Esztergom és Vidéke, 1988 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1988-11-01 / 9. szám
ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 10 MŰSORFÜZET — KULTURÁLIS TÁJÉKOZTATÓ BŐS—NAGYMAROS DOSSZIÉ Kivonat Esztergom Városi Tanács 1988. október 4-i ülésének jegyzőkönyvéből 29/1988. (X. 4.) Thsz. határozat: A város közvéleményét erősen aggasztják a bős-nagymarosi vízierőmű megépítése körül folyó viták, az ellentétes vélemények, a visszafordíthatatlan károsodások veszélye, a jogosan felmerülő aggályokra adott, mélységében nem megnyugtató válaszok. Ezért a Városi Tanács 1988. október 4-i ülésén úgy foglalt állást, hogy a fenti kérdések miatti aggódását kifejezve javasolja, hogy a magyar kormány mindaddig függessze fel a nagymarosi vízlépcső építését, amíg az alapvető vitás kérdések el nem dőlnek, és a megfelelő garanciák megnyugtatóan nem biztosíthatóak. Felkéri dr. Nemes Tamás országgyűlési képviselőt, hogy a tanácsülés állásfoglalását az Országgyűlésen képviselje. Esztergom, 1988. október 5. Rendkívüli tanácsülés A Bős—Nagymaros Vízlépcső témája az elmúlt hónap folyamán másodszor is szerepelt a tanácsi testület munkaasztalán, ezúttal közvetlenül a parlamenti döntés után, még pontosabban: október 10-én. A rendkívüli ülés összehívását Esztergom Város Tanácsának több tagja — a testület 25 %-a — írásban kérte, tisztázandó végre: milyen hatásokkal kell számoljon a város és környéke a vízlépcső megépültével ? Hogy valóban mennyire foglalkoztatja e kérdés az esztergomiakat, jól érzékelteti az az érdeklődés, amely a rendkívüli ülés iránt megnyilvánult: a tanácstagokon kívül szép számmal jelentek meg választópolgárok is a Technika Házába kivitt nyílt eszmecserére. És nem csak megjelentek, de véleményt is mondtak a terítékre került témáról. A rendkívüli tanácsülésen meghívottként ott voltak azok a szakemberek is, akik az utóbbi hónapokban igen gyakran kerültek kérdések pergőtüzébe, gondolunk itt mindenek előtt Éhn Józsefre, a VIZITERV vezérigazgatójára és Vitéz Sándorra, az OVIBER létesítményi főmérnökére. Az ülés több órán át tartott, ilyetén még arra sem vállalkozhatunk, hogy akár csak kivonatosan is ismertessük a felszólalók álláspontját, amely papírra vetve több mint félszáz oldalt tölt meg! A rendkívüli tanácsülés teljes vitaanyaga szalagra került, s így az elkészült jegyzői könyv szöveghűsége nem szenved csorbát. Az öt kazetta, gondoljuk, I szintén bármikor kikereshető lesz, hiszen a szavak és a tények szembesítése aligha lesz majd elkerülhető, ha másért nem, hát azért, hogy bebizonyosodjék: alaptalan volt az esztergomiak ódzkodása a BNV-től, az aggodalmas hangok csak fölöslegesen keltették a hangulatot. Ám ha mégse alakul minden úgy, ahogy a szakemberek ígérték, hát akkor meg azért lesz jó, hogy a szólást módosítva kissé: verba manent, a víz folyhat! Mivel a vita végére a tanácstagok közül többen is eltávoztak az ülésről, a testület határozatképtelenné vált, ám Brunszkó Antal tanácselnök úgy találta jónak, hogy valamilyen befejezést illik adni egy ilyen hosszú vitának. Záróbeszédének lényegesebb mondatait szó szerint idézzük: „.. . A következőket fogjuk tenni: azt tesszük elvtársak, hogy ez a bizonyos koordinációs bizottság amely él és létezik — és azért végül is többen kifejtették, hogy nem volt ennek a bizottságnak haszontalan a munkája — átbeszéli az OVIBER és a VIZITERV illetékes vezetőivel azokat a fölvetéseket, amelyeket én magam is úgy éreztem, hogy ma labilisak. Ezeket átbeszéljük, megfogalmazzuk röviden— nem regényben —, megfogalmazzuk ezeket a kérdéseket, és amelyek nyitva maradnak, tehát amely kérdésekre olyan válaszokat fogunk kapni a Vitéz elvtárstól, az Éhn elvtárstól, vagy a Szántó elvtárstól is, hogy «Ebben a dologban mi nem tudunk tovább engedni; elismerjük, hogy ti — mármint mi —, ezt kéritek a beruházás anyagi, meg ilyen-olyan eszközei nem teszik lehetővé a további kompromisszumkeresést», ezeket a nyitva maradt kérdéseket fogjuk a tanácsülés elé vinni, és meg fogjuk írni Maróthy László miniszter elvtársnak, hogy ilyen tárgyalások során nyitva maradtak ilyen problémák. (...) Följegyeztem magamnak, tizenháromig számoztam, közben a válaszoknál egy-kettő kiesett belőlük, tehát körülbelül tíz olyan kérdést jegyeztem én föl — de majd még az illetékes kollégákkal ezt átrágjuk, átbeszéljük, lehet hogy több lesz ez, — amely fölött vitatkozni fogunk és ha nem jutunk eredményre, akkor jövünk a tanácsülés elé egyetértést kérni azügyben, hogy a miniszter elvtársnak ezt a problémakört, ezt a csokrot megküldjük." Ez lesz tehát a kérdések megoldására hivatott politikai eszköztár. Több kérdés feszegette a koordinációs bizottság szakstátuszainak helyzetét. „Valóban, mi megkaptuk ezt a két státuszt — mondotta a tanácselnök —, amiből az egyik hosszabb ideig be is volt töltve. (...) Mi nagyon intenzíven be akarjuk tölteni ezt az álláshelyet és még több álláshelyünk is van üresen az építési osztályon. Tehát szívesen várunk jelentkező emberekre javaslatokat." Más kérdés: hogyan fedezzék a bizottság pénzügyi-anyagi szükségleteit? „Ketten vetették föl, hogy a tanács biztosítson legalább egy millió forintot ennek a koordinációs bizottságnak a működtetésére, illetve az ezzel összefüggő kérdések anyagi fedezetéül. Ezt a tanácstestület elé fogjuk terjeszteni akkor, amikor az 1989. éves pénzügyi tervet tárgyaljuk meg, az érzésem az, hogy nagyon nehéz lesz erre egy millió forintot is kiszakítani. Akkor, ott lehet majd véleményt mondani, hogy minek a terhére oldjuk meg ezt a problémát" — mondotta Brunszkó Antal. Szintén a koordinációs bizottság munkájával kapcsolatosan fogalmazódott meg a bővítés igénye... Természetesen lehet ezt a bizottságot szélesíteni, vagy meg lehet ezt a kérdést úgy is oldani, hogy egy-egy bizottsági ülésre meghívunk még néhány szakembert, vagy politikust, vagy társadalmi aktivistát, teljesen tőlünk függ, és fogjuk is követni ezt a gyakorlatot. (...) Ehhez nem kell vég nélküli vitákat kezdeményezni, például most is egy perc alatt intéztük el azt a jogos szentgyörgymezői kérést, hogy ezentúl minden tanácsülésen az OVIBER megfelelő szintű képviselője adjon egy rövid tájékoztatást arról, hogy mi történt az elmúlt tanácsülés óta Esztergomban, vízlépcső-ügyben. Ebben az esetben nem látom szükségét annak, hogy emellett a koordinációs bizottság titkára is szintén elmondja... Egy dolog a lényeg: ezentúl minden tanácsülésen gondoskodunk arról, hogy ez megtörténjen!" Szintén szó szerint idézzük Brunszkó Antal tanácselnök magnetofonszalagra rögzített, a város lakosságának címzett, a tanácstestület nevében fogalmazott ígéretét: „MINDADDIG AMÍG ENNEK A DOLOGNAK A VÉGÉRE NEM ÉRÜNK, MINDENT MEGTESZÜNK ÉS MINDENT ELKÖVETÜNK ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY EZ A MŰ ITT, AZ ESZTERGOMI ÖBLÖZETBEN — DE NYILVÁN VÉGIG — OLYAN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT ÉPÜLJÖN MEG, HOGY ABBÓL A VÁROS VALÓBAN PROFITÁLNI TUDJON!" A szavak minősítése a jövő feladata marad. Egy dolog azonban már most is érzékelhető: az esztergomi lakosság által sürgetett konkrét, kézzel fogható garanciákra még mindig várni kell. Ebből a szempontból a magnótekercsek se lesznek perdöntőek!