Ethnographia • 110. évfolyam (1999)
Tanulmányok - Bárth Dániel: Asszonyavatás 359—398
TANULMÁNYOK Barth Dániel Asszonyavatás A magyar népszokásokkal foglalkozó néprajzi szakirodalom alapvetően kétféle asszonyavatási szokást tart számon: a frissen házasodott újasszony, illetve a gyermekágyból fölkelt anya templomi megáldását. A 19-20. századi néprajzi szokásleírások alapján megállapítható, hogy mindkét szokás általánosan elterjedt volt a magyar nyelvterületen. A kétféle asszonyavatási szokás közül az utóbbi, az anyák szülés utáni templomi megáldásának szertartása képezi jelen dolgozat tárgyát. A szülést követő asszonyavatás liturgikus szokásának latin nevét (Introductio 2 v. Benedictio mulieris post partum) leginkább avatásként, egyházkelőként fordították magyarra. Az összefoglaló szakirodalom leírása szerint a 19. század utolsó harmadában még általános szokás volt, hogy az anyák első útja 1-6 héttel a szülés után a templomba vezetett, ahol papi áldásban részesültek. Általában a bábaaszszony vagy valamelyik asszonytársuk kísérte el őket a szertartásra. A népi hiedel- 1 MNL I. 149-150. " Az introductio kifejezés már a középkori latinságban rendelkezettszülés utáni asszonyavatás' értelmű jelentéssel: „Alibi introduci dicuntur mulieres de puerperio in ecclesiam per curatum...Unde Introductionalia, quod de occasione plebano solvitur." Du Cange 1885: 406.; „In multis locis Copulae, Baptismatae, aut Introductiones non peractae" - Bartal 1901: 176.. Az introductio kifejezést később a benedictioval felváltva használták az egyházi latinban. Sok esetben értelmező szavakkal kiegészítve („mulieris post partum", „puerperae" stb.) jelennek meg a forrásokban, ami az újasszony esküvő utáni avatásától való megkülönböztetés szándékának tudható be. _1 E kifejezések mellett jónéhány egyéb változat is létezik: avató, kiavatódás, anyaavatás, kiszabadulás, kieresztés, beavatás, kimenés, egyháztól vagy egyházba kimenés, kiavatás, egyházkellő stb. Az asszonyavatás szokását szakirodalmi és népnyelvi szinten egyaránt a terminológiai sokszínűség jellemzi. Az elnevezések elterjedtségének tisztázására több kísérlet történt. Nem tűnik kellően megalapozottnak az Új Magyar Tájszótár, illetve Benedek Sándor felekezeti alapon történő kategorizálása. Hasonlóképpen Juhász Kálmán és - tőle átvéve - Savai János szóhasználata sem mindig állja meg a helyét, akik következetesen az újasszony áldását nevezik ,,egyházkelő"-nek, szemben az „avatás"-nak emlegetett szülés utáni asszonyáldással. - ÚMTSz. 1979: 277; Benedek 1971: 267-268; Juhász 1921: 39; Savai 1997: 205. Az asszonyavatás változatos terminológiája nem köthető tájhoz, időhöz, felekezetekhez. A rendszerezési kísérletek további kutatásokat igényelnek. Tanulmányunkban következetesen az „avatás", „asszonyavatás", esetleg az „egyházkelő" kifejezéseket használjuk a szokás megjelöléseként. Előbbi kifejezés már a 16. (vö.: Kiss 1882: 677.), a 17. (vö.: Savai 1997). I. 55. „Mellyik apostol rendelte, hogy az szülés és az elhálás után az asszonyállatokat bé kelljen avatni" - Pázmány 1894: 70.) és a 18. („Avatás: a' gyermek-ágy utáni a' templomba bé-vezetés" - Baróti Szabó 1792: 14.) században is bizonyíthatóan rendelkezett a tárgyunkra vonatkozó jelentéssel.