Esztergom és Vidéke, 1988 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1988-11-01 / 9. szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 10 MŰSORFÜZET — KULTURÁLIS TÁJÉKOZTATÓ BŐS—NAGYMAROS DOSSZIÉ Kivonat Esztergom Városi Tanács 1988. ok­tóber 4-i ülésének jegyzőkönyvéből 29/1988. (X. 4.) Thsz. határozat: A város közvéleményét erősen ag­gasztják a bős-nagymarosi vízierő­mű megépítése körül folyó viták, az ellentétes vélemények, a visszafor­díthatatlan károsodások veszélye, a jogosan felmerülő aggályokra adott, mélységében nem megnyugtató vá­laszok. Ezért a Városi Tanács 1988. október 4-i ülésén úgy foglalt állást, hogy a fenti kérdések miatti aggódását ki­fejezve javasolja, hogy a magyar kormány mindaddig függessze fel a nagymarosi vízlépcső építését, amíg az alapvető vitás kérdések el nem dőlnek, és a megfelelő garanciák meg­nyugtatóan nem biztosíthatóak. Felkéri dr. Nemes Tamás országgyű­lési képviselőt, hogy a tanácsülés állásfoglalását az Országgyűlésen képviselje. Esztergom, 1988. október 5. Rendkívüli tanácsülés A Bős—Nagymaros Vízlépcső té­mája az elmúlt hónap folyamán má­sodszor is szerepelt a tanácsi testület munkaasztalán, ezúttal közvetlenül a parlamenti döntés után, még pon­tosabban: október 10-én. A rendkí­vüli ülés összehívását Esztergom Vá­ros Tanácsának több tagja — a tes­tület 25 %-a — írásban kérte, tisz­tázandó végre: milyen hatásokkal kell számoljon a város és környéke a vízlépcső megépültével ? Hogy valóban mennyire foglalkoz­tatja e kérdés az esztergomiakat, jól érzékelteti az az érdeklődés, amely a rendkívüli ülés iránt megnyilvá­nult: a tanácstagokon kívül szép számmal jelentek meg választópol­gárok is a Technika Házába kivitt nyílt eszmecserére. És nem csak megjelentek, de véleményt is mond­tak a terítékre került témáról. A rendkívüli tanácsülésen meghí­vottként ott voltak azok a szakem­berek is, akik az utóbbi hónapok­ban igen gyakran kerültek kérdések pergőt­üzébe, gondolunk itt mindenek előtt Éhn Józsefre, a VIZITERV ve­zérigazgatójára és Vitéz Sándorra, az OVIBER létesítményi főmérnö­kére. Az ülés több órán át tartott, ilyetén még arra sem vállalkozha­tunk, hogy akár csak kivonatosan is ismertessük a felszólalók álláspont­ját, amely papírra vetve több mint­­ félszáz oldalt tölt meg! A rendkívüli­­ tanácsülés teljes vitaanyaga szalagra­­ került, s így az elkészült jegyző­i könyv szöveghűsége nem szenved csorbát. Az öt kazetta, gondoljuk, I szintén bármikor kikereshető lesz,­­ hiszen a szavak és a tények szem­­­besítése aligha lesz majd elkerül­­­hető, ha másért nem, hát azért, hogy­­ bebizonyosodjék: alaptalan volt az­­ esztergomiak ódzkodása a BNV-től,­­ az aggodalmas hangok csak fölösle­­­gesen keltették a hangulatot. Ám ha mégse alakul minden úgy, ahogy a szakemberek ígérték, hát akkor meg azért lesz jó, hogy a szólást módo­sítva kissé: verba manent, a víz folyhat! Mivel a vita végére a tanácstagok közül többen is eltávoztak az ülés­ről, a testület határozatképtelenné vált, ám Brunszkó Antal tanácsel­nök úgy találta jónak, hogy vala­milyen befejezést illik adni egy ilyen hosszú vitának. Záróbeszédének lé­nyegesebb mondatait szó szerint idéz­zük: „.. . A következőket fogjuk ten­ni: azt tesszük elvtársak, hogy ez a bizonyos koordinációs bizottság amely él és létezik — és azért végül is többen kifejtették, hogy nem volt ennek a bizottságnak haszontalan a munká­ja — átbeszéli az OVIBER és a VI­ZITERV illetékes vezetőivel azokat a fölvetéseket, amelyeket én magam is úgy éreztem, hogy ma labilisak. Ezeket átbeszéljük, megfogalmazzuk röviden— nem regényben —, megfo­galmazzuk ezeket a kérdéseket, és amelyek nyitva maradnak, tehát amely kérdésekre olyan válaszokat fogunk kapni a Vitéz elvtárstól, az Éhn elvtárstól, vagy a Szántó elv­társtól is, hogy «Ebben a dologban mi nem tudunk tovább engedni; el­ismerjük, hogy ti — mármint mi —, ezt kéritek a beruházás anyagi, meg ilyen-olyan eszközei nem teszik le­hetővé a további kompromisszum­keresést», ezeket a nyitva maradt kérdéseket fogjuk a tanácsülés elé vinni, és meg fogjuk írni Maróthy László miniszter elvtársnak, hogy ilyen tárgyalások során nyitva ma­radtak ilyen problémák. (...) Föl­jegyeztem magamnak, tizenháromig számoztam, közben a válaszoknál egy-kettő kiesett belőlük, tehát kö­rülbelül tíz olyan kérdést jegyeztem én föl — de majd még az illetékes kollégákkal ezt átrágjuk, átbeszél­jük, lehet hogy több lesz ez, — amely fölött vitatkozni fogunk és ha nem jutunk eredményre, akkor jövünk a tanácsülés elé egyetértést kérni az­ügyben, hogy a miniszter elvtársnak ezt a problémakört, ezt a csokrot megküldjük." Ez lesz tehát a kérdések megoldá­sára hivatott politikai eszköztár. Több kérdés feszegette a koordiná­ciós bizottság szakstátuszainak hely­zetét. „Valóban, mi megkaptuk ezt a két státuszt — mondotta a tanács­elnök —, amiből az egyik hosszabb ideig be is volt töltve. (...) Mi na­gyon intenzíven be akarjuk tölteni ezt az álláshelyet és még több állás­helyünk is van üresen az építési osz­tályon. Tehát szívesen várunk je­lentkező emberekre javaslatokat." Más kérdés: hogyan fedezzék a bi­zottság pénzügyi-anyagi szükségle­teit? „Ketten vetették föl, hogy a ta­nács biztosítson legalább egy millió forintot ennek a koordinációs bizott­ságnak a működtetésére, illetve az ezzel összefüggő kérdések anyagi fe­dezetéül. Ezt a tanácstestület elé fog­juk terjeszteni akkor, amikor az 1989. éves pénzügyi tervet tárgyal­juk meg, az érzésem az, hogy na­gyon nehéz lesz erre egy millió fo­rintot is kiszakítani. Akkor, ott le­het majd véleményt mondani, hogy minek a terhére oldjuk meg­­ ezt a problémát" — mondotta Brunszkó Antal. Szintén a koordinációs bizott­ság munkájával kapcsolatosan fogal­mazódott meg a bővítés igénye... Ter­mészetesen lehet ezt a bizottságot szélesíteni, vagy meg lehet ezt a kér­dést úgy is oldani, hogy egy-egy bi­zottsági ülésre meghívunk még né­hány szakembert, vagy politikust, vagy társadalmi aktivistát, teljesen tőlünk függ, és fogjuk is követni ezt a gyakorlatot. (...) Ehhez nem­ kell vég nélküli vitákat kezdeményezni­, például most is egy perc alatt intéz­tük el azt a jogos szentgyörgymezői kérést, hogy ezentúl minden tanács­ülésen az OVIBER megfelelő szintű képviselője adjon egy rövid tájékoz­tatást arról, hogy mi történt az el­múlt tanácsülés óta Esztergomban, vízlépcső-ügyben. Ebben az esetben nem látom szükségét annak, hogy emellett a koordinációs bizottság titkára is szintén elmondja... Egy dolog a lényeg: ezentúl minden ta­nácsülésen gondoskodunk arról, hogy ez megtörténjen!" Szintén szó szerint idézzük Brunszkó Antal tanácselnök magne­tofonszalagra rögzített, a város la­kosságának címzett, a tanácstestület nevében fogalmazott ígéretét: „MINDADDIG AMÍG ENNEK A DOLOGNAK A VÉGÉRE NEM ÉRÜNK, MINDENT MEGTESZÜNK ÉS MINDENT ELKÖVETÜNK AN­NAK ÉRDEKÉBEN, HOGY EZ A MŰ ITT, AZ ESZTERGOMI ÖBLÖ­ZETBEN — DE NYILVÁN VÉGIG — OLYAN KÖRÜLMÉNYEK KÖ­ZÖTT ÉPÜLJÖN MEG, HOGY AB­BÓL A VÁROS VALÓBAN PRO­FITÁLNI TUDJON!" A szavak minősítése a jövő fela­data marad. Egy dolog azonban már most is érzékelhető: az esztergomi lakosság által sürgetett konkrét, kéz­zel fogható garanciákra még mindig várni kell. Ebből a szempontból a magnótekercsek se lesznek perdön­tőek!

Next