Ethnographia • 67. évfolyam (1956)
Adatok a néprajz történetéhez — Contributions á l'histoire de l'ethnographie - Korompay Bertalan: Ipolyi és Csengery — Ipolyi and Csengery (Discussions one hundred years ago the primitive religion of Hungarians) 320—337
vitában a küzdőfelek közül a gyengébb csakhamar új területet keresett tudományos munkásságának. Elmaradt a Magyar Mythológia tervbe vett második, és az iskolák számára javasolt népszerű kiadása, illetőleg feldolgozása, valamint a mű német nyelvű publikálása is, amely az akkori viszonyok között kétségkívül megmentette volna Ipolyi alkotásának a sikerét. Az Akadémia ugyan sietett Marczibányi-féle jutalommal kitüntetni a szerzőt sőt magát is tagjai közé fogadni, de akkor már késő volt. A kritika túl heves volt ahhoz, hogy a munka folytatásához összeszedhesse magát. Alig telik el néhány év s a két ellenfél már új utakon fejti ki közéleti tevékenységét. Mindketten megtalálják pozíciójukat a kiegyezés korának társadalmában: Csengery mint politikus Deák oldalán, Ipolyi pedig műtörténeti és történeti tanulmányaival is egyháza szolgálatát keresve, mint már 1871-től fogva besztercebányai s halála előtt rövid ideig nagyváradi püspök. A vitával kapcsolatos helyzet általános ismertetésére ennyit véltem szükségesnek felhozni a két író jellemzéséből és életrajzából. Feladatunk azonban ezúttal az, hogy mélyebbre hatoljunk és munkásságukat érdemben állítsuk egymással szembe. Csak ártott-e Csengery a magyar néprajznak, vagy használt is ? S hogyan ítélendő meg Ipolyi műve egyrészt történeti, másrészt mai szempontból ? Ezek oly kérdések, amelyeknek napirendre tűzését a vita százéves fordulóján kívül úgy hiszem egyéb, jelenkori okok is időszerűvé teszik. A továbbiakban tehát a következő pontokra óhajtok kitérni : La Magyar Mythológia, 2. Csengery munkásságának értékelése, 3. az általuk kijelölt irányelvek követése a XIX. század második felének és a XX. század első felének ősvalláskutatásaiban, s 4. feladataink. Azok számára, akik a múlt századi romanticizmus eszméivel és törekvéseivel ismerősek, már régen nem titok, mily különleges elbírálás alá esnek e korszak népköltési kiadványai , főként eposzai, és tudományos alkotásai , különösképpen ún. „mitológiái". A XIX. század első felét elsősorban Németországban s Európában a német folkloristák hatása alá került többi részében, Svéd- és Finnországtól egészen mihozzánk és a Balkánig átlengi az a tudományos előítélet — amint nevezni szeretjük : „axióma"-hit —, hogy minden valamennyire fejlett népnek volt ősi eposza, volt saját mitológiája. Csak fel kell fedezni, össze kell gyűjteni, helyre kell állítani. Népköltési gyűjtés és tudomány egyaránt beállt ennek az elérendő célnak a szolgálatába, így keletkezett a Kalevala, így születtek a „mitológiák". S a két törekvés — a költői és az elméleti — nem független egymástól. Kimutatható, hogy Lönnrot, a Kalevala összeállítója előbb mitológiai — elméleti — vonalon próbálkozott és innen tért rá az általa nagy számban gyűjtött ősi énekek között felismert tartalmi összefüggés megvalósítására, vagyis az eposz rekonstruálására. Mint másutt, régebben kifejtettem „régiség, hanyatlás, egység : e három szó jelölheti meg az axióma lényegét. Régiség azt jelenti, hogy a történelem előtti ködös-homályos időkben volt a népköltészet virágkora ; hanyatlás , hogy ennek a virágzó népköltészetnek ma már csak töredékeit találhatjuk meg ; egység , hogy mindaz, ami ma csak töredékekben maradt meg, a virágkor idején tökéletes egészbe, egységbe tartozott". 5 5 Tőlem: A Kalevala keletkezése. BpSz. 1935. dec. sz. 261. 1. Die Entstehung des Kalevala. Studia Fennica IV. 1940. Magyar viszonyokra alkalmazva ugyancsak tőlem : Arany főbb eposzai, mint költői rekonstruálások. Magyar Századok (Horváth János-emlk.) Bp. 1948. 234—235.