Esztergom és Vidéke, 1993 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1993-10-21 / 42. szám

6 A védelem tanúja Betegágyán fekve, lélekben a nagy útra készen egyik utolsó „terhét" tette le kezembe Könözsy Boriska néni. Nem akarja úgy elhagyni szeretett vá­rosát, hogy ne tisztázza azt egy igazta­lan vád elől, mely még ma is, 45 évvel az események után beszennyezi Esz­tergom tiszta arcát. Kötelességemül rendeli: írjam meg az 1948-as őszi, Mindszenty bíboros hercegprímás el­leni esztergomi diáktüntetés hiteles történetét, ahogyan azt ő, a Krisztusá­val való találkozás előtt álló hívő lé­lek, az eseményt átélt, annak fő moz­zanataira precízen emlékező szemtanú nekem elmondta. A tüntetésen egyetlen esztergomi diák - legalábbis általános vagy kö­zépiskolás - nem vett részt. Szögez­zem le mindjárt a történet elején, nagy nyomatékkal. Délután érkezett a „spontán" tünte­tést elrendelő levél az összes városi iskolához, ahol már senki nem tartóz­kodott, mivel legkésőbb egy órakor a tanítás mindenütt befejeződött. Egyet­len iskolában, az ipari iskolában tartot­ták délután a közismereti órákat. Itt tanított ekkor Boriska néni. Aznap 18-20 leánytanuló számára voltak órák. Vicze Béla igazgató bontotta fel a le­velet és annak ellentmondást nem tűrő utasítása értelmében megkérte a taní­tónőt, hogy az óra után kísérje le a kislányokat a Fürdő Szállóba, de ne maradjon velük. Megérkezésükkel szinte egy időben állt meg több, gye­rekekkel megrakott teherautó a szállo­da előtt. 14-18 éves gyerekek ugráltak le a platókról, csupa idegen, Isten tudja honnan szállított suhanc. A rendezők a szállodába terelték a fiatalokat. Boris­ka néni ekkor eltávozott. A varrónőjé­hez, Láng Erzsébethez ment ruhát pró­bálni. Az ő tanulója volt a 20 esztergo­mi lány egyike, Kertész Erzsike. Ru­hapróba után még beszélgetett a var­rónővel, mikor Erzsike futástól kiful­ladva megérkezett, egy székre roskadt és arcát tenyerébe rejtve zokogásban tört ki. Hosszas unszolásra el-elcsulkó hangon mondta el, mi történt a tünte­tésen. Rövid Fürdő-béli oktatás után so­rokba rendezték a gyerekeket. Csupa ismeretlen fiú között volt elszórva a 20 ipari­ tanuló kislány. Elindultak. Az In­ternacionálét és a Marseillaise-t éne­kelték. Jelszavakat skandáltak, a „kle­rikális reakció" pusztulását kívánták és primitív rigmusaik visszatérő ref­rénjéül harsogták végig Esztergom ut­cáin: „Mindszenty­nek kötelet!" Az esztergomi kislányok először a sorok széleire húzódtak, majd a kínál­kozó alkalmat kihasználva egy-egy kapualjba léptek vagy a mellék­utcákba futottak be, így futott egyene­sen mesteréhez Erzsike is. Addigra már egyetlen esztergomi diák sem ma­radt a tüntetők közt. A másnapi sajtó tehát az igazságot szándékosan meghamisítva adott hírt „az esztergomi diákság spontán meg­mozdulásáról". Ha ez így lett volna az szégyen lenne a városra, annak ifjúsá­gára, mely Boriska néni számára a leg­kedvesebb, hiszen annak szeretetében és szolgálatában telt el egész élete. Elbeszélésével az igazság feltárását, a régi rágalom visszautasítását, a szé­gyenfolt letörlését kívánja elérni, hogy ismét tisztán, a 45 évvel ezelőtt rákent mocsoktól megtisztultan tűnjön fel Esztergom arca. Drága Boriska néni, lelkedet nyo­masztó utolsó terhedet íme letetted. Életedben lámpás (ahogy Te monda­nád: gyertya) voltál, TANÍTÓ csupa nagy betűvel. Vigyázz majd ránk on­nan, a túlsó partról is, hogy megtisztult arcát örökre megőrizhesse Esztergom. Horváth Zsolt Boriska néni hazament „Még a bajt hozod a fejemre Bo­riska, hogy mindig bemész a temp­lomba a gyerekek szeme láttára, az­tán szorulok miattad!" A dorogi Dózsa általános iskola igazgatójának figyelmeztetésére Bo­riska néni csak azt válaszolta: „Nem baj, Pistám, legalább lesz valami a javadra, ha majd Szent Péter elé ke­rülsz!" - és továbbra is betért a temp­lomba. Hát ilyen volt Könözsy Ferencné Kis-Szölgyémy Borbála, mindenki Boriska nénije. 1911. november 23-án született Esztergomban, a szentgyörgymezei Hunyadi utcában. 1931-ben kapta 25 tantárgyból je­les oklevelét az Esztergomi Érseki Tanítóképzőben. Férjét kísérve egy Győr melletti kis faluban, Szőgyén, majd újra Esz­tergomban, Vízivárosban, az Irgal­mas Nővérek iskolájában tanított. 1948-ban az államosítás után a taní­tóképző gyakorlóiskolájában és az ipari iskolában kapott állást, de 1949 elején, mivel az állandó templomba járással nem hagyott fel, három kis­gyermeke ellenére kihelyezték Tar­jánba, majd Komáromba, végül Do­rogra, ahonnan 1967-ben ment nyugdíjba. A tizennyolc évig tartó ingázás nem törte meg. Humorral, a vonaton kötéssel hasznosította az időt, s hall­gatta az embereket. Soha nem szűnt meg másokért tenni, segíteni. Ahogy a háborúban a belövések alatt is kán­torizált a temetéseken, úgy azóta is fáradhatatlanul munkálkodott: bete­gek, öregek, családi gonddal küsz­ködők, mindenki nála tette le gond­ját-baját. Generációk nevelése, a gyerekek szentgyörgymezei betle­hemes játéka, az öregek istápolása, a Bazilika kiskórusa, a szentgyörgy­mezei templomban a szilveszter éj­szakai Újév-köszöntések, a vaskapui Mária-szobor rendben tartása után Boriska néni az örök hazába tért. Hagyott ránk tennivalót bőségesen... Temetése 23-án fél háromkor lesz Szentgyörgymezőn. ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Gizella Oratórium Ősbemutató a Ferences templomban Október 16-án, szombaton délután rendkívüli, zenetörténeti jelentőségű esemény résztvevői lehettünk. Eszter­gomban, a Ferences templomban tar­tották Vavrinecz Béla­­ Gizella, az első magyar királyné című oratóriu­mának ősbemutatóját. A Magyar Zene Alapítvány és a Corpus Tanácsadó Iroda több mint ezer meghívót küldött a közélet, a dip­lomácia, a muzsika képviselőinek a jeles esztergomi ősbemutatóra. Öt óra előtt a Ferences templom körül szokatlanul elegáns közönség sétált és feszült izgalommal várta, hogy részese legyen e zenetörténeti eseménynek. (A Bottyán utcát a gáz­szerelők eme esemény miatt nem bon­tották még fel. Köszönet érte.) Eljött a köztársasági elnök felesége, a németországi nagykövetség kultúr­attaséja, a Német-Magyar Gazdasági Kamara elnöke, a vegyesvállalati szö­vetség elnöke, a minisztériumok veze­tő képviselői, a Magyar Rádió zenei osztályának vezetője és sokan mások. A templomot megtöltő közönség sora­iban néhány önkormányzati képvise­lőt is láttunk. És ott volt az Esztergomi Televíziós Egyesület kamerája is. A kiváló szólistákat Georgina von Benza (szoprán), a Bajor Állami Ope­ra tagja, Faragó Laura (mezzoszop­rán), Németh Judit (alt), Derecskei Zsolt (tenor), Németh Gábor (bariton), Szüle Tamás (basszus), a Magyar Ál­lami Opera tagjai, Hamar Péter (mez­zoszóló), a Budapesti Énekiskola ta­nulója, több énekkar és zenekar kísér­te. Közreműködött: a Szent István Oratóriumi Kórus, a Budapesti Kórus, a Liszt Ferenc Zenei Általános Iskola gyermekkórusa, a Hatvani Vegyeskar, a Szent István Szimfonikus Zenekar és Virágh Endre orgonaművész. Vezé­nyelt: Vavrinecz Béla. A kétszáz éne­kes, a közel száz zenész hallatlan fel­készülten, kiváló zenei tudással mutat­ta be a hét tételből álló oratóriumot: Az előkészület; A koronázás; Gizella, a feleség; István hű társa; Gizella az anya; Gizella, népének gyámolítója, a templomok gondozója; A megpróbál­tatások; Gizella megdicsőülése. A szöveget dr. Szántó Konrád OFM ferences, teológiai professzor, törté­nész írta. A nagy tudású professzor már a korábbi években könyvet írt Boldog Gizelláról, a bajor Henrik her­ceg húgáról, Szent István király fele­ségéről. Vavrinecz Béla világhírű zeneszer­ző, Kodály-tanítvány. Az oratórium szinte az egész zeneirodalmat magába ötvözte, a gregorián énektől, a népi magyar zenei kultúrán át a modern zenéig. Líraian lágy és megható volt Gizella imája gyermekéért, majd a gyermek Imre vigasztalása. Ugyanak­kor a fortissimók is jól hangzottak : Gizella megdicsőülése, Alleluja: Áld­jad Istent Gizelláért, István király hű társáért, bajor nemzet szép gyöngyé­ért, első magyar királynéért A közönség szűnni nem akaró taps­sal köszöntötte a szerzőt, a szövegírót és az est minden közreműködőjét. Az ünneplés után a rendezők a gim­názium tornacsarnokában adtak foga­dást, ahol Dus János a Corpus iroda nevében bejelentette, hogy az ősbe­mutatót jövőre újabb előadások köve­tik: Székesfehérvárott Egerben, Esz­tergomban és Budapesten, a Mátyás­templomban. Itt volt Koltai Gábor filmrendező is, aki Dus János szerint nagy terveket sző... Szántó professzor a tőle megszokott melegszívű őszinteséggel mondta: - Egyik ámulatból a másikba estem. A szólisták csodálatos énekteljesít­ményt nyújtottak. Mindegyikük a leg­nagyobbat alakította. De az énekka­rok, a zenekar, az orgonakíséret is cso­dálatosan szólt. Ilyen zenei élményt még nem tapasztaltam. Végtelenül boldog vagyok, hogy ezt a librettót megírhattam. Vavrinecz Béla nyolc éven át volt esztergomi ferences diák, 1940-ben érettségizett. A zeneszerző-karmester az oratórium születésének körülmé­nyeiről szólt.­­ Passauban jártamkor, 1978-ban fogalmazódtak meg ben­nem a gondolatok. Kicsoda lehetett az a Gizella, aki a passaui niedernburgi zárda templomában alussza örök ál­mát? Akinek férje, István király és fia, Imre herceg szentként tisztelt , pedig a zárda főnökasszonyaként a mai na­pig nagy tiszteletnek örvend. Mi esztergomiak újra csak büszkél­kedhettünk, hogy újabb esemény kap­csán kerülhettünk be a zenetörténetbe. (Pálos) öiííSí .Sí

Next