Ethnographia • 85. évfolyam (1974)

Ismertetések - Vekerdi József: A cigány népmese. (Bosnyák Sándor) 560—561

Vekerdi József: A cigány népmese Akadémiai Könyvkiadó Budapest, 1974. 280 p. Körösi Csom­a Kiskönyvtár, 13. Bosnyák Sándor A cigányokat az európai népek évszázadokon át ,,a fáraó népének" tartották, s alig több, mint két évszázada, hogy a cigányok eredetkutatása helyes úton indult el. WÁLI István debreceni teológus figyelt fel először a malabári diákok nyelvének és a cigány nyelvnek a hasonlóságára. WÁLI István összehasonlító nyelvvizsgálatait többen is követték, s 90 év múlva 1845-ben A. F. POTT közzétette összegező munkáját, amely az egész cigány szókincsre kiterjedt, s a cigány nyelv indiai eredete véglegesen igazolódott. A cigány nyelvben levő iráni, görög, szláv, román etc. jövevényszavak vizsgálata később fényt derített arra is, hogy milyen úton-utakon kerültek a cigányok Európába. A cigá­nyokra vonatkozó kutatásokban a századfordulón hazánkban József főherceg, WLIS­LOCZKI Henrik és HERMANN Antal jártak az élen, tanulmányaikat az Ethnographia is rendszeresen közölte (1 : 12, 273, 2: 344, 4: 94, 323, etc.), s kutatási eredményeik össze­foglalása A Pallas Nagy Lexikona (Budapest, 1893. 360-364, +I-XLVIII p.) IV. kötetében jelent meg. A magyarországi kutatások a második világháború előtti években lendültek fel újra a CSENKI testvérek munkásságával: dal- és mesegyűjtéseik egy része (Bazsarózsa. 99 cigány népdal. Budapest, 1971., Cigány népmesék. Püspökladány, 1972) nyomtatásban is megjelent. A cigányokkal napjainkban is több kutató foglalkozik, s úgy látszik, hogy több évtizedes gyűjtéseik-kutatásaik eredményei ezekben az években jutnak el az első összegezésekig. VEKERDI József óriási feladatot vállalt magára, amikor a cigány népmeséről monografikus igénnyel nő. Jegyzeteiből kitűnik, hogy az ötvenes évek elejétől rendszeresen gyűjt cigány nyelvű meséket, ismeri és beszéli a cigány nyelv különböző dialektusait, s figyelemmel kíséri a cigányokra vonatkozó európai, sőt, tengerentúli kutatásokat. Könyve, amely címével a cigány mese jegyeinek leírását ígéri, többet akar adni: végig­kíséri a cigányokat vándorútjukon, időben is megjelöli, hogy mikor merre jártak, leírja társadalmi szervezetüket, jellemzi dalaikat, s már a dalok jellemzésénél kimondja, amit később a mesére vonatkozóan még határozottabban aláhúz, hogy ,,a cigány szerkesztési érzék megelégszik kis terjedelmű elemek puszta felsorakoztatásával, nem igényli a fel­sorakoztatott elemek magasabb rendezési elv alá vetését, egységes tartalmi menetbe való állítását, egy dal egészének gondolati egységbe foglalását". A mese mögötti háttér tovább szélesedik hitviláguk, gondolkodás- és életmódjuk egyéni látószögű leírásával, a régebbi gyűjtések értékelő felsorakoztatásával, a cigányokra vonatkozó szociológiai felmérések adatainak számbavételével. Okosan, jó megfigyelőkészséggel írja le a mese­mondás körülményeit, de több adata arról tanúskodik, hogy más kutatók gyűjtési tapasztalatait nem vette figyelembe. VEKERDI Józsefnek jelentős cigány meseanyag állt rendelkezésére, de ezekből a mesékből a kilenctizedet kitevő magyar nyelvű feljegyzéseket nem, vagy alig veszi figyelembe, mert, mint mondja, megbízható „feljegyzéseknek csak a cigány nyelven közzéadott szövegek tarthatók." A cigány mesemondók magyarul elmondott, betű­szerinti hitelességgel lejegyzett meséit is fenntartásokkal vonja be vizsgálódásai körébe, mert, mint megállapítja, a cigány mesemondók is, amikor magyarul mesélnek, a magyar mesemondás törvényeihez igazodnak. A fordításban közölt mesékről viszont azt mondja, hogy „nem áll módunkban ellenőrizni, hogy milyen mértékben változtatta meg a szö­veget a fordító, nemcsak stilisztikailag, de szerkezetileg is." Az ellentmondás abból adódik, hogy a cigány nyelv szókincse alig több, mint ezer, s a cigány mesemondók, ..mivel a mese magasabb kultúrszintet kíván", „nem nélkülözhetik a magyar szavakat". VE­KERDI is megállapítja, amit más gyűjtők is többször tapasztaltak, hogy a cigány mese­mondók is jobban tudnak s jobban szeretnek magyarul mesét mondani, mint anyanyel­vükön, így, szinte önmagát cáfolva éppen azt vizsgálja, ami a cigánymesemondásra a legkevésbé jellemző: a cigány nyelven mondott meséket, s hozzáveszi azokat a magyarul elmondott szövegeket is, pl. Ami egy-egy meséjét, amelyek hipotéziseit igazolják. VEKERDI felállít egy gondolatsort: „cigányaink nem választják élesen külön a szán­dékot a megvalósulástól". „Amikor egy-egy állításukat a másik cáfolatának érezzük, (pl. a házastársi hűség és más férfiakkal való kapcsolat kérdésében), olyankor gondolko­dásuk indiai vonásai teszik különössé felfogásukat az európai logikához szokott egyén számára". A cigányoknak nincsenek hagyományaik, mindig a befogadó ország kultúráját

Next