Esztergom és Vidéke, 2001 (16. évfolyam, 1-52. szám)

2001-10-18 / 41-42. szám

NAGYFALUSI TIBOR szerkesztésében VI. évf. 19. szám IDŐ^MŰ ® HELY Várhegy, 1995, Jítwlin. 4-ti­­ilnt«, 120x21­0 cm (Itti: Moher CSÍTI VÁROS • VILÁG Takács Tibor visszaemlékezéseiből Aranytányér (1985) (...) - Na, jöjjön csak be Takács baj­társ - nyitotta ki ajtaját Bognár Károly. - Jöjjön be s foglaljon helyet. Elnézést, hogy megvárakoztattam. Valami sür­gős telefonom volt. És első a köteles­ség. Ezt majd megtanulja. Örülök, hogy katona lesz. Hogy vállalja ezt a szép feladatot. Úgy éreztem, hogy ilyen kedves sza­vakra felelnem kell. - Igen, katona akarok lenni! Ünnepi hangulat vett körül. Mikor hajnalban felültem a pesti gyorsra, már akkor éreztem ezt az ünnepi hangulatot. Mint mikor valaki nagy útra indul. Va­lami visszavonhatatlan útra lép.­­ És milyen katona? Fel sem fogtam a kérdés lényegét. Hogyhogy milyen katona akarok lenni? Miért, választhatok is? (...) Szememből látta, hogy nem értem a kérdést. Másként kérdezett. - Hol akar szolgálni? - Hát szabad választanom? - rebeg­tem. Rettenetesen elfogódott voltam. Akkoriban még viselkedni sem igen tudtam. Már valamit jelentett ugyan a kilenchónapi újságírás, megtanultam egy kicsit emberek között forogni, kér­dezni, de azért bizonyos emberekkel szemben túl tisztelettudó voltam. S be­vallom, féltem is. És tőlem, a senki kis vidéki fiútól most az kérdezi az őrnagy bajtárs, hogy hol akarok szolgálni? Vé­gigfutott bennem egy pillanat alatt a magyar múlt. A tudatom mélyén már akkor is nagyon vonzódtam a történe­lemhez, de nem sejtettem, honnan is sejthettem volna, hogy könyveket írok majd a magyar múltról De azt igen, hogy most a hős elődök sorába lépek. A kötelező olvasmányokat nemigen ked­veltem az iskolában, akárcsak a többi osztálytársam, de Balassi Bálint csodá­latos sorait örömmel tanultam. „Vitézek mi lehet / ez széles föld feleti / szebb dolog a végeknél..." mondtam magam­ban már a vonaton is. Pestre utaztam­ban, hiszen Balassi katonaköltő volt, s én most akarva, nem akarva a nyomába lépek. És Balassi Esztergom ostromá­nál halt meg. Mi lenne, villant át rajtam, ha azt mondanám, hogy Esztergomban szeretnék katona lenni!? De nem, ezt nyilván nem kérhetem. Nem mondha­tok városnevet, gondoltam, a ,,hol akar szolgálni" alatt nyilván azt érti az őr­nagy bajtárs, hogy milyen katona aka­rok lenni! Hogy milyen alakulathoz szere­t­nék be­vonu­­l­n­i. Nem tudom, meddig töprengtem ott, lehet, hogy csak egy pillanatig tartott, egy szemhunyásig, amikor már ébresz­tett is az őrnagy hangja. - Milyen fegyvernemnél szeretne szolgálni? Tessék, szabad a gazda. Mi szeretne lenni? Repülős? Tüzér? Páncé­los? Mi úgy szeretjük az írókat, hogy minden kérésüket teljesítjük. Nálunk vendégek lesznek... Mi is legyek? A repülés mindig is vonzott, gyermekkoromban repülőmo­delleket készítettem, volt egy nálamnál hét-nyolc évvel idősebb barátom (...) a Lugas utcában laktak, tőlünk alig pár száz méterre és Felvégi Andrásnak hív­ták. Ő pilóta lett, repülőtiszt, aki az első légi csaták egyikében találatot kapott és lezuhant. Nem, repülős nem lehetek. Hanem páncélos, az igen! Még túl közel volt a háború, és a második világháború siker-fegyvere, siker-fegyverneme tank és a harckocsizó alakulat volt. Tan­a­kosnak lenni, ez igen! Állni a toronyban és vezetni az egységet. Ez gyönyörű lehet. - Lehetnék harckocsizó? - Itt minden kérés meghallgatásra ta­lál - mondta Bognár Károly íróasztala mögött. Én egy szállodai széken ültem, szemközt az őrnaggyal, akihez néha te­lefonokat kapcsoltak be, gyors, pattogó hangon beszélt, utasított, rendelkezett. - Tehát páncélos szeretne lenni? És hol? Nem értettem a kérdést. Kisegített. - Páncélosegységeink vannak Tatán, Esztergomban... Megállt bennem a lélek. Esztergom­ban! Ha minden kívánságom így válna valóra, mint az előbbi ki nem mondott, el nem suttogott. Elöntött a vér, a lelke­sedés. Ott lehetek katona, ahol Balassi Bálint ontotta vérét a hazáért! Ahol megsebesült és ahol néhány nap múlva meghalt. És ahol Babits Mihály töltötte nyarait? Még sosem voltam Esztergom­ban. Úgy éreztem, sorsom elhatározta­tott. Jelképnek éreztem feljövetelemet, valójában ekkor szegődtem a magyar múlt nyomába, később, az esztergomi vár rondelláján állva, a falakon sétálva határoztam el a magyar múlt felidézé­sét, történelmi regények írását. (...) - Természetesen Esztergomban - ha­dartam -, csakis Esztergomban! - Na, akkor meg is egyeztünk. Tehát harckocsizó lesz Takács bajtárs és Esz­tergomban. Azonnal kiállíttatok egy bevonulási parancsot, na nézzük csak, ma péntek van, mondjuk a felkészülés­re is kell valamennyi időt hagyni, le­gyen a bevonulás napja november 21. Megfelel? Sajnos, máris késésben van, a bevonulások megtörténtek. De semmi baj sem lesz, majd küldök ön után egy levelet, megértően fogadják majd. Je­lentkezz­en a parancsnokságon, Eszter­gom-táborban. (...) (Folytatás a S. oldalon) 6 Esztergom és Vidéke OM^k­^ ; KQXVA ,.. 2(3. : o^UiASkA-oM^ o U^yáomigtj 1 ^rwürvt 4­5 cs­'u-uet ezo-to^t, 4956-ru^k. n­emc^Sc­tt. oSzv^oíi. Tollas Tibor Október 23. Rian a föld, a falak dőlnek, Kék harsonákkal zeng az ég, S barlangjából a dohos kőnek Az ember újra fényre lép. Fonnyadt testünket záporozza, Sápadt arcunkra hull a nap, S szédülten, szinte tántorogva Szabadság, szívjuk sugarad. Sötétből tárul ki a szívünk, Nyíló virág a föld felett. A szolgaságból fényt derítünk. Fegyver nélkül is győztesek. 1949 • 1956 Néphadsereg?... ,Sz­ép szó: a nép (...) Mit csinál a szo­cializmus? Béreseket, mondtam." - így tűnődik Németh IMSZIÓ 1935-ben apósa sátorkői birtokán, a Tokaj-vidékről sze­gődtetett sző­lőmunkásokat figyelvén. Munkájukban, öntudatukban felfedezi a többletet: mindegyik „vállalkozó, bele­szorítva a közösség rendjébe". Ebből az élményéből bontakozott ki az a sajátosan közép-keleteurópai és magyar társada­lommegváltó szintézis, amit ő minőség­szocializmusnak nevezett. (Ahogy Kapá­sok című írásában is olvashatjuk.­­ 6. o.) Világháború utáni történelmünk egész folyamata bizonyította, hogy ez a szabad­sággal kijavítható, „emberarcúvá" neme­síthető szocializmus­­ gyönyörű utópia. Az első korszakforduló: 1947-48 után még sokan hitték meggyőződéssel, hogy valóban övék, értük van a Hatalom, iga­zán „fölemeli" őket. Takács Tibor­­ az ekkortájt Szegeden pályakezdő újságíró, költő, aki egy volt a „dolgozó nép fiai" közül, így vallja meg ifjúkori hitét: „Most jó lenni katonának... énekeltem vidáman, amikor 1949 őszén bevonultam Esztergom-táborba, arra a felhívásra, amelyet az írószövetség és a Honvédelmi Minisztérium adott ki, s lé­nyege az volt: írók, gyermek katonának. Fél év katonáskodás és utána tartalékos alhad­nagyi fokozat - ezért vonultam be, de valójában azt várták tőlünk (mert voltunk jónéhány­an, akik jelentkeztünk a felhívás­ra), hogy mi írjuk meg az új katonai iro­dalmat: verseket, novellákat, regényeket." A „pártszerű" elvárást igazi ihlettel szolgálta ki - úgy hitte, hogy önkéntes­ként. (Első esztergom-tábori műve a 8. oldalon.­­ Babits előhegyi házánál tisztel­gő, tavaly írott versét október 4-ei szá­munkban közöltük.) 1950 január elején zászlóaljával Piliscsabára helyezték át. Ekkor már harckocsi-parancsnok, aki a tank tornyába kiállva „igazi katonának" érzi magát... Összeállításunk másik főszereplője: Mecséri János szintén „népi hős, mun­káskáder", de ő katonának is hivatásos. Ugyanezen a színtéren, a Strázsa-hegy al­jában (nem messze Németh László esz­mélkedésének látóhelyétől), nagyjából ugyanekkor indult gyorsan felívelő kato­nai karrierje. 1949-ben már ezredparancs­nok. 1950-ben - miként író-újoncunkat -őt is elvezénylik. Jóval messzibb és „táv­latosabb" helyre: Moszkvába, hogy elvé­geztessék vele a Sztálin Akadémia „ma­gas parancsnoki tanfolyamát". Hazatérte után előbb Budapestre, majd 1954 őszén ismét Esztergomba helyezték, ekkor már a 7. gépesített hadosztálynak - a néphad­sereg egyik legütőképesebb alakulatának - élére... A többit: a Hazugság díszletei­nek széttörését 1956 közös forradalmi ,, vállalkozásában " most Fakász Tibor ta­vasszal megjelent oknyomozó könyvének szemelvényeivel dokumentáljuk. (5. és 8. o.) 5 A helyőrségben tragikus események történtek. Elítéljük aokat, akik­nek ingadozó politikája és népellen­es h­attsa exeket előidézte. Ezek a va­rikus események azért következtek be, mert az a­kkor még uralmon le­vő rakosista felső vezetés a magyar nép igazságos forradalmi harcai előt­tünk ellenforradalmi megmoxdul­ianak, kaph­ai LiU restaurációnak tüntet­te fel. reink ellen soha nem fogunk terriert. A nép harca Lg»zsá«aa! A­h&daerec a népé! ("•A Zso^AjZ^obJ^Mll­­ádes-Esztergom, I»SÖ. október 31. te^Czet­ bzUrt>X) Fakász Tibor könyvéből Esztergom 1956-os históriája (2000) Október 23. - kedd Az esztergomi hadosztály parancs­nokságát éjszaka riadókészültségbe he­lyezték. (...) Mecséri ezredes, a hadosz­tályparancsnok (...) október 23-án az Esztergomi Városi Pártbizottságon tar­tózkodott, politikai helyettese, Hurai Rudolf százados kíséretében. Ott a vá­ros vezetői, a párthatalom helyi meg­személyesítői, (valószínűleg még doro­gi vezetők is) azt beszélték meg, hogyan védhetik meg a pártállam rend­jét, hogyan vethetnek gátat „a várható megmozdulásoknak". Elsősorban Me­cséri ezredesben és hadosztálya erejé­ben bizakodtak. (...) A szovjet csapatok Budapestre ren­delésével egy időben, este 21 órakor Mecséri ezredes távmondati parancsot kapott Tóth vezérőrnagytól, hogy esz­tergomi alakulatait­ (...) riadóztassa, a rendfenntartás végett indítsa őket Bu­dapestre, a Budai Nagy Antal laktanyá­ba (...). Október 24. - szerda Alakulatainak Budapestre vonulása után, kora reggel Mecséri János ezredes is a fővárosba indult törzstisztjei társa­ságában a kellő fegyveres kísérettel. Esztergomban csak hadosztály a töredé­kei és a szükséges laktanyai őrségek maradtak. (...) Távolléte idejére az esz­tergomi parancsnoki teendőkkel Kiss Sándor őrnagyot, a hadosztály törzsfő­nökét bízta meg. Az ÁVH Esztergomban nem rendel­kezett számottevő erővel, így aztán a BM Komárom Megyei Főosztálya sie­tett az esztergomi pártbizottság segítsé­gére. Tóth Károly rendőr alezredes, a főosztály vezetője október 24-én Ko­vács Lajos Á­VH-s főhadnagy vezetésé­vel tíz-tizenöt fős fegyveres osztagot küldött Tatabányáról az Esztergomi Városi Pártbizottság védelmére. (...) Október 25. - csütörtök (...) Egyes adatok szerint egy pár száz fős tömeg még ezen az estén a Sötétka­puhoz vonult. A volt papi szeminárium épületében székelő 7. gépesített had­osztály-parancsnokságot ugyanis csak a Sötétkapu magas, boltíves alagútján át lehetett megközelíteni. A Sötétkapu bejáratát erős fegyveres őrség őrizte. A nép megtorpant, majd követelni kezdte a katonaság forradalom mellé állását. Valószínűleg az őrség is szorult hely­zetben érezte magát, mert a tisztek és katonák egyaránt levették sapkájukról a vörös csillagos jelvényt. A nép ezzel megelégedvén szétszéledt. (...) Október 26. - péntek (...) 11 - től 12 óra között érkezett a város közepén hullámzó nép közé Esztergom­tábor laktanyájából három harckocsi, amelyeket Kiss Sándor őrnagy rendelt be a Hadosztály épületének védelmére. A harckocsikat a 34. tüzérezred egy szakasza (mintegy 30 lövész) követte, gyalogos biztosításul, Vaskó István százados parancsnokságával. Ebben a tisztben - úgy látszik - a kapott pa­rancsnál erő­sebb volt az­ emberi érzés, mert a lelkes forradalmi tömeg láttán megállt, és visszavezényelte katonáit a laktanyába. Nem akart a nép közé löve­tés bűnébe esni. A három harckocsi azonban tovább haladt. A nép az egyik T34-es harckocsit sikeresen feltartóztatta. Gépkocsipony­vát dobtak rá, ami miatt a harckocsi meg­állt. - „Adjátok meg magatokat!" - „Ki­nyílt a tető, kiadtak két TT pisztolyt övvel együtt, aztán négy dobtáras géppisztolyt." A tankból kimászó katonáktól érte­sült a nép a Hadosztály „védelmi készü­lődéseiről", amin sokan felháborodtak. Világosan kitűnt a Hadosztály ellensé­ges szándéka. (...) Mecséri ezredesnek október 26-án tíz óra után jelentette helyettese, Kiss Sán­dor őrnagy Esztergomból, hogy a vá­rosban tüntetés van, a tüntetők megje­lentek a Hadosztálynál, és „fegyvert követelnek". Mecséri telefonon megparancsolta Kiss őrnagynak, hogy a parancsnokság épületét biztosítsa, fegyvereket nem ad­hat a népnek, „fegyveres " támadás ese­tén pedig lövessen a tömegre. Mecséri azt is közölte helyettesével, hogy ő ma­ga is azonnal indul Esztergomba. Kiss őrnagy a parancsnokság védelmé­re berendelte Esztergom-táborból a ki­képzőzászlóaljat. Már említettük, hogyan fegyverezték le egyik harckocsijukat a tüntetők. Két harckocsijuk viszont célhoz ért, s beálltak védelembe a Hadosztály­parancsnokság épülete elé. Ekkor vonták vissza - nem tudni milyen meggondolásból - a Sötétkapu város fel­őli bejáratát biztosító rajnyi­ szakasznyi fegyveres őrséget.­­ Talán azért, nehogy a tüntetők lefegyverezzék őket? Menteni akarták a katonáikat? Vagy talán azért, hogy a Sötétkapu alagútjának szabaddá tételével becsalogassák a népet a Had­osztály elé? A töltőn fegyverek elé? (...) Van adatunk, mely szerint a tisztek, a beosztonak némelyike a sortűz közben a levegőbe lőtt. (....) A hadosztályon szolgáló katonák, a sortűz túlélői, a Sötétkapu fölötti kőpár­kány mögül leső, közeli egyöntetű állítása szerint ávósok szemtanúk zúdítot­tak pergőtüzet az­ emeleti ablakokból az autóbuszra, valamint az abból kiugró me­nekülőkre. (Folytatás a 8. oldalon)

Next