Ethnographia • 108. évfolyam (1997)

Tanulmányok - Torma József, Almati: A sassal végzett vadászat hagyománya a közép-ázsiai népek folklórjában és a magyarok turulmadara 323

írja le (ld. föntebb is) a sassal való vadászat egyik részletét: "Lecsap rá (vagyis: a sas a zsákmányra, itt: a bábura) hirtelen, / Amikor gyorsan odaérünk, / Rárakjuk a sapkát (ti. a sasra), / A tarisznyából húst adunk, / így találjuk el a módját. / A jámbor állat semmit sem sejt, / Azt hiszi, hogy a hús a bábuból (azaz a vadászzsákmányból) származik." László Gyula ezzel szemben ezt írja (az általam zárójellel elkülönített szöveget Almásytól idézi, az utána következők az ő szavai): (.... sárga szeme vérben forog, s dühösen, öntudatlanul tekint maga körül, le­eresztett szárnyai befedik a zsákmányt ... ) A solymász hússal csalogatja vissza vastag bőrkesztyűs öklére, (1982: 48. Informátoraim szerint az ilyen visszacsa­logatás csak akkor lenne lehetséges, ha a vadászsólyom vagy sas nem ejtett volna zsákmányt. A ragadozó madár a zsákmányát ugyanis sohasem engedi ki önként a karmai közül, amíg el nem telik az étellel. Ezért kell a sapkát a fejére rakván el­vakítani, és a külön erre a célra a vadász által tarisznyában magával hozott és ebben a megfelelő pillanatban elővett hússal megetetni, és amikor már ebből lak­mározik a "zsákmányával megelégedett" madár, akkor kell a görcsös szorításból az elfogyasztott étel hatására lassan fölengedő karmait a zsákmányul ejtett állat préméről óvatosan lefejteni, hogy a prém se sérüljön túlságosan.) A sassal végzett vadászattal kapcsolatban nekem legelőbb Emese álma jutott eszembe, mégpedig akkor, amikor egy kazak asszony elmesélte, hogy milyen fé­lelmetes volt, amikor kislány korában egy sas égből zuhanó hatalmas kőként köz­vetlenül mellette csapott le egy bárányra: úgy érezte, hogy a sas őt akarja elra­gadni. Gyötrő álmaiban ez a jelenet többször visszatért élete során.­­Azt mondják, hogy ezt mindenki így érzi, aki mellett sas zuhan le, hogy elragadjon mellőle a mezőről valamilyen kisebb állatot: ürgét, baromfit, legföljebb bárányt. A nép­mesék griffmadár motívumának is ilyen élményben gyökerezhet lélektani alapja, de a sasok szokásainak kiváló kazak ismerői nekem azt mondták, hogy a sas egyrészt sohasem támad meg embert, mivel mindig gondosan mérlegeli és ponto­san fölméri az erőviszonyokat, másrészt elevenen egyetlen lényt sem ragad el, mivel első dolga az, hogy védekezésképpen áldozatának száját bal karmával leszorítsa, emberi karcsontot törni képes, erős jobb karmával pedig megfojtsa.) Ezt a történetet hallva arra gondoltam, hogy Emese, Árpád-házi uralkodóink monda­beli ősanyja is talán átélhetett hasonlókat, és, hogy a turulmadárnak talán sasnak kell lennie. De vajon sas volt-e? A "turul-madár kilété"-re vonatkozólag két támpontot adó szavunk van: egy latin szó és egy magyar szó. 1. A latin szó: az astur madárnév. Emese álmában azt a részletet, hogy .... apporuit divina visio in forma asturis .... Pais Dezső így fordítja magyarra: (Álmos anyjának álmában) isteni látomás jelent meg turul­madár képében vagyis az astur,­­uris m. madárnevet "turulmadár"-nak fordítja (Anonymus Gesta Hungarorum, 81, a fakszimilén, p. 3.), ugyanakkor Györffy Györgynél ezt találjuk: Astur "héja, az Árpád-nemzetség totemmadara" (1975, 286), vagyis: a latin astur fordítása: héja, alias turul. A KMTL szócikk szerzője, Kordé Zoltán a turult nyilván korábbi szerzőkre támaszkodva,­­akik közül az iro­dalmi utalásokban következőket sorolja föl: Róheim G. 1917: Ethnographia, 58-99.

Next