Ethnographia • 60. évfolyam (1949)

Adatközlések - Katona Imre: A csongrádi baromfitartás szokásai és hiedelmei 164—182

Az adatközlők legnagyobb része asszony volt. Csak az időjóslással kapcso­latos hiedelmek erednek jobbára férfiaktól. Igen jellemző, hogy egyetlen adat­közlőben sem él ma már összefüggő egészként a baromfiakkal kapcsolatos hit­világa ; meglepő eltérések tapasztalhatók. Van például két egymást kiegészítő gondolat: újholdkor szívesen ültetnek kotlót tojásra, de nem jó, ha újholdkor kel; ennek fordítottja : teliholdkor nem jó ültetni, de jó, ha akkor kel. Ezeket ma már csak kevesen ismerik. Aki ismeri, sem tudja mind a kettőt, hanem csak egyikét, vagy másikát. Ugyanilyen töredékes minden más hiedelem terén is a csongrádiak tudása. Igyekeztem a baromfiakkal kapcsolatos eljárásokat a maga egészében vizsgálni, nem szakítottam tehát ki a baromfitartás köréből. Ezért kellett sok­szor utalnom más állatokkal (esetleg emberekkel­ kapcsolatos hiedelmekkel való összefüggésekre is. Az elrendezés szempontjai magából az anyagból adódtak. Ez­ek miatt az osztályozás, csoportosítás kettészakít egyszerre és egyidőben gyakorolt cselekedeteket, mert a jelesebb napokra előírt cselekmények szerepe sokcélú és sokirányú lehet. Az itt közölt adatok legnagyobb részét ismerik ugyan, de már nem gya­korolják. Különösen 1914, de még inkább 1945 nagy cezúra a hiedelmek fejlő­désének történetében. A modern társadalmi átalakulás a­felé mutat, hogy egy nemzedéken belül véglegesen felszámolódnak. Egyetlen kivétel lesz a baromfi időjósló képességére vonatkozó hiedelemcsoport, mert ez mind pontos és eléggé megbízható természetmegfigyelésen alapszik. Ez a tanulmány részben a baromfi betegségéről és gyógyításáról szóló cikkem folytatása, (Ethn. LIX, 133—138.) részben egy tervezett hosszabb lélegzetű dolgozat egy része, amelyben igyek­szem feldolgozni a csongrádi baromfitartás teljes anyagát. * A csongrádiak a tyúk állapotának négy szakaszát különböztetik meg : 1. a »tojótyúk«, gazdasági haszna: a tojás; 2. a »kotlóstyúk«, elhagyja a tojást, fészket készít és készül a keltéshez ; 3. az »ülőstyúk«,rajta ül a tojáson három hétig ; 4. a »csirkéstyúk«, a kikelt csirkéket vezeti. Mind a négy szakaszban ugyanarról a tyúkról van szó és mivel az idevágó szokások és hiedelmek is össze­függenek, leghelyesebb ezeket együtt tárgyalni. A »tojótyúk.« A baromfitartás legfőbb haszna a tojás, éppen ezért mindent elkövetnek, hogy a tojáshozamot gyarapítsák. Ennek kétféle módszerét ismerik : 1. racioná­lisan avatkoznak be (erőtakarmány alkalmazásával, összetört tojáshéj etetésé­vel, mésszel stb.); 2. mágikus módszerekkel. Bennünket természetszerűleg most csak ez az utóbbi érdekel. Meg kell azonban jegyeznem, hogy az észszerű takarmányozás egyre nagyobb teret hódít a varázsló eljárások rovására. »Luca« (Lúcia)­napján (december 13-án) napkelte előtt a gazdaasszony kimegy a kormos piszkafával vagy bottal a tyúkólba és még az »ülőn« (ülő­rúdon) megpiszkálja hátulról a tyúkokat, hogy a következő esztendőben sokat tojjanak. (Szórványos esetekben a piszkafával előzőleg belekotornak a kemen­cébe. A legtöbb helyen ma már nem mondanak semmit. Régebben a következő szöveg kíséretében végezték a piszkálást: »Az én tyúkom tojjon, a másé (v. másé csak) kotojjon (v. kotyojjon.)« Esetleg egyszerűbben: »Kotojjatok, tojjatok!« Mindkét szöveget háromszor ismételték el. A néphit szerint így sok tojás és kotlóstyúk lesz a következő évben.

Next