Ethnographia • 100. évfolyam (1989)
Krónika - Hofer Tamás: Az Ethnographia 100. kötete. 492—495
nak a Társaság megalakulását üdvözlő beszédéhez s az újonnan szervezett Társaság nemzetiségi, táji szakosztályaiig jut el. A Társaság megszervezése körül buzgólkodó HERRMANN Antalnak és a Társaság tudományos programját megfogalmazó KATONA Lajosnak KÓS Károly és ZSIGMOND Gábor szentelt tanulmányt. KÓS Károly írásából HERRMANN példátlan szervezői-lapkiadói tevékenysége rajzolódik ki, főként kolozsvári, erdélyi háttér előtt. (HERRMANN arcképéhez néhány további vonást rajzolnak Romulus VUIA hozzá intézett levelei KÓSA László közlésében.) ZSIGMOND Gábor dolgozatából viszont a budapesti szellemi-irodalmi élet vibrálóan mozgalmas képe bontakozik ki, s benne az Ethnographia indításánál s a Társaság szervezésénél nagy szerepet játszó fiatalok, mindenekelőtt KATONA Lajos tevékenysége. A néprajz intézményesülése e szálak feltárásával hozzákapcsolódik a társadalomtudományi gondolkodás és az irodalmi avantgárd korabeli mozgalmaihoz. Kolozsvár és Budapest mellett megjelenik végül egy harmadik színtér is, ez Kalotaszeg mint kutatási téma s a népi műveltség ekkor már országosan ismert jelképe, de mint tudósok, irodalmárok találkozóhelye is, a HERRMANN Antal által fellendített kalotaszegi Jegenyefürdőn. Több cikk idézi a háziipárt szervező, Kalotaszeg hírnevét céltudatosan építő GYARMATHY Zsigáné alakját (TŐKÉS Irén, BARANYAI Zsolt, JURECSKÓ László, hátrább F. DÓZSA Katalin, HALASY Márta stb.). TŐKÉS Irén írásából kirajzolódik a Jegenyefürdőn nyaranta zajló szellemi élet, ahol a Néprajzi Társaság vezetősége és az Élet szerkesztősége egyaránt öszszeverődik, ahová IBSEN küld táviratot, ahonnan JANKÓ János monografikus kutatásra indul. Néhány évvel később új felfedezői szándékkal érkezik Kalotaszegre MALONYAY Dezső és a számára dolgozó művészek. Terveiket, eredményeiket, a kalotaszegi falukban való munkálkodásukat idézik JURECSKÓ László által feltárt és értelmezett leveleik. Már az Ethnographia első évfolyamában írt TAGÁNYI Károly, aki korai halála idején a Néprajzi Társaság elnöke volt. Az ő emlékét idézi WELLMANN Imre tanulmánya, aki a faluközösség szervezetére vonatkozó kutatások számbavételével rámutat arra a társadalomtörténeti-gazdaságtörténeti irányzatra, áramlatra is, amely kezdeteitől megtalálható a hazai néprajzban és a Társaság tevékenységében. Korunkban ennek a törekvésnek kimagasló képviselője IMREH István. Más szerzők egy-egy kutatási témakör történetét az Ethnographiában megjelent cikkek, közlemények alapján tekintik át. VARGYAS Lajos tanulmányából, bibliográfiai összeállításából kiderül, hogy a nagy hírű magyar népzenekutatás mindvégig egyik fő publikációs fórumának tekintette az Ethnographiát. KISBÁN Eszter a táplálkozásra vonatkozó közlemények kevésbé egyenletes jelentkezésével az ún. anyagi kultúra kutatások és az Ethnographia kapcsolatára ad példát, örömmel olvashatjuk Jan BOTÍK és Marta BOTIKOVÁ szlovák kollégáink áttekintését az Ethnographia száz évfolyamában megjelent, szlovákokra és Szlovákiára vonatkozó tanulmányokról, ismertetésekről. Értékelésük pozitív: szerintük az Ethnographia hozzájárult a szlovák népi kultúra feltárásához, és ösztönzéseket adott európai kapcsolatainak tisztázásához, következetesen szolgálta a két nép barátságát, egymásról szóló ismereteink gyarapítását. (összecseng ezzel Sofia KOVACEVICOVÁnak, a Szlovák Néprajzi Atlasz szerkesztőjének elismerő véleménye a magyar atlaszmunkálatok szlovákiai ösztönző szerepéről.) A két vitágháború közötti és a második vitágháború utáni néprajzi kutatással foglalkoztak a közelmúltban a GYÖRFFY István, BÁTKY Zsigmond, VISKI Károly, KODÁLY Zoltán, ORTUTAY Gyula emlékének szentelt ülésszakok, s ezek előadásai részben az Ethnographiában meg is jelentek. A két vlágháború közötti évtizedeket jelen összeállításban KÓSA László vizsgálja, elsősorban a néprajz kultúrpolitikai, nemzeti identitást alakító szerepe szempontjából, s olyan tételeket, kérdéseket fogalmaz meg, melyek újabb kutatások, viták alapjául szolgálhatnak. Néhány cikk a népi kultúra elemeinek a polgári közműveltségbe, a közkultúrába való beépítésének kísérleteit dokumentálja. HALASY Márta népviseletek városi-polgári használatáról ír. FÜGEDI Márta a matyó lakodalom színpadra történő átírásáról, idegenforgalmi látványossággá válásáról. F. DÓZSA Katalin az 1930-as évek magyaros ruházati mozgalmát és a népi hímzések terjesztésére tett kísérleteket mutatja be. Ezek az írások, adatközlések egy alig feltárt, jelentős kutatási területre hívják fel a figyelmet. A tudománytörténeti-eszmetörténeti írások mellett egyéb tanulmányoknak kevés hely maradt a centenáris számban. A szerkesztőbizottság egy-egy kutatási terület áttekintő, a magyar néprajztudomány jelenlegi szintjét-állását értékelő és érzékeltető írások kiválasztását javasolta. Két 7 TAGÁNYI Károly :A honfoglalás és Erdély. Ethnographia I. (1890.) 213-220.