Esztergom és Vidéke, 1991 (6. évfolyam, 1-44. szám)
1991-05-24 / 20. szám
7: ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Budapest a századfordulós Közép-Európa világvárosának épült. A húszas évek elejére a metropolis Maradék-ország tülekedésének városává válik. Innen menekült el - ha csak nyarakra, néhány hónapra is - Babits Mihály. A gőgnek hitt magányba húzódó költő 1924-ben vásárol telket, kis, nyáron lakható házzal a határszélre pöccentett Esztergomban, az államalapító István szülővárosában. Ekkorra itt már megállt az élet, a várost a mellé költöztetett országhatár tetszhalottá bénította. Távol a nyüzsgés, csend, külső béke. Ihlető, kegyelmi környezet. Tizenhét év adatik itt nagy művek érlelésére, írására. A prózaian silány civilizációs viszonyok közepette Babits tusculánuma gyönyörű • Dunánk csillogása felett trónol, a meredek hegyre való cipekedés, vízhordás hétköznapiságát a nyári élettér szépsége semlegesíti. Ötven éve annak, hogy nem lakja költő a házat, ötven éve édes-bús gond e XX. századi poétái liget sorsa Esztergom lakosainak. A gond azonban megoldódott. A hétvége a Babits-villa újbóli megnyitásának, az eltelt ötven év értékelésének szentelődött. A szombat délelőtti emlékülést dr. Botka Ferenc irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója nyitotta meg. Keresztury Dezső betegsége miatt nem vehetett részt az emlékülésen. Hangja magnószalagon érkezett el hozzánk; elmesélte, hogyan szervezte meg a rendkívül gazdag életmű: levelek, versek, prózai művek, fotók összegyűjtését. Szót ejtett az esztergomi házról, annak sorsáról: egy pozitív őrült, a Balassa Múzeumnak az ötvenes években városunkba „száműzött" igazgatója, Zolnay László volt az, aki az enyészettől megmentette, lakásmúzeumot csinált belőle. Babits pályájának változásai hűen követhetők kéziratainak vizsgálata közben - kezdte előadását Kelevéz Ágnes kutató, textológus. Ő a kéziratok legfőbb gondozója. A pálya elején az elhivatott költői szerepre készülő Babits hihetetlen műgonddal készít egy kéziratos kötetet pályatársai és a nyomdászok számára. A szerkesztett „mű-ideált" megcélzó ún. Angyalos könyv Arany János pályazáró gyűjteményét, az Őszikéket tartalmazó kapcsos könyvet juttatja a kutató eszébe. „Dr. JOSCSIK Lajos bejelenti, hogy a Babits-villa házmesterétől nyert értesülés szerint prostituáltak telepedtek be a Babits-villába s tanyájukat éppen Babits dolgozószobájában ütötték fel. Felkérésére a rendőrség kiszállt a helyszínre, ahol a 4 nő közül kettő megszökött, kettőt pedig elfogott a rendőrség. Kéri a Nemzeti Bizottságot, vegye védelmébe a Babits-villát, nehogy hasonló eset állhasson elő, ami országos kultúrbotrányt idézhetne fel, ha pld. egy-egy pesti riporter tudomást szerezne erről. Damásdy Gyula indítványozza, hogy a pedagógus szakszervezet fogadja védelmébe a Babits-villát úgy, hogy felügyeletet gyakoroljon, de továbbra is biztosítsa a szabad rendelkezési jogot a tulajdonosnak. A Nemzeti Bizottság helyesléssel fogadta dr. Jólesik Lajos eljárását és Damásdy Gyula indítványa értelmében határozott." A babitsi életmű lezárásának felfogható Beszélgető füzetek megjelenésükben is katartikus hatásúak. Betűről betűre, mondatról mondatra közvetítik a halállal szembenéző, a feladattal küzdő költő kozmikus gondjait. Láng József irodalomtörténész műhelybeszámolót rögtönzött. Klasszikusaink műveinek kritikai kiadásában komoly zökkenők tapasztalhatók az utóbbi években, évtizedekben. Babits összes verse ugyanakkor közel áll ahhoz, hogy minden szövegváltozatával együtt kritikai kiadás formájában a három kötet végre nyomdába kerüljön. Pifkó Péter esztergomi kutató az emlékmúzeum kiállítás újjárendezője -az előhegyi ház megvásárlásáról, Babitsék ottani életének levéltári hátteréről számolt be. Nagyfalusi Tibor az elárvult épület utóéletével foglalkozott. Három olyan kutató nevét említette, akik esztergomi polgárként kiemelték a „politikailag szentesített előítéletek" közül Babits művét: Dévényi Iván, Martsa Alajos, Zolnay László. Utalt a hivatalos irodalompolitika ötvenes évekbeli süket, ellenséges közönyére, de említette az első feltámadást, az 1961-es múzeumavatást, s szólt Borsos Miklós gyönyörű domborművének 1966-os leleplezéséről is. Könyvtárigazgatónk végül megemlítette annak a festőművésznek a nevét, aki 1945 zűrzavara után - a házikó első bérlőjeként - megvédte az épületet a vandál pusztítástól - elégtételt szolgáltatva Neki azokért a rágalmakért, amelyek 1945 végén a helyi sajtóban igaztalanul érték. Környey László ma is köztünk van - tettéért tiszteljük őt! Három órakor, esőfelhők nyakunkba lógó rongyai között gyülekeztünk fenn az Előhegyen. Nem meghatottság, inkább felszabadult öröm járt át minket. Kevesen voltunk, de elegendően ahhoz, hogy otthon legyünk. Mert Horváth István, Balogh Judit, Turányi Sándor otthont teremtettek. A Pifkó Péter gyűjtötte relikviák segítségével pedig él a közösen berendezett és felújított Ház, s a zárszóként Babits nyelvét megidéző Botka Ferenc avatója, Nagyfalusi Tibor értő versmondása azt bizonyítja: a költő közelünkben van - csak egy kicsit arrébb húzódott a számára idegen nyüzsgéstől. Valahol a gyönyörű kert mélyében hallgatja zsivajunkat. Rafael Balázs Babits művének és előhegyi házának helyi utóéletét kutatva, már sok évvel ezelőtt hallottam régi esztergomiaktól, hogy az 1941 őszétől lakatlan, a háború után kifosztottan álló nyári lakban néhány sorsüldözött prostituált volt az első beköltöző. Amolyan helyi legendaként hittem is, nem is - és most (Bencze Cs. Attilának köszönhetően) itt a levéltári bizonyíték, 1945 május elejéről. A „legősibb mesterség" hajléktalanul is következetes folytatói az esztergomi „Helikonvidék" egyik legszentebb magaslati helyén, a gazdátlan Előhegyen: groteszkül ideillő „múzsák"... Az országos pusztulásban, értékvesztésben korszerűen tragikomikusak és szánnivalók. És korszerűen végzetjóslók is, ha arra a korszakra gondolunk... „Új idők" lelkes hittel, bizakodással teli nyitányára, amikor Ígéretesen és kívánatosan „sarkra az Eszme kiáll, isteni rima gyanánt..." (Babits is látta így: övé ez a sor, híres, Május 23 Rákospalotán című verséből.) Hogy aztán az „isteni" egyre hiteltelenebb cégérré változzék az embertelen prostitúció politikai üzletelése fölött... (N.T.) Költő az Előhegyen Az Esztergomi Nemzeti Bizottság 1945. május 2-i ülésének jegyzőkönyvéből Mióta az eszemet tudom, huszonnyolc éves koromig Papp volt a nevem. Ha az ember eltűri, hogy hétévente kicserélődjenek a sejtjei, miért ne engedhetné meg magának huszonnyolc esztendőnként a névváltoztatást? A történet pikánsabb a vázoltaknál. Születésem (1945. március 8.) és anyakönyvi kivonatban ezerkilencszázhetvenkettő augusztusáig áprilisi tréfa. Akkor ugyanis több száz Papp „álnév"-en közölt írással a fülem mögött, első verseskötetem megjelenése előtt belügyminisztériumi mely a térképre böktem, még abban a hiszemben éltem, hogy a Kos jegyében láttam meg a napvilágot. A személyazonossági igazolványomban álló április elseje ugyanis arra az időszakra esik. A bucsai plébánián talált egyházi anyakönyvben viszont cáfolhatatlan a március nyolcadika, a Halak jegye. Szondi Lipót a kezét dörzsöli valahol, a Mennyei Vadászmezőn, az árökbetoganás között, körülbelül tíz hónapig a vérszerinti anyám vezetékneve után Budai József voltam. A keresztlevél rá a bizonyíték, bár személyemmel kapcsolatban ettől függetlenül semmi nem egyértelmű. Nevem, születésnapom, születési helyem az adoptációt követő engedéllyel Sárándira „magyarosítottam". Az ok kézenfekvő volt, a jugoszláviai Újvidéken él egy Papp József nevű, idősebb költő, s a szakma íratlan törvénye, hogy ilyen esetben a pályakezdőnek illik változtatni. A Sáránd, csupán egy laza képzet szintjén fedi a valóságot. Kiss Lajos Földrajzi etimológiai szótárában, a Hajdú-Bihar megyei helységnév ótörök eredetű, és ponty-ot jelent. Amikor nevet kerestem, s a véletlenre bízva magam, „csukott szem-A nagy-sárréti (ma már nem létező) Cserepesen születtem, s olyan nevet szándékoztam választani, mely ha utalásszerűen is, de jelzi származásom tájegységét. Mint annyi mással, a névválasztással is „melléfogtam." Az ősök döntöttek volna ösztönös választásomban...? * ESZTERGOMI HELIKON szerkesztésében