Ethnographia • 60. évfolyam (1949)
Adatközlések - Katona Imre: A csongrádi baromfitartás szokásai és hiedelmei 164—182
Az adatközlők legnagyobb része asszony volt. Csak az időjóslással kapcsolatos hiedelmek erednek jobbára férfiaktól. Igen jellemző, hogy egyetlen adatközlőben sem él ma már összefüggő egészként a baromfiakkal kapcsolatos hitvilága ; meglepő eltérések tapasztalhatók. Van például két egymást kiegészítő gondolat: újholdkor szívesen ültetnek kotlót tojásra, de nem jó, ha újholdkor kel; ennek fordítottja : teliholdkor nem jó ültetni, de jó, ha akkor kel. Ezeket ma már csak kevesen ismerik. Aki ismeri, sem tudja mind a kettőt, hanem csak egyikét, vagy másikát. Ugyanilyen töredékes minden más hiedelem terén is a csongrádiak tudása. Igyekeztem a baromfiakkal kapcsolatos eljárásokat a maga egészében vizsgálni, nem szakítottam tehát ki a baromfitartás köréből. Ezért kellett sokszor utalnom más állatokkal (esetleg emberekkel kapcsolatos hiedelmekkel való összefüggésekre is. Az elrendezés szempontjai magából az anyagból adódtak. Ezek miatt az osztályozás, csoportosítás kettészakít egyszerre és egyidőben gyakorolt cselekedeteket, mert a jelesebb napokra előírt cselekmények szerepe sokcélú és sokirányú lehet. Az itt közölt adatok legnagyobb részét ismerik ugyan, de már nem gyakorolják. Különösen 1914, de még inkább 1945 nagy cezúra a hiedelmek fejlődésének történetében. A modern társadalmi átalakulás afelé mutat, hogy egy nemzedéken belül véglegesen felszámolódnak. Egyetlen kivétel lesz a baromfi időjósló képességére vonatkozó hiedelemcsoport, mert ez mind pontos és eléggé megbízható természetmegfigyelésen alapszik. Ez a tanulmány részben a baromfi betegségéről és gyógyításáról szóló cikkem folytatása, (Ethn. LIX, 133—138.) részben egy tervezett hosszabb lélegzetű dolgozat egy része, amelyben igyekszem feldolgozni a csongrádi baromfitartás teljes anyagát. * A csongrádiak a tyúk állapotának négy szakaszát különböztetik meg : 1. a »tojótyúk«, gazdasági haszna: a tojás; 2. a »kotlóstyúk«, elhagyja a tojást, fészket készít és készül a keltéshez ; 3. az »ülőstyúk«,rajta ül a tojáson három hétig ; 4. a »csirkéstyúk«, a kikelt csirkéket vezeti. Mind a négy szakaszban ugyanarról a tyúkról van szó és mivel az idevágó szokások és hiedelmek is összefüggenek, leghelyesebb ezeket együtt tárgyalni. A »tojótyúk.« A baromfitartás legfőbb haszna a tojás, éppen ezért mindent elkövetnek, hogy a tojáshozamot gyarapítsák. Ennek kétféle módszerét ismerik : 1. racionálisan avatkoznak be (erőtakarmány alkalmazásával, összetört tojáshéj etetésével, mésszel stb.); 2. mágikus módszerekkel. Bennünket természetszerűleg most csak ez az utóbbi érdekel. Meg kell azonban jegyeznem, hogy az észszerű takarmányozás egyre nagyobb teret hódít a varázsló eljárások rovására. »Luca« (Lúcia)napján (december 13-án) napkelte előtt a gazdaasszony kimegy a kormos piszkafával vagy bottal a tyúkólba és még az »ülőn« (ülőrúdon) megpiszkálja hátulról a tyúkokat, hogy a következő esztendőben sokat tojjanak. (Szórványos esetekben a piszkafával előzőleg belekotornak a kemencébe. A legtöbb helyen ma már nem mondanak semmit. Régebben a következő szöveg kíséretében végezték a piszkálást: »Az én tyúkom tojjon, a másé (v. másé csak) kotojjon (v. kotyojjon.)« Esetleg egyszerűbben: »Kotojjatok, tojjatok!« Mindkét szöveget háromszor ismételték el. A néphit szerint így sok tojás és kotlóstyúk lesz a következő évben.