Ethnographia • 84. évfolyam (1973)
Kutatók, életművek - Balassa Iván: Bodgál Ferenc 1932—1972 377—379
dött és így vált a falusi kovácsmesterség legjobb magyar szakértőjévé. Szakdolgozata a cinkotai kovácsmesterségről szólt, míg doktori disszertációja a Hernád völgyének kovácsmesterségét mutatta be. Közben a témával kapcsolatban alapvető tanulmányainak egész sora látott napvilágot. Elég, ha ezek közül az alábbiakat említem meg: A rézöntés technikájához (Az edelényi juhászkampó). Ethn. 70: 369 391; A miskolci kovácslegények sztrájkja 1854-ben. Borsodi Szemle 5(1961): 550 554; Közösségi kovács a mezőkövesdi matyóknál. NÉ. 44(1962): 81 96; Kovács limitációk Magyarország északi területéről a XVII- XVIII. századból. NK. 9(1964): 272 -291; A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigányok fémművessége. Ethn. 76(1965): 521— 546; Az ároktövi kovácsok. Ethn. 78(1967): 202 218; A kovácsmesterség kutatása. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7(1968): 157 170. Ezekből az alapvető tanulmányokból és számtalan más kisebb adatközlésből, hírlapi cikkből s a jegyzetek hatalmas tömegéből kerekedett volna ki kandidátusi disszertációja: ,,A kovács mesterség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében", amit olyan nagy szeretettel és hozzáértéssel készített elő. Mindig a terepen gyűjtött anyagra épített, de rengeteget kutatott a levéltárakban, jól ismerte a hazai és külföldi irodalmat. Külföldi útjain, jórészt a kovácsmesterségre ügyelve, ismereteit még szélesebbre tárta. A másfél évtized alatt elért eredményei nemcsak tiszteletre méltóak, hanem mindig alapvetőek maradnak a kovácsmesterség ismerete területén. Mindezt úgy érte el, hogy az átlagnál nagyobb nehézségekkel kellett megbirkóznia, nagy hátrányt kellett behoznia. Ma már sajnos tudjuk, hogy nagy összefoglaló munkája sohasem fog elkészülni s ha majd valaki megpróbál a nyomába lépni, munkáját folytatni, az olyan alapot kap, ami megkönnyíti az elindulást. BODGÁL Ferenc azonban korántsem volt egyoldalú néprajzkutató. Az anyagi kultúra szinte minden területéről jelentek meg adatközlései, jegyzetei, amelyeket minden feldolgozás jól fel tud használni. Érdeklődött a népművészet iránt, melynek egyik legjobb bizonyítéka: Ároktői tükrös 1844-ből. A Herman Ottó Múzeum Közleményei 6(1964): 29—35. című tanulmánya. Szeretete a folklór iránt sohasem szűnt meg. Utolsó munkája is erről tanúskodik: Újabb adatok Angyal Bandiról. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11(1972): 611 — 615. Különösen fogékony volt a társadalmi kérdések iránt, így többek között írt a summáskérdésről, nem is egy alkalommal. A summásélet hiteles krónikája Borsodi Szemle 2(1958): 53 — 58. Sajtó alá rendezte Koós Imre: Summásélet című visszaemlékezését, életrajzát (Miskolc 1960. 183 p.). Kitűnő adatokat közölt: Agrárszocialista mozgalom Borsod megyében. Borsodi Szemle 12(1968): 70 73. dolgozatában. És hosszan lehetne sorolni az olyan munkáit, melyeket még sokszor és sokan fognak idézni, forgatni. Egyéniségének jellemző vonásai között mindenképpen meg kell említeni a haladó és elfelejtett nagy elődök tiszteletét. Különös érdeklődés fűzte ISTVÁNFFY Gyulához, a palóc néprajzi kutatás egyik úttörőjéhez. Többször is visszatért munkássága méltatásához: Istvánffy Gyula (1863 — 1921). Ethn. 75(1964): 455 — 458. Sajtó alá rendezte Palóc népköltési gyűjteményét (Miskolc 1963. 271 p.). KÓRIS Kálmán működésére is ő irányította rá a figyelmet. Ez az elfelejtett tudós a Magyar Tanácsköztársaság idején a Nemzeti Tanács tagja, a Néprajzi Múzeum igazgatója volt és agyonhallgatása olyan kitűnően sikerült, hogy csak BODGÁL Ferenc tudta élete utolsó éveiben a feledésből a napfényre hozni. Emlékét több kisebb cikkben, de elsősorban Kóris Kálmán 1878—1967. Ethn. 78(1967): 602 — 603. nekrológjában örökítette meg.