Ethnographia • 100. évfolyam (1989)

Tanulmányok - Baranyai Zsolt: Kalotaszegi életképek. Gyarmathy Zsigáné irodalmi működése. 232—242

teljes értelmében. GYARMATHYNÉ négy évvel született korábban a „nagy palócnál"; pályakezdésük évei — az 1870-es évek — is egybeestek. De nem pusztán ezek a biográfiai egybeesések indokolják a párhuzamot. MIKSZÁTH maga is méltányolta a kalotaszegi asszony írói erényeit, különben nem vállalkozott volna arra, hogy a Singer és Wolfner cég népszerű Egyetemes Regénytár sorozatának jubileumi 100. köteteként éppen GYAR­MATHYNÉ A havasok alján (1891.) c. elbeszéléskötetét adják ki, s maga írjon hozzá előszót, valamint hogy e sorozat magyar írókat közlő antológiáiba többször is fölve­gye az ő elbeszéléseit. Van ezen túlmenően azonban három olyan jellemző vonása írás­művészetüknek, amely — eltekintve természetesen a tehetségbeli különbségektől — rokonítja őket: a JÓKAI-hatás, amely főleg a romantikus cselekményszövésben és az anekdotázó modorban nyilvánul meg; a szülőföld és a táj, valamint az ott élő nép szere­tete és ábrázolása, végül pedig a romantika és realizmus kettőssége, amely mindkettőjük művészetére rányomja bélyegét. PERSZÁN Kálmán a már említett életrajzában a magyar klasszikusok közül PETŐFI, ARANY és TOMPA nevét említi mint olyanokét, akik nagy hatással voltak a kolozsvári diáklány, HÓRY Etelka szellemi fejlődésére, ízlésének alakítására. Ami e három költőben olyan közös vonás, amely hatásként kimutatható GYARMATHYNÉ írói világában, az a biedermeier ízlés. Műveinek tanúsága szerint ismerte és kedvelte a francia felvilágosult gondolkodókat, leginkább MONTESQUIEU és ROUSSEAU műveit, de a romantikusokat is: LAMARTINE-t, BURNS-öt. A kortárs európai szellemi áramlatok közül irányadónak CARLYLE kultúr- és morálfilozófiáját tekintette. Aki viszont mindenkinél nagyobb hatást gyakorolt rá, az JÓKAI, főleg az 50-es évek JÓKAIja. Egyik korai regényének, Az ifjú papnak a lányszereplői éppen a Kárpáthy Zoltánt olvassák, maga a történet pedig a Bach-korszakban játszódik éppúgy, mint Az új földesúré. Az írónő munkásságában fontos helyet foglal el ez a regény, annak ellenére, hogy regényeinek sorában keletkezését tekintve ez a harmadik, egyik legjobban átgondolt és felépített művéről van szó, olyanról, amely már az érett írónőt mutatja, s amelyet színvonalban majd csak utolsó regénye ér utol. A regény meséje eléggé szövevényes; egy jól kimódolt, lényegében egyszerű, ám túlságosan is spekulatív vázra épül. Mindennek ellenére határozottan elkülöníthető benne három réteg, s ezek érintkezési felülete számtalan ironikus megoldás forrása. Az egyik réteg a történelmi múlt, az abszolutizmus évtizede, s ha erre koncentrálva olvassuk, akkor felfoghatjuk olyan történelmi regénynek, amelynek tárgya a Bach-korszak, ponto­sabban a nemzeti ellenállás, a „passzív rezisztencia". A másik réteg egy bűntény, ill. annak felderítése. Kézenfekvőnek tűnik, hogy e két réteget önkényesen összekapcsolja, egybe­mossa az olvasói tudat, s akkor leegyszerűsítve úgy határozhatjuk meg a regény témáját, hogy az egy vagyonszerzési indítékból elkövetett gyilkosság - történelmi miliőbe helyezve. Pedig nem erről van szó, nem szabad összemosni e két regény­réteget, ezek elkülönülten, önmagukban szolgálják az alapvető írói célt: a magyar paraszt bemutatását. Azét a magyar parasztét, akinek legfőbb jellemvonásaként azt tartja az írónő, hogy „arisztokratikus gondolkodású s konzervatív hajlamú". 13 Hasonlít ez a felfogás az 50-es évek KEMÉNY Zsigmondjáéhoz, de még inkább a szociáldarwinista indíttatású CZÓBEL István és JUSTH Zsigmond konzervatív reformnézeteihez. A mű egésze azonban túlmutat a benne ábrá­zolt politikai és történelmi viszonyokon, s ez lehetőséget ad GYARMATHYNÉnak arra, 13 sz ifjú pap, 1885. 19.

Next