Esztergom és Vidéke, 2005 (20. évfolyam, 1-52. szám)
2005-01-27 / 4. szám
I 2005. január 27. (Folytatás az oldalról) A Magyar Kultúra Napjának alkalmából Koditek Pál önkormányzati képviselő, a Kulturális, Sport és Idegenforgalmi Bizottság elnöke mondott ünnepi beszédet: - A Himnusz születésének évfordulója minden magyar embernek egyet jelent: a haza, a magyar kultúra és identitás fontosságát. Meggyengülni látszik a nemzeti kultúra, mert a nemzeti jelleg és a nemzeti kultúra azonos forrásból fakad. Feladata minden felelős honpolgárnak, hogy erősítse a nemzeti kultúrát, érezze annak fontosságát. 2004 a kultúra terén is sikeres volt városunkban, olyan nagy rendezvénysorozatok erősítették, mint ezeréves kultúránknak bemutatása Angliában, a határon is átnyúló Balassa évforduló vagy a város nyári ünnepei a régióval közösen szervezve - hangsúlyozta. "Fontos, hogy továbbra is törekedjünk a kultúránk bemutatására, erősítésére, mert mindennapjainkat át meg átszövi a kultúra. Úgy kell élnünk, dolgoznunk, ahogy azt Kölcsey Huszt című epigrammájában megfogalmazta számunkra: Messze jövendővel komolyan vess össze jelenkort, hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül." - zárta szavait Koditek Pál. Klasszikus gitármuzsika köszöntötte a vendégeket a továbbiakban, amelynek során Csáki András főiskolai hallgató, Szabó Sándor gitárművész, zeneszerző, majd Eötvös József Liszt-díjas gitárművész, a zeneakadémia tanára, az esztergomi Gitárfesztivál művészeti vezetője lépett a közönség elé nagy sikert aratva. Hagyományosan a Magyar Kultúra Napja alkalmat ad az Esztergomi Művészek Céhének, hogy bemutassák legújabb munkáikat a város közönségének. A díszterem falain helyezték el kiállítási anyagukat, amelyet Koditek Pál ajánlott a vendégek figyelmébe. A turisztikai főszezonra megvalósul a Bazilika díszkivilágítása Több éves előkészítő munka után az esztergomi Bazilika díszkivilágításának elkészítéséről állapodott meg dr. Somogyi Zoltán, a Magyar Turisztikai Hivatal elnöke és Meggyes Tamás, Esztergom város polgármestere. Hosszú évtizedek óta várják az esztergomiak, a szomszédos Párkány lakói, a Katolikus Egyház vezetői, a turisztikai szakemberek és az Esztergomba látogatók, hogy a Bazilika esti megvilágítást kapjon. A díszkivilágítás előkészítése négy éves múltra tekint vissza. 2001.: Széchényi-tervből megvalósult az esztergomi vár díszkivilágítása, amely óriási népszerűségnek örvend, megváltoztatta a város egész éjszakai arculatát. Ugyanebben az évben, szintén a Széchenyi-terv támogatásával elkészült a Bazilika díszkivilágításának kiviteli terve. 2003. március 26-án Meggyes Tamás polgármester levelet írt Asztalos Zoltánnak és kérte a Magyar Turizmus Rt. támogatását a díszkivilágítás megvalósításához. (Az elmúlt két esztendőben 72 műemlék díszvilágítása valósult meg a Magyar Turizmus Rt. közreműködésével, amelyhez a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma valamint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közösen biztosított forrást.). Asztalos Zoltán válaszában jelezte, hogy az Rt. hamarosan pályázatot ír ki műemlékek megvilágításának megvalósítására, ám az esztergomi Bazilika díszvilágítása - nagyságrendje miatt - nem fért bele a programba. 2004 decemberében újbóli egyeztetések zajlottak, majd a Magyar Turizmus Rt. vezetője ez év január 6-i levelében jelezte, hogy 2004. december 21-én döntés született a Bazilika díszkivilágításának 2005-ben történő megvalósítása ügyében. (Ebben a programban kap díszvilágítást a budai Váralagút Clark Ádám téri bejárat.) 2005. január 17-én személyes egyeztetésre került sor. 2005. január 19-én a budapesti Gellért Szállóban dr. Somogyi Zoltán és Meggyes Tamás közös sajtótájékoztatón bejelenti a magyar turizmus szempontjából is jelentős döntést a Bazilika díszkivilágításának megvalósításáról, valamint az esztergomi Tourinform iroda létesítésének szándékát. 2005. január 24-én a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal helyszíni egyeztetése a Főszékesegyházban. GSZtHRISZ D 6S Az Esztergomi Városszépítő Alapítvány III. nyilvános kuratóriumi ülése Az Esztergomi Városszépítő Alapítvány (EVA) III. nyilvános kuratóriumi ülésén a Vármegyeháza díszterében, január 24-én 16 órától összegezte és értékelte a 2004-es esztendő eseményeit. Az EVA 2004-ben kezdeményezte Esztergom város felvételét a világörökségi listára. 2004. december 4-én a megyejárás keretén belül a Nemzeti Színházban kerekasztal-beszélgetést tartottak e témában, melyet a kuratórium elnöke moderált. A kuratórium tagjai közreműködtek a világörökségi területről készült könyv, illetve a helytörténeti tankönyv összeállításában és megírásában. Eszmeileg és anyagilag is támogatták az Esztergomi Fotográfiai Biennálé rendezvényét, amely a városban és az országban is egyedülálló experimentális fotográfiákat, képzőművészeti alkotásosokat bemutató seregszemle. Jelen voltunk továbbá a 2004-es Városvédő Táborban, amely komoly múltra visszatekintő, a fiatal generációkat élményszerűen nevelő esemény Esztergom életében. Az EVA 2004. március 22-én hirdette ki a Városszépítő Pályázat 2004-et és a Virágos Esztergomért 2004-et. Az Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének határozata alapján az örökségvédelem helyi céljainak elérése érdekében került meghirdetésre a 2004. évi Városszépítő Pályázat. Esztergom város építészeti és történeti emlékei Magyarország kiemelkedő jelentősséggel bíró kulturális értékei. Ezek megőrzése és megóvása az utókor számára mindannyiunk közös feladata. A 2004-ben nyertes, illetve a későbbiek során támogatandó pályázó a következő feltételeknek kell eleget tegyen: országosan vagy helyi szinten egyedileg védett vagy területi védelem alatt álló építmény legyen, az ingatlan tulajdonjogának igazolása, és a társasház ingatlan nyilvántartásba bejegyzett alapító okiratának felmutatása, a tulajdonosnak, illetve a tulajdonosi közösségnek nem lehet köztartozása sem a közműszolgáltatókkal, sem az önkormányzattal szemben. Társasházak esetén a társasházi törvénynek megfelelő hiteles közgyűlési határozattal kell igazolni a tervezett költség 50 %-os vagy azt meghaladó önrészesedésének vállalását, valamint az önrészesedés közös költség jellegét, vagy annak egyszeri egy összegben történő befizetését. A pályázatok elbírálásának szempontjai között a következők szerepelnek: városképi szempontok, a tervek megalapozottsága, a felújítás szükségessége, a pályázat alaki megfelelősége. Az Esztergomi Városszépítő Alapítvány 2004 áprilisában nyolc pályázatot támogatott: Aradi vértanúk tere 1.; Árok utca 25. Andrássy út 23.; Kossuth Lajos utca 62.; Pázmány Péter utca 15.; Széchenyi tér 13.; Széchenyi tér 26.; Vár utca 4. Az Alapítvány köszönetet mondott a jelentős támogatásért Juhos Tamásnak, Horváth Viktornak, Eck Alajosnak, a civil szervezetekkel való kapcsolattartásért Meggyes Miklósnénak, az EVA-nak nyújtott hatékony szakmai segítségért Zafír Ibolya Indrának, Takács Tibornak, SZÍVÓS Gábornak, a Szemzene Bt.-n belül Zalavári Tibornak és Murányi Mónikának, a Virágos Esztergomért 2004 pályázat keretén belül pedig Tóth Bélánénak és Bánkuti Mártának, akik pályázatot nyújtottak be. A Virágos Esztergomért 2004 magánszemélyek részére jelentett kedvező lehetőséget, amelyben az Esztergomi Városszépítő Alapítvány támogatást nyújtott nyári virágok kiültetéséhez. Juhos Tamás kertészeti árudása az egynyári növények árából 20 % kedvezményt adott miután az EVA elfogadta a benyújtott és megindokolt kérelmeket. Tétényi Éva elnök Tóth Franciska titkár Kezdődik a Széchényi tér felújítása A tér felújításának finanszírozásáról szóló szerződést január 19-én írta alá Knapp János Pál, Esztergom város alpolgármestere, dr. Csomor Sándor jegyző, valamint Takács Laura, az Operatív Program Végrehajtási Igazgatóságának igazgatója és dr. Jádi Norbert jogtanácsos Veszprémben. Az aláírást követően a beruházás kivitelezésének első ütemeként elbontják a Széchényi téri burkolatot, hozzálátnak a közművek átépítéséhez, a berendezések, vezetékek szükséges korszerűsítéséhez. A muzeológusok, régészek feltárják a történelmi értékeket. A mai városközpontban állt egykor a Lőrinc-templom is, melynek maradványai a tér északi végében megtekinthetők lesznek. A beruházás az esélyegyenlőségi szempontokat is figyelembe vette: a területet kisgyermekes családok, mozgássérültek és más fogyatékkal élők számára is akadálymentessé teszik. A hagyományos aszfaltnál drágább, de tartósabb porfírburkolat mentes lesz a kerekes székek gördülését akadályozó, kiemelkedő szegélyektől is. A terv előnyben részesíti az EU szabványaival harmonizáló technológiákat, termékeket, és a környezetvédelmet szem előtt tartó eljárásokat Ökumenikus imahét (Pálos) Szerte az országban „Krisztus az egyház egyetlen fundamentuma" címmel rendezték meg a történelmi egyházak hagyományos imahetét. Esztergom történelmi helyzete folytán most is az érdeklődés középpontjában állt, és élenjárt az ökumenikus imahét programjaival. A január 17-én kezdődött, és január 23-án végződött imanyolcad során megteltek városunkban a görög katolikus, a református, az evangélikus és a római katolikus templomok padsorai. Bizton állíthatjuk, hogy a Szentatya által meghirdetett imahét magyarországi, január 19-ei eseménye egyedülálló történelmünk során. A Szent Anna Plébániatemplomban együtt szolgált Paskai László bíboros, Erdő Péter bíboros, prímás, érsek, Kiss-Rigó László püspök, plébános, Márkus Mihály dunántúli református püspök, Cselényi István görög katolikus paróchus, Ágoston Csaba református lelkész, Michels Antal esperes plébános, Varga Lajos plébános, Ferenczy Andrea evangélikus lelkész ...A templomot zsúfolásig megtöltő hívőkkel együtt így imádkoztak: „... Örök Isten! Benned élünk, mozgunk és növekszünk. Imádkozunk az egyházakért és a keresztényekért szerte e világon. Emlékeztess minket közös fundamentumunkra, Krisztusra! Add, hogy növekedjünk együtt a hitben és a szeretetben, amíg elérjük azt az egységet, ami akaratod szerint való.. .Imádkozunk valamennyi egyházért, amely változásokat él át, növekedésükért, vívódásaikért és megbékélésükért. Lelkeddel ihlesd és erősítsd meg őket és minket a bizonyságtétel és a szolgálat cselekedeteiben." Az imahéten a lapunkban is megjelent program szerint a templomokban zajlott az imanyolcad szertartása, mely vasárnap délután a vízivárosi templomban zárult.