Esztergom és Vidéke, 1930 (51. évfolyam, 1-101. szám)

1930-01-19 / 6. szám

ÖTVENEGYEDIK ÉVF. 6. SZ. Szerkesztőség és kiadóhivatal Simor­ utca 20. KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Megjelenik hetenként kétszer. Előfizetése 1 hóra 1*20 P. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: Laiszky Kázmér 1930 VASÁRNAP, JANUÁR 19 Csütörtöki szám 10 fillér, vasárnap 20 fillér Hogyan lehetne segíteni Esztergom város és a lakosság katasztrofális gazdasági helyzetén? Talán sohasem meg­annyi érdeklődés nyilvánult a köz­kérdésekkel szemben, mint ma­napság; azt a közönyt, ame­lyet a publikum általános ér­dekű kérdésekkel szemben ta­núsított, élénk érdeklődés vál­totta fel, mert hiszen a köz­érdekű kérdések megoldásának módja legtöbbször súlyosan érinti a magángazdasági prob­lémák egész sorozatát. A ma­gyar gazdasági élet ország­szerte válságos időket él, men­­nyivel súlyosabb azonban Esz­tergom helyzete, amely még a boldog múltban is nehéz gon­dokkal küzdött. Nincsen izga­tóbb kérdés itt Esztergomban, mint az: miként lehetne vá­rosunk közgazdaságát a mai katasztrofális helyzetéből kiemelni ? Erre vonatkozólag többek­hez kérdést intéztünk és így interjúk keretében a közvéle­mény előtt keressük a meg­oldást. A súlyos problémák orvos­lására először vitéz Szivós-Waldvogel József mond hos­­szabb véleményt. Ha kutatjuk az okokat, amelyek a jelenlegi helyzetet előidézték, — mondja vitéz mélyebbre kell Szívós tábornok — nyúlnunk­­ és nem szabad annál az elkoptatott magya­rázatnál megállanunk, amellyel min­den jelenlegi bajunkat megállapítva, kényelmes mentségként az unalomig hangoztatunk: világháború, forra­dalmak, Trianon. Kétségtelen, hogy ezek az ese­mények alapjaiban rendítették meg az ország gazdasági életét és mélyre­ható változásokat okoztak városunk életlehetőségeiben is. A kérdés azonban az: van e lehetőség arra, hogy a jelenlegi helyzetben is to­vább élhessünk, vagy pedig bele kell nyugodnunk sorsunk változha­tatlanságába és fatalista nyugalom­mal megvárnunk végzetünk betelje­sülését ? Nem és ezerszer nemi Esztergom élni akar és élni is fog ! De vajjon a létért való küzdelembe bele­vit­tük-e összes energiánkat, dolgo­zunk-e eleget és a helyes úton já­runk-e, amely a jobb jövő felé ve­zet ? A probléma rendkívül nehéz nagyon sok jóakaratú ember meg­s­feszített munkájára lesz szükség, míg az óhajtott eredmény jelentkezni fog. Tehát nézzünk csak szemébe annak a kérdésnek : csak a trianoni Midőn gazdasági életünk válságos gyalázatosság az oka helyi bajaink állapotát kritika alá vonom, hogy nak, megtettünk mindent a múltban és jelenben, amivel magunkon se­gíteni tudtunk volna ? Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy Esztergom az elmulasztott alkalmak klasszikus városa. A seregestül kí­nálkozó példákból csak kettőt kívá­nok kiragadni, amelyek városunk gazdasági életére mélyreható válto­zással lettek volna: a hadfelszere­lési gyár, amely később Magyar­óvárra került és a kertváros, ame­lyet a dorogi bánya esztergomi te­rületen kívánt létesíteni. Mindezeket a dolgokat a kicsinyes meg nem ér­tés és jövőbe nem látás — a város kárára — elgáncsolta. Dicára rend­kívül kedvező földrajzi helyzetünk­nek, kiváló közlekedési viszonyaink­nak, olcsó energiaforrásainknak, vá­rosunkban számottevő gyáripar ki­fejlődni nem tudott; a dolgokkal ismerősök előtt nem titok, mily aka­dályokat gördítettünk mi magunk minden nagyobb szabású vállalkozás elé. De nem folytatom tovább a múltban elkövetett hibák felsorolá­sát, az akkori könnyebb megélhetési viszonyok mellett lehetséges volt olyan városi politikát is folytatni, amely inkább az egyéni ízlések­nek, de kevésbbé a város egye­temének volt hasznos és kívánatos. A múlt előrelátó embereit, bátor és elszánt harcosait elkedvetlenítették, odadobták a népszerűtlenségnek míg, azután otthagyták a küzdőteret. Ha szemügyre vesszük a város gazdasági életét, lehetetlen észre nem vennünk, hogy az teljesen szer­vezetlen. Vannak ugyan a különböző foglalkozási ágaknak szervezetei, egyesületei, azonban azok minden egyébbel foglalkoznak, csak komoly gazdasági kérdésekkel nem , s így még fenntartóik érdekeit sem tud­ják kellő súllyal képviselni, annál kevésbbé jutnak szerephez a város egyetemét érdeklő és mindent átfogó kérdések intézésénél. Mindig csak a kicsinyes csoportérdek a döntő fon­tos kérdések elbírálásánál. Egysé­ges gazdasági célgondolat, mindent felölelő programm vagy ezen kér­désekkel foglalkozó, a csoportokon felülálló gazdasági szerv nincsen s minden egyes érdekcsoport a maga szempontja szerint kívánja az ügye­ket intéztetni tekintet nélkül más foglalkozási ágak vagy a város egyetemének érdekeire. Ez volt az oka városunk nagy elmaradottságá­nak s annak, hogy a kínálkozó gazdasági lehetőségek kihasználat­lanul maradtak. Az a krajcárosko­dás, amelyet a régiek minden vona­lon tanúsítottak, s az a naiv kön­­nyelműség, amellyel bizonyos kér­déseket kezeltek, most, hét szűk­esztendőben bizony megboszulta magát, azután a bajok felismerése és okai­nak megállapítása után elmondtam nézeteimet a bajok megszüntetését célzó dolgokra vonatkozóan, leg­elsősorban azzal a foglalkozási ág­gal kezdem, amelynek művelői a város lakosságának zömét teszik ki s amelynek gazdasági jóvolta vagy elesettsége a többi foglalkozási ágakra döntő kihatással van : az ős­termelőkre, földmíveseinkre. Va­jon miféle életképes és ered­ményekre mutatható mezőgazdasági szervezet vagy hatóság vezeti kis­gazdatársadalmunkat ? Talán a me­zőgazdasági kamarák, a mezőgaz­dasági bizottságok, a gazdasági fel­ügyelőségek vagy a borászati és szőlészeti felügyelőségek ? Ugyan mit tudtak a mi vidékünkön ezek a szervek évtizedek alatt felmutatni, miben voltak a gazdaközönség po­zitív hasznára ? Ma idegenből jön a fogyasz­tásra kerülő cikkeknek több mint fele. Miért szorulunk mi idegenből be­hozatalra, mikor elegendő termőföld és munkaerő állana rendelkezésre saját szükségletünk ellátására ? Mi­ért nem tud versenyezni az eszter­gomi gazda árban és minőségben más vidékek áraival ? Miért nem lá­tunk piacainkon helybeli termelőt, miért virágzik itt az árdrágító köz­vetítő kereskedelem ? Ha népünk nem akar elhullani — velünk együtt — a rettenetes gazdasági harcban, úgy ezekre a kínzó kérdésekre meg kell találnia a feleletet. Nem szabad munkaidőnek kellő kihasználása nélkül elmúlnia sem a férfinép, sem a nők, de még a gyer­mekek részéről sem. Semmi­féle nemzet földműves népe nem különb a miénknél s mégis azok rosszabb természeti viszonyok mellett nagyobb jólétben élnek, de kihasználatlan munkaidőt nem ismernek, még télen sem, amikor házaikból sem tudnak kijönni, akkor háziiparral, fafaragás­sal, szerszám és játékkészítéssel, kosárfonással, a nők pedig fonással, szövéssel teremtenek maguknak ke­resetet, mint pl. Kalotaszegen és Mezőkövesden. Mindezt a mi népünk is meg tudja csinálni, de meg kell rá tanítani, ha kell, még akarata ellenére is. Szónoklás helyett itt van egy gyönyörű munkakör, egy egész embernek való feladat. A magam részéről azt hiszem kevesebb, de jobb bort kel­lene termelni, több és fino­mabb tömeggyümölcsöt, a gyümölcsértékesítést meg­szervezni, gyümölcskonzer­veket előállítani, ipari növé­nyeket, lent és kendert ter­meszteni, tejet és tejtermé­keket valamint baromfit és tojást nagy mennyiségben piacra hozni. Hogyan állunk Esztergomban az ipar terén? Általában és röviden azt lehetne mondani: kevés a munka és drága az iparcikk. Nagyon sok emberrel érintkezem és általában azt hallom, hogy nem mernek az em­berek semmit sem csináltatni, mert képtelenek a kért árakat megfizetni. Meg kell mondani, hogy amikor a bor és búzaár majdnem alatta van a termelési költségnek, amikor ál­lami és egyéb köztisztviselők béke­beli fizetésüknek csak a felét kap­ják, akkor az iparcikkek nemcsak megtartották valorizált áraikat, ha­nem sokszor a békeáraknak több­szörösére emelkedtek, nem ritkán teljesen indokolatlanul. A gazdasági egyensúlynak ilyen erőszakos fel­borítása csak összeomlásra vezethet. Csak egy módja van a katasztrófa elkerülésének: itt is több munkával és az igények lefokozásával kell a megbomlott gazdasági rendet helyre­állítani. Odairányuljon tehát az igyekeze­tünk, hogy minél több munkaalkalom teremtessék, ne várják má­soktól a segítséget, munkák­nak a kikövetelését, hanem járjanak a maguk lábán. Találékonyság, fürgeség, pontosság és szolidság meg fogja hozni az iparosságnak is azt az enyhülést, ami a gyógyulás előjele. A kereskedelem helyzete jórészt a gazdatársadalom és az iparosság va­gyoni helyzetével van összefüggés­ben. Az előbbiekben rámutattam mindkét foglalkozási ág bajaira és fogyatkozásaira is. Majdnem minden szakmában több kereskedőnk van mint régen, pedig a város népessége is körülbe­lül két évtizede stagnál. Másutt erőteljes mozgalmak indul­tak meg hasonló bajok leküzdésére, nálunk megelégszenek a bajok meg­állapításával. Nem elég panaszkodni, tenni is kell valamit, a céltudatos cselekedet mindenkor megtermi a maga gyümölcseit. A kereskedelem azonban ne tekintse magát egyszerű áruközvetítőnek; nem mindegy az, milyen árut hoz forgalomba. Az a kereskedelem, amely minden áron idegenből hozott árut közvetít a fo­gyasztóhoz, még akkor is, midőn a helyi vagy legalább­is a honi ipar­cikkeket is hozhatná forgalomba, az a kereskedelem nemzetgazdasági szem­pontból káros működést fejt ki. Lehet, hogy kényelmesebb, talán jövedelmezőbb is idegen portékával kereskedni, azonban a mai magyar kereskedelemnek magasabb feladatai is vannak. Az esztergomi kereskedők is keressék fel a helyi ipart, bírják rá arra, hogy használható és a helyi SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ lepedő-vászon, képper, törül­köző, konyha* és kenyérruha abrosz (nagyban és kicsinyben legjutányosabban beszerezhető — j— házi szövött ; Pelczmann Lászlónál Esztergom, Széchenyi­ tér 16. sz. (Saját ház.) Tele­fonszám 135. Házi ken­der szövésre elfogadtatik

Next