Ethnographia • 70. évfolyam (1959)
Tanulmányok - Solymos Ede: Halászélet a Duna magyarországi szakaszain 407—430
Halászélet a Duna magyarországi szakaszain 421 A folyó Dunán kishalóval 3—4 ember dolgozik, a laptáros farhámmal, bottal tartja hálót, s ő dirigál. A kevés mellékágban steppelnek, néha zaccolnak is. (Steppelés : a mellékág egyik végét hálóval elzárják, másik végéről kerítőhálóval ráhúznak. Zaccolás : rőzsekötegeket, bokrokat süllyesztenek a mederbe, a halak pár hét alatt aláfészkelnek, akkor kerítőhálóval bekerítik, a zaccot kiemelik, a halakat a partra húzzák. Az utóbbi évtizedekben keletkezett öblökben a nagyhálót 6 ember kezeli. A hálók szárítására tericskarókat használnak. Dunapentelénél 1910-ben a jobb oldali Dunaágat elzárták, abból öböl, a szigetből félsziget lett. Ehhez a változáshoz járult, hogy az eddig használt kece helyett sleppzsákot, a karikás helyett a rácdobót kezdték használni, és a hálóvarsát is átvették Ráckevéről. Kedvelik erre is a tükrös balint- és kecsegehálót. A ladik kb. Penteléig német, lejjebb már apatini gyártmányú volt. A kishalászok karos vagy egyvágós evezést használnak, csak a dunavecseiek és a földváriak kétvágósak. A tanyai élet erre a szakaszra sem jellemző, noha egyes szigeteken készítettek régente 6 személyes nádi kunyhókat. A földön aludtak. Ezeket is csak időleges enyhelynek használták. A bérlőidőben téglából építettek tanyákat, amelyekben egész héten kint laktak. Néhol a gazdának külön szobája volt. A tárgyalt szakaszon három dísz működik Ercsi, Sztálinváros és Paks székhelyekkel. 5. Paks—Mohács. Míg Úszódig a Duna medre kavics és durva homok, Úszód alatt az anyag igen finom szemcséjű iszapos futóhomok, amelyben csak elvétve találunk egy-két szem kavicsot. Amíg fenn a vándorló zátonyok ismeretlenek, az alsó részen minden árhullám más-más helyen okoz kimosást, és meglepetésszerűen készít zátonyokat.14 Ehhez járul, hogy a Duna szétterül, kanyarog, hatalmas ártere és sok mellékága van. A természeti viszonyok a halállománynak, így a halászatnak is kedveztek, és hasonlóan a Csallóköz—Szigetközhöz itt is sok kishalászt találunk. Három városban volt céh, Tolnán, Baján és Mohácson, de ezek hatása vidéki mesterek révén a szomszédos helységekre is kiterjedt. A tolnai céhnek 1781-ben 26, egy évvel később 52 mestere van. A céh ipartársulattá alakulása után egész a szövetkezetek megalakulásáig, 1945-ig, ha csökevényes formában is, tovább élt.15 Nem mondhatjuk el ugyanezt a bajaiakról, akik 1811-ben létesítettek céhet, és az 1920-as években az ipartársulatban estek szét. Ennek egyik oka az lehetett, hogy a század elején az „éhesebb tolnai svábok” a bajai vizeket is bérbevették, az itteni halászmesterek megelégedve egy-két kisebb bérlettel, a halkereskedelemre tértek át. A nagy halászdinasztiák utolsó sarjai, akik még ezt a mesterséget tanulták és a század elején szabadultak, halkereskedőkként folytatták életüket, fiaik pedig más pályát választottak. A kisebb tőkével rendelkező mesterek vagy megváltak a víztől, vagy beálltak a tolnaiakhoz részes halásznak, vagy tógazdaságokhoz szegődtek. Az ipartársulaton belül külön testületet képezhetett a „Bajai Halász Ifjúság”, amelynek 1887-ben 23 tagja volt. 14 Uo. 4. 15 Vö. Sólymos, Bérlő és szövetkezeti halászat a Duna alsó szakaszán. Ethn. LXVI (1955), 445-470.