Ethnographia • 6. évfolyam (1895)

IV. Apróságok - — — Kolozsvári gombák 452 - — — A régi magyar „turul" madárnév 452 - — — Egy regös ének bevezetése 452

APRÓSÁGOK. A régi magyar „turul" madárnév igazi hangzására nézve becses tanulságot foglal magában a „fekete sas" értelmű éjszaki vogul turul szó (melynek változatai: lozvai vogul turrei és szigvai túri „fehérfarkú sólyom, bjelod­vostjik"). Teljesen analóg hangmeg­felelések ugyanis még éjszaki vogul gargéj „harkály" (lozvai khwar­khei, tavdai kharkaj) és magyar harkály, melyekben a szóvégző Г, j mássalhangzónak /-ből való fejlésére utalnak a török-mongol kirgaul, kirkaul,­­/orsóul („fáczán"), jakut kirgil („schwarzspecht") alakok (1. Nyelvtud. Közl. XXL, 117.). Hasonló eset mutatkozik a magyar karvaly, karuly madárnévben, melynél az eredeti nyelv­terület, t. i. a törökség kirgi, kirgaj („karvaly" ; i. u. o. 118.) alakja mellett az ujszlovén kragulj, szerb kraguljac, lengyel krogulec „sperber" régi átvételek mutatják a magy­arból is igazolható eredetibb l'-es hangzást. Ugyanígy viszonylanak még : magyar sirály : török cáriak (kondai vogul soré, soré, tardai cara; 1. Ethn. IV., 295.) ; magyar seregély: kojbal sirgei („knakente") stb. (1. Nyelvtud. Közl. XXI, 125.); görvély, göre („vizi borjú"), mongol gürbel („eidechse" ; 1. u. o. 122.) s a szóközépen: gólya, burjét galun,galü, mongol -galavun („gans"), mordvin guta, zürjén gulu („taube") stb. (u. o. 116.) ; v. ö. ezekhez : körtvély, körtve : török kürtm­á (u. o. 121.). — Mind­ezek nyomán ha a keleti török túrsul „kis, fekete sólyom" és vogul turul „fekete sas" alakokkal szemben (1. Vámbéry, Magy. Ered. 185. és Thúry József érdemes dolgozatát a „Turul" folyó­irat IV. kötetében, 124. 1.) Kézai krónikájában s egyéb régi okiratban turul jegyzést találunk , ezt tekintve, hogy ama korban a magyar orthographia még nem tesz külömbséget a l és l' (ly) között nem „turul"-nak, hanem helyesen nturuly u-nak kell olvas­nunk és ejtenünk. M- B. A regös énekeknek Wagner Aladártól fentebb közölt változatában (318. 1.) igen figyelemre méltó a következő bekezdés : „Ne fuss, ne szaladj Sz. István királyunk ! Mi sem vagyunk ördögök, hanem a te szolgáid. Haj reg'ő rajta ! Azt is megeng­edte a nagy úr Isten" (más közlés szerint: „az a nagy úr Isten" , Ethn. II, 399.). . . . Mintha a reg-és e szavakkal amaz üldözés ellenében védekeznék, melylyel a meghonosodó keresztyénség az ily fajta pogány eredetű énekeket és szokásokat kiirtani igyekezett. Kiegészítve talán ez az eredeti értelem: ,,Mi sem vagyunk ördögök" (amint a papok feltüntetnek), „hanem Sz. István szolgái" (jó keresztyének). „Azt is megengedte az a nagy úr Isten" (t. i. az az uj ,,nagy r úr" Isten, a Sz. Istváné; nem az elhagyott régi „Isten"). A kolozsvári gombák utóhatása siralmas módon nyilatkozik az „Erdélyi Múzeum" I. évi VIII. füzetében. Boldogtalan tenyésztőik nem restélnek immár nyílt irodalmi téren könyökig vájkálni a „stercus"­-ban és belőle golyóbisokat formálva dobálózgatni. Azt kiabálják, hogy a magamféle „parányok" „levett kalappal szóljanak hozzájuk" s hogy ők „haz­aias és nemzeties irányban" dol­goznak, mi ellenben „kozmopoliták" vagyunk. ...Szegény „Hazaffy"-ak ! — Látnivaló, hogy itt nem eszmék, beoltása s nem trótoll segíthet.

Next