból, tapasztalataikból a jót, az értékeset leszűrve egy kis friss levegőt, új szellemet vinnének a sablonosan egyhangú falusi iskolába! Még sokat lehetne írni az „Esztergom — iskolaváros" témáról. (Internátusok, szakiskolák, tanuló nyaraltatás, tanonciskolák stb.) A városi párt nyomtatott programja is sokat ölel föl belőle. De most csak annak az egészen egyéni véleményemnek akartam kifejezést adni, hogy az „iskolaváros" nemcsak az iskolaépületek számán múlik és hogy a vezetés, irányítás pedagógus ember kezében legyen. Távol állott tőlem rekriminálni a múltakat, hanem a múlt tanulságain okulva néhány szerény gondolatot akartam adni a jövőre. Minden jó ügyben minden jó ember adja oda tudását, tehetségét a köznek. Obermüller Ferenc: Csend folyó sodrában ... Csend folyó sodrában úszom. A partja Gond. Medrében zátonyra futnak a hajók. Viharszelek itt nem háborognak. Az égbolt szürke és nehéz. Unom halkan. Csend folyó sodrában, És Gond-parton néha kikötök Százszorszép távoló Élet! Szürke égbolt alatt szivárványról Álmodom. Szántó Magda. Az esztergomi Széchenyi Kaszinó karácsony másodnapján tartotta 93-ik évi közgyűlését. Kilencvenharmadik évi közgyűlését érte meg karácsony másodnapján az Esztergomi Széchenyi Kaszinó és ez az évszám minden szónál ékesebben beszél különösen a magyar egyesületek történetében. Esztergom város társadalma büszkeséggel tekinthet erre az egyesületre, amelyben nemcsak a társadalmi és a hazafias élet legerőteljesebb oszlopát kell látnunk, hanem Széchenyi István gróf eszméinek és munkálkodásának hódító igazságát is. Mátéffy Vikor prépost-plébános, országgyűlési képviselő, a kaszinó elnöke nyitotta meg a közgyűlést. Széchenyi István gróf eszméinek jelentőségéről beszélt, a kaszinó hivatásáról és arról a nemzeti szellemről, amelyet Széchenyi hirdetett és amely ma is ugyanolyan erővel és igazságossággal él, mint 100 évvel ezelőtt. A Széchnyi Kaszinó fenállásának századik évfordulójához közeledik és ez az idő Széchenyi nagyságával. Sokat nem tud az ember...! János ötesztendős. Az öreganyja öreg, ókulája van, azzal nézi az imádságos könyvet. Abban meg olyan furcsa, egyenes-görbe vonások vannak. Azt mondják a nagyok, hogy betűk. A nagyok, apja, anyja meg Juli, a nénje. Most nincsenek itthon. Csak az öreganyja, meg a Laci. De a Laci még semmit sem tud. Csak eszik, meg rí az ostorért. Pedig azt az ostort János maga csinálta, a sudarát is ő fonta. Szól is, mint az uraság puskája. Csak éppen, hogy a nyúl nem fordul fel tőle. De azért Laci ríérte, aztán az anyja meg a Juli mindig a Lacit pártolják. Sokkal jobb akkor, amikor őrizni kell. A ludakat, malacokat vagy a tehenet. Akkor nem veszik el tőle az ostort. De most tél van. Igaz, jó ilyenkor is. Tegnapelőtt disznót ölt az apja. Azután pörzsöltek. Sötét volt, csak a nagy tűz világított. Ő csinált kis tüzet a disznó mellett. Az jó volt. Olyan mint jó mesében, amit a Vendel bácsi mondott fosztáskor. Igaz is, a Vendel bácsi meghalt. Olyan furcsa neve volt. Vendel nem olyan mint az övé, vagy a Lacié, vagy az apjáé. Talán csak az ilyen ember hal meg, mint a Vendel bácsi. Bent lakott a faluban. Aztán meghalt. A Juli mondta. Mást még nem mondott a Juli, hogy meghalt. Csak az öreganyja mondja olykor : „Oh jaj Istenem, minek is van az ilyen Öreg a világon, csak már meghónék, venne el az Isten !" Ezt ő nem tudja. Hogyan veheti el az Isten ? Az Isten itt van az út mellett. Ünnepkor a Juli csinál neki papírrózsát meg papírkoszorút. Az öreganyja meg olvasóval imádkozik előtte. Aztán a gyerekek, az iskolások dicsérnek neki. De nem szól. Tegnap is kapott papírvirágot. De nem olyan szépet mint máskor, mert a Juli nem ért rá. Zsírt olvasztott, meg hurkát töltött. A húsoskolbászt az apja csinálta. Az jobban tudja. Talán az ő úgyis mindent jobban tud. Mámia is mondta, hogy elmennek éjféli misére. El is mentek. Először kitisztították a csizmáikat, aztán etetés után az apja is fölöltözött ünnepi ruhába. A karácsonyfát felakasztotta a mestergerendára, meggyújtotta a gyertyákat is. Az anyja meg énekelt, hogy „Csordapásztorok, midőn Betlehemben ..." Az asztalra abroszt terítettek, alája szegetlen kenyeret. Az asztal alá meg zsomporban kukoricát tett a Juli. Azt mondták, máma született az Isten. Az anyja mesélt neki valami Heródesrül, aki nagy úr lehetett; olyanforma, mint az uraság. Aztán valami Ponciusról is, az talán ispánja volt a Heródesnek. Aztán az Isten mégis csak istállóban született, mint a nyáron annak a zalai arató asszonynak a fia. Azután angyalokról, béresekről meg pásztorokról is mesélt. De az ispán meg az uraság nem mentek oda; ha tudták volna, biztosan elkergetik az angyalokat, hogy miért zavarják a jószágot az énekkel. Az ispán tegnap is fekáromolta a szeres bérest, mert éjjel nótázott az istállóban. De hát az régen volt. Azokkal a betlehemi béresekkel. Aztán az apja mondta, hogy azok a béresek zsidók voltak, máma meg már nincs zsidó béres, csak boltos, a városban. Aztán azt is mondták, hogy a karácsonyfát is az Isten hozza, pedig ő látta, hogy a Juli hozta múlt héten a városból, aztán azokat a cifraságokat is a Juli csinálta rá, mint az Istennek a koszorút. Aztán elmentek misére, ők hárman itthon maradtak, ő, Laci meg az öreganyjuk. A falu messze van. Még nem jönnek. Az öreganyja csak imádkozik. Nem mer neki szólni. Pedig jó volna tudni, hogy hát hogyan is volt azokkal ott Betlehemben, meg a Vendel bácsival, aki meghalt, meg, hogy hogyan veszi el az Isten az embert, miért kell az ostort a Lacinak adni, pedig még pattantani sem tud, aztán a karácsonyfát is, abroszt a kenyérrel, a kukoricát... jó volna megkérdezni... hiszen olyan sokat nem tud az ember, ... de az öreganyja hallgat, imádkozik ... csendben van mint télen az éjszaka,... vagy mint nyáron a rét. ... Úgyis hiába kérdené ... Az ötesztendős János elaludt az öccse mellett. Rosta Jóssef mm Legszebben fest és tisztít HALTENBERGER Széchenyi-tér 7.