Esztergom és Vidéke, 1993 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1993-10-21 / 42. szám
6 A védelem tanúja Betegágyán fekve, lélekben a nagy útra készen egyik utolsó „terhét" tette le kezembe Könözsy Boriska néni. Nem akarja úgy elhagyni szeretett városát, hogy ne tisztázza azt egy igaztalan vád elől, mely még ma is, 45 évvel az események után beszennyezi Esztergom tiszta arcát. Kötelességemül rendeli: írjam meg az 1948-as őszi, Mindszenty bíboros hercegprímás elleni esztergomi diáktüntetés hiteles történetét, ahogyan azt ő, a Krisztusával való találkozás előtt álló hívő lélek, az eseményt átélt, annak fő mozzanataira precízen emlékező szemtanú nekem elmondta. A tüntetésen egyetlen esztergomi diák - legalábbis általános vagy középiskolás - nem vett részt. Szögezzem le mindjárt a történet elején, nagy nyomatékkal. Délután érkezett a „spontán" tüntetést elrendelő levél az összes városi iskolához, ahol már senki nem tartózkodott, mivel legkésőbb egy órakor a tanítás mindenütt befejeződött. Egyetlen iskolában, az ipari iskolában tartották délután a közismereti órákat. Itt tanított ekkor Boriska néni. Aznap 18-20 leánytanuló számára voltak órák. Vicze Béla igazgató bontotta fel a levelet és annak ellentmondást nem tűrő utasítása értelmében megkérte a tanítónőt, hogy az óra után kísérje le a kislányokat a Fürdő Szállóba, de ne maradjon velük. Megérkezésükkel szinte egy időben állt meg több, gyerekekkel megrakott teherautó a szálloda előtt. 14-18 éves gyerekek ugráltak le a platókról, csupa idegen, Isten tudja honnan szállított suhanc. A rendezők a szállodába terelték a fiatalokat. Boriska néni ekkor eltávozott. A varrónőjéhez, Láng Erzsébethez ment ruhát próbálni. Az ő tanulója volt a 20 esztergomi lány egyike, Kertész Erzsike. Ruhapróba után még beszélgetett a varrónővel, mikor Erzsike futástól kifulladva megérkezett, egy székre roskadt és arcát tenyerébe rejtve zokogásban tört ki. Hosszas unszolásra el-elcsulkó hangon mondta el, mi történt a tüntetésen. Rövid Fürdő-béli oktatás után sorokba rendezték a gyerekeket. Csupa ismeretlen fiú között volt elszórva a 20 ipari tanuló kislány. Elindultak. Az Internacionálét és a Marseillaise-t énekelték. Jelszavakat skandáltak, a „klerikális reakció" pusztulását kívánták és primitív rigmusaik visszatérő refrénjéül harsogták végig Esztergom utcáin: „Mindszentynek kötelet!" Az esztergomi kislányok először a sorok széleire húzódtak, majd a kínálkozó alkalmat kihasználva egy-egy kapualjba léptek vagy a mellékutcákba futottak be, így futott egyenesen mesteréhez Erzsike is. Addigra már egyetlen esztergomi diák sem maradt a tüntetők közt. A másnapi sajtó tehát az igazságot szándékosan meghamisítva adott hírt „az esztergomi diákság spontán megmozdulásáról". Ha ez így lett volna az szégyen lenne a városra, annak ifjúságára, mely Boriska néni számára a legkedvesebb, hiszen annak szeretetében és szolgálatában telt el egész élete. Elbeszélésével az igazság feltárását, a régi rágalom visszautasítását, a szégyenfolt letörlését kívánja elérni, hogy ismét tisztán, a 45 évvel ezelőtt rákent mocsoktól megtisztultan tűnjön fel Esztergom arca. Drága Boriska néni, lelkedet nyomasztó utolsó terhedet íme letetted. Életedben lámpás (ahogy Te mondanád: gyertya) voltál, TANÍTÓ csupa nagy betűvel. Vigyázz majd ránk onnan, a túlsó partról is, hogy megtisztult arcát örökre megőrizhesse Esztergom. Horváth Zsolt Boriska néni hazament „Még a bajt hozod a fejemre Boriska, hogy mindig bemész a templomba a gyerekek szeme láttára, aztán szorulok miattad!" A dorogi Dózsa általános iskola igazgatójának figyelmeztetésére Boriska néni csak azt válaszolta: „Nem baj, Pistám, legalább lesz valami a javadra, ha majd Szent Péter elé kerülsz!" - és továbbra is betért a templomba. Hát ilyen volt Könözsy Ferencné Kis-Szölgyémy Borbála, mindenki Boriska nénije. 1911. november 23-án született Esztergomban, a szentgyörgymezei Hunyadi utcában. 1931-ben kapta 25 tantárgyból jeles oklevelét az Esztergomi Érseki Tanítóképzőben. Férjét kísérve egy Győr melletti kis faluban, Szőgyén, majd újra Esztergomban, Vízivárosban, az Irgalmas Nővérek iskolájában tanított. 1948-ban az államosítás után a tanítóképző gyakorlóiskolájában és az ipari iskolában kapott állást, de 1949 elején, mivel az állandó templomba járással nem hagyott fel, három kisgyermeke ellenére kihelyezték Tarjánba, majd Komáromba, végül Dorogra, ahonnan 1967-ben ment nyugdíjba. A tizennyolc évig tartó ingázás nem törte meg. Humorral, a vonaton kötéssel hasznosította az időt, s hallgatta az embereket. Soha nem szűnt meg másokért tenni, segíteni. Ahogy a háborúban a belövések alatt is kántorizált a temetéseken, úgy azóta is fáradhatatlanul munkálkodott: betegek, öregek, családi gonddal küszködők, mindenki nála tette le gondját-baját. Generációk nevelése, a gyerekek szentgyörgymezei betlehemes játéka, az öregek istápolása, a Bazilika kiskórusa, a szentgyörgymezei templomban a szilveszter éjszakai Újév-köszöntések, a vaskapui Mária-szobor rendben tartása után Boriska néni az örök hazába tért. Hagyott ránk tennivalót bőségesen... Temetése 23-án fél háromkor lesz Szentgyörgymezőn. ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Gizella Oratórium Ősbemutató a Ferences templomban Október 16-án, szombaton délután rendkívüli, zenetörténeti jelentőségű esemény résztvevői lehettünk. Esztergomban, a Ferences templomban tartották Vavrinecz Béla Gizella, az első magyar királyné című oratóriumának ősbemutatóját. A Magyar Zene Alapítvány és a Corpus Tanácsadó Iroda több mint ezer meghívót küldött a közélet, a diplomácia, a muzsika képviselőinek a jeles esztergomi ősbemutatóra. Öt óra előtt a Ferences templom körül szokatlanul elegáns közönség sétált és feszült izgalommal várta, hogy részese legyen e zenetörténeti eseménynek. (A Bottyán utcát a gázszerelők eme esemény miatt nem bontották még fel. Köszönet érte.) Eljött a köztársasági elnök felesége, a németországi nagykövetség kultúrattaséja, a Német-Magyar Gazdasági Kamara elnöke, a vegyesvállalati szövetség elnöke, a minisztériumok vezető képviselői, a Magyar Rádió zenei osztályának vezetője és sokan mások. A templomot megtöltő közönség soraiban néhány önkormányzati képviselőt is láttunk. És ott volt az Esztergomi Televíziós Egyesület kamerája is. A kiváló szólistákat Georgina von Benza (szoprán), a Bajor Állami Opera tagja, Faragó Laura (mezzoszoprán), Németh Judit (alt), Derecskei Zsolt (tenor), Németh Gábor (bariton), Szüle Tamás (basszus), a Magyar Állami Opera tagjai, Hamar Péter (mezzoszóló), a Budapesti Énekiskola tanulója, több énekkar és zenekar kísérte. Közreműködött: a Szent István Oratóriumi Kórus, a Budapesti Kórus, a Liszt Ferenc Zenei Általános Iskola gyermekkórusa, a Hatvani Vegyeskar, a Szent István Szimfonikus Zenekar és Virágh Endre orgonaművész. Vezényelt: Vavrinecz Béla. A kétszáz énekes, a közel száz zenész hallatlan felkészülten, kiváló zenei tudással mutatta be a hét tételből álló oratóriumot: Az előkészület; A koronázás; Gizella, a feleség; István hű társa; Gizella az anya; Gizella, népének gyámolítója, a templomok gondozója; A megpróbáltatások; Gizella megdicsőülése. A szöveget dr. Szántó Konrád OFM ferences, teológiai professzor, történész írta. A nagy tudású professzor már a korábbi években könyvet írt Boldog Gizelláról, a bajor Henrik herceg húgáról, Szent István király feleségéről. Vavrinecz Béla világhírű zeneszerző, Kodály-tanítvány. Az oratórium szinte az egész zeneirodalmat magába ötvözte, a gregorián énektől, a népi magyar zenei kultúrán át a modern zenéig. Líraian lágy és megható volt Gizella imája gyermekéért, majd a gyermek Imre vigasztalása. Ugyanakkor a fortissimók is jól hangzottak : Gizella megdicsőülése, Alleluja: Áldjad Istent Gizelláért, István király hű társáért, bajor nemzet szép gyöngyéért, első magyar királynéért A közönség szűnni nem akaró tapssal köszöntötte a szerzőt, a szövegírót és az est minden közreműködőjét. Az ünneplés után a rendezők a gimnázium tornacsarnokában adtak fogadást, ahol Dus János a Corpus iroda nevében bejelentette, hogy az ősbemutatót jövőre újabb előadások követik: Székesfehérvárott Egerben, Esztergomban és Budapesten, a Mátyástemplomban. Itt volt Koltai Gábor filmrendező is, aki Dus János szerint nagy terveket sző... Szántó professzor a tőle megszokott melegszívű őszinteséggel mondta: - Egyik ámulatból a másikba estem. A szólisták csodálatos énekteljesítményt nyújtottak. Mindegyikük a legnagyobbat alakította. De az énekkarok, a zenekar, az orgonakíséret is csodálatosan szólt. Ilyen zenei élményt még nem tapasztaltam. Végtelenül boldog vagyok, hogy ezt a librettót megírhattam. Vavrinecz Béla nyolc éven át volt esztergomi ferences diák, 1940-ben érettségizett. A zeneszerző-karmester az oratórium születésének körülményeiről szólt. Passauban jártamkor, 1978-ban fogalmazódtak meg bennem a gondolatok. Kicsoda lehetett az a Gizella, aki a passaui niedernburgi zárda templomában alussza örök álmát? Akinek férje, István király és fia, Imre herceg szentként tisztelt , pedig a zárda főnökasszonyaként a mai napig nagy tiszteletnek örvend. Mi esztergomiak újra csak büszkélkedhettünk, hogy újabb esemény kapcsán kerülhettünk be a zenetörténetbe. (Pálos) öiííSí .Sí