Ethnographia • 100. évfolyam (1989)
Tanulmányok - F. Dózsa Katalin: A Muskátli c. kézimunka-újság és a magyaros öltözködési mozgalom az 1930-as években. 329—341
A Magyar Királyi Állami Nőipariskolát eredetileg 1872-ben az Országos Nőiparegyesület alapította azzal a céllal, hogy a nőknek kenyérkereső foglalkozást biztosítsanak. Az állam 1892-ben átvette, és 1911-ben az iskola új székházba költözött, a Rákóczi térre. Az iskola nappali tagozatán az oktatás kétéves volt, a legkeresettebbek a fehérnemű és ruhavarró osztályok voltak. Indítottak délutáni tanfolyamokat is, amelyeken gépi hímzést, gépvarrást, ruhaszabást, fehérneműkészítést divatáru- és csipkevarrást, illetve batikolást tanítottak. 1911 óta a Képzőművészeti Főiskolán tanuló rajztanárnőjelöltek is kötelesek voltak heti 10 órán át látogatni a Nőipariskolát, s le kellett tenniük a kézimunkatanítónői vizsgát. GYÖRGYI Kálmán dicsérte az iskola tanulóinak mesterségbeli tudását és az ott készült hímzések művészi színvonalát. „A Nőipariskola derék tanítónői szeretettel tanulmányozzák a sárközi, kalotaszegi, a mezőkövesdi, pozsonyvidéki, a buzsáki stb. sajátos jellegű népi ornamentikát s hímzésmódot s meg is mutatják, hogyan nemesíthetjük ezzel a gyönyörű népi művészettel a modern szükségleteinknek szolgáló munkáinkat, anélkül, hogy gépiesen másolnánk népünk munkáit és anélkül, hogy idegenszerű csoportosításokba beleerőszakolnák a magyar motívumokat." A Nőipariskola ebben a szellemben dolgozott tovább a húszas években is. Az iskola igazgatónője, ZULAWSO elemelte, hogy tevékenységükre jobban ráirányítsa a figyelmet. 1931-ben önálló kézimunka újságot jelentetett meg , Muskátli címen. Egy évvel később nyugdíjba ment, de utódja, SPOLARICH László nemcsak az iskola vezetését, de az újság szerkesztését is átvette tőle, annál is inkább, mert a lapot az iskola tanárnői, KERÉKGYÁRTÓ Adrienne, FRIES Erzsébet, KÖVESSI Edit, KARÁCSONYI Irén állították össze. A kiadvány gyorsan sikeres lett, s művészi színvonalát jelzi, hogy a Magyar Iparművészet 1935-ben társlapjává, háziipari mellékletévé fogadta. A Munkátíi .vh.i w/ volt hogy az eredeti népi hímzést a nagyközönséggel megkedveltesse, nem csupán a divatos matyót és kalotaszegit, de a többi tájegység művészetét is. Rendszeresen bemutatták egy-egy helység, terület jellemző hímzéseit, viseleteit, a gyűjtők, múzeumok birtokában lévő műtárgyakat olyan ismert kutatók segítségével, mint CSÁNYI Károly, DOMANOVSZKY György, GYÖRFFY István vagy PALOTAY Gertrúd. Ebben nem voltak úttörők, mert a Magyar Iparművészet, a Díszítő Művészet és más lapok, köztük a másik igen népszerű kézimunkaújság, a Tündérujjak is rendszeresen közöltek ilyen cikkeket. A Muskátli újdonsága az volt, hogy kizárólag népi eredetű mintát adott, ezeket eredetiben, nem megnemesítve ajánlotta a lakásberendezés díszeiként, számos jó példát bemutatva alkalmazásukra az ebédlőben, hálóban, dolgozószobában stb. „Az előkelő és finom szobaberendezések már nem nélkülözik az eredeti magyar néphímzéseket. Milyen szépen beillenék azokba, Szablya Frischauf Ferenc által tervezett és Hosszú István által remekelt, igazán úri, kényelmes és finom hangulatú, férfiszobában milyen pompásan hat az a néhány néphímzésű párna!" Azért regisztrálja ezt a tényt olyan örömmel a Muskátli, mert rég hangoztatott és hirdetett sürgetését - elvét, ha úgy tetszik - látja itt valóra váltan és beigazoltan: „a magyar népművészet a maga eredetiségében is kiválóan alkalmas a legválasztékosabb úri környezet, lakás díszítésére" - olvashatjuk a Muskátliban az Országos Iparművészeti Társulat 50 éves jubileuma alkalmával rendezett kiállítás kapcsán. VIII. Rákóczi tér 2. Ma ruhaipari szakközépiskola. Magyar Iparművészet 1918. 7-8. 104. Magyar Iparművészet 1935. 9-10. 122. A cikk aláírása: Szellay.