Esztergom és Vidéke, 1930 (51. évfolyam, 1-101. szám)
1930-01-19 / 6. szám
ÖTVENEGYEDIK ÉVF. 6. SZ. Szerkesztőség és kiadóhivatal Simor utca 20. KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Megjelenik hetenként kétszer. Előfizetése 1 hóra 1*20 P. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: Laiszky Kázmér 1930 VASÁRNAP, JANUÁR 19 Csütörtöki szám 10 fillér, vasárnap 20 fillér Hogyan lehetne segíteni Esztergom város és a lakosság katasztrofális gazdasági helyzetén? Talán sohasem megannyi érdeklődés nyilvánult a közkérdésekkel szemben, mint manapság; azt a közönyt, amelyet a publikum általános érdekű kérdésekkel szemben tanúsított, élénk érdeklődés váltotta fel, mert hiszen a közérdekű kérdések megoldásának módja legtöbbször súlyosan érinti a magángazdasági problémák egész sorozatát. A magyar gazdasági élet országszerte válságos időket él, mennyivel súlyosabb azonban Esztergom helyzete, amely még a boldog múltban is nehéz gondokkal küzdött. Nincsen izgatóbb kérdés itt Esztergomban, mint az: miként lehetne városunk közgazdaságát a mai katasztrofális helyzetéből kiemelni ? Erre vonatkozólag többekhez kérdést intéztünk és így interjúk keretében a közvélemény előtt keressük a megoldást. A súlyos problémák orvoslására először vitéz Szivós-Waldvogel József mond hosszabb véleményt. Ha kutatjuk az okokat, amelyek a jelenlegi helyzetet előidézték, — mondja vitéz mélyebbre kell Szívós tábornok — nyúlnunk és nem szabad annál az elkoptatott magyarázatnál megállanunk, amellyel minden jelenlegi bajunkat megállapítva, kényelmes mentségként az unalomig hangoztatunk: világháború, forradalmak, Trianon. Kétségtelen, hogy ezek az események alapjaiban rendítették meg az ország gazdasági életét és mélyreható változásokat okoztak városunk életlehetőségeiben is. A kérdés azonban az: van e lehetőség arra, hogy a jelenlegi helyzetben is tovább élhessünk, vagy pedig bele kell nyugodnunk sorsunk változhatatlanságába és fatalista nyugalommal megvárnunk végzetünk beteljesülését ? Nem és ezerszer nemi Esztergom élni akar és élni is fog ! De vajjon a létért való küzdelembe belevittük-e összes energiánkat, dolgozunk-e eleget és a helyes úton járunk-e, amely a jobb jövő felé vezet ? A probléma rendkívül nehéz nagyon sok jóakaratú ember megsfeszített munkájára lesz szükség, míg az óhajtott eredmény jelentkezni fog. Tehát nézzünk csak szemébe annak a kérdésnek : csak a trianoni Midőn gazdasági életünk válságos gyalázatosság az oka helyi bajaink állapotát kritika alá vonom, hogy nak, megtettünk mindent a múltban és jelenben, amivel magunkon segíteni tudtunk volna ? Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy Esztergom az elmulasztott alkalmak klasszikus városa. A seregestül kínálkozó példákból csak kettőt kívánok kiragadni, amelyek városunk gazdasági életére mélyreható változással lettek volna: a hadfelszerelési gyár, amely később Magyaróvárra került és a kertváros, amelyet a dorogi bánya esztergomi területen kívánt létesíteni. Mindezeket a dolgokat a kicsinyes meg nem értés és jövőbe nem látás — a város kárára — elgáncsolta. Dicára rendkívül kedvező földrajzi helyzetünknek, kiváló közlekedési viszonyainknak, olcsó energiaforrásainknak, városunkban számottevő gyáripar kifejlődni nem tudott; a dolgokkal ismerősök előtt nem titok, mily akadályokat gördítettünk mi magunk minden nagyobb szabású vállalkozás elé. De nem folytatom tovább a múltban elkövetett hibák felsorolását, az akkori könnyebb megélhetési viszonyok mellett lehetséges volt olyan városi politikát is folytatni, amely inkább az egyéni ízléseknek, de kevésbbé a város egyetemének volt hasznos és kívánatos. A múlt előrelátó embereit, bátor és elszánt harcosait elkedvetlenítették, odadobták a népszerűtlenségnek míg, azután otthagyták a küzdőteret. Ha szemügyre vesszük a város gazdasági életét, lehetetlen észre nem vennünk, hogy az teljesen szervezetlen. Vannak ugyan a különböző foglalkozási ágaknak szervezetei, egyesületei, azonban azok minden egyébbel foglalkoznak, csak komoly gazdasági kérdésekkel nem , s így még fenntartóik érdekeit sem tudják kellő súllyal képviselni, annál kevésbbé jutnak szerephez a város egyetemét érdeklő és mindent átfogó kérdések intézésénél. Mindig csak a kicsinyes csoportérdek a döntő fontos kérdések elbírálásánál. Egységes gazdasági célgondolat, mindent felölelő programm vagy ezen kérdésekkel foglalkozó, a csoportokon felülálló gazdasági szerv nincsen s minden egyes érdekcsoport a maga szempontja szerint kívánja az ügyeket intéztetni tekintet nélkül más foglalkozási ágak vagy a város egyetemének érdekeire. Ez volt az oka városunk nagy elmaradottságának s annak, hogy a kínálkozó gazdasági lehetőségek kihasználatlanul maradtak. Az a krajcároskodás, amelyet a régiek minden vonalon tanúsítottak, s az a naiv könnyelműség, amellyel bizonyos kérdéseket kezeltek, most, hét szűkesztendőben bizony megboszulta magát, azután a bajok felismerése és okainak megállapítása után elmondtam nézeteimet a bajok megszüntetését célzó dolgokra vonatkozóan, legelsősorban azzal a foglalkozási ággal kezdem, amelynek művelői a város lakosságának zömét teszik ki s amelynek gazdasági jóvolta vagy elesettsége a többi foglalkozási ágakra döntő kihatással van : az őstermelőkre, földmíveseinkre. Vajon miféle életképes és eredményekre mutatható mezőgazdasági szervezet vagy hatóság vezeti kisgazdatársadalmunkat ? Talán a mezőgazdasági kamarák, a mezőgazdasági bizottságok, a gazdasági felügyelőségek vagy a borászati és szőlészeti felügyelőségek ? Ugyan mit tudtak a mi vidékünkön ezek a szervek évtizedek alatt felmutatni, miben voltak a gazdaközönség pozitív hasznára ? Ma idegenből jön a fogyasztásra kerülő cikkeknek több mint fele. Miért szorulunk mi idegenből behozatalra, mikor elegendő termőföld és munkaerő állana rendelkezésre saját szükségletünk ellátására ? Miért nem tud versenyezni az esztergomi gazda árban és minőségben más vidékek áraival ? Miért nem látunk piacainkon helybeli termelőt, miért virágzik itt az árdrágító közvetítő kereskedelem ? Ha népünk nem akar elhullani — velünk együtt — a rettenetes gazdasági harcban, úgy ezekre a kínzó kérdésekre meg kell találnia a feleletet. Nem szabad munkaidőnek kellő kihasználása nélkül elmúlnia sem a férfinép, sem a nők, de még a gyermekek részéről sem. Semmiféle nemzet földműves népe nem különb a miénknél s mégis azok rosszabb természeti viszonyok mellett nagyobb jólétben élnek, de kihasználatlan munkaidőt nem ismernek, még télen sem, amikor házaikból sem tudnak kijönni, akkor háziiparral, fafaragással, szerszám és játékkészítéssel, kosárfonással, a nők pedig fonással, szövéssel teremtenek maguknak keresetet, mint pl. Kalotaszegen és Mezőkövesden. Mindezt a mi népünk is meg tudja csinálni, de meg kell rá tanítani, ha kell, még akarata ellenére is. Szónoklás helyett itt van egy gyönyörű munkakör, egy egész embernek való feladat. A magam részéről azt hiszem kevesebb, de jobb bort kellene termelni, több és finomabb tömeggyümölcsöt, a gyümölcsértékesítést megszervezni, gyümölcskonzerveket előállítani, ipari növényeket, lent és kendert termeszteni, tejet és tejtermékeket valamint baromfit és tojást nagy mennyiségben piacra hozni. Hogyan állunk Esztergomban az ipar terén? Általában és röviden azt lehetne mondani: kevés a munka és drága az iparcikk. Nagyon sok emberrel érintkezem és általában azt hallom, hogy nem mernek az emberek semmit sem csináltatni, mert képtelenek a kért árakat megfizetni. Meg kell mondani, hogy amikor a bor és búzaár majdnem alatta van a termelési költségnek, amikor állami és egyéb köztisztviselők békebeli fizetésüknek csak a felét kapják, akkor az iparcikkek nemcsak megtartották valorizált áraikat, hanem sokszor a békeáraknak többszörösére emelkedtek, nem ritkán teljesen indokolatlanul. A gazdasági egyensúlynak ilyen erőszakos felborítása csak összeomlásra vezethet. Csak egy módja van a katasztrófa elkerülésének: itt is több munkával és az igények lefokozásával kell a megbomlott gazdasági rendet helyreállítani. Odairányuljon tehát az igyekezetünk, hogy minél több munkaalkalom teremtessék, ne várják másoktól a segítséget, munkáknak a kikövetelését, hanem járjanak a maguk lábán. Találékonyság, fürgeség, pontosság és szolidság meg fogja hozni az iparosságnak is azt az enyhülést, ami a gyógyulás előjele. A kereskedelem helyzete jórészt a gazdatársadalom és az iparosság vagyoni helyzetével van összefüggésben. Az előbbiekben rámutattam mindkét foglalkozási ág bajaira és fogyatkozásaira is. Majdnem minden szakmában több kereskedőnk van mint régen, pedig a város népessége is körülbelül két évtizede stagnál. Másutt erőteljes mozgalmak indultak meg hasonló bajok leküzdésére, nálunk megelégszenek a bajok megállapításával. Nem elég panaszkodni, tenni is kell valamit, a céltudatos cselekedet mindenkor megtermi a maga gyümölcseit. A kereskedelem azonban ne tekintse magát egyszerű áruközvetítőnek; nem mindegy az, milyen árut hoz forgalomba. Az a kereskedelem, amely minden áron idegenből hozott árut közvetít a fogyasztóhoz, még akkor is, midőn a helyi vagy legalábbis a honi iparcikkeket is hozhatná forgalomba, az a kereskedelem nemzetgazdasági szempontból káros működést fejt ki. Lehet, hogy kényelmesebb, talán jövedelmezőbb is idegen portékával kereskedni, azonban a mai magyar kereskedelemnek magasabb feladatai is vannak. Az esztergomi kereskedők is keressék fel a helyi ipart, bírják rá arra, hogy használható és a helyi SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ lepedő-vászon, képper, törülköző, konyha* és kenyérruha abrosz (nagyban és kicsinyben legjutányosabban beszerezhető — j— házi szövött ; Pelczmann Lászlónál Esztergom, Széchenyi tér 16. sz. (Saját ház.) Telefonszám 135. Házi kender szövésre elfogadtatik