Esztergom és Vidéke, 1932 (53. évfolyam, 1-101. szám)
1932-08-14 / 65. szám
ugyancsak jó. Egyedül az alacsony termény és állatárak kifogásolhatók. A vármegyei kir. tanfelügyelő bejelentette, hogy Csév községben nagy szünidő tartamára nyári gyermekmenhely nyilt meg a szülők által tanulóként fizetendő csekély hozzájárulási összegből. Ismertette a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszternek a madarak- és fák-napjára vonatkozólag kiadott rendelkezését, mely szerint a tanulók a község, város, vagy hitfelekezet temetőjében, továbbá a hősök ligetében virágot, díszfacsemetét, vagy díszcserjét kötelesek ültetni a madarakés fák napján, vagy más alkalmas napon, ezeket ellátni kis névtáblával és szabad idejükben gondozni. Még arra is utasította a miniszter a tantestületeket, hogy a nemzet és a közélet nagyjainak a temetőkben lévő sírjait és emlékeit is az elemi iskolai tanulók gondozzák és a hősök szobra körül kis ligeteket létesítsenek. A vármegyei tiszti főorvos jelentéséből örömmel értesült a bizottság, hogy az egészségi állapot július hó folyamán jobb volt, mint júniusban, sehol heveny fertőző betegség járványszerűleg nem fordult elő, csak szórványosan, még pedig kanyaródóvárosban és hökhurut Tárkányban. Az esetek mind enyhe lefolyásúak voltak, hatósági beavatkozásra nem volt szükség. A nyári meleg s a dunai fürdőzés megkövetelte a a maga áldozatait. Kilenc hullát fogtak ki a Dunából. A nyári csecsemőhalálozás leküzdése a vármegye egész területén eredményesen van folyamatban és a múltakhoz képest máris örvendetes javulás mutatkozik. A közigazgatási bizottság a havi jelentéseket hozzászólás nélkül tudomásul vette. Schalkház Ferenc bérbe veszi a város házikezelésű gazdaságát A városházán arról értesültünk, hogy Schalkház Ferenc városi intéző bérbe akarja venni a város házikezelésű gazdaságát, amely annyi vitára, támadásra és izgalmas városi ülésekre adott alkalmat. Beszéltünk Schalkház Ferenccel, akit megkérdeztünk, megfelel-e a valóságnak, hogy a gazdaságot bérbe veszi. — Elhatározott szándékom, — mondotta, — hogy a gazdaságot bérbe veszem, mert azt értékesnek és jövedelmezőnek tartom. A legjobb lelkiismerettel állítom, hogy a város nem fizetett rá a gazdaságra. Mivel mégis állandó támadás központjában áll a gazdaság, elhatároztam, hogy bérbeveszem és ezzel megszűnik az a harc is, amely a gazdaság körül folyt. Már komoly lépéseket tettem a bérbevevés érdekében és szeretném, ha már októberig a bérlet ügye elintéződnék. Természetesen a döntés a képviselőtestület joga. Remélem, hogy nem fog akadályt gördíteni elhatározásom elé és hiszem, hogy a felsőbb hatóság sem fogja a bérbeadást kifogásolni. Tizenkét évre tervezem a bérletet. A gazdaságot összes felszerelésével és állatállományával venném át. Tervem az is, hogy tangazdaságot létesítsek, ami remélem sikerülni is fog. Beadványomat nagyrészben elkészítettem és a legkomolyabb formában lépek vele a képviselőtestület elé. Ezeket mondotta Schalkház Ferenc a bérbevételről. Érdeklődtünk aziránt is, hogy megmarad-e intézői állásában ? Erre azt a feleletet kaptuk, hogy nem szándékszik állását elhagyni. A bérösszegről nem nyilatkozott. Hogy miképpen fogadja elhatározását a város közönsége, azt nem tudjuk, csak annyit kérdezünk : várjon, ha jó a gazdaság egy bérlőnek, miért nem jó a városnak is. Most már igazán nem tudjuk: volt e ráfizetés a gazdaságra vagy nem volt? nnt KK Augusztus 15. A keresztnek árnyékában Születtél meg óh, haza! Századokon kereszt védett, Az volt eged csillaga. Kereszténység vasekéi Szántották a parlagot, Melybe István bölcs királyunk, Elvété az üdvmagot. Keresztény hit szép Bőven ontá a kebel virágát Ezer év a bizonysága. Hogy népünkké itt a hely. Szent királyunk, ki láttál a Zivataros jövőbe; Hű nemzeted a kereszttel Ide rögzéd örökre. Boldogasszony oltalmába Te ajánltad népedet Erősítsen kegyelmében Csodálatos Jobbkezed ! A keresztnek árnyékában Születtél meg óh, haza ! Jövőben is kereszt védjen, S legyen eged csillaga. Pastinszky József Lapunk legközelebbi száma aug. 19.-én, pénteken délután a rendes időben fog megjelenni. Személyi hir. Etter Ödön, a Takarékpénztár Rt. elnök vezérigazgatója hosszabb szabadságáról visszaérkezett Esztergomba. Arany mise. Fekete Ipoly kiérdemelt piarista tanár, Szeged város törvényhatósági bizottságának örökös tagja, városunk fia, pénteken tartotta aranymiséjét a belvárosi plébániatemplomban a rokonság, barátai és ismerősei jelenlétében. Ad multos annos! Eljegyzés: Emmer Erzsébet és Jakab György jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) Primicia. Krasznai Jenőt, városunk szülöttét, a bécsi Pázmáneum theologusát július 24 én Bécsben a Szt. István bazilikában áldozópappá szentelték. Az újmisés augusztus hó 7-én mutatta be első szentmiseáldozatát Istennek Budapesten a Józsefvárosi plébánia-templomban. Az újmisés manuduktora dr. Blieszner Ágoston prépost-plébános, s ünnepi szónoka dr. Magyary Gyula a bécsi Pázmáneum vicerektora volt. Halálozás: Takáts Károly gazdasági tanácsos, f. hó 12-én, 63 éves korában elhunyt. Temetése ma, vasárnap lesz a bálványosi temetőben. Az elhunytban Takács István gyógyszerész testvérbátyját gyászolja. — Szabó Rozália, Szabó Márton ny. m. kir. műszaki főerdőőr 20 éves leánya, f. hó 11-én elhunyt. Temetése f. hó 13-án volt meleg részvét mellett a belvárosi temetőben. A hercegprimás kihallgatáson fogadja a budapesti zarándokokat. Nagyboldogasszony ünnepén nagy zarándoklat indul Budapestről Esztergomba, hogy a Nagyboldogasszonynapi ünnepségen és búcsún részt vehessenek a Bazilikában. A zarándokokat Madarász István dr. c. apát vezeti és különvonaton érkeznek hozzánk. Délután a primási palotához mennek, hogy hódolatukat bemutassák a bíboros Főpásztor előtt. A főszékesegyház ének- és zenekarának műsora Nagyboldogasszony ünnepén : Büchner : Ecce Sacerdos. Mitterer: Graduate. Buchner: Ave Maria, a szólót énekli Buchner Antalné, a hegedűszólót játssza Bérczi László. Rheinberger: C-dúros miséje, a szólórészeket éneklik Büchner Kálmánné, Eitler Antalné, dr. Fenyves Willibald és Kántor Félix. Mise végén Boldogasszony Anyánk, Pápai Himnusz és Isten áldd meg a magyart. Vezényel Büchner Antal, főszékesegyházi karnagy. Orgonát Sámson György. Ezüstmennyegző. Mátrai József okl. kőművesmester, építési vállalkozó és neje Zsolnai Mariska f. hó 15-én, Nagyboldogasszony napján d. u. 5 órakor tartják ezüstmenyegzőjüket a vizivárosi plébániatemplomban. Ünnepélyes fogadalomtétel és fogadalom megújítás a vizivárosi zárdában. Meghatóan szép keretek között folyt le az esztergomvizivárosi Szent Vincéről szatmári irgalmas nővérek nevezett zárdájában az újonnan beöltözött nővérek fogadalom letétele, július 30-án. A szertartásokat Báthy László prelátuskanonok, az irgalmas nővérek magyarországi protektora végezte. A fogadalomtétel az ünnepélyes főpapi szentmise alatt volt, melyet szintén Báthy prelátus celebrált. Véni Sancteval kezdődött a szentmise, majd a felajánlás után az oltár elé térdeltek a beöltözendők mennyaszonyi ruhában, mirtuszkoszorúval, fátyollal, kik felajánlották életüket isteni szolgálatra, az irgalmasság cselekedeteiben isteni jegyesüknek kérték a szerzetesi ruhát, majd elvonultak, hogy magukra öltsék azt. Húszan voltak. Ezután 24 novícia lépett az oltárhoz és letette a fogadalmat, miután a pap kikérdezte, ismerik a szabályokat és a szerzetesi élet kötelmeit. Most ismét szép jelenetnek voltak tanúi a hivők. Három tiszteletreméltó aranykoszorús nővér tette aranyfogadalmát az oltár lépcsőjén térdelve. Legutoljára az új noviciák léptek a templomba. A fogadalmasokhoz és beöltözöttekhez Báthy prelátus megható beszédet intézett, rávilágított a szerzetesi élet rögös és tövises, de üdvözítő útjára. Szentmise alatt a kóruson szebbnél-szebb énekek emelték az áhítatot. Áldás után az új noviciák megkapták szerzetesi nevüket, az új fogadalmasok pedig rózsafüzért, szabálykönyveket és a keresztet. — Fakadjon áldás működésükön és szolgáljanak minél nagyobb dicsőségére. Istennek A 26-osok ezred emlékünnepe. A volt 26-os gyalogezred ezidei ezredemlékünnepét szeptember 4-én tartják meg a szokott ünnepi keretek között. Az emlékünnep bajtársi összejövetellel kapcsolatos. Közös szentmisén jelennek meg a bajtársak, melyet az ezred volt tábori lelkésze, Serédi Jusztinián dr. bíboros-hercegprimás szokott mondani, s a szent mise alatt közös szentáldozáshoz járulnak. Az ünnepély részletes sorrendjét most állítják össze s azt lapunkban is közölni fogjuk. Az Esztergomi Oltáregyesület f. hó 14-én (aug. 2. vasárnapján) tartja szokásos havi szentségimádó ájtatosságait a vizivárosi zárdatemplomban. Szülésznői hir. Pándi Ferencné szülésznő lakását Szent Anna utca 5. szám alá helyezte. Az érseki leánygimnázium és polgári leányiskola növendékeihez ! Aug. 15-én reggel fél 9 órakor gyülekezzenek kath. növendékeink ünnepi egyenruhában és kalapban az intézetben, hogy az ünnepi körmeneten testületileg jelenhessenek meg. Az intézet főnöksége. A Bakács-kápolnai Mária Kongregáció férfi és női tagjait értesítjük, hogy Nagyboldogasszony napján reggel a 6 órai szentmisén és közös áldozáson minél számosabban jelenjenek meg, s a felvonulásra pontosan 8 órára mindenki jelen leis gyen, jelvénnyel. Férfiak a Deák Ferenc utcába a plébániatemplomnál, a nők a ferencrendiek templománál gyülekeznek. mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm Nagyboldogasszony-napi ünnepségek sorrendje Az ünnep előestéjén: (augusztus 14.) Este az összes templomok harangjai hirdetik az ünnep beköszöntését. Levente zenekar zenés takarodója. Este 8-tól 9 óráig: Szent István születéshelyének megvilágítása. Az apostoli kettős kereszt és a magyar szentkorona ragyognak fel a várfokon. Szerenád a Pimás téren: az Esztergomi Turista Dalárda és levente-zenekar hangversenyeznek. A várfokon tűzijáték, rendezi Cziglényi Elemér. Nagyboldogasszony ünnepén: (augusztus 15.) Reggel harangzúgás jelzi az ünnep virradtát. Zenés ébresztő a város utcáin. Reggel 8 órakor: A belvárosi plébániatemplom nagyharangja és a városházi Szent István-harangocska az ünneplésben való részvételre szólítják fel a hívőket. A diszfelvonulásban résztvevők gyülekezése az egyes csapatok számára kijelölt helyeken. Délelőtt 90 órakor: A fővárosból és vidékről érkező zarándokok bevonásával díszfelvonulás a főszékesegyházba Szent István, Imre és Szent László ereklyéivel, Szent Magyarország Védasszonya és Szent Imre szobraival és a magyar államiság jelvényeivel. Délelőtt 10 órakor: Főpapi zenés mise a főszékesegyházban, melyen Őeminenciája, Serédi Jusztinián dr. biboros-hercegprimás pontifikál és a szentbeszédet is ő mondja. A tanulóifjúság és a leventék számára külön szentmise és beszéd a bazilika oszlopcsarnokában. Délelőtt 11 órakor: Szentmise és prédikáció a vizivárosi plébániatemplomban, melyen a Turista-hajón érkezők is részt vehetnek. Mondja: Keményfy Kálmán plébános. Déli 12 órakor: Folyambajnokság a Kisdunán, a sziget felső végétől a Hajósegylet csónakházáig. Egész délután: Nagy avatóünnepély a Prímásszigeten. Délután fél háromkor a résztvevők felvonulása a belvárosi és szentgyörgymezői olvasókörökből a Széchenyi-térre, ahonnan közös felvonulás az ünnepély színhelyére. Népmulatság, versenyek, tánc, tűzijáték. Este 8 órakor: A várfok megvilágítása. Dunaünnepély a Kisdunán, szerenád a primási palota előtt az Esztergomi Kath. Legényegylet dalárdájának és a leventék zenekarának közreműködésével. Karnagyok: Ammer József és Schönwälder K. Magánnyomozó iroda. Szabó Albert nyugalmazott detektivfelügyelő m. kir. államrendőrség által engedélyezett magánnyomozó irodája Esztergomban, Deák Ferenc u. 15. sz. alatt. Megfigyel, informál, kényes természetű ügyekben nyomoz, okmányokat beszerez, ismeretlen helyen tartózkodó vagy eltűnt egyéneket felkutat, úgy kel- mint külföldön.