Ethnographia • 1. évfolyam (1890)
III. VEGYES KÖZLEMÉNYEK - Könyvismertetések - Zámolyi V. Mihály: A sátoros czigány
Pedig épen erről a tárgyról igen könnyű volna nálunk jó és érdekes könyvet írni. Lapjaink tele vannak pompás czigányadomákkal. Wlislocki Henrik, aki sokáig élt köztük, nagybecsű műveket irt czigányainkról és Thewrewk Emil tanárnak József főherczeg czigány nyelvtanához szerkesztett kalauza, a czigány irodalom gazdag tárháza, kellően megvilágosítja a legfontosabb czigánykérdéseket. Zámolyi úr összeszedett pár adomát, és ezek képviselik a humorisztikus részt (amit a szerző úr még annak tartana, az legfeljebb komikus). Wlislocki működéséről nincs tudomása, ami annyi, mintha a pap nem ismerné a bibliát. Thewrewk kalauzát azonban ugyancsak forgatta, mert ebből van kiszedve könyvének nagyobb része, de minden rendszer nélkül és tele hibával. Hogy ezeket mind learassuk, arra nem nyújt tért e folyóiratunk, de a lapok sorjában szedett kis szemelvény talán elfér. Szerző 30 lapnyi fejezetben nézi-nézi a czigányfajt a történelem kétes világánál (14.). Konstatáljuk, hogy ez a világ bizony nem «virnyadt» a mi czigány tudósunknak. Ezért is minket egy cseppet sem lep meg szerzőnek az az őszinte vallomása, hogy nem ismeri a czigányokat (1b. 1.), de az már meglepőbb, hogy mégis könyvet irt róluk. Ez különben magyar ethnographiai vonás ! Hogy Szmodis uram nem dobta tűzbe czigány könyveit (17. 1.), arról szerző meggyőződhetett volna a Thewrewk kalauza 304—306. lapjából. Az, hogy a czigánynak nincs rokona, nem esemény (18. 1.), hanem lehet tény vagy körülmény. Szerző szerint régibb írók a czigányok nyelvét csak hallásból ismerték (24. 1.). Hát a nyelvet miből kell ismerni? (a czigányokét lehet látásból is, mert szeretik kiöltögetni!) Szerző valami Pohl-t úttörőnek ismer a czigány nyelvészet terén: vájjon nem Pott lappang-e ez álnév alatt? Mi, akik jártunk Oláhországban, biztosítjuk Zámolyi urat, hogy ott most is van czigány elég (28. 1.). Mi nem nevezzük a czigányt egyszerűen oláhnak, s a spanyolok egyptusiaknak hívják őket (35. 1.). A debreczeni czigányok csak 1880-ban tiltakoztak az „új magyar” elnevezés ellen (36. 1.). Az is furcsa felfedezés, hogy az Európába vándorolt czigányok váltókat kaptak hazájukból (36. 1.). Szerző úgy látszik, czigány geographiát tanult, mert azt írja, hogy Olaszországban a czigányok leginkább szeretnek tartózkodni a pápai államban (43. 1.). Ez határos lehet Kis-Egyptommal! Pompás példája az abszurdumnak, amit szerző a czigányok physikumáról ír a 46. lapon. Az is csak laikusok babonája, hogy a czigányoknak épen az elhullott állatok busa volna kedves nyalánkságuk (53. 1.). A két sornyi statisztikai kimutatás (67. 1), ugyancsak hiányos ; a róm. és gör. katholikusokat nem szabad egy kalap alá fogni. A legszámosabbakat, a gör. keletieket egyenesen elsikkasztja szerző ; hogy miért, nem lehet tudni! A «Paphoz elmentem” kezdetű vers (68. 1.) nem gúnydal, hanem czigány termék. Thewrewk fordította Daumer után. Az utolsó előtti sor helyesen így van: keresztény lett keresztvízben. Az örök életben való hitre vonatkozó conclusio (69. 1.)példája a logikátlanságnak. Konstatálom, hogy a czigány télen nem lakik sátorban, és hogy nem szokta a saját maga talpát nyalni (70. 1.), s nem is vallja Tubalkavi t ősének (71. 1.). Tinódi egy szóval sem mondja, hogy Kármán D. czigány volt; valószínű, hogy guzlár volt őkeme (86. 1.) Az nem igaz, hogy a zsidók nem adnak alamizsnát a czigánynak ; az igaz, hogy nem ragasztanak bankóflastromot a véresre vert móréra, mint a hajdani gentry (90. 1.). «A t. olvasónak fogalma sincs, kezdi egy helyen oktatását a szerző, talán arra számítván, hogy akinek van fogalma a czigányokról, úgy sem olvassa el könyvét a 97-ik lapig. Nem áll, hogy a női ruha érintése becstelenít (102. 1.). A könyvbeli humor gyöngye bizonyára e passus: «legfeljebb arra néz, hogy jövendőbelije ne férfiú legyen, hanem nő* (104. 1.). A czigányok eredetére nézve új argumentum, hogy a gyermekszeretet nyilatkozását régi hazájukban a páviánoktól tanulták (111. 1.) A philosophia történetéhez érdekes adalék az, hogy «a czigány következetes minden mozdulatában, mint ezt a régi kor bölcsészei tanították* (126. 1.). Tissot útleírásának a czíme nem németül van (129.1.). A számos ellenmondás közül felsorolok néhányat. Sírt czigányok ásnak és nem ásnak (114. és 116. 1.); kártyát vetnek egymásnak és nem vetnek (130. és 137. 1.); a nép vénei átnyújtanak (az uj vajdának) . . . egy korsó bort, a közös pecsétet, mely tárgyak . . . egyik vajdától a másikra maradnak (120. 1.). Ezt csak úgy lehet érteni, hogy a korsó bor és a pecsét szállnak hagyományként egyik vajdáról (nem-tól) a másikra. Pecsét nem igen van ; a korsó bornál nem tudjuk , a korsó-e, vagy a bor szerepel hagyományul. A bor nem, mert azt a következő szakaszban kiiszsza a vajda, de a korsó sem, mert azt ugyanott darabokra töri.